A PÁLYA CSÚCSÁN (1957–1978)

Teljes szövegű keresés

A PÁLYA CSÚCSÁN (1957–1978)
Ortutay politikai és tudományszervező tevékenysége 1957-től kezdve bontakozott ki ismét. Amikor megválasztották a Hazafias Népfront főtitkárává, újra magával ragadta a közélet, a politika. Nyolc évig, 1964-ig töltötte be kényes megbízatását, s nem csekély részt vállalt a társadalmi konszolidációban. Eközben politikai nagygyűléseken szónokolt, ideológiai agitátorként taposta a sarat, azaz neves értelmiségiek és parasztok százait megnyerve segítette a kibontakozást. 1958-ban ismét országgyűlési képviselővé választották, s haláláig tagja maradt a parlamentnek. Ezt a megbízatást kevesen vették nála komolyabban: hűségesen látogatta Bács-Kiskun megyei választóit, és érdekükben gyakran vetette latba nem csekély befolyását. 1970–78 között az országgyűlés Kulturális Bizottságának elnökeként kamatoztatta a bosszú politikusi múlt tapasztalatait és páratlanul gazdag műveltségét. 1958-ban az Elnöki Tanács tagjává is megválasztották, s húsz éven át, egészen haláláig megmaradt e legmagasabb testület tagja. Ebben a két évtizedes életszakaszában vitathatatlanul egyike volt a magyar értelmiség legmarkánsabb arcélű, legtekintélyesebb közéleti képviselőinek.
Ortutayt az éltette, ha párhuzamosan több poszton kellett helytállnia. 1957 júniusában Hévízről – ahol reumáját kezeltette – rendelték be a minisztériumba. Ott azzal fogadták, hogy válságban van az Eötvös Egyetem vezetése, vállalja el a rektorságot. Egyik visszaemlékező írása szerint szabadkozott eleget, s hivatkozott a Népfrontban ráváró feladatokra, de végül is nem tudott nemet mondani. Bizonyára izgatta ez a munka is. S hogyan tudott helytállni a kettős szorításban? Erre a kérdésre a rektori székben és a TIT-ben is utódja, Ádám György professzor adta meg a választ: „Az Eötvös Loránd Tudományegyetem mai arculata viszont minden vonatkozásban Ortutay «keze nyomát» viseli magán: joggal állíthatjuk, hogy egyetlen vezető, egyetlen rektor sem tett annyit egyetemünk rangjának, presztízsének emeléséért, mint hétéves rektorsága alatt Ortutay Gyula!”
Ő maga azonban elégedetlen volt rektori teljesítményével: „… félek – írta 1975-ben – akkoriban keveset tehettem az egyetemért, pedig eleget instanciáztam ügyei jobbra fordításáért. A Parlament Kulturális Bizottságában azóta is hányszor kellett, szinte régi adósságként újra meg újra elővennem az ELTE nehéz gondjait.” Tény, hogy saját tanszékét és szakját a működési feltételek tekintetében inkább elhanyagolta, mint fellendítette hivatali ideje alatt, s ebben méltó társa volt a Bölcsészettudományi Kar dékánságát ugyanakkor viselő Tálasi István is. „Szemérmes koldúsnak üres a tarisznyája” – tartja a közmondás, s mondogatták a tanszéki munkatársak.
1964-ben a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnökévé választották, s ebben a közéleti tisztségében élete végéig megmaradt. Együttjárt ezzel a hivatalával a Valóság c. folyóirat szerkesztőbizottságának vezetése is. Ezt a munkáját, a lap köré tömörült szerkesztői kollektívát különösen szerette. Elnöki székéből betekintése volt a Gondolat Könyvkiadó és a József Attila Szabadegyetem irányításába. A Népfrontnak 1964-ben alelnöke lett, s továbbra is támogatta az általa kezdeményezett, s egyre terebélyesedő honismereti mozgalmat. Mindkét tisztségében – a TIT-ben és a Népfrontban is – saját művelődéspolitikai eszméit követve, teljes aktivitással fáradozott a közműveltség szintjének emelésén.
A közéleti teendők, a változó hivatali feladatok elvonták saját tudományos munkájától. Állandó feszültségben élt amiatt, hogy tudományos kutatásait is folytatni kívánta. 1958-ban a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották. Székfoglaló előadását Variáns, invariáns, affinitás címen tartotta meg és a szájhagyományozó műveltség törvényszerűségeit boncolgatta benne. Ez az elméleti kérdéskör pályakezdésétől fogva élete végéig foglalkoztatta. Az 1960-as években azonban tudományos munkássága megcsappant, s már ritkán írt új témáról. Új könyveiben régebbi tanulmányait, cikkeit, előadásait gyűjtötte össze. Három gyűjteményes kötete, az Írók, népek, századok (1960), a Halhatatlan népköltészet (1966) és a Fényes, tiszta árnyak (1973) főként tudománytörténeti, művelődéstörténeti cikkeket tartalmaz. Még válogatott dolgozatainak angol nyelven kiadott kötetében, a Hungarian Folklore-ban is (1972) kevesebb a konkrét tárgyelemző, az elméleti-módszertani dolgozat, mint a tudománytörténeti esszé.
1967-ben az MTA Nyelv- és Irodalomtudományos Osztályának vezetője, s egyben a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének tagja lett. Két ciklusban betöltött osztályelnökségét dinamizmus, sok irányú érdeklődés és naprakész tájékozottság jellemezte. Szabolcsi Miklós írásából tudjuk, hogy Ortutaynak fontos szerepe volt a Bartók Archívum, majd a Zenetudományi Intézet felállításában, az Altaisztikai Kutató Csoport és a Kőrösi Csoma Társaság megalapításában, az Irodalomtörténet c. folyóirat újraindításában, a stilisztikai, romanisztikai, germanisztikai bizottság megalakításában stb.
Közéleti feladatai, változó hivatalai mellett is mindig megtartotta vezető, irányító szerepét a néprajztudomány hazai életében. Egy rövid megszakítástól eltekintve 1945-től haláláig elnöke volt a Magyar Néprajzi Társaságnak. A Társaság ügyeinek intézésében operatív módon vett részt, telefonált és levelezett, vezette elnökségi, választmányi és plenáris üléseit, elnökölt közgyűlésein, vándorgyűlésein, kisebb-nagyobb nemzetközi rendezvényein. A Néprajzi Társaságot Hunfalvy Pál szellemében vezette, s olyan egyesületnek tekintette, amely a néprajz minden hazai munkását hivatott tömöríteni, összefogni. Hosszabb ideig főszerkesztője volt a Társaság folyóiratának, az Ethnographiának (1949–1956), s az Acta Ethnographica szerkesztőbizottságát is ő vezette 1950-től 1978-ig.
Tanszékén már az Acta megindítása előtt foglalkoztatta az idegen nyelvű szakfolyóirat terve, s 1949-ben kiadta a Folia Ethnographica első kötetét.
Ortutay a Néptudományi Intézet megszűnésekor is tudta, hogy a néprajz behozhatatlan hátrányba került a szerencsésebb társadalomtudományokkal szemben. Külföldi útjain – keleten és nyugaton egyaránt – tapasztalhatta a kutató intézetek növekvő szerepét a tudomány világában. Ezért az 1960-as évek elején hazai néprajzi kutatóintézet felállítására tett javaslatot. 1962-ben vezetésével jött létre az ELTE Folklore Tanszéke mellett egy mindössze hét kutatót számláló kutatóhely, tanszéki csoport. Munkatársainak zöme a Néprajzi Múzeum akkori épületében, a Könyves Kálmán körúton dolgozott. 1967. január 1-jétől kezdhette meg működését az önálló intézet, teljes nevén az MTA Néprajzi Kutató Csoportja, melynek alapításától haláláig, 1978-ig igazgatója volt. Az új kutatóhely elhelyezése csak 1969-ben oldódott meg, amikor a budai várnegyedben kialakított akadémiai épülettömb egyik emeletén, az Országház utcában kapott megfelelő számú munkaszobát. Igazgatóként Ortutay mindent megtett a néprajzi intézet fejlesztéséért. Nemcsak szervezeti kereteket, működési feltételeket teremtett, de tudományos programot is adott. Programjában a régóta tervezett, de szervezeti háttér nélkül többször meghiúsult, félbemaradt korpuszok, kézikönyvek megalkotását állította első helyre. Bekerült az intézet munkatervébe a magyar néprajzi atlasz, a néprajzi bibliográfia, a mese és más folklórműfajok katalógusai, a néprajzi lexikon, s végül a nagy álom, a magyar népi kultúra népszerű kézikönyve. A szintézist hagyta utoljára, mivel az atlaszt, a lexikont, a katalógusokat ehhez szükséges előmunkálatnak, forrásfeltárásnak és rendszerezésnek tekintette. A lexikon főszerkesztését magára vállalta, s elsősorban neki köszönhető a mű páratlanul gyors megvalósítása. 1975-ig elkészült az összes szócikk a-tól z-ig, de Ő csak az első kötet megjelenését és szép sikerét élhette meg.
Archívumok létesítését, közeli eredményt nem ígérő kutatások támogatását nem szívesen vállalta. Annál többet tett a publikációs lehetőségek bővítéséért, új kiadványok megteremtéséért. Szerkesztésében indult meg a Néprajzi tanulmányok c. könyvsorozat (1967) és a Népi Kultúra – Népi Társadalom c. évkönyv (1968), mindkettő az MTA Néprajzi Kutató Csoport kiadványaként. Ezek a ma is élő, nívós sorozatok az intézeti műhelymunka megszervezését és a kutatóhely elismertetését egyaránt előmozdították. 1968-ban Magyar Népművészet címen indult a szerkesztésében egy újabb sorozat a Corvina Kiadónál. Egy másik sorozatot A magyar néprajz klasszikusai címen a Gondolat Kiadónál indított el 1971-ben. Neki köszönhető A múlt magyar tudósai címet viselő könyvsorozat elindítása 1972-ben. Ezt is haláláig szerkesztette, s benne a néprajznak meg a rokontudományainak kitüntetett helyet biztosított.
Ortutay páratlan áttekintő képessége, gyorsasága mellett is hallatlan erőfeszítést, munkabírást követelő feladat volt a rázúduló rengeteg kézirat elolvasása, véleményezése, szerkesztése, s a kiadók, szerzők instruálása. Az 1970-es évek első felében a néprajz új divatját, az érdeklődés tömeges megnyilvánulását elsősorban Ortutay örökmozgó lénye gerjesztette. 1969-től Kis magyar néprajz címen előadássorozatot indított a rádióban, amit nem maga írt, hanem munkatársai, de az előadások minden sorát elolvasta. Azokban az években folklórvetélkedők zsűrijének munkáját vezette a televízióban, színpadi adaptációt írt a Kalevalából, filmforgatókönyvet írt, s elősorolni is hosszú lenne, hogy még mi mindent vállalt a népi kultúra, a folklór megismertetése, népszerűsítése érdekében. Rádiós és televíziós szereplések, újságinterjúk sorozata, fesztiválok, múzeumi kiállítások megnyitói aprózták el idejét. „Mindent vállalt, néha többet is, mint amennyire egy ember képes” – állapítja meg erről az életszakaszról Kállai Gyula. „Állandó rohanásban volt, egyik tanácskozásról a másikra. Gyakran előfordult, hogy egyiknek csak az elején, másiknak csak a végén tudott részt venni. Röviden elmondta véleményét és már szaladt is tovább.”
Közéleti szerepvállalása, tekintélye nélkül azonban a Néprajzi Múzeum is aligha kapott volna méltó elhelyezést a Kossuth téren. Személyes közbenjárása kellett a Szabadtéri Néprajzi Múzeum megalapításához és kialakításához Szentendrén. Támogatta a vidéken épülő szabadtéri néprajzi gyűjtemények ügyét is.
Az 1960-as évek elejétől nemzetközi kötelezettségei ismét megnőttek. Évekig volt a Finn-Magyar Kulturális Vegyesbizottság magyar tagozatának elnöke. Kustaa Vilkuna finn professzorral együtt Ő volt a nemzetközi finnugrisztikai kongresszusok sorozatának elindítója (Budapest, 1960; Helsinki, 1965; Tallin, 1970; Budapest, 1975) és legfőbb hazai irányítója. A finn-magyar kulturális kapcsolatok ápolásáért a legmagasabb finn kitüntetésekben részesült. Tiszteleti tagja volt a Finn Tudományos Akadémiának, a Szicíliai Tudományos Akadémiának, alelnöke a Folk Narrative Research nemzetközi társaságnak.
1966-ban megkapta a Finn Oroszlán-rend parancsnoki fokozatát. Egyetemi díszdoktorság (Helsinki), nemzetközi folyóiratok szerkesztőbizottsági tagsága (Fabula, Demos), tudományos társaságok tisztségei jelzik külföldi elismertségét. 1961-ben megkapta a palermói Pitré-díjat, 1972-ben pedig a bécsi egyetemen átvehette a Herder-díjat. Újabb hazai kitüntetései közül a protokoll a Magyar Népköztársaság Zászlórendjét és az Állami díjat (1976) helyezi az első helyre. Nem vehette már át személyesen az 1978-ban neki ítélt Akadémiai Nagydíjat. Nem láthatta meg a Balassa Ivánnal együtt írt kézikönyvük, a Magyar néprajz impozáns kötetét sem, amely azóta német és angol nyelven is megjelent, egyszerre szolgálva a hazai ismeretterjesztést és a külföld tájékoztatását a magyar népi kultúráról. A Magyar Néprajzi Lexikon első kötetét még kézbe vehette, s örülhetett a kedvező fogadtatásnak, az elismerő recenzióknak, de a további négy kötet megjelenését már nem élte meg.
1978. március 22-én hosszan tartó betegségben hunyt el. Munkáját az utolsó napokig folytatta, s szeme a betegségtől meggyötörve is a végső percig tisztán tekintett ránk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages