AZ ORSZÁGOS HONVÉDELMI BIZOTTMÁNY TAGJA

Teljes szövegű keresés

AZ ORSZÁGOS HONVÉDELMI BIZOTTMÁNY TAGJA
A képviselőház 1848. október elsejei ülésén tárgyalták meg Mészáros Lázár hadügyminiszter szóbeli előterjesztését „az aldunai tábor felől”. De még a napirend előtt, az országgyűlés nagy helyeslése közepette Mészáros Lázárt, „ki különben is ministeri állásban van még,” megválasztották az Országos Honvédelmi Bizottmány tagjának. A hadügyminiszter megköszönte a ház bizalmát, és megígérte, hogy a testület tagjaként tehetségével fog szolgálni a haza javára.
Beszámolt arról, hogy a haza által várt szenttamási győzelem helyett, különböző okok következtében, csekélyebb eredménnyel kell beérni: a délvidéki csapatok harci moráljának megerősödésével, Bácska és Bánát nagyobb részének sikeres megvédésével. Kifejezte örömét a szeptember 29-i pákozdi győzelem felett, és kijelentette, hogy a törvényesség és függetlenség védelmében „minden tehetségemet örömest fölszentelem”.
A pákozdi csata után 48 órával Martonvásárra utazott a hadsereg megszemlélésére, a szükséges intézkedések és rendeletek kiadására. Mészáros Pestre visszatérve, bár titokban akart lakására jutni, de „az utcai mindenrangúak és rendűkből álló közönség az Angol Királyné vendéglő erkélyére hívott, ahol szállva voltam. Itt a sok fejt (publikumot) bíztatólag és megnyugtatólag értesítetvén az eddig történtekről.”
Mészáros örömmel látta, hogy az országgyűlés, a hadsereg és a közvélemény előtt tekintélye csorbítatlan, bíznak benne. Ezzel igazoltnak látta azt a szeptemberben többször hangoztatott törekvését, hogy mentsék fel a délvidéki mozgó hadsereg főparancsnoki beosztásából, mert hasznosabb munkát végez, ha miniszterként a hadügy újjászervezése érdekében működik. Már 1848. október 1-jén rendeletek és intézkedések sorát írta alá.
A korábbi kormányból Mészáros volt az egyetlen, aki miniszteri tárcáját megtartotta, s ez döntő jelentőségű volt a magyar hadügy újjászervezése szempontjából. Batthyány Lajos ügyvezető miniszterelnök 1848. október 2-i végleges lemondása, az október 4-i királyi rendeletek – melyekben Jellasicsot Magyarország polgári és katonai kormányzójává nevezte ki, az országgyűlést feloszlatta és az eddig nem szentesített törvényeket érvénytelennek minősíti – országgyűlés általi hatálytalanítása az alkotmányos magyar királyhoz való hűség fikciójának fenntartása mellett, majd másnap az OHB-nak az ország teljhatalmú kormányává történő kinyilvánítása teljesen új helyzetet teremtett a hadügyben is. A gyökeresen megváltozott katonapolitikai körülmények megkövetelték az ország egységes honvédelmének megteremtését, a több ágra bomlott hadügyi hatáskörök újraszabályozását és egységesítését. Bár a politikai, kormányzati, szervezeti, személyi problémák és viták lassították, 1848. október első felétől a hadügyminiszter fontos rendeletek sorával megkezdte a hadügy egységének megvalósítását.
Mészáros hivatalában „szorgalmas napszámosként”, intézkedett, rendelkezett és dolgozott. A hadügy minden területét – a hadsereg felépítése és szervezete, fegyverzete és felszerelése, kiképzése és nevelése, a hadviselés elvei és gyakorlata – érintő rendeletek tucatjait adta ki naponta a katonai és polgári hatóságoknak. Október 15-én leszögezte: „A hadügyministerium mindjárt alakítása után kötelességének és különös feladatának ismerte, minden katonai viszonyokban hazánk függetlenségét, amennyire lehetett, fenntartani, s a törvények értelmében megfelelőleg eljárni.” Ez az elv vezeti most is a hadügyminiszter tevékenységét, és az OHB minden olyan rendeletét végrehajtja, ami ezzel nem ellentétes.
Ám 1848. október 17-én az OHB-hoz intézett levelében, kompromisszumkészsége ellenére, úgy ítélte meg a helyzetet, hogy személye és gondolkodásmódja gáttá vált a testület számára, ezért kérte elmozdítását. Az OHB azonban fontosnak tartotta, hogy a király által törvényesen kinevezett hadügyminiszter továbbra is hivatalában maradjon, mivel összetartó hatást gyakorolt a hadseregre, különösen a hivatásos tisztekre.
Kossuth személyesen beszélte rá Mészárost a maradásra, s biztosította a személyét és minisztériumát ért visszásságok megszüntetéséről, aminek egyedüli útja a hadügy, a hadsereg egységesítése volt. Végrehajtásához mindenekelőtt fel kellett venni a magyar nemzeti színeket, új katonai esküt és tiszti nyilatkozatot kellett tenni a magyar alkotmányra, valamint ki kellett terjeszteni a magyar katonai igazgatást és ügyvitelt minden katonai szervezetre, intézményre és alakulatra.
A gyorsan változó körülmények és események megkövetelték Mészáros Lázár hadügyminisztertől, hogy naponta újabb és újabb erőfeszítéseket tegyen a hadsereg szervezeti átalakítására, hadfelszerelésének és ellátásának biztosítására, harckészségének erősítésére, a hadügy minden területén jelentkező ellentétek és személyi súrlódások feloldására.
Az állami és katonai felső vezetés viszonyában, a kormány és a seregtest-parancsnokok kapcsolatában különösen novembertől vált igen problematikussá a politika elsősége. Csányi László kormánybiztos 1848. november 6-án az OHB-nak írt levelében a tiszti kinevezéseket szabályzó rendeletet úgy értelmezte, hogy azt kihasználva, a szintén OHB-tag hadügyminiszter a tisztekből olyan politikai pártot szervezhet, mely veszélybe sodorhatja az Országos Honvédelmi Bizottmány kormányzó hatalmát. Erre az időre egy újabb válság is kialakult, mivel Kossuth Lajos és az OHB, figyelmen kívül hagyva vagy megkerülve a hadügyminsztert, számos fontos katonai döntést hozott. Mészáros Lázár 1848. november 9-i levelében kérte Kossuthtól a felmentését, mivel meggyőződése „nem illik a mostani körülményekhez” és hogy „engem könnyen elereszthettek, Hogy szükségtek nincs reám, jele az, hogy mindent tesztek nálam nélkül”.
Nem az OHB hatalmának megkérdőjelezése, hanem éppen a méltatlan bizalmatlanság és mellőzöttség idézett elő Mészárosban olyan lelki válságot, hogy tárcája alóli felmentését kérte. Az OHB-nak és Kossuthnak azonban sikerült ismét rábeszélni miniszterségének és OHB-tagságának megtartására.
Közben Kossuth november második felében kísérletet tett az Országos Honvédelmi Bizottmány átszervezésére és új kormány létrehozására. A tárgyalások során Mészáros mint hadügyminiszter csak feltételesen került szóba. Jelöltként több név szerepelt, ám tudták, hogy Mészárost a „katonaság szereti”. A szállingózó hírek Mészároshoz is eljutottak, aki ezért november 27-én Kossuthnak bejelentette lemondását, mivel: „Mint ministerek nézeteinkben antagonisták voltunk, és mostani helyzetünkben is azok vagyunk.” Kifejtette, hogy nem szereti a hadügyben a rögtönzéseket, Kossuth rendeleteinek hangnemét és azokat a vádakat, hogy a hadügyminisztériumot rendetlenség, nepotizmus jellemzi. Különben is súlyosbodó szembetegsége és maradék becsületének megmentése miatt mond le.
Ám az OHB-nak és az országgyűlésnek újra sikerült elérnie Mészáros maradását, aki a honvédelmi bizottmány november 27-i határozatának végrehajtására kiadta rendeletét – mely szerint a magyar hadsereg osztatlan egységű és neve „Magyar honvéd sereg”. A hadügyminiszter intézkedésében kijelentette, hogy „miután a haza, nemzet, s annak kormánya egy minden, külső idegen befolyástól ment nemzeti hadseregben látja egyedüli garanciáját a magyar függetlenségnek – ezen rendeletnek az összes magyar hadseregben mielőbb sikert eszközöljön”. A hatálybalépés napjául 1848. december 1-jét tűzte ki.
A hadsereg honvédsereggé való egyesítésének folyamata ezzel nem zárult le, mivel december 2-án V. Ferdinánd lemondása és Ferenc József trónra lépése – annak ellenére, hogy az új uralkodót az országgyűlés december 7-i határozatában trónbitorlónak nyilvánította – politikai zavart szült a honvédseregben. Mészáros Lázár hadügyminiszternek újabb erőfeszítéseket kellett tennie a hadsereg személyi állománya körében a magyar alkotmány iránti politikai elkötelezettség biztosítására. Ennek érdekében 1848 decemberében a sorállományt új eskü letételére, a tisztikart új írásbeli nyilatkozat adására kötelezte.
Mészáros Lázár az egységes hadügyi irányítás megteremtése érdekében intézkedett minisztériuma újjászervezésére is. A hadügyminisztérium új illetékességi, jog- és hatásköre, szervezeti felépítése és személyi állománya kinevezése 1848. december 2-án került a miniszter elé, aki a tervezetet aláírta, majd a hadügyminisztérium újjászervezésének lényegéről szóló intézkedését december 4-én megküldte a főhadparancsnokoknak és seregtest-parancsnokoknak. Ezenkívül a sajtóban a hadügyminisztérium és osztályai hatás- és feladatköréről több hivatalos közleményt jelentett meg.
A hadügyminiszter az OHB-nak 1848. december 6-án terjesztette fel Az eddigi országos haditanáccsal egyesült királyi hadügyminisztérium rendelkezési tervét, melyet Kossuth Lajos elnök még aznap jóváhagyott. Ez az okmány jól tükrözi a minisztérium szerepében bekövetkezett változást: a legmagasabb szintű hadügyi irányító, szervező és ellenőrző hivatalt nyolc osztályra, a kapcsolt szervekre és intézményekre tagolta.
A hadügy egységesítésének szervező és végrehajtó munkájában szerepét már elvégző Mészáros Lázár tárcájának megtartására vonatkozó habozása megszűnt. 1848. december 5-én Kossuthnak írt levelében bejelentette: „Szemeim gyengesége miatt Ministerségemről le mondok, menyet ha Elnök Úr jónak találná, a Bizottmány előtt is elmondani vélem, határozatát elvárom. Szándékom csak még a Ludoviceát körösztül vívni, mellyel egy vagy két nap az országgyűlés végezni fog. Ministérium úgy lévén már (némely apróbb személyzeten és az álladalmi titkáron kívül, mit utódomnak hagyok ki nevezésül) főbb személyzeteibe alkotva, hogy akár ki is elvezetheti.”
December 11-én fél tizenkettőkor ért végett a Magyar Hadi Főtanoda ügyét tárgyaló képviselőházi ülés, amely után Mészáros benyújtotta lemondását, okait a következőkben jelölve meg; „mint Őfelségétől kinevezett és jóváhagyott minister” nem tud működni: az előléptetési oklevelek új szövege, az új eskü és tiszti nyilatkozat forma, a főhadparancsnokságok beolvasztása, a törvénytelen szigorú büntetések miatt. Ezeket „meggyőződésem szerint, más ministernek kell kiadnia”.
Kossuth és az OHB azonban mindenképpen el akarta kerülni a hadügyminiszter lemondásával járó hatást, amely bomlasztotta volna a hadsereget az amúgy is súlyos katonapolitikai helyzetben. December közepére az ellenség már megfelelő erőket összpontosított az ország elleni koncentrált támadásra. Noha minden irányból várták, az ellenséges invázió az Észak-Magyarországra való betöréssel indult meg. Schlick hadteste megverte Pulszky Sándor erőit 1848. december 11-én Kassánál.
Ekkor támadt Kossuthnak az az elképzelése, hogy az ellenség térnyerésének megakadályozására Mészáros vállalja el a magyar csapatok parancsnokságát. Ő átérezve a hazát fenyegető súlyos veszélyt, nem kis lelki tusa árán, sok képviselő és tiszt rábeszélésére, tárcájának és OHB-tagságának megtartása mellett 1848. december 13-án elvállalta a felső-magyarországi hadsereg fővezérségét. A képviselőház december 14-i, szombat délután 4 órakor megtartott ülésén éljenzésekkel és tapsokkal fogadott rövid beszédében bejelentette, hogy az országgyűlés akaratának megfelelően önként elfogadta az OHB ajánlatát. Bár képességeit nem tudja felülmúlni, de mindent megtesz annak érdekében, hogy „római Pompéjuszként” tudjon győzni, olyan erőt teremteni, amellyel az általa régen ismert jó hadvezért „kit Schliknek hívnak, talán megschlikkoljuk”.
Mészáros elutazása előtt rendelkezett tárcája vezetéséről, helyettesítéséről, és hadseregparancsban bejelentette, hogy átvette a „Schlick elleni táborozás fővezérletét”. Miskolcon december 18-án napiparancsban tudatta: a felső-magyarországi hadsereg főparancsnokságát átvette, és azt követelte, hogy mindenkinek legfőbb gondolata a haza megmentése és az ellenség legyőzése legyen.
Emberfeletti erőfeszítéseket tett, és fontos intézkedéseket adott ki szervezetlen hadseregének összekovácsolására, a kb. 10 ezer (8035 gyalogos, 2039 lovas, 447 tüzér, 25 löveg) vegyes összetételű, kiképzetlen, a tűzkeresztségen még át nem esett katonájának felkészítésére és fegyelmezésére, a hiányos felszerelés és fegyverzet pótlására, egyszóval csapatai harckészségének elérésére.
Az OHB és Mészáros között naponta folyt a levélváltás a súlyos hadi helyzetről, a hadsereg állapotáról és a lehetséges hadműveletekről. Kossuth december 19-étől leveleiben – előre elkönyvelve a győzelmet – elrendelte Schlick hadtestének azonnali megtámadását, amit a fővezér hadserege felkészületlenségére hivatkozva hárított el. Mészáros és vezérkari főnöke, Csermelyi Lajos őrnagy minden lehetőséggel – győzelemmel, vereséggel, még a főváros kiürítésével is – számolva dolgozták ki hadműveleti elgondolásukat; Mészáros december 22én megkezdte a támadáshoz szükséges harcrend kialakítását, és elővédjeit Szikszó vonaláig tolta előre.
Ám a Schlick elleni támadó hadművelet megindulása előtt, a legszerencsétlenebb pillanatban, karácsony napján méltatlan csapás érte a főparancsnokot azzal, hogy egy magánlevelét felbontották. Mészárost azonnal elragadta az indulat, és az OHB elnökségének megírta: „Még a magam személye, meny egy sereg vezényletével van megbízva, nem ment a kutatástól. Fáj ez egy becsületes embernek, ki hazafiságának nem csekély jelét adá, fáj annál inkább, mivel illy fölöttei titkos őrködést mivel sem érdemlettem meg.” Kossuth Mészáros levelét megkapta, december 26-án elrendelte az ügy kivizsgálását és megtiltotta, hogy „a kormány s minister leveleit bontogassanak”. Madarász László felterjesztése szerint véletlen volt a levél felbontása, s ezzel az ügyet lezárták. De ez az eset lelkileg erősen megviselte Mészárost.
December 26-án Mészáros utasította a dandárparancsnokokat, hogy alakulataik felett tartsanak szemlét, majd a kiadott parancsainak megfelelően kezdjék meg az előnyomulást. A magyar sereg december 28án, az ellenség közeledésének hírére, a Szikszótól délre fekvő hegyeken foglalt el csatarendet.
A harc úgy kezdődött el, hogy Mészáros parancsot adott a tüzérségnek az egyik előrenyomuló ellenséges dandár lövetésére, a huszárokat pedig a Hernád völgyébe támadásra rendelte az osztrák lovasság ellen. A huszárok rendetlenül visszavonultak az ellenséges tüzérség hatásos tüze elől, közben az egyik osztrák dandár a magyar balszárnyat megtámadta, mire az szinte harc nélkül feladta állását, és visszavonult. A közép- és a jobbszárny csapatai ezt látva Mészáros személyes bátorítása ellenére szintén hátrálni kezdtek, ezzel az ütközet eldőlt. A magyar csapatok parancs nélkül, viszonylag rendben vonultak vissza Miskolcra, az ellenség pedig Szikszón maradt.
A hadsereg Miskolc előtt foglalt el kedvező védelmi állást az esetleges ellenséges támadás elhárítására. Erre azonban nem került sor, mert Schlick alakulataival elvonult Kassára. Mészáros az év utolsó napján – mikor az OHB és az országgyűlés elhagyta a fővárost – három hadoszlopban elrendelte az előnyomulást Kassa felé.
A főváros végleges kiürítésének napján, 1849. január 4-én délután fél háromkor Mészáros 6800 gyalogosból, 1600 lovasból és 21 lövegből álló hadserege Kassa előtt állt csatarendbe a körülbelül ugyanolyan erővel védelemre berendezkedett Schlickkel szemben. A támadás kezdetben jól indult, a magyarok a Téglavetőnél visszaverték az osztrákokat, és a többi ponton is – átkelve a Miszlóka-patakon – előretörtek. De közben az ellenség megrohamozta a magyar balszárny csapatait, azokat szétzilálta, amiből zűrzavar, rendetlenség lett. Ez átterjedt a magyar közép-alakulatokra, amit aztán pánikká fokozott a röppentyűk hangja és néhány lövedéke, aminek következtében Mészáros határozott intézkedései és személyes bátorsága ellenére a hevesi lovas nemzetőrök elkezdtek menekülni, őket követte a gyalogság, majd az egész balszárny. A mindössze 15 percig tartó kassai csatában a magyarok vereséget szenvedtek.
Az OHB-hoz saját kezűleg írt jelentésében Mészáros elkeseredetten jelentette ki: „Nagyobb gyalázat egy vezéren nem történhet, mint rajtam, hogy anélkül, hogy az ellenség kergetett volna úgy szerte széljel poroljon el egy sereg. A tisztek felét agyon költene lövetnem, mivel nagyobbára ezek voltak az okai a gyalázatos megfutamlásnak. 10 ágyut hagytak ottan, mind annyi sebesedteket. A lovas nemzetőrök voltak az elsők mindenhol a futásban, utánnok mentek a gyalogok és később még a huszárok is.”
A csata után Mészáros erélyes intézkedéseket tett a vereség következményeinek felszámolására, a tisztek és katonák fegyelmének megerősítésére. 1849. január 9-én értesítette az OHB elnökét, hogy hadseregét összeszedte, Tokajban rendezi és itt „az országgyűlést is védem, az ellenség előnyomulását oldalban fenyegetem, és ha látom lehetőségét, támadólag is előmegyek. Mostani helyzetemben, az az mostani szereimmel csatáról szó sem lehet”, mert ha megfutnának a csapatok, akkor „nem hogy nem védhetném Debreczent, de ha az ellenség úgy akarná, egy pár zászlóaljjal és 4 század lovassággal az országgyűlésnek egy látogatást is tehetne”.
Be kellett várnia a harcedzett erősítéseket, addig a csatát kerülnie kellett. „E szerint kaptam utasítást a tábori kar igazgatóságától – írta –, meny utasítás egy Pesten tartott hadi tanácskozás eredménye és határozatkép küldetett Vetter tábornok úrtól, amellyben szinte meg van hagyva Miskolcznál egy vizsgáló testületet hagyni, az erőnek jobb részével pedig Tokajnál összegyűlni, ezen vonalt védeni, és ha a többi sereg hátra vonulna, velők egyesülni.” Megjegyzi azt is, hogy nagyon rossz az egészsége, a rideg telet szemei nem bírják, ezt már két nappal korábbi levelében is jelezte Kossuthnak, amikor megírta: „Minden esetre kérem az Elnökséget egy fiatalabb és szerencsésebb vezérről gondolkozni, mert a nagy hideg és hó szemeim világának ártalmára válik, és meg vakulni nem szeretnék, addig is, míg utódom jön, vezetni fogom a szerencsétlen sereget.”
Mészáros 1849. január 14-én jelentette az OHB-nak, hogy átadta az északi mozgó hadsereg parancsnokságát Klapka György ezredesnek, majd elutazott Tokajból Debrecenbe.
A Debrecenbe érkezett Mészáros az Országos Honvédelmi Bizottmánynak azonnal beadta minden hivataláról való lemondását, amit azonban az nem fogadott el. Erre 1849. január 16-án a következőket írta az OHB-nak: „Miután alapos okaim és gyengélkedő szemeim daczára az Országos Honvédelmi Bizottmány leköszönésemet el mellőzni jónak találta, és noha a kassai esemény után a sereg élén lenni kín inkább mint sem megnyugvás; látván azomban hogy leköszönésem a Hazát több hasznos vezérek és vezénylőktől fosztaná meg; úgy a körülmények csak kissé jobbra fordultáig is a hivatalomat meg tartandom.” De Mészárosnak az volt a kikötése, hogy a hadügyminiszter vagy helyettese parancsait „a seregek vezénylői és vezérei” pontosan teljesítsék, és kettőjük tudta nélkül ne küldjenek utasításokat a hadseregnek. Az OHB a feltételeket elfogadta, Mészáros megtartotta tárcáját. Csányi László joggal állapította meg január 18-án Kossuth Lajoshoz írt levelében, hogy a súlyos katonai helyzetben hadvezéri kudarca ellenére „Mészáros megmaradása igen jó, ő egy ragasz a sereg és a nemzet között”.
Mészárosnak bonyolult feladatokat kellett megoldania: újjászervezni a hadügyminisztériumot, működtetésével megszüntetni az ország katonai szervezetének zavarait, irányítani és biztosítani az ellentámadáshoz szükséges erőösszpontosítást. 1849. január közepétől április közepéig a hadügyminisztérium figyelemre méltó munkát végzett a honvédsereg felkészítésében, a hadműveletek tervezésében és más fontos kérdésekben.
Január második felében sok elfoglaltsága mellett javaslatot tett magyar katonai érdemrend létesítésére, amit a honvédelmi bizottmány elfogadott. Tábornoki és törzstiszti előléptetések ügyében 1849. február 3-án éles vitája támadt Kossuthtal, mivel az felvetette mint rangidős tábornoknak esetleges előléptetését és kitüntetését. Mészáros mint írta: „Kikérvén magamnak, hogy személyem mindenféle kitüntetéstől, előléptetéstől menten tartassék, mert ez is egy pont lenne, menyért hivatalomtól megválnék.”
Mészáros ebben az időben adott ki rendeleteket a katonai rend és fegyelem megszilárdítására, a hadifoglyokkal való helyes bánásmódra és más fontos feladatok megoldására. Februárban történt közte és Petőfi Sándor között a hírhedt „nyakravaló-affér”, s a sajtóban igaztalanul támadták Eszék feladása miatt. Önálló miniszteri munkájának kibontakozását gátolta, hogy az OHB elnöke számos jelentős katonai ügyben megkérdezése nélkül, közvetlenül utasította a seregtestek parancsnokait. A kápolnai csata után, március elején részt vett a hadsereg-főparancsnok kérdésének rendezésében, s további hadműveleti tervek megvitatásában és jóváhagyásában. Ám a tavaszi hadjárat kezdetén elmérgesedett az OHB elnöke és a hadügyminiszter között a helyzet, mert mint az utóbbi emlékiratában írta: „Naponként láttam miszerint hivatalos állásom ismét nehezebbül és hogy az októberi és novemberi időpontra visszatérni látszik, mely a rendre üdvös nem volt.” Mészáros március 31-i levelében a szabálytalan tiszti előléptetések miatt Kossuthnak bejelenti: „Az egész seregnéli intézkedést Elnök úrra ruházom, s nevem aláírásától magamat felmenteni kérem, s mivel illy surlódó állásban a Kormányelnök a hadügyministerrel nem állhat, april 15-én túl ezen személyem lealacsonyításával párosult hivataltól annál inkább is megválnom engedni kérem, minthogy akkoráig hazánk ügye jobbra fordulhat.”
A honvédsereg áprilisi győzelmei igazolták a hadügyminisztert, aki április 13-án Kossuthnak írt levelében megismétli: „Semmi hivatást nem érzek magamban többé megmaradni mint hadügyministernek, mint bizottmányi tagnak.” Április 14-én az országgyűlés kimondta Magyarország függetlenségét és a Habsburgház trónfosztását, Kossuth Lajost megválasztották kormányzóelnökké, és felhatalmazták az új kormány megalakítására.
Mészáros Lázár 1849. április 15-én délelőtt 10 órakor a képviselőházban nagy tetszéssel fogadott, öngúnyban, bírálatban és humorban nem szűkölködő, miniszterségét és a hadsereget is értékelő beszédében lemondott hivataláról. Mint kifejtette, lemondásának több oka van, és „némely ellentétben állok a mostani kormánnyal”. Ezért itt az ideje, hogy tárcáját átadja, s mint „egyszerű polgár és bajai követ” munkálkodjon a hazáért. Az ülésen több képviselő méltatta hadügyminiszteri érdemeit. Bezerédj István mondotta: „A hadügyminiszter hogy vitte a dolgokat, nem kell más commentár és próba, mint fegyvereink eredménye. Ez meg fogja mutatni az utókornak, hogy minő hadügyminister volt Mészáros Lázár, ki alatt, úgy szólván Magyarországnak egy olly fegyveres ereje tudott lábra állam, és olly eredménynyel működni”, szerepéről „szólni fog a história”. Kazinczy Gábor képviselő szerint Mészáros Lázárnak a „legnehezebb állása volt”, a rágalom és gyanúsítások fergetegében állt, ezért érdemeiről nem szabad megfeledkezni, mert: „Jaj annak a nemzetnek, melynek a hálára emlékezete nincs.”
Az országgyűlés megszavazta hadügyminiszteri érdemeinek megörökítését és altábornagyi előléptetését. Lemondását még aznap hivatalos levélben bejelentette Kossuth kormányzóelnöknek és A szabad magyar hon hadseregéhez című felhívásában a honvédségnek. De Kossuth felkérte, hogy május 6-ig ideiglenes hadügyminiszterként intézze a folyó ügyeket. 1849. április 23-án Komáromból a hadseregtől a következő üzenetet kapta: „Éve múlt mióta Ön az alkotmányos magyar felelős hadügyminiszterséggel megbízatott. S hazánk legnehezebb napjaiban hazafiúi hűséggel rendíthetetlenül megállva helyén, büszke öntudattal lépett be a kiérdemlett polgári nyugalomba. Kíséri Önt az egész magyar hadsereg tisztelete, és állandó emlékezete. Vezetése mellett keletkezett hadseregünk ki fogja vívni hazánk szabadságát, és a csemete, menyet ön ápolt – törzzsé izmosult, melynek árnya alatt a szabad és független magyar hon rövid idő alatt kitisztítva ellenségeitől, s felszabadítva áruló elnyomástól bután fog pihenhetni.”
Történelmünk első hadügyminiszterének működése 1849. május 6-án ért véget, amikor Kossuth Lajos kormányzóelnök a visszavonuló Mészáros Lázár altábornagyhoz intézett búcsúiratában kifejtette, hogy „ernyedetlen fáradozásai által a legveszélyesebb körülmények közt is a haza közmegelégedését magának méltán kiérdemlé”.
A leírtak is érzékeltetik, hogy a körülményekhez és lehetőségekhez képest Mészáros Lázár hadügyminiszter teljesítette kötelességét. Az általa vezetett minisztérium kormányszervként és főhatóságként irányítója és szervezője volt a nemzeti hadsereg megteremtésének és felfegyverzésének, személyi állománya kiképzésének és a hadviselésnek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages