HARCOS ÉVTIZED (1940–1950)
HARCOS ÉVTIZED (1940–1950)
Úgy látszott, s időnként Ortutay maga is hihette, hogy harmincévesen végre beérkezett. Hiszen 1940-ben a Fedics köteten kívül megjelent még egy könyve, a később még több – magyar és idegen nyelvű – kiadást megélő, és méltán népszerű Kis magyar néprajz, melynek honoráriumából kifizethette adósságait a könyvkereskedések, antikváriumok tulajdonosainak. Kis lakásuk berendezésének számláit is fedezhette belőle. Sokszor emlegette, meg is írta, hogy ennek a könyvnek a megírására főként az adósságtörlesztés kényszere „inspirálta”.
Györffy István 1939-ben bekövetkezett váratlan halála után a néprajzi oktatás az egyetemen gazda nélkül maradt. Sík Sándor ösztönzésére Ortutay benyújtotta magántanári pályázatát a szegedi egyetemre. Magántanári próbaelőadását 1940 márciusában szokatlanul népes hallgatóság előtt tartotta meg az auditorium maximumban Kálmány Lajos és a modern néprajzi gyűjtés címen. A Dél-magyarország másnapi híradása megemlítette, hogy „a nagyszámú közönség sorában megjelentek számosan azok közül a fiatalok közül, akik vele egy időben végezték tanulmányaikat”. Kivonultak a szegedi fiatalok. A szegedi egyetem 1940. május 3-án magántanárává nyilvánította.
Az utánpótlás, a generációváltás a néprajz szak más posztjain is sürgetővé vált. A budapesti tanszéken Györffy halála után egy évig Bálint Sándor és K. Kovács László, 1941-ben pedig Gunda Béla és Ortutay adott elő megbízott oktatóként. Olyan tanítványokat örököltek, mint Majláth Jolán, Kovács Ágnes, Dégh Linda, Márkus István és társaik. Ortutay hármat is megnyert közülük a népmese, a folklór kutatásának.
Az 1941–42-es tanévben a szegedi egyetemen adott elő, majd egyesztendős kihagyás után, az 1943–44-es tanév első félévében tarthatott Szegeden még egy-egy kollégiumot. Ugyanakkor vezetett egy gyűjtéssel egybekapcsolt szemináriumot is, Tápé címen. Tanítványaival kijártak gyűjteni a Szegeddel szomszédos községbe, s a megfigyelt, látott, hallott, dokumentált anyagból készítették a leíró, értelmező dolgozatokat. Szegedi tanítványai közül Péter László és Katona Imre maradt hűséges a néprajzhoz.
1942-ben másokkal együtt megpályázta a kolozsvári egyetem néprajzi tanszékén Viski Károly megüresedő professzori állását, de a professzori kinevezést nem ő, ha nem Gunda Béla kapta meg. Súlyos, nehezen viselt kudarc volt ez Ortutay számára. Megelőzte az a tízoldalas, kiveséző recenzió, amit A magyar népművészet címen 1941-ben kiadott kétkötetes könyvéről Fél Edit írt az Ethnographia 1942-es évfolyamában. Jogos kritikai észrevételek mellett főként olyan hiányokat sorolt benne hosszasan, amelyeket a kutatás máig sem tudott bepótolni. A recenzió tartósan megkérdőjelezte a könyv szerzőjének szakmai hitelét, s még professzori kinevezésekor is hivatkoztak rá, néhány évvel később.
Ráadásul 1942-ben váratlan szívroham következtében meghalt Kozma Miklós. Személyében Ortutay befolyásos támogatót veszített el, aki a rendszer hivatalos köreinél vehette volna pártfogásába. Amikor Kozma Miklóst Kárpátalja kormányzói biztosává nevezték ki (1940 szeptemberében), egy-egy útjára még Ortutay is elkísérte. Kozma támogatásával adta ki a Rákóczí két népe c. könyvecskéjét, melyben magyarok és kárpátukránok sorsközösségének történeti, néprajzi emlékeit vette számba. Romantikus, kurucos felhangjai ellenére is értékes szakmunka.
Az 1940-es kedvező kilátások rövid idő alatt enyésztek el. Állásnak, biztos kenyérkeresetnek egyelőre megmaradt a rádió. Az egyetemi remények elvesztéséért nem kárpótolhatta az 1942-ben másodszor is elnyert Baumgartner-díj, amit ezúttal a Fedics-kötetért kapott meg.
1942-ben ismét megteremtette és 1943-ig fenntartotta a Magyarságtudomány c. folyóiratot. Ekkor már a budapesti egyetemen létrejött Magyarságtudományi Intézet égisze alatt, az intézet külső munkatársaként. Az intézet megbízásából és támogatásával utazott 1943-ban Bácskába is néprajzi gyűjtőútra, hogy jelentést tegyen a Szabadka vidékén létesített székely telepesfalvak népéről. A Bukovinából 1941-ben hazahozott székelyek társadalmát és kultúráját változásában, a telepítést követő akkulturáció, kulturális átalakulás folyamatában kívánta tanulmányozni. (A bácskai Józseffalván kapta kézhez Radnóti egyik hozzá írott levelét.) Az előző évek szakmai lendületéből futotta még egy tartalmas összefoglaló tanulmányra A magyar népköltészet címen. Ez 1943-ban jelent meg a Bartucz szerkesztette tudományos, ismeretterjesztő kötetben, A magyar népben.
1943 után pár évig alig publikált valamit. Ekkor már nem a szakmai karrier, az egyetemi katedra, hanem a puszta lét, a háború túlélése volt a tét. Ortutay célpontjává vált a jobboldal támadásainak. Emlékező idő c. írásában olvashatjuk: „Életemben ez volt az az idő, amikor a nyilas, szélsőjobboldali lapok egyre élesebben támadtak (ekkor vált lehetetlenné a kolozsvári egyetemi tanárságom, e támadások közepette), s helyzetem egyre nehezebbé vált. Milotay István vezércikkének «főhőse» lettem: A rádió vörös magántanára címen írt vezércikket ellenem, Vajna Gábor későbbi nyilas belügyminiszter épp a Történeti Emlékbizottság szervezése idején szólalt fel a parlamentben és támadta Szekfű Gyulát meg engem is, mint az illegális kommunista szervezkedés irányítóit. Akkor is komikus volt ezt hallanom, de ugyanakkor teli volt fenyegetéssel minden napom.” E támadások eredménye az volt, hogy 1944-ben elmozdították tíz éven át biztos megélhetést nyújtó állásából, Cs. Szabóval együtt kitették a rádióból. Az év nyarán már a Grill könyvesboltban dolgozott Pamlényi Ervinnel együtt, s a bolt gazdag anyagából válogatták a bebörtönzött Bajcsy-Zsilinszky Endrének szánt olvasnivalót. Ebben az egzisztenciálisan is veszélyeztetett helyzetben, 1944 szeptemberében született az Ortutay házaspár első gyermeke. Budapest bombázása, s az őrjöngő nyilas terror és a felszabadító harcok idején már őt is mentenie kellett. Egy időben a Nemzeti Múzeum pincéjében berendezett óvóhelyen húzták meg magukat. 1944. október 15-én Dömötör Teklával futottak össze az utcán, aki így emlékezett erre a napra: „Ortutay éppen akkor helyezte biztonságba családját; legidősebb lánya, Mária már egyhetes volt [valójában egy hónapos – P. K. A.], tehát lehetséges volt hamis papírokkal egy zárdában biztonságba helyezni az anyát és újszülöttjét. A kedves szegedi professzor, Bálint Sándor felesége adta kölcsön Ortutay Zsuzsának a papírjait. (Még így is majdnem lebukott az anya és újszülött kislánya.)”
Ortutay politikai szerepvállalásának története külön tanulmányt érdemelne, mert tudósi pályaképéhez még vázlatos formában is nehezen illeszthető. A rádióhoz kerülvén óvatosan, de következetesen a maga útját járva politizált. Rádióelőadásra gyakran felkért olyan írókat, tudósokat, politikusokat, akiknek írásait a lapok csak vonakodva vagy egyáltalán nem közölték. Egymást gyanakodva figyelő értelmiségi csoportok között játszott közvetítő szerepet, s különböző „szekértáborok” hallgatták meg összefogásra buzdító érveléseit. Pártonkívüliként a közös pontokat kereste egy németellenes, baloldali tömörülés létrehozásához. Részt vett a Márciusi Front munkájában, az 1937. március is-én nyilvánosságra hozott 12 pont kidolgozásában. Kállai Gyula tanúsítja, hogy a Front kiadványának aláírói között csupán taktikai okból nem szerepelt a neve. Ortutay pozícióját a rádiónál senki sem kívánta nyílt szerepvállalással kockára tenni, a Front vezérkara sem. A volt szegedi fiatalok ezekben az években illegális kommunistákkal, Kállai Gyulával, Földes Ferenccel, Orbán Lászlóval tartottak kapcsolatot, s néhányan odakerültek Bajcsy-Zsilinszky Endre Pannóniabeli asztalához is. (Ortutayt a Magyarságtudomány elindításáért kedvelte meg, s fogadta lassan bizalmába, barátságába a neves politikus.)
1940-ben már nyíltabban vállalta politikai kapcsolatait. Az Egészségügyi Minisztériumban szervezett ülések előadói között ott volt Ortutay is, akárcsak Erdei és Hont Ferenc. Ezek a rendezvények valójában antifasiszta szervezkedéssé alakultak át, mígnem a rendszer betiltotta a folytatásukat.
1941-ben Hont Ferenccel megalakította a Magyar Munkaközösségnek elnevezett népfrontos jellegű, értelmiségi tömörülést. Tagjai között kommunisták is voltak, így Kállai Gyula és Orbán László. Később ebből a csoportból nőtt ki Hont, Major Tamás, Gobbi Hilda nagy tömegeket megmozgató kulturális tevékenysége, szavalóest sorozata is. Különösen a Vigadóban rendezett estek visszhangja volt emlékezetes. Ortutay egyik szervezője volt az 1941. október 31-én a Kerepesi úti temetőben kialakult háborúellenes tüntetésnek. Ehhez Kossuth és Táncsics sírjának megkoszorúzása szolgáltatta az ürügyet. A Népszava 1941-es karácsonyi számában nem olvasható a neve, de Kállai Gyula elmondta, megírta, hogy meggyőződéses antifasisztaként segítette a szám megszületését, s neves közreműködőket nyert meg hozzá. „Ebben az időben már nem egyszerű szimpatizánsnak, hanem a Kommunisták Magyarországi Pártjával együttműködő harcostársnak tekintettük” – írja Kállai. 1941 őszétől kezdve aktív szervező szerepet játszott a Történelmi Emlékbizottság létrehozásában. Ennek deklarált célja a magyar történelmi hagyományok ápolása, valóságos feladata az antifasiszta erők tömörítése volt. A kommunista vezetők Ortutaytól kértek javaslatot további neves értelmiségi személyiségek bevonására. Kállai Gyulával együtt kerestek fel olyan neves írókat, tudósokat, mint Illyés Gyula, Kodály Zoltán és Szekfű Gyula. 1942. március 1-jén 28 neves személyiség aláírásával jelent meg közlemény a sajtóban a Magyar Történelmi Emlékbizottság megalakulásáról. Ortutay nevét azonban nem találjuk közöttük. Ennek okát szintén Kállai Gyula világította meg: „Sajnálhatjuk, hogy neve mégis hiányzik az aláírók listájáról. A rádiónál betöltött állása – az elbocsátás bizonyossága miatt – ezt nem tette lehetővé. Mérlegelni kellett, hogy szervezkedésünk szempontjából mi a hasznosabb: ha nyíltan színre lép, vagy ha neve rejtve marad és rádióbeli munkájával továbbra is segíteni tudja törekvéseinket. Együtt döntöttük ezt el, nem kevés lelkiismereti vívódás közepette.” Tegyük hozzá, 1942 tavaszán a kolozsvári katedrára gondolva is tartózkodnia kellett az aláírástól. 1942. március 15-én ott volt a Történelmi Emlékbizottság koszorúzással egybekötött tüntetésén a pesti Petőfi szobornál.
A Belügyminisztérium figyelemmel kísérte az 1942-ben létrejött Magyar Front munkájában vállalt szerepét is. Mint előbb már volt róla szó, a szélső jobboldalnak is voltak értesülései Ortutay kommunista kapcsolatairól. Vajna Gábor parlamenti felszólalásában Szekfűt és Ortutayt nemzetárulással vádolta. Tény, hogy az illegális Szabad Nép elleni perben Bajcsy-Zsilinszkyvel, Szekfűvel és Joó Tiborral együtt tanúsította: Kállai Gyula és perbefogott társai jó hazafiak; háború és fasizmus elleni cikkeiket a magyar nép érdekében írták.
Bajcsy-Zsilinszy Endrét a harmincas évek végén ismerte meg személyesen, amikor csatlakozott a Pannóniában hetenként összeülő társasághoz. 1939-ben Bajcsy-Zsilinszky belépett a kisgazdapártba, s szoros kapcsolatot tartott a „szegedi mag” – Ortutay, Tolnai, Reitzer, Baróti – köré gyűlt értelmiségi csoporttal. A kisgazdapártban elsősorban ők alkották a párt irányítását is kezébe vevő politikus „hátországát”. 1943 tavaszán aztán deklaráltan is megalakult a Kisgazdapárt Polgári Tagozata. Tagjai között az említett szegediek mellett ott volt Barcs Sándor, Pálffy György, Sólyom László, Novák Károly, Mihályfi Ernő, Major Tamás, Várkonyi Zoltán, Rubletzky Géza és sok más fiatal értelmiségi. Ez a Polgári Tagozat lett a kisgazdapárt balszárnya. Különböző munkabizottságokat szervezett: külügyit, gazdaságpolitikait, katonapolitikait, művelődéspolitikait. Ez utóbbi vezetését Ortutayra bízták. Feladatul kapta az új oktatási rendszer tervezetének kidolgozását.
Az egykori Szegedi Fiatalok ebben a Bizottságban is összetartottak, s hetenként találkoztak. Hétfőnként tartott összejöveteleiket tréfásan Medvének nevezték. Radnótinak egyik Ortutayhoz írott levelében olvasható: „Hiába, a Medvének Te vagy a lelke. A fiúk szabotálják. [Tolnai] Gábor elsüllyedt a munkában…” Az 1943. július 22-én kelt sorok szerint ezt a kis közösséget is főként Ortutay agitálása tartotta együtt, emberi melegségét azonban mind áhították. Radnóti 1942 augusztusi levelében írta barátjának: „…gondoljatok rám hétfőként s legyetek együtt. S dolgozzatok helyettem is.” Ez a „megtartó közösség” segített Ortutaynak is a csalódások elviselésében és ez támogatta újabb feladatvállalásaiban.
A művelődéspolitikai bizottság hatékonynak bizonyult, mert olyan tervezetet dolgozott ki, amelyre hagyatkozva a felszabadulás után megvalósulhatott az iskolák államosítása, az új közoktatási rendszer. Ortutay visszaemlékezéseiben más-más részletet közölt a tervezet születéséről: „1942–44 között már elkészítettem barátaimmal együtt az új magyar köznevelés tervezetét, s ezt a Kisgazdapárt baloldali polgári tagozatának művelődési programjaként már 1945 tavaszán kinyomtattuk.” Másutt Bajcsy-Zsilinszky és az illegális kommunista párt egyetértését említi: „Tervezetünket, amikor már végleges formába öntöttem, úgy 1943 derekán megmutattam Bajcsy-Zsilinszky Endrének is. Novák Károly pedig eljuttatta az illegális kommunista párt vezetőihez, s el is fogadták, mint a felszabadulás utáni időszak egyik lehetséges platformját. Zsilinszky a legnagyobb érdeklődéssel olvasta ezt az iratot […]. Tervezetünk tűzbe hozta, a felszabadulás különböző koalíciós kérdéseinél is fontosabbnak tartotta.” Maga részét és barátai közreműködését megvilágító sorait sem felesleges szó szerint idézni: „Megfogalmaztam, amilyen tömören, s amilyen félreérthetetlenül csak tudtam téziseimet, s mielőtt a mi bizottságunkban vitára bocsátottam volna, sokat vitattuk azt magunk között Baróti Dezsővel, [Radnóti] Miklóssal, Tolnai Gáborral. Ha a munkatábor engedte. Hont is beleszólt a vitába. Ezért aztán nem is csoda, amikor 1945 őszén kiadtuk a Kisgazdapárt közoktatási irányelveit [ …] az ötödik oldalon a jegyzet nevem mellett szegedi barátaimat nevezi meg, mint akik legtöbbet segítettek e dokumentum elkészítésében…” (Fényes, tiszta árnyak, 209., 306., 312.).
A német megszállás idején életeket mentett, részt vett a Görgey zászlóalj, a fegyveres ellenállás szervezésében. Pest felszabadulása után a Nemzeti Múzeum alatti óvóhelyről egyenest Kállai Gyulához sietett a kommunista párt központjába. Kállai bemutatta Vas Zoltánnak, s javasolta, bízzák meg a romokban heverő Rádió vezetésével. A megbízatás körülményeit mindketten megírták. A megbízás ötlete Bajcsy-Zsilinszkytől származott, aki azt is meghagyta, mi legyen a rádió első mondata a felszabadulás után: (A magyar rádió végre magyar.) Ortutay örült a megbízatásnak és nagy lendülettel látott neki a helyreállításnak. „Szervezett, buzdított, kilincselt, s ha kellett – írja Kállai – vitázott és veszekedett is.” Magával ragadó, lelkes optimizmusa nélkül aligha szólalt volna meg 1945. május elsején a rádió szignálja. Egészen 1947-ig, miniszteri kinevezéséig irányította a Magyar Rádió és az akkor még hozzátartozó Távirati Iroda – közös néven Magyar Központi Híradó – munkáját. Kitűnő írók, rendezők léptek a rádió kötelékébe ezekben az években.
1945-ben nagyon várták haza Radnótit, de hiába. Bizonyosságot keresve végül bizottságot szerveztek holttestének felkutatására. Győr mellett, az abdai tömegsírban találták meg. Zsebében viszonylag épségben volt még az utolsó verseit tartalmazó notesz, melynek első lapjára öt nyelven írta a költő: „Ez a jegyzőkönyvecske Radnóti Miklós magyar költő verseit tartalmazza. Kéri megtalálóját, hogy juttassa el Magyarországra, Ortutay dr., egyetemi magántanár címére: Budapest VII., Horánszky u. 1. I.” Egyetértünk Sarkadi László véleményével (Népszabadság, 1985. márc. 23.): „Ez a legszebb erkölcsi bizonyítvány, amit valaha kiállítottak.”
Visszakanyarodva a tudósi pályához professzori kinevezését kell először említeni, 1945. szeptember 5-én elhunyt Viski Károly, s rövid időn belül másodszor is gazda nélkül maradt a budapesti egyetem néprajzi tanszéke. Ortutay már az 1945/46-os tanév második szemeszterétől kézbevette a tanszéket, s a fennmaradt tanrendek szerint egymagában látta el a néprajzi oktatást. Ez a helyzet megmaradt az 1946/47-es tanév első felévében is, amikor az előző szemeszterhez hasonlóan, A népi műveltség szerkezete, illetve Népművészeti műfajok címen tartott heti 2–2 órás kollégiumot. Ezen előadásait heti 1 órás néprajzi szeminárium egészítette ki. A tanév második felében kapcsolta be a néprajzi oktatásba Dégh Lindát és Vajda Lászlót. Éppen időben, mert miniszteri kinevezése miatt meghirdetett óráit 1947 tavaszán már nem folytathatta, – helyettesítését Szendrey Ákos és Vajkai Aurél látta el magántanári minőségben. Minisztersége idején nem vett részt az egyetemi oktatásban. Neve csak az 1950/51-es tanév tanrendjében jelent meg ismét.
Ortutay professzori kinevezését a Kar Eckhardt Sándor és Schwartz Elemér 1945 őszén kelt javaslata alapján kérelmezte. Mindketten elismerő szavakkal méltatták addigi tudományos és szerkesztői, szervezői eredményeit. Kitértek a Magyar népművészet c. művét ért bírálatra is. Eckhardt szerint: „E művét sok támadás érte, de e támadásokban a politikai tendencia igen érezhető volt, s Ortutay válaszában alaposan válaszolt a felhozott kifogásokra.” Schwartz Elemér is kinyilvánította, hogy Ortutay alaposan megfelelt a könyvét ért kritikákra. Úgy vélte, hogy a kritikának „inkább a hangja, mint ténymegállapításai voltak bántóak”. Schwartz maga is tett bíráló megjegyzéseket. „Ortutay fejtegetéseivel nem mindenben értünk egyet. Nem fogadjuk el a népre vonatkozó felfogását, amely szerint a nép egy a parasztsággal. Ez elképzelésen ma már túl vagyunk […]. Azt sem bánnánk, ha módszere filológiaibb, a lap aljai apparátusa pedig bővebb és pontosabb lenne.” Ajánló sorait azonban elismerő szavakkal és annak kijelentésével zárja, hogy „Ortutay Gyulánál jobb néprajzistánk [sic!] nincs”
Professzori kinevezése 1946-ban a magyar néprajzi kutatás történetének új, korszakos fordulópontja volt. Szakmai elismerésének legalább ennyire fontos eseménye, hogy 1945-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Székfoglalóját a Bukovinából hazahozott székelyek és a háború utáni földosztással, spontán népmozgással és szervezett telepítésekkel felerősödő migráció vizsgálati programjának szentelte. A mai magyar belső vándorlás és a néprajzi kutatás címen tartott székfoglalója Vajda László lapalji jegyzeteivel megjelent a Két előadás című kötetben. Nyomában indult meg a bukovinai székelyek kultúráját változásában rögzíteni kívánó munkaközösség – Belényesy Márta, Dégh Linda, Diószegi Vilmos és mások közreműködésével végzett – kutatómunkája.
Filológiai apparátussal bíbelődni ezekben az években már végképp nem jutott ideje. 1945-ben a kisgazdapárt képviselőjeként bejutott a Parlamentbe, s részese lett az országgyűlési küzdelmeknek. Tagja lett a párt politikai bizottságának is, ahonnan a baloldali blokk mellett tett sajtónyilatkozatáért hamarosan kizárták. 1946-ban a párt öreg vezetői egyre nagyobb gyanakvással figyelték a Polgári Tagozat fiatal értelmiségi csoportját.
1947 márciusában, a koalíciós idők pártharcainak közepette nevezték ki vallás- és közoktatásügyi miniszternek. Végre elérkezett az idő, hogy közoktatási koncepcióját, tervezetét elfogadtassa a gyakorlatban. Az egyházi iskolák államosításának, a fakultatív vallásoktatás bevezetésének gondolatát azonban az egyházak elutasították. Legerőteljesebben a római katolikus egyház állt ellen. Szegeden tüntetést, más városokban is zavargást szerveztek az államosítás megakadályozására. Ortutay sorra felkereste az egyházi vezetőket. Legemlékezetesebb – Mindszenty hercegprímásnál tett – látogatását, illetve annak előkészítését így beszélte el csaknem három évtized múltán: „Az első eligazító beszélgetés után felkeresett az I., azaz a katolikus ügyosztály főnöke, Beresztóczy Miklós, aki azért jött, hogy aláírasson velem egy levelet, az első miniszteri levelem. Mindszenty József hercegprímásnak szóló levél volt, az ügyosztály már elkészítette, csak alá kellett volna írnom. Megtanultam, hogy minden levelet el kell olvasnunk, amit aláírunk, s ezt a levelet érdemes volt elolvasnom. Minden mondatára emlékszem, de elég lesz ennek a kegyesen alázatos levélnek, amelyben kihallgatást és útmutató tanácsot kérnék, a záró formuláját idéznem: «Bíborának szegélyét alázatos fiúi tisztelettel csókolja,» aláírás. Meghökkenve, némi íróniával kérdeztem: Miklós, csak nem gondolod, hogy én ezt aláírom? Erősködött: Miniszter uram, ez csak amolyan hagyományos formula, minden elődöd így kért kihallgatást, le is hoztam néhány ilyen levelet. Nyilván gondolta, hogy kellenek a bizonyítékok. Tedd csak vissza azokat a leveleket az irattárba, majd diktálok én egy újat. Diktáltam is néhány udvarias rövid sort, kértem jelölje ki a prímás a találkozás időpontját.”
A találkozás létrejött, a tárgyalás rövid és nagyon hivatalos volt. Ortutay felhívta az érsek figyelmét 1945 őszén kiadott művelődéspolitikai tervezetére; s nem titkolta, hogy az egyházi iskolák helyzetén változtatni kíván. Magabiztosan azt is közölte vele, hogy ha tovább folytatódnak a miniszter személye ellen is irányuló zavargások, egy héten belül benyújtja a parlamentnek a fakultatív hitoktatásra és az államosításra vonatkozó törvényjavaslatot, s az meg is fogja szavazni. Másnap megszűntek a tüntetések, s a vallásoktatás ügye – Révai, Darvas József és Justus Pál egyetértésével – egyelőre lekerült a napirendről.
Ortutay nevéhez fűződik az iskolák államosítása (1949), ami nem csupán a törvényjavaslat elkészítéséből és beterjesztéséből állt. Sokkal több munkát kívánt az ezernyi felekezeti iskola átszervezése, működési feltételeinek, költségvetésének megteremtése, személyi kérdéseinek megoldása. Új tantervek, új tankönyvek kidolgozása, a magyar általános és középfokú oktatás gyökeres átalakítása történt meg az ő irányításával hihetetlenül rövid idő alatt. A nyolcosztályos népiskoláról és iskolai kötelezettségről szóló 1940: XX. törvénycikk felemás, következetlen rendelkezéseit Ortutayék koncepciója váltotta fel az új törvénycikkben, s így joggal kapcsolják nevéhez a nyolcosztályos általános iskola megteremtését is.
1949-ben két új egyetem, a veszprémi és a miskolci alapításával folytatták a felsőoktatás strukturális átalakítását. Ennek jegyében szervezték meg a Műegyetem egyik kis karából az önálló Marx Károly Közgazdasági Egyetemet még 1948-ban, s létesítettek pedagógiai főiskolákat. Az első Szovjetunióba indított ösztöndíjasok kiválogatása, seregnyi munkás-paraszt fiatal egyetemre juttatása közben arra is jutott ereje, hogy Művelődés és politika címen kötetbe rendezze és kiadja idevágó írásait, beszédeit (1949). Kulturális egyezmények előkészítése, megkötése végett többször járt hivatalból külföldön ezekben az években. A népi demokráciák oktatási minisztereit az iskolai tankönyvek országok közötti egyeztetésére szólította fel, a népek közti megértés, tolerancia fejlesztése érdekében. Azonban a Rajk-perrel és a magyar–jugoszláv viszony megromlásával jelezhető politikai fordulat hamarosan szertefoszlatta ezeket a reményeit. Számára is nehéz, keserves évek következtek.
