FŐVEZÉR ÉS VEZÉRKARI FŐNÖK

Teljes szövegű keresés

FŐVEZÉR ÉS VEZÉRKARI FŐNÖK
Június végére válságos katonai helyzet alakult ki, mivel a honvédseregnek (150 ezer fő, 464 löveg) nem sikerült megakadályoznia az intervenciós erők (osztrákok 164 ezer fő, 770 löveg; oroszok 193 ezer fő, 584 löveg) betörését az országba: az orosz főerők Miskolc-Debrecen vonaláig, az osztrák főhadsereg pedig, miután győzött a június 28-i győri csatában, Komáromig nyomult előre, Bácskába Jellasics déli hadserege, Erdélybe az osztrák-orosz csapatok törtek be. Az 1849. június 28-án éjjel tartott kibővített minisztertanácsi ülés ebből az igen súlyos katonai helyzetből kiutat keresve elhatározta, hogy a sikeres ellentámadás érdekében Komárom védelmére csapatokat hagynak hátra, és a főváros kiürítésével, a kormány és az országgyűlés Szegedre költözésével minden erőt a Tisza-Maros szögbe összpontosítanak.
Az új haditerv végrehajtását gátló politikai, katonai és személyi ellentéteket éles vita után úgy kívánták feloldani, hogy Mészáros Lázár rangidős tábornokra, annak minden tiltakozása ellenére, mint emlékirataiban megírta: „A fővezéri méltóság azonban rá tukmáltatott. Szerencsétlenségére hajlékony s engedő jelleme levén engedett a tanácskozvány kívánságának.” Jól ismerve azonban saját hadvezéri képességeit, a politikai és katonai felső vezetés zavaros viszonyait, a fővezérséget csak két feltétel teljesítésével vállalta el: 1. ha Dembinszky altábornagy lesz a vezérkari főnöke, 2. a „kormányzó a hadi munkálatokba az ő tudta nélkül a sereggel ne intézkedjen”.
Feltételeit elfogadták; ezt követően, július 1-jén, Kossuth kormányzó a minisztertanács jóváhagyásával elrendelte Görgeynek, hogy személyesen vegye át a hadügyminiszteri tárcát, és a fővezérséget adja át, mivel „a ministeri tanács hozzájárultával Mészáros Lázár altábornagy urat a nemzet hadseregei fővezérévé kineveztem”. Ezt körrendeletben tudatta a seregtest-parancsnokokkal, hangsúlyozva, hogy „az ő rendeleteinek s intézkedéseinek minden hadtest, hadosztály, várparancsnokok, s általában az összes hadsereg feltétlenül engedelmeskedni s őt törvényes fővezéröknek ismerni elengedhetetlen hazafiúi kötelességöknek tartsák”.
Mészáros a kormányhatározat szellemében július elején fővezéri intézkedések sorozatával kívánta az ellentámadáshoz szükséges erő-összpontosítást megvalósítani. Az összpontosítás körzetét úgy akarták biztosítani, hogy Vetter altábornagy déli hadserege, Arad és Temesvár ostroma mellett, Jellasics ellen támadó hadművetetet hajt végre, Bem altábornagy erdélyi hadserege pedig védelmi hadművelet keretében ütközetekkel akadályozza meg az orosz és osztrák csapatok előnyomulását Szeged-Temesvár irányába. A fővezérség elrendelte a fel-dunai hadsereg azonnali elvonulását, és az alakuló közép-tiszai hadseregnek a fel-dunai hadsereg visszavonulását kellett fedeznie Cegléd-Szolnok térségében.
Mészáros a kormány azon határozatára, hogy személyesen indítsa el a fel-dunai hadsereget, július 2-án, amikor Görgey a komárom-ácsi csatában viszszaverte a túlerőben lévő császári csapatokat, sikertelen kísérletet tett a Komáromba való eljutásra. A csata másnapján terjedt el a fővezérváltás híre, amire a tisztikar kijelentette, hogy csak Görgey alatt kíván szolgálni. Ezt a kívánságot Klapka és Nagysándor tábornok terjesztették elő a július 5-i minisztertanácsi ülésen, amely méltányolta a kérést: Görgeyt a fel-dunai hadsereg élén hagyta, egyúttal újra elrendelte azonnali elvonulásukat az oroszok és a Jellasics elleni erő-összpontosítás érdekében.
Ezt sürgették a fővezér parancsai is, ám a Görgey vezette július 6-i haditanács úgy döntött, hogy két nap múlva megtámadja Haynau főhadseregét, és ha a csata sikertelenül végződik, akkor indul el a Duna mentén Szeged felé. Ezt jelentették Mészárosnak, aki, mivel tudta, hogy a parancsai ellenére vállalt csatán, Görgeyék elhatározásán már nem képes változtatni, csak a kormányzó erélyes követelésére tett július 7-én ismételten sikertelen kísérletet a Komáromba jutásra. Mint Kossuthnak megírta: „Nincsen Komáromba tenni valóm, ha pedig nem törhetnek körösztül, úgy Komáromba becsukatni mint fővezérnek nincs szándékom.” A kormányzót emlékeztette arra az ígéretére is, hogy nem avatkozik bele a hadműveleti ügyekbe. Kossuth válaszában elismerte: „Abban teljesen egyetértek, hogy meny seregben kívántatik meg ezentúl személyes jelenléte, leginkább az altábornagy úr a hadi körülmények nyomán maga czélszerűen ítélhetendi meg.”
Közben Kossuth Wisocki tábornok IX. hadtestét, amely Mészáros parancsára Nagykörösről Bácska felé menetelt, az oroszok debreceni hadműveletének hírére a fővezér tudta nélkül visszarendelte, és az összes tiszántúli alakulatokkal együtt Perezel tábornok parancsnoksága alá helyezte. A kormányzónak a fővezérség megkerülésével és tudta nélkül kiadott rendeletei és a hadműveleti kérdésekbe való beavatkozása miatt heves konfliktus tört ki. Mészáros július 8-i levelében bejelentette Kossuthnak, hogy ilyen körülmények között lehetetlennek tartja a haditerv végrehajtását, és kérte a fővezérség alóli felmentését, mivel úgy látta, „eljött az idő, hogy Kormányzó Úr egy oldala melletti haditanáccsal az ország hadi dolgait vezesse, meny tanácshoz reménylem hogy csekély személyemet nem sorozandja”.
Mészáros Dembinszky vezérkari főnökkel július 9-én hagyta el Pestet, miután Görgey és Klapka jelentette, hogy 9-e helyett két nap múlva hajtják végre az áttörést – a haditervük valójában a Haynau főhadseregével való döntő csatára törekvést tükrözte –, és utána parancsai szerint elvonulnak. Mészáros és Dembinszky még aznap este Szolnokon találkozott Kossuthtal, s heves vita alakult ki köztük a fővezérség kérdéséről, a döntést azonban másnapra halasztották. Ám a fővezérváltás tovább halasztódott, mivel Kossuth a kozákok közeli megjelenésértek hírére azonnal elutazott. Mészáros kénytelen volt tovább folytatni – a kormányzó hadműveleteket zavaró rendeleteit és parancsait nem egyszer semmibe vevő hadsereg-parancsnokok ellenére – formális fővezéri tevékenységét. Július 10-én tájékoztatta Görgeyt az orosz csapatok valószínű elhelyezkedéséről, és Vácon keresztül javasolta a Szeged felé való menetet, vagy ha ez lehetetlen, a Komáromba való visszatérést. A július 11-i áttörésnek álcázott döntő ellencsapás sajnos kudarcot vallott; Klapka két hadtesttel (18 ezer fő) Komáromban maradt, Görgey három hadtesttel (kb. 30 ezer fő) utóvédharcok és ütközetek közepette, az orosz főerőket megkerülve Balassagyarmaton, Losoncon, Miskolcon és Debrecenen keresztül Aradra vonult. Július 11-én Mészáros elrendelte Perezel középtiszai hadseregének (24 ezer fő, 42 löveg) összpontosítását Szolnoknál abból a célból, hogy a cári főerők balszárnya elleni hadművelettel segítse elő Görgey hadseregének Gödöllő felé való menetét. A fővezér megtudva, hogy Görgey Vác felé vonul, július 13-án elrendelte a közép-tiszai hadsereg előnyomulását Újszószig.
Július 14-én, amikor Aulich Lajos tábornokot kinevezték hadügyminiszterré, Mészáros újszószi főhadiszállásáról Kossuthnak átfogó hadműveleti helyzetelemzést küldött, melynek az volt a végkövetkeztetése, hogy Vetter nem tudja megsemmisíteni Jellasics hadseregét, és noha reméli, hogy a fel-dunai hadsereg teljesíti kötelességét, az osztrák és orosz főerők 14 nap múlva Szeged körzetébe érnek. Ezért a város védelmére gyorsan magyar csapatokat kell koncentrálni, de kiürítésére is fel kell készülni. A fővezér semmi hírt nem kapott Görgey közeledéséről, viszont tudomást szerzett a főváros megszállásáról, ezért 15én, nehogy a további előnyomulással az osztrák és orosz főhadsereg közé kerüljön, elrendelte a közép-tiszai hadsereg visszavonulását Abonyba. Másnap, mivel nem akart tétlenkedni az orosz hadműveletekkel szemben, elrendelte, hogy a gyalogság fegyvertelen résre maradjon Abonyban, a IX. hadtest nyomuljon Tápiószeléig, a lovasság pedig az orosz hadműveleti vonal irányába hajtson végre hadmozdulatokat. Mészáros 18-án elrendelte Perczelnek, hogy a további előnyomulás előtt hajtsanak végre Jászfényszaru irányába lovasfelderítést; másnap a gyalogság Tápiószelére, a lovasság Nagykátára vonult.
Az orosz főerők is megkezdték menetüket Gyöngyös felé: jobb szárnyuk biztosítására a II. hadtestből Tolsztoj tábornok alatt egy hadoszlop (13 lovasszázad, 14 löveg) lett kiküldve, amely július 20-án délben vette a hírt Tura községben, hogy magyar csapatok tartózkodnak Zsámbok és Jászfényszaru helységekben. Az orosz lovasság harcrendbe fejlődve várta a magyar huszárok (17 lovasszázad, 12 löveg) támadását. Mészáros parancsára a magyar lovasság rohamot indított az ellenség szárnyai ellen, az orosz jobbszárny átkarolása sikerrel járt, de a közben erősítésül odaérkezett orosz gyalogdandár harcba lépése és tüzérségének hatásos tüze szétzilálta, majd meghátrálásra kényszerítene a magyarokat. Mészárosnak erőfeszítései ellenére sem sikerült megakadályoznia a magyar csatarend kettészakadását; csak azt tudta elérni, hogy a lovasság (ágyúkkal és szekerekkel) némi rendben hajtsa végre a hátrálást. Az alig egy óráig tartó ütközet kudarccal fejeződött be, a csapatok július 21-én Abonyba vonultak.
Mészáros abonyi főhadiszállásáról beszámolt a hadügyminiszternek a tusi ütközetről, megjegyezve, hogy Perezel engedelmességét illetően nem néz nyugodtan a jövő elé, mivel a kormány közvetlenül küld rendeleteket a beosztott tábornokoknak, akik erre feljogosítva érzik magukat a magasabb beosztásúak elleni fellépésre.
Ezt a szemrehányást a következő nap mindenben igazolta. A hadsereg további hadműveletének kérdésében ugyanis eltérő álláspontok alakultak ki: Perezel az előnyomuló Haynau elől Kecskeméten és Félegyházán át szándékozott Szegedre vonulni, míg Mészáros azt követelte, hogy abba az irányba csak egy erős különítmény meneteljen, és a hadsereg nagyobb része Szolnoknál a Tisza bal partjára keljen át, és úgy vonuljon a szegedi táborba. A makacs és indulatos Perezel; Kossuthtól kapott független hadseregparancsnoki jogait hangoztatva, kereken megtagadta Mészáros elvonulási parancsának végrehajtását, amiből a tábornokok között éles összecsapás keletkezett. Mészáros a konfliktusról tájékoztatta a hadügyminisztert, és kérte, hogy egy alkalmasabb személlyel váltsák fel őt.
Mészáros fővezéri működését tovább folytatva Dembinszkyvel Szolnokon, Cibakházán, Szentesen át Hódmezővásárhelyre utazott, ahol július 27-én Kossuth kormányzóval és Batthyány Kázmér külügyminiszterrel megbeszélést folytattak a kialakult súlyos helyzetről és a fővezérség kérdéséről. A kormányzó magyarázkodása, hogy nem hatalmazta fel Perczelt önálló hadseregparancsnoki jogokkal, nem nyugtatta meg Mészárost, aki kitartott a már kinevezése percétől lehetetlenné vált, formális főparancsnoki beosztásáról való lemondása mellett, majd Szegedre távozott.
Mészáros tisztában volt azzal, hogy július végére az ország függetlensége szempontjából tragikus katonai helyzet alakult ki: az ő fővezéri és vezérkari főnökének hibái és korlátai mellett, mindenekelőtt az ellenség nyomasztó túlereje, a politikai és katonai felső vezetés kibékíthetetlen ellentétei, a kormányzó beavatkozása a hadműveletek irányításába, az egyes hadsereg-parancsnokok látványos engedetlensége tette lehetetlenné a Tisza-Maros szögi gyors erő-összpontosítást, majd annak váratlan csapásaival az osztrák és orosz hadsereg részenkénti szétverését: a június végi – amúgy sem reális – haditerv végrehajtása kudarcot vallott.
Kossuth kormányzó 1849. július 29-én este 7 órakor hét miniszter és nyolc tábornok részvételével miniszteri és haditanácsot tartott, amit így örökített meg a jegyzőkönyv: „Mészáros altábornagy felszólíttatott határozottan nyilatkozni: megmarad-e benyújtott lemondása mellett, vagy a fővezényletet folytatni kész. Mire altábornagy úr lemondása melletti maradását határozottan kijelentvén.”
Július 30-án Aulich hadügyminiszter értesítette Mészárost, hogy a minisztertanács határozata alapján a Szegednél és a Bánságban összpontosult csapatok főparancsnokának Dembinszkyt nevezte ki, őt pedig vezérkari főnökévé. A kormány miután ideiglenesen rendezte a fővezérség kérdését, augusztus 1-jén Aradra tette át székhelyét. Ekkor már csak órák kérdése volt, hogy Szeged térségében megkezdődjön a csata az osztrák és a magyar főhadseregek között.
Az ütközet kimenetelét több körülmény és tényező befolyásolta, elsősorban az, hogy látszatra ugyan a két hadsereg nagyjából azonos létszámú volt (magyar mintegy 38 ezer fő, 104 löveg; osztrák kb. 40 ezer fő, több mint 200 löveg), de míg Haynau erői harcedzett, magas fokú harci morállal rendelkező sorkatonákból, addig Dembinszky katonáinak kétharmada harcokban részt nem vett, kiképzetlen és részben felfegyverzetten újoncokból és a kudarcok miatt demoralizálódott, alacsony harckészségű honvédekből állt. Igaz, a magyarok a Szeged és a Tisza között jól védhető állásokban fogadhatták volna a nyílt terepről támadó ellenséget, ám ez azt a veszélyt rejtette magában, hogy az új csapatokkal megerősödött osztrákok könynyen bekeríthették és foglyul ejthették volna az egész magyar fősereget.
A helyzetet mérlegelve Dembinszky és Mészáros a kisebbik rosszat választotta: a sánctáborban nem vállalt ütközetet: augusztus 1-jén éjjel az egész hadsereggel átkelve a Tiszán Szentiván-Szőreg-Deszk vonalában rendezkedett be védelemre. Augusztus 4-én adta ki a hadügyminiszer a fővezérség ügyét rendező újabb parancsát, amely csak a saját csapataik feletti rendelkezési joggal, önálló hadseregparancsnokká nyilvánította Dembinszky, Vetter, Bem, Görgey és Klapka tábornokokat.
Ezen a napon kezdődtek meg a harcok Új-Szegednél, melyek 5-én tovább folytatódtak, de rövid és heves küzdelem után, a magyar harcrend hátát veszélyeztető Tiszán átkelt ellenség miatt, a csapatok parancs nélkül megkezdték a visszavonulást. Dembinszky és Mészáros az augusztus 6-i óbesenyői utóvédütközet és a 8-i csatádi lovasütközet után csapataikkal Temesvár közelébe értek. Itt Kmety és Vécsey tábornokok alakulataival egyesülve a demoralizált és harckészség nélküli hadsereg létszáma 60 ezer főre emelkedett. De Dembinszky és Mészáros, belátva az általános lehangoltságot és a harc vállalása készségének hiányát, továbbra is kerülni akarta a döntő csatát. A kormánytól kapott hírek szerint a még szilárdan védekező – valójában már elveszett – Erdélybe akarták vezetni a hadsereget.
1849. augusztus 9-én, Kossuth kinevezése alapján, Dembinszkytől Bem vette át a hadsereg-parancsnokságot, aki az elvonulásra készülő, általa nem ismert csapatokkal csatarendbe állt Temesvártól északra, a Nyírvád-patak mögött, Haynauval szemben. A csata tüzérségi párbajjal indult, majd magyar lovasrohamokkal folytatódott, de a magyar tüzérség lőszerhiánya miatt a császáriak kerekedtek felül. Hatásos tüzük és túlerejük megtörte a magyar középerőket és jobbszárnyat, közben Bem is megsebesült, ami előidézte a magyarok menekülését és vereségét.
A sebesült Bem először Mészárosnak ajánlotta fel a fővezérséget, de mivel az nem vette át, kinevezte Guyont vezérkari főnöknek, aki Lugos felé elrendelte a visszavonulást. Mészáros nagy hibának tartotta a csata elfogadását, és a vereséget a mohácsi csatavesztéshez hasonlította: „Augusztus kilencedike az elhamarkodott megütközés miatt szintén oly gyászos napja lett a magyarnak – csakhogy dicstelenebb –, mint a mohácsi.”
A vereség hírére viharos gyorsasággal peregtek a drámai események. Augusztus 11én Kossuth a kormánnyal együtt lemondott, és a legfőbb politikai és katonai hatalmat Görgeyre ruházta, aki 1849. augusztus 13-án Világosnál feltétel nélkül letette a fegyvert. A személyleírása alapján osztrákok által körözött „felségárulás és a fegyveres felkelés vétségében bűnös” Mészáros tudta, hogy súlyos megtorlások várhatók, és ha az országban marad, élete veszélybe kerül. Ezért: „Lugoson átadva az átadandó főhadiszállási irodát és pénztárt, s búcsút vevén az utolsó magyaroktól, 11-dikén Karánsebesre indulónk, 12dikén Mehádiára, s 13-dikén Orsovára, hol még egy zászlóalj honvéd őrködött” érkezett, itt „könnyes szemekkel talán végbúcsút vettem szegény hazámtól”, majd „mint magán s kötelezettség nélküli lény, augusztus 14-dikén Dembinszkyvel a török földre hajtottam”.
Ezzel lezárult Mészáros számára az a szerep, amit a forradalomban és szabadságharcban az önálló, független és polgári Magyarország megteremtéséért folyó küzdelemben betöltött.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages