A MAGYAR ŐSTÖRTÉNET ÚJ SZINTÉZISE FELÉ

Teljes szövegű keresés

A MAGYAR ŐSTÖRTÉNET ÚJ SZINTÉZISE FELÉ
Németh utolsó, még életében megjelent német nyelvű cikkében így ír: „14 éves korom óta (1904) életem célja, hogy turkológiai eszközökkel járuljak hozzá a magyarság eredetének tisztázásához.” (1975, 154). Ugyanitt élete legkedvesebb témájának nevezi a török törzsnevekkel való foglalatosságot. 1930-ban megjelent munkáját csak egy közbülső kutatási jelentésnek szánta, s különösen az 1940-es évek közepétől kezdve nagy szorgalommal dolgozott a Honfoglaló magyarság kialakulása előbb német nyelvűnek, majd angolnak tervezett fordításán, illetve átdolgozott második magyar változatán. Terve az volt, hogy a török törzsnevek lehetőség szerinti teljes feldolgozását adja, s ehhez összegyűjtse az irodalmat. Ez az irodalom túlnyomó többségben a Szovjetunióban jelent meg, s ezért már az ötvenes évek elején lépéseket tett, hogy ezt a hatalmas és külföldön hozzáférhetetlen irodalmat megszerezze. Első útjai Berlinbe, Lipcsébe és Halléba vezettek, ahol remélte, hogy a számára fontos szovjet kiadványok megvannak. Hamarosan azonban belátta, hogy ez a vállalkozás nemigen járhat sikerrel. Ezért egy nagy bibliográfiai gyűjtésbe kezdett, amelynek első adataival 1955-ben végre kijutott a Szovjetunióba, ahol jelentős részüket ellenőrizni, kiegészíteni tudta. Hazaérve a bibliográfiát sok egyéb adattal egészítette ki, majd az egészet átadta Hazai Györgynek, aki a szerkesztési munkákat irányította. A kötet végül is, nem jelentéktelen pótlásokkal, némi huzavona után Hazai György gondozásában 1960-ban jelent meg. Németh azonban úgy látta, hogy igen sok helyi publikációhoz nem jutott hozzá, s ezért újból kiutazott a Szovjetunióba, ahol kollégáival 1964-ben, 1967-ben és 1968-ban hónapokat töltött könyvtári munkával.
Mindezen tanulmányai alapján több pontban lényegesen átalakultak nézetei. Több ízben megkísérelte a török törzsnevek jelentéstani csoportjait elkülöníteni. Az elvekről utolsó művében így írt „A törzs- és népnevek vizsgálatában a legszigorúbb nyelvésze: szempontokat kell érvényesíteni (hangtan, jelentéstan). Minthogy a különféle népeknek különféle névadási törvényei vannak és ezek a névadási törvények korok szerint változhatnak, rendkívül fontos a geográfiai és kronológiai szempontok figyelembevétele… Módszertani alapelgondolásom világos és egyszerű: a magyarságot keresem, de nem ’magyar’ néven, hanem alkotórészeinek nevén.” (1990, kézirat 45–46). A magyar törzsnevek és a magyarsággal kapcsolatba került török törzsnevek elszigetelten, külön-külön nem magyarázhatók, hiszen a törzsneveknek, mint ahogy a többi tulajdonneveknek sem, nincs igazi jelentéstana, a törzsnév csak jelöli a törzset. S Németh jól tudta, hogy a törzsnevek jelentésének megfejtésénél „egy veszélyes ellenféllel kell számolni, a népetimológiával. Hiszen a nép minden nevet megmagyaráz, s ezeknek a magyarázatoknak általában semmi közük nincs az eredeti névadáshoz” (1975, 157.). A névadás típusait, csoportjait kell megállapítani, s ha egyszer tudjuk, hogy számos népnév eredetileg „ember” jelentésű szóból alakult ki, akkor egy újabb ismeretlen népnevet, amelynek hangtanilag lehetséges korai alakjának lehetett „ember” jelentése, joggal magyarázhatunk az adott „ember” jelentésű közszóból. Korábbi nézeteit továbbépítve, 19 nagy jelentéstani csoportra osztotta a török népneveket, s egy-egy csoporton belül számos alcsoportra.
Németh nézeteiben a lényeges fordulatot a baskír történeti néprajz kiemelkedő művelőjének, R. G. Kuzejevnek a munkássága hozta. Kuzejev 1957-ben jelentette meg első könyvét A baskírok történeti néprajzának vázlata címmel.
Jelentős két másik könyve is, A baskír nép eredete és a Baskír leszármazási mondák. Kuzejev a baskír nemek, nemzetségek, etnikai csoportok, törzsek neveinek gazdag anyagát tárta fel, és ebben az anyagban vélte Németh megtalálni a magyar törzsnevek többségét. Azt a kutatás már Pauler óta számon tartotta, hogy a baskírok között van két olyan törzsnév, a Jurmati és a Jenej, amelyik a magyar Gyarmat és Jenő törzsnevekkel azonosítható. Németh 1966-ban több tanulmányában újabb baskíriai törzsneveket azonosított magyarokkal. A Negment a Nyékkel, a Kesze ágnevet a Keszivel, majd a Misert a Megyerrel, a baskír Julaman nemzetségnevet a Gyulával, amely ugyan nem szerepel honfoglaló törzsként, de léte esetleg feltehető. S végül felelevenítette a Magyar népnév Mozserjan, Mozsar alakját, amelyet Munkácsi óta számon tart a magyar tudomány. A régi két névvel, a Jurmatival és a Jenejjel együtt ez éppen hét, s így talán még a hétmagyar elnevezés eredetét is vissza lehet vinni a baskíriai őshazába. A változást az elméletben az jelenti, hogy korábban Németh Gombocz Zoltánnak ún. második elméletéhez csatlakozott, amely szerint a bolgár–török–magyar érintkezés a Kaukázus előterében és a Fekete-tenger északkeleti partvidékén zajlott le, s ő is úgy tartotta Munkácsival együtt, hogy azok a magyarok, akiket Julianus megtalált, azok délről vándoroltak fel. 1966-ban ezzel a véleményével szembefordult. Német nyelvű cikkében kilenc pontban foglalta össze új téziseit (lényegesen rövidítve ismertetem itt őket):
1. Az ősmagyarok az ugor őshazából dél felé húzódva kerültek Magna Hungáriába (ahol ott maradt csoportjukat később Julianus megtalálta).
2. Az ősmagyarság ott alakult ki, ahol ma ezek a magyarral egyeztetett törzsnevek hordozói talalhatóak, tehát a mai Baskíria nyugati részén.
3. Ez a Magna Hungaria a volgai bolgár birodalom közvetlen közelében volt, számos magyar törzsnév bolgár-csuvasos jellege utal erre.
4. Egy bizonyos ideig a magyarok a volgai bolgárok törzsszövetségéhez tartoztak, ahogy erről arab források tudósítanak. Itt kerül a magyar nyelvbe a bolgár-török szavaink ún. északi rétege.
5. A jelenlegi baskírok kipcsakos típusú török nyelvet veszélnek. Őseik a IX. században húzódtak a mai Baskíriába, amikor a Hét Magyar törzsszövetség már régen délen volt, ezért a baskíroknak nincs közvetlen közük a magyarokhoz, pusztán később a helyükre vándoroltak. De a Keleten maradt magyar töredékek a mongol korig biztosan, sőt talán a XVII. századig fennmaradtak és magyarul beszéltek.
6. A baskír népnév önmaguk által használt alakja baskort. Ebben a baskor ismeretlen eredetű, de a név végén álló -t egy magyar kicsinyítő képző. A forrásokban előforduló basdzsírt alak kontamináció, a magyar és a baskír népnév keveredése.
7. A magyar törzsnevek közül a finnugor eredetű Nyék semmit nem mond az etnikai jellegről, a Magyar vezértörzs finnugor eredetű, többségében magyarul beszélt, de lehettek benne török nemzetségek is, a Kürt és a Gyarmat török, ez utóbbi csak valószínűen az, a Tarján és a Jenő két tisztségviselő törzse, de etnikai jellege bizonytalan, a Kér és a Keszi török, legalábbis a nevük az.
8. Nem tudjuk, hogy a magyarok mikor hagyták el Magna Hungáriát, de a IX. század harmincas éveiben már a Don vidékén vannak.
9. Ez a terület, amit Dentümogyernek neveztek. Itt kerültek a magyar nyelvbe az oszét és perzsa jövevényszavak, ekkor alakult ki a kazár–magyar kapcsolat, s ekkor került a magyar nyelvbe a bolgár-török típusú jövevényszavak ún. déli rétege, ekkor került a magyarokra az Onogur népnév.
Németh utolsó, még életében megjelent cikkében, 1975-ben annyival lépett tovább, hogy elfogadta azokat az ellenérveket, amelyek a Kér és Gyarmat török voltát vonták kétségbe, s ezeket ismeretlen eredetűnek nyilvánította. S erejének utolsó megfeszítésével dolgozott nagy művének második kiadásán. Ennek kéziratát azonban már nem tudta elkészíteni. Berta Árpád érdeme, hogy a sokszor töredékes feljegyzésekből, párhuzamos szövegekből, néha alig érthető utalásokból rekonstruálta a kéziratot. S hamarosan kezünkben lehet nyomtatott formában is az az új szintézis, amely felé 14 éves kora óta törekedett. Érdemes végezetül röviden megismerkednünk e mű főbb gondolataival.
A könyv öt nagy fejezetből áll. Az első fejezet a célkitűzést, az elveket és a kutatási módszereket mutatja be, lényegében egy nagyszabású bevezetés a török népnevek kutatásába. A második fejezet azokról a török népekről tudósít, amelyeket Németh a magyar őstörténettel kapcsolatban fontosnak tartott. Az egyes népek történetének igen rövid összefoglalása után részletesen kitér a nyelvükből fennmaradt elemek vizsgálatára. Itt az 1930-as kiadáshoz képest szinte teljesen új kutatástörténeti részeket írt, az adatokat is felfrissítette, de nézetét csak kisebb, bár nem lényegtelen részkérdésekben változtatta meg („Nem sok mindent kellett módosítanom azon, amit a kazárokról 1930-ban leírtam” – olvassuk például kéziratának 239. oldalán). Vizsgálja a hunok, az avarok, a bolgárok, a szabirok, a türkök, a kazárok és a kipcsak csoport egyes tagjainak, így elsősorban a baskíroknak a nyelvét, alig ír valamit a besenyők nyelvéről, itt régebbi munkáihoz utalja az olvasót. Nem véletlen, hogy ez a fejezet a baskírokkal, a baskíriai törzsnevekkel és Kuzejev kutatásainak ismertetésével zárult. „Amit eddig előadtunk, az egy turkológiai bevezetés a magyarok őstörténetéhez. Ez az egység: lejön Attilától egészen Juliánig, megszakítani nem lehet” – írta az első és második fejezet lezárása után (kézirat, 255.).
A magyar–török kapcsolatok kezdeteit így látta: „Egy nagy számú, erős finnugor lovas nép, a magyar, az első évezred közepe táján, amikor már régen elszakadt finnugor rokonaitól, a Volga folyónak a Kámával való egyesülése környékén lakott. Ennek a népnek egy hun-bolgár néppel való egyesüléséről van szó. Valószínű, hogy a magyarok voltak a terület régi lakói s a hun-bolgárok nem Attila halála után, Pannóniából költöztek ide. Ez Kubrat kaukázusi hun-bolgár birodalmának felbomlása után a VI. században történhetett.” (Kézirat, 255.) Elismeri, hogy nincs adatunk arra vonatkozóan, hogy ki szervezte meg először, hun-bolgár vezetés alatt, a Volga–Káma menti magyarságot és milyen körülmények között. Tudjuk, hogy az első ismert magyar fejedelem Levedi, de nem tudjuk, mi volt a címe, kik voltak társfejedelmei, miniszterei. „Alighanem a Gyula ősi hun-bolgár törzsére, Attila utódaira kell gondolnunk. Így viszonylik a magyarság a hunokhoz és bolgárokhoz. A magyarság nem harcolt Catalanaumnál, nem volt Róma alatt és a hunokhoz, utódaihoz és rokonaihoz csak Attila halála után kapcsolódott” (kézirat, 309.). Már itt alakult ki a Hét Magyar törzsszövetség, amely a VII–VIII. században állt össze. Ezért van szükség arra, hogy a harmadik fejezetben a magyar törzsszövetség megalakulását és a magyar törzsneveket tárgyalja. Ezek a Nyék, a Magyar, a Kürt, a Gyarmat, a Tarján, a Jenő, a Kér és a Keszi. Külön és teljesen új, nagy alfejezetet szentelt a Gyulák törzsének és a Gyula törzsnévnek. A Gyulát többek között Attila nemzetsége nevének tartotta. A törzsnevekkel kapcsolatban korábban kifejtett nézetei részben módosultak, megfogalmazásai még ott is óvatosabbak lettek, ahol nézeteit fenntartotta. Másutt feladta korábbi véleményét. A Gyarmattal kapcsolatban így ír: „Ősi *Yormatď alakjához, sajátos hangtani jellegéhez kétség sem fér, – csodálatos, hogy nem tudjuk megfejteni.” (Kézirat, 285.) Egészében véve azonban a koncepció lényege nem változott. Az tudniillik, hogy a török eredetű törzsnevek felhasználásával kísérli meg a magyarság kialakulásának történetét felvázolni.
A negyedik fejezet azután elkíséri a magyarokat a baskíriai régi hazától a Dunáig. Németh szerint a Levedi által irányított birodalom a Don és az Al-Duna között volt, ahová a magyar törzsszövetség 830–835 táján települt át Baskíriából. Levedi egy Magna Hungariabeli magyar nyelvű fejedelmi vagy arisztokrata ház sarja volt – írja, majd hozzáteszi: „Itt is hangsúlyozom, hogy [bár] a magyaroknál nagy török hatás van, semmi sem szól viszont amellett, hogy akár Magna Hungáriában, akár később, egyetlen török uralkodó réteggel kellene számolnunk.” (Kézirat, 317.) Láttuk az előbb, hogy Levedi esetében lehetségesnek tartotta, hogy nemzetségének tagjai, miniszterei az ősi Gyula nemzetségből származtak, s hogy az esetleg eredetileg hun-bolgár nemzetség lehetett, de ebben bizonytalan volt.
Levedi magyar voltában azonban nem kételkedett, éppen magyar eredetű neve miatt, s az elméletnek ezt az ellentmondását a kéziratban már nem tudta feloldani. Nagy valószínűséggel úgy képzelte el, hogy a Gyula a szervezet török neve volt, s utalhatott a szervezés történetére is, de a nemzetség maga magyar nyelvű volt.
Németh a magyarok Hungarus, Ungar nevét, amely az Onogurból vezethető le, korábban úgy magyarázta, hogy a magyarok a Kaukázus előterében éltek együtt az onogurokkal, s itt ragadt rájuk ez az idegenektől használt elnevezés. Ezt az álláspontot utolsó művében megváltoztatta. Onoguria a Kazár birodalomnak az a területe, ahová a kazár kagán a magyarokat elhelyezte, Levédia vagy annak egy része, Onoguriában helyezkedett el. Németh új szintézisében két bolgár–török–magyar érintkezéssel számolt. Az egyik 700–800 táján a Káma–Volga vidékén volt, a másik 840 és 889 táján Levedi uralkodása idején a déli onogurokkal, akik a Kaukázus előterében laktak.
Onogurban, a Kazár birodalom e tartományában a magyarság hosszú ideig lakott, békés, magas műveltségű állattenyésztő és földmíves életmódot folytatott, ismerte az írást, azt az írást, amelyet csak a székelyek őriztek meg. Egy helyen Németh úgy véli, hogy Levedi 50 évig uralkodott békésen a törzsszövetség felett. 889-ben azonban a besenyők megtámadták a magyarokat, akik továbbvonultak Etelközbe, amely Németh szerint a Dnyeper és a Szeret között, Kijevtől délre terült el. Majd 895-ben megtörtént a honfoglalás. Ami a honfoglalást illeti, itt Németh jelentősen megváltoztatta nézeteit, különösen ami az erdélyi részek történetét illeti. Visszatért Melich nézetéhez, aki szerint a honfoglalás előtt Délkelet-Magyarország bolgár-török uralom alatt állt. Majd elsősorban Györffy munkássága alapján újra tárgyalja az erdélyi gyulák történetét, és igyekszik a nevek török etimológiáival hozzájárulni a kutatáshoz. „Nyelvészeti eszközökkel bizonyítok egy történeti tényt, – azt, hogy Magyarországnak két dinasztiája volt, az Árpádoké és a Gyuláké.” – írta kéziratában (345.). S vizsgálat alá vette az erdélyi Gyula nemzetség tagjainak neveit. Majd tárgyalja a kora Árpád-kor, más törökből eredeztethető személyneveit is. Ezek között van olyan, amelyik új, így például Szabolcs nevének magyarázata, s olyan, ahol az általa korábban adott magyarázathoz ragaszkodik, holott újabb más magyarázata van a névnek, ilyen például a Géza–Gyeucsa. Szinte teljesen új többek között a kabar-kérdés tárgyalása. Németh már 1930-ban azon a nézeten volt, hogy az Anonymus által említett hét kun vezér valójában hét kabar vezér volt, s neveik megfejtése történeti tanulságokkal is jár. 1930-as könyvében ennek az ötletnek csak egy igen rövid vizsgálatot szentel, amelyből akkor két tanulságot vont le, az egyik, hogy ezek a nevek törökök, a másik az, hogy a nevek már elmagyarosodott török formát mutatnak. Németh szerint ez a névsor egyben Anonymus hitelessége mellett is bizonyíték, hiszen Anonymus nem rendelkezhetett olyan turkológiai ismeretekkel, hogy éppen egy török eredetű nevekből álló listát tudott volna kitalálni. Új szintézisében kiterjesztette a névsort a hét kun vezér rokonaira is, és mindegyik nevet igen alapos turkológiai elemzésnek vetette alá. Elemzésének végeredménye az, hogy ez a névsor talán a kazár nyelv legfontosabb nyelvemléke is egyben. Németh 1930-as könyvében az ötödik fejezet címe A honfoglaló magyarság nyelve. Ebben a fejezetben az Árpád-ház tagjainak neveit elemezte, s megállapította róluk, hogy többségükben vagy finnugor eredetűek, vagy ha török eredetűek, akkor a magyar használat hangtani és alaktani nyomai többnyire kimutathatók. A török eredetű nevek azonban a magyarul beszélők török nyelvismeretére, török környezetére utalnak. Új művében nem kezdett új fejezetet, csak A Turul dinasztia és A Turul dinasztia nevei címmel két alfejezetet iktatott be. Két további alfejezettel zárta ezt a részt: Árpád birodalmának részei és kormányzásuk és Árpád birodalmának nyelvei. Az elsőben a három korai tisztségnévről, a kündüről, a gyuláról és a horkáról foglalta össze nézeteit. A másodikban többek között tárgyalja azt a nézetet, hogy a magyarság esetleg nyelvcserével jutott finnugor nyelvéhez. Ezt a nézetet világosan és egyértelműen teljességgel tarthatatlannak minősíti. Ugyanakkor hangsúlyozza annak tudományos jelentőségét, hogy a magyarság, többféle török nyelvvel került kapcsolatba, így bolgár-török vagy csuvasos típusúval és oguz, vagy köztörök típusúakkal, „de ezek a hatások a magyar nyelv belső fejlődését a legcsekélyebb szempontból sem befolyásolták. Ellenkezőleg: azt tapasztaljuk, hogy a magyarok az átvett török szavakat, neveket is abszolút magyar elemeknek tekintették és azzal kebelezték be igazán a magyar nyelvbe, hogy becéző képzőt tettek hozzá, vagy – ami még több – becéző képzőnek fogták fel a végét”.
Az új szintézis utolsó nagy fejezete a magyarság keleten maradt töredékeiről és keleti nyomairól szól. Szó esik Magna Ungariáról (itt Németh ezt az alakot használja), a szavartoi aszfaloi kérdésről és a magyar név kelet-európai és ázsiai előfordulásairól különböző helynevekben, illetve néhány személynévben, s említést tesz a magyar népnév jelzőként, illetve korai vándorszóként való előfordulásáról is. Első művéhez képest itt is szinte teljesen felfrissítette adattárát, helyenként megváltoztatta érvelését, de végső következtetései lényegében változatlanok. Kisebb módosításai – mint például az, hogy a Szuvar város és népnevet már nem egyeztette a szabírral – inkább a kutatók szűk köre számára tűnhet fontosnak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages