ÉRTÉKELÉSI KÍSÉRLETEK
ÉRTÉKELÉSI KÍSÉRLETEK
Mit szóltak a Horthy-korszak szakemberei Piklerhez, pontosabban belátásos elméletéhez? A polgári jogtudománynak azok a művelői, akiknek nem adatott meg, hogy az eredetiségnek arra a fokára emelkedjenek, amelyre Pikler, igyekeztek tevékenységével röviden végezni. Moór Gyula 1923-ban kelt könyvében (Bevezetés a jogfilozófiába) a lélektani szociológiai irány képviselői között majdnem tizenkét sort szentel a Pikler-féle belátásos elméletnek, s annak racionális vonására, egyben az utilitarisztikus szociológiához való átvezető jellegére mutat rá; nem mellőzi azonban az oldalvágást, amikor Iheringhez kapcsolja Piklert, „akinek jogfilozófiája Piklert befolyásolta”. Olyan kisebbítést célzó érv ez, amelyet már annak idején is hagoztattak Piklerrel szemben (így Finkey Ferenc: A tételes jog bölcseletében, 1908.). Angyal Pál A jogbölcsészet alaptételei című könyvecskéjében (1926) két helyütt említi Piklert: a fiziológiai determinizmus képviselői sorában Büchner és Vogt nevéhez hozzáfűzi Pikler nevét is; a pozitivizmusról szólva ismét csak „többek között” utal Piklerre; e „többek”: Jászi, Tegze s egy ideig Somló; igen ám, de ebbe az iskolába sorolja a keresztényszocialistákat is, az ún. szociális irány képviselőit, Giessweint, Majláthot, Geöcze Saroltát, akiket az „idealista kommunizmus” kategóriájában foglal egybe Saint Simonnal és Fourier-vel. Ezt az értékelést aligha lehet komolynak tekinteni.
A felszabadulás előtt a legbehatóbban foglalkozott Pikler elméletével Horváth Barna; nem ugyan Rechtssoziologie című, 1934-ben megjelent könyvében, ahol szinte csak a Pikler által megkísérelt „ahistorikus jogszociológia szegényes eredményeiről” szólt, – ellenben 1930–1931-ben az Archiv für Rechts- und Wirtschaftsphilosophie-ben (Band XXIX. Heft 1.) megjelent Die Ungarische Rechtsphilosophie című beható tanulmányában. Itt érezhető az a némileg túlzottan kifejeződő törekvése, hogy Piklert feltétlenül Pulszky tanítványának tekintse; „szociológiai pozitivizmus” címmel foglalja egybe – egyébként egészen indokoltan – felfogásukat. Az értékelés során azonban tudományosabbnak foga fel Pikler fejlődésének első szkeptikus szakaszát (egyébként Moórnak az a tétele, amely szerint a helyes jog kérdésében „a döntés csak az ellentétes világnézetek és erkölcsi felfogások közötti választás útján lehetséges”, szintén Pikler e korai korszakának hatását mutatja; l. Moór: Bevezetés a jogbölcseletbe. 305). Horváth Pikler belátásos elméletét előrevivő lépésnek tekintette politikai meggyőződésének irányában, de egy lépésnek visszafelé a tudomány szolgálata szempontjából. Attól tartunk, hogy ez az ítélet – tárgyi vitathatóságán túl – nagyon is sommás ahhoz, hogy megközelítse az igazságot. Mind ő, mind Moór egyébként jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a magyar jogbölcselők sorában Somlónak, pontosabban újkantiánus jogfilozófiájának, amely természetesen eredetiséget nem nélkülöző, de mégis csak egy válfaj a volt ennek az iránynak, és talán valamivel kevesebb önállóságot mutatott, mint Pikler elmélete.
A felszabadulás után előbb-utóbb esedékessé vált a múlt egész polgári jogfilozófiájának marxista igényű átértékelése és ennek menetében Pikler elméletének ebből a szempontból való mérlegre tétele is. Erre e sorok írója 1955-ben tett kísérletet, egyrészről A burzsoá jogbölcselet Magyarországon című könyvében, másrészről előbb külön is Pikler Gyula álam- és jogbölcselete című tanulmányában (1952). Ennek során Pikler belátásos elmélete, amely a magyar polgári jogbölcselet egészének menetében ugyan szembekerült a konxervatív-reakciós jogfilozófiával, sőt az újkantiánus jogbölcselettel is, de minthogy abban a korban jött létre, amikor már a marxista jogelmélet palántái is sarjadni kezdtek – a marxizmus mérlegén nem kaphatott más értékelést, mint negatívat, aminthogy végeredményben értékelésünk Pikler elméletét illetően most is az. Ezt egyes, a magyar polgári radikális iránnyal foglalkozó szerzők, így Horváth Zoltán, kifogásolták is, s maguk pozitívabb értékelést adtak Piklernek. Ami Horváthot illeti, ebben a pozitívabb értékelésben bizonyára igaza volt, minthogy ő szinte kizárólag Pikler társadalmi-politikai szerepét és hatását vizsgálta, s méghozzá azt is leszűkítve egy rövid korszakra; mi viszont említett munkáinkban csak Pikler elméletét elemeztük, noha akkor is utaltunk arra az ellentmondásra, amely elméletének a marxizmus mértékével mért negatív jellege és társadalmi tevékenységének pozitív oldalai között mutatkozott.
Ez a megemlékezés szolgáljon most kísérletül Piklernek egy összesítettebb értékeléséhez. Ebben az ellentmondást, amely az önmagában vett elmélet és az önmagában vett társadalmi tevékenység között mutatkozik, fel kellett oldani, mégpedig abban a társadalmi konstellációban kellett feloldani, amelyben a haladó polgárság késői képviselői szemben álltak a konzervatív reakció bizonyos szempontból szintén késői, a földesúri hatalommal simán megalkuvó képviselőivel. Ebben az összefüggésben nézve, ennek az időszaknak feltételei közepette nincsen ellentmondás Pikler tudományos és társadalmi tevékenysége között életének abban a fő szakaszában, amelyet mi itt elsősorban vizsgáltunk; e korban kifejtett munkássága – a maga történelmi korlátaival együtt – pozitívumaival bevonult mind a magyar polgári radikalizmus, mind a magyar polgári jogbölcselet történetébe.
A korábbi értékelésen túl most azt is nyomatékkal figyelembe kellett vennünk, hogy a magyar jogtudományi élet, amint az egész magyar tudományos élet is, adósa maradt Piklernek a megemlékezéssel. Olyan tudósok mindegyikének, mint ő volt, a hivatalos tudományos körök a múltban, e tudósok halálakor, emlékbeszéddel adóztak: ez Piklernél a Horthy-korszakban elmaradt, helyette a korai agyonhallgatás volt a sorsa. Értékelésének minden, ellentéteket mutató vonásával együtt, életének és munkásságának egységét értékelve, úgy véljük, hogy a magyar jogtudománynak ezt az adósságát – ha elkésetten, egy új korszakban is, de törlesztenie kell. Ez a valódi rendeltetése ennek a megemlékezésnek Pikler Gyuláról, a jogbölcselőről.
