A TULAJDONNEVEK VIZSGÁLAT ALÁ VÉTELE
A TULAJDONNEVEK VIZSGÁLAT ALÁ VÉTELE
A Magyar oklevél-szótár 1906-ban kelt „Bevezetés”-ének XII. oldalán Zolnai Gyula szerkesztő a következőket állapította meg: „neveink nyomozása terén Melich legutóbbi nagybecsű búvárlata g jóformán alig történt valami nyelvészeti irodalmunkban”. Való igaz: a névtudományt, mégpedig a személy- és helynévkutatást egyaránt Melich János emelte Magyarországon műkedvelői fokról tudományos színvonalra. Legkorábbi ilyen tárgyú közleményét 1895-ben írta, s azt mutatta ki benne, hogy a szerbhorvát Folnegocić családnévnek töve a magyar folnagy-ból származik. A „Szláv jövevényszavaink”-ban főleg keresztény eredetű személyneveinket vette vizsgálat alá, és bebizonyította róluk, hogy úgyszólván kivétel nélkül a latinból, a németből vagy valamelyik nyugati kereszténységű szláv nép nyelvéből valók. „Keresztneveinkről” című összefoglaló munkájában Árpád-kori becéző képzőinkről kimutatta, hogy nem idegen, elsősorban szláv eredetűek, hanem magyarok. Kifejezte azt a meggyőződését is, hogy a latin us végződés hiánya személyneveinkben (Augustinus Ágoston, Martinus Márton, Paulus Pál stb.) nem idegen, szláv vagy német hatás eredménye. Az a magyarázatuk, hogy az us végű latin keresztnevek egybeestek az eredeti magyar -us képzős becéző személynevekkel, s ezért a nyelvérzék az átkerült latin us végű keresztnevek szóvégének is kicsinyítő funkciót tulajdonított, és a kicsinyítettnek felfogott alakokból elvonta az us végződés nélkülieket. Később, „Latin jövevényszavaink végződésének alakulásmódjáról” írva az elvonással való magyarázatot nem tartotta többé általános érvényűnek, hanem úgy vélekedett, hogy „latin eredetű magyar tulajdonneveink és közneveink igen nagy része latin casus obliquusokból vagy latin többes nominati-vusból kifogástalanul megfejthető”. „Családneveinkről” című dolgozatában a magyar családnevek kialakulásával és típusaival foglalkozott.
Különleges figyelmet fordított Melich a helynevek vizsgálatára. 1906-ban közzétett, „Adatok hazánk honfoglaláskori s X–XII. századi helyneveinek értelmezéséhez” című értekezését azért írta, hogy igazolja a magyar helynevek felbecsülhetetlen nyelvtörténeti és településtörténeti értékét, s példákkal tegye nyilvánvalóvá, „hogy a tulajdonnevek ugyanazoknak a hangváltozásoknak vannak alávetve, mint a nyelv köznévi használatú szavai, s ezért megbecsülhetetlenek a magyar hangtörténetre: Ennélfogva „hogyha mi honfoglaláskori tulajdonneveinket, első sorban a földrajzi elnevezéseket ilyen hangtani alapon tárgyaljuk, ez elnevezések kétségbevonhatatlan vallomást tesznek arról, minő nyelven beszélő lakosokat találtak itt a honfoglalók:” Legterjedelmesebb névtudományi munkájában, „A honfoglaláskori Magyarország”-ban éppen ezt a kérdést igyekezett tisztázni.
Melich nevéhez fűződik a személynevekből származó, egymásnak értelem szerint megfelelő helynevek településtörténeti fontosságának felismerése. E névpórok keletkezését Melich a személynév viselőjének életére tette, mert csak akkor volt lehetőség arra, hogy két nép ugyanabból a személynévből a maga nyelvének szabályai szerint képezze a helynevet. (Vö. Kassa: szlovák Košice, Léva: szlovák Levice stb.)
