NÉMET, LATIN ÉS ÓFRANCIA JÖVEVÉNYSZAVAINK VIZSGÁLATA
NÉMET, LATIN ÉS ÓFRANCIA JÖVEVÉNYSZAVAINK VIZSGÁLATA
A német nyelvből átvett magyar szavakkal a múlt század utolsó évtizedeiben Szarvas Gábor foglalkozott legtöbbet, és nyelvészeink tőle várták, hogy összeállítsa német jövevényszavainknak lehetőleg teljes sorozatát. Szarvas Gábort azonban súlyos szembaj támadta meg, s munkaképessége lényegesen csökkent. Német jövevényszavaink mégsem maradtak gazdátlanul: feldolgozásukra a huszonkét éves Melich János vállalkozott. 1895-ben közzétett, „Német vendégszók” című nagyobb dolgozatában ezekkel a szavakkal foglalta össze feladatát és kutatási eredményeit: „A magyar szókincs különböző eredetű vendégszavai ki vannak mutatva, csak a német vendégszóknak nem akadt a maga munkása. A német vendégszók kimutatására vállalkozik ‘e dolgozat, s végeredményül azt hozza ki, hogy ezeknek a száma fölér a Miklosich-kimutatta szlávokéval. E nagy számból már eleve is az következtethető, hogy a német hatás ép olyan nagy s talán ép olyan régi volt nyelvünkre, mint a szláv.” Melichnek ez a dolgozata lényegében még azzal a módszerrel készült, amellyel Miklosichnak „Die slavischen Elemente im Magyarischen” című összeállítása. Egy-egy kissé részletesebben kidolgozott szócikk (bakter, bitang, mángorol, pendely, zsellér stb.) azonban már meghaladta a Miklosich-féle szójegyzékszerű összeállítás arányait, és – ha elemi fokon is – település- és nyelvjárástörténeti megállapításokat is tartalmazott, s tekintettel volt az átvétel helyére és idejére, az átvevő nyelvben való fejlődés bizonyos részleteire stb. Meg-megcsillantak benne Melich legfőbb erényei, amelyek később bontakoztak ki teljességükben: a nyelvtörténet forrásainak lehető leggondosabb kiaknázása, a korábbi nézetek lelkiismeretes bírálata és ragyogó ötletesség, hipotéziseket termő fantázia. 1897-ben Melich saját jegyzeteivel látta el az időközben elhunyt Szarvas Gábornak német jövevényszavainkat tárgyaló munkáját, és gondozta közzétételét. 1900-ban a germanista Lumtzerrel társulva Melich ismét összefoglalta német jövevényszavainkat „Deutsche Ortsnamen und Lehnwoerter des ungarischen Sprachschatzes” címmel. E feldolgozásban a helynevekkel foglalkozó, rövidebb részt Lumtzer, a közneveknek szentelt, terjedelmesebb részt pedig Melich írta. A „Német vendégszók”-hoz viszonyítva az új munka jelentett ugyan némi előrehaladást, de meg sem közelítette Melich néhány évvel később készült munkájának, a „Szláv jövevényszavaink”-nak színvonalát.
Német jövevényszavaink rétege később is kedves kutatási területe maradt Melichnek. Ötvenlapos tanulmányban igyekezett tisztázni azt a kérdést, „Melyik nyelvjárásból valók a magyar nyelv régi német jövevényszavai?” Még a röviddel halála előtt napvilágot látott Dolgozatok II.-ben is találunk németből származtatott neveket, szavakat (Fátra, szoba, semling).
A latinból és az újlatin nyelvekből származó jövevényszavaink vizsgálatából Melich ugyancsak kivette részét.
Ilyen tárgyú dolgozatai közül kiemelkedik a „Latin jövevényszavaink végződésének alakulásmódjáról” és „A magyar nyelv ófrancia jövevényszavai” című. Már a „Szláv jövevényszavaink”-ban a franciából valónak magyarázta a Lajos keresztnevet, amely nálunk mint keresztnév Nagy Lajos halála után terjedt el. Összefoglaló tanulmányában egy csoport szavunkról és tulajdonnevünkről mutatta ki azok ófrancia eredetét. E szavak és tulajdonnevek a következők voltak: botos, csemelet, kilincs; Lajos, lakat, mester, Párizs, tárgy. Felvetette, de kétségtelennek nem tartotta a bárd, bordély és mustár ófrancia származását is.
