DÉKÁNSÁG, REKTORSÁG. ELVEK ÉS VALÓSÁG

Teljes szövegű keresés

DÉKÁNSÁG, REKTORSÁG. ELVEK ÉS VALÓSÁG
A Bölcsészettudományi Kar 1895. június 1-jén Thewrewköt az 1895/96. tanévre 26 szavazattal 8 ellenében dékánná választotta, s e választást (bár már csak 18 szavazattal 14 ellenében) az 1896/97. tanévre megújította. 1895/96-ban ugyancsak a Bölcsészettudományi Kar adta a rektort is, s így az akkori szokásoknak megfelelően Thewrewk mint „rektori dékán” nyitotta meg a tanévet. Beszédéből érdemes néhány gondolatot idézni.
Elöljáróban Thewrewk azt hangsúlyozza, hogy az egyetemen a hallgatók vonatkozásában „se születési, se felekezeti, se nemzeti különbséget nem ismerünk… Az egyenlőség, testvériség, szabadság eszméi sehol sem bírtak oly épségben megtestesülni, mint ebben a tudományos köztársaságban”. A régi polgári szabadelvűség nemes elveinek e kijelentése után Thewrewk áttért a testi nevelés és az egészség kérdésére, s megállapította, hogy „egyetemi ifjúságunk egészségének legveszedelmesebb ellenségei a rossz lakás, a rossz táplálkozás, a test edzésének elhanyagolása”. A beszéd jelentős részét azonban a tanulmányi kérdések taglalása teszi ki. Mindenekelőtt leszögezi a szónok, hogy erkölcsi alapok nélkül a szellemi képességek inkább veszedelmesekké válhatnak, mint hasznosakká. Az erkölcsi alapokon kívül az egyetemi pályára való érettséghez három feltételt lát szükségesnek: a tudomány, különösen a szaktárgy szeretetét, a logikus gondolkodásra és a gondolatok írásban és szóban történő kifejezésére való képességet, végül bizonyos általános műveltséget és a szükséges szakmai előismereteket. A csak sokat tudó ember még nem tudós, még akkor sem, ha ismereteit tovább is adja (bár Magyarországon az ilyen már tudósszámba megy): a tudós nemcsak elsajátít és reprodukál, hanem produkál, alkot, képes arra, hogy tudományos kérdéseket önállóan megoldjon. Az egyetem feladata ilyenek nevelése. „Az egyetem… a tudomány iskolája, nem pedig gyakorlati szakiskola.” Ez azonban nem jelenti azt, hogy a tudományt lehet általában tanulni. „Mai nap csak az az egyetemi tanuló készül helyesen, aki szakembernek készül.” Ehhez azonban idegen nyelvek tudása elengedhetetlen.
Nemcsak azért foglalkoztam részletesebben e beszéddel, mert gondolatai nagyrészt ma is időszerűek, hanem mert akkor időszerűek voltak, amennyiben a valóság nem egészen egyezett a Thewrewk vázolta kívánalmakkal. Ezt az egyetemi tanulmányokra való alkalmasság tekintetében ő maga is kiemelte: „A tapasztalat azt mutatja, hogy a hallgatóságnak körülbelül egyharmada válik be tökéletesen, másik harmada csak úszik, az utolsó pedig csak a beiratkozás alapján, csak formailag tartozik az egyetemhez…” Azt is látnia kellett azonban, hogy a hallgatóknak nemcsak az alkalmasságával volt baj, hanem a köztük való egyenlőség, a különbségtevés mellőzése sem volt problémamentes. Az egyetem nem függetleníthette magát a külső világtól, s itt a különbségek és ellentétek egyre élesebben jelentkeztek. Látnia kellett, hiszen naplója maga szolgáltatja az adatokat az elvek és a valóság közti eltérés bizonyítására. Az alábbiakban csak ezek tárgyalására szorítkozom, ezekből látni való, hogyan jelentkeztek a kor általános problémái az egyetemen, Thewrewk személyes életében.
Dékánsága a millennium káprázatában telt, de nem minden zökkenő nélkül. Egy valójában jelentéktelen ügy kapcsán a Hazánk c. lap 1896. február 21-én és 23-án goromba támadást intézett az egyetem, de különösen a Bölcsészettudományi Kar ellen, mint amely lelkiismeretesség tekintetében Augias istállója, szakmailag pedig egy harmadrendű vidéki tanítóképző színvonalán áll. A legkínosabb a dologban az volt, hogy úgy látszott: a támadásra a kari ülés egy anyagának kiszivárogtatása adott alapot, s hogy ezt a Kar egyik történésztanára, Ballagi Aladár követte el, sőt, hogy ő lényegében azonosítja is magát az újság véleményével. Thewrewk kénytelen volt az ügyet a Kar elé vinni – nyilván nem örömest, mert bár Ballagit nem kedvelte különösebben, de még kevésbé szerette a kiélezett ügyeket. A Kar viharos tanácskozás után fegyelmi vizsgálatot kért az ügyben az egyetemi tanácstól. A Tanács hozzá is kezdett az ügy kivizsgálásához, de mikor Ballagi becsületszavát adta, hogy nem követett el indiszkréciót, le is zárta a vizsgálatot, s nem firtatta tovább, honnan szerzett tudomást az újság a kari ülésen történtekről.
Az ügy nem lehetett kellemes Thewrewknek, de alapjában mégis az egyetem belső ügye volt. Általánosabb érdekű volt, mikor a Budapesti Hírlap kongatta a vészharangot a szociáldemokrata hallgatók szervezkedése miatt (1897. június 9. és 11.), elannyira, hogy a kultuszminiszter, Wlassics Gyula bizalmas kérdéssel fordult az ügyben a rektorhoz, akinek azután Thewrewk cáfolta a híreket. Az erősödő feszültségek, sztrájkok és azok sokszor véres elfojtása légkörében a miniszter idegessége érthető. Hogy Thewrewk mit és mennyiben cáfolt, nem lehet tudni, de az ügy mindenesetre jelzi, hogy a minden hallgató egyenlőnek tartása hovatovább kezdett kérdésessé válni, s az elvet már csak nehézségek árán lehetett (ha lehetett) érvényesíteni. Thewrewk dékánságának ez az egyik utolsó ügye baljós előjel volt a következő évekre és rektorsága idejére.
Thewrewköt az 1899/1900. tanévre választották rektorrá, de mivel a következő tanév rektora, Rapaics Rajmund a tanév közben (novemberben) előbb hosszabb szabadságra ment, majd lemondott, az új rektor megválasztásáig (1901. január) mint prorektor megint Thewrewk állt az egyetem élén. Sokféle feszültséggel volt terhes az időszak, aminek a szinte rendszeres tüntetések, verekedések, egyes professzorok abcúgolása csak a felszíni tünetei voltak. A tanári kar politikailag lojális volt, de világnézetileg igyekezett hű maradni a klasszikus szabadelvűséghez. Ez különösen világosan mutatkozott meg az ún. keresztügyben.
1900 novemberében (Thewrewk akkor már mint prorektor a rektort helyettesítette) a Néppárt mozgalmat indított annak érdekében, hogy az Egyetem tantermeiben függesszék ki a keresztet. A Bölcsészettudományi Kar azt – egy ellenszavazattal – elutasította (Thewrewk is ellene volt). Ugyanígy foglalt állást az Orvoskar, míg a Hittudományi és a Jogi Kar pártolta a javaslatot. Az egyetemi tanács végül úgy döntött, hogy nem engedélyezi a keresztnek a termekben való elhelyezését, s mikor a néppárti ifjúság erre mégis kísérletet tett, határozatilag kötelezte a rektort – aki történetesen éppen teológus volt –, hogy a kereszteket távolíttassa el. 1901. március 29-én a tanácsban „a rector jelentette, hogy a rárótt keserves kötelességeknek megfelelt: 12 keresztet szedtek le, s eltették a rectori irodába”. Ez a szigorúan elvszerű eljárás annál inkább tiszteletreméltó, mert csak néhány hónappal korábban ismeretlen tettesek az egyetem épületében a címereken levő koronák keresztjeit letördelték, ami érthető felháborodást keltett. A Tanács azonban elveihez ragaszkodott, s nem indulatait követte.
A keresztrongálás ügye azonban egy másik feszültségre is fényt vet. A vizsgálat során egy hallgató azt vallotta, hogy a letört keresztek helyén „a zsidó jelvényt” látta felrajzolva. Hogy ez igaz volt-e, nem-e, Thewrewk naplójából nem derül ki (az iratok elpusztultak), mindenesetre jelzi nemcsak (amit úgyis tudunk) az antiszemitizmus meglétét, hanem annak egyetemi hatását is. Thewrewk erről többször is említést tesz, de arról is, hogy a magát veszélyeztetve érző zsidóság nem egy esetben szintén összefogott érdekei védelmében és nem maradt ellentámadásokkal sem adós. (A modern zsidó nemzettudat első megnyilvánulása, a cionista mozgalom is a kilencvenes évek második felében bontakozott ki, s elindítója a budapesti születésű Herzl Tivadar volt.) Ez a feszültség még jelentősebbé teszi az Egyetemi Tanács elv szerű magatartását.
A dolog megint nemcsak vallási vagy emberiességi kérdés volt. A szociáldemokrata mozgalmak, a polgári radikalizmus vezetői, az egyetemi „radikális párt” irányítói nagyrészt zsidók voltak. Az antiszemitizmus kérdése tehát megint egy újabb, általánosabb feszültségrendszerbe illeszkedik: a politikaiba.
Ennek végül volt egy sajátos vetülete, a nemzetiség és a nemzetköziség kérdése. A szociáldemokraták és a radikálisok ezt a kérdést akkor többnyire meglehetősen dialektikátlanul látták, s mindent, ami nemzeti, lenéztek és sommásan tagadtak. Néhány évvel később, mikor Török Aurél (Emil öccse) mint rektor a szocialista tüntetők előtt „a hazát emlegette, abcúgolták”. Azt a Török Aurélt, aki a polgári radikális Pikler Gyula elleni tüntetések megakadályozására külön rendeletet bocsájtott ki, amely rendeletért képviselők a képviselőházban megtámadták, és a miniszter (Apponyi) „secundált nekik”. Ugyanakkor másfelől, a nemzetiségek öntudata is egyre határozottabb formában nyilvánul meg. 1899 végén Thewrewk arról szerzett tudomást, hogy a román diákok üldözik az olyan hallgatót, aki román létére magyarként iratkozik be, 1900 márciusában pedig az ifjúság azért szervez tiltakozó gyűlést, mert két német származású hallgató bujtogatást folytat.
Ezzel szemben természetszerűleg egyre határozottabban jelentkezett az állam épségét (integritását) alapelvnek tekintő magyar nemzettudat, mely szintén a nagy szabadelvű nemzedék öröksége volt, mely azonban, hasonlóan más nemzettudatokhoz, most szinte észrevétlenül átalakulóban volt harcos nacionalizmussá, olykor a személyes szándékoktól függetlenül, egyszerűen a körülmények, az összefüggések megváltozása miatt.
Csak egy apró esetet említek, éppen Thewrewkkel kapcsolatban. 1891-ben a Magyar Szalon számos egyetemi tanárt kért fel, hogy röviden nyilatkozzék a tudomány kérdéseiről. (A nyilatkozatok a lap áprilisi számában jelentek meg.) Thewrewk ezt írta: „Igaz ugyan, hogy a tudománynak nincs hazája, de van a tudományos objektumoknak s a tudomány számára teendő szolgálatoknak. Minden művelt nemzettől elvárja a világ, hogy amihez jobban ért, annak tudományos feldolgozását maga végezze. Az ebbeli mulasztást méltán felróják az illető nemzetnek. Ami tehát nálunk van, a mi kötelességünk azt összegyűjteni s a tudomány számára megmenteni.” Ezt a nyilatkozatot – írja naplójában (március 28.) Thewrewk – „Beöthy oly jelesnek tartotta, hogy hazai tudományunk programjának lehetne mondani, s a Magy. Tud. Akadémia jeligéjének fogadhatná el.” Thewrewk persze elégedett volt, s nem vette észre a két megfogalmazás közti különbséget. Nyilatkozatában „a tudomány nemzeti oldaláról”, mint naplójában nevezi, ő arról beszélt, hogy minden nemzetnek vannak saját feladatai is – a magyar népzene anyagát magyaroknak kell összegyűjteni, a Magyarországon levő kódexeket nekünk kell feldolgozni, hiszen itt vannak stb. –, ezek elvégzését ne mástól várjuk. Beöthynél a hangsúly eltolódik: a tudomány feladata a nemzeti feladatok elvégzése. Ezzel az apró hangsúlyeltolódással azonban Thewrewk gondolata a nemzeti tudományosság eszméjévé színeződik át. A háború után ebből lett a magyar célú tudomány elképzelése.
Ebből a csak Thewrewk naplójának anyagára támaszkodó rövid áttekintésből is látható egyfelől az, hogy milyen feszültségekkel terhes volt az a helyzet, melyben Thewrewknek – aki korántsem volt olyan határozott, harcos egyéniség, mint öccse – az egyetem élén helyt kellett állnia, másfelől az is, hogy a dékáni beszédben hirdetett elv a hallgatók egyenlőségéről mind nehezebben, már csak a valóság ellenére volt érvényesíthető.
A rektorság egyelőre más nehézségekkel kezdődött. Az Egyetem Egyetem téri szárnyán a harmadik emelet több tanterme 1886 tavaszán már beszakadással fenyegetett (itt volt akkor a Bölcsészkar is), ezért ezt a szárnyat 1888 júniusában lebontották, hogy majd újat építsenek. Az építkezés ügye azonban évekig húzódott, s bár Wlassics Gyula minisztersége idején végre megindult, szerfölött lassan haladt, és az épület még 1899 őszén sem volt kész. Thewrewknek mint rektornak első dolga volt, hogy a befejezést meggyorsítsa. Sok tárgyalás és sürgetés árán sikerült elérnie, hogy 1900. május 13-án, az Egyetem Budára helyezésének évfordulós ünnepén az új épületrészt fel lehetett avatni, de Thewrewk minden erőfeszítése mellett is csak az utolsó percre készült minden el: a rektor már reggel 6 órakor az épületben tartózkodott, azonban az aula bútorzata még nem volt ott, s végül neki személyesen kellett irányítania annak a teremben való elhelyezését.
Az ünnepi alkalmat Thewrewk arra is felhasználta, hogy az Egyetem számos, elfeledetten itt-ott porosodó relikviáját előbányássza és használatba vegye, illetve hogy az egyes karok heroldjainak (a pedellusok töltötték be e szerepet) megfelelő ruhát terveztessen. Ebben az ügyben nemcsak szabókkal, hanem a festőművész Kriesch Aladárral is tárgyalt, és maga is végzett viselettörténeti tanulmányokat. Ünnepi beszéde, mely az Egyetem külső történetét, épületeit, jelvényeit tekintette át, kissé túl hosszúra sikeredett, a benne foglalt, gondosan felgyűjtött anyag azonban forrásértékűvé teszi, részint mert akkor még megvoltak azóta megsemmisült iratok, részint mert olyasmiket is rögzített, amik számára még személyes élmények, emlékek vagy eleven hagyomány voltak, de más nem írta le azokat. (Ugyanez áll különben rektori székfoglalójára, melyben a nyelvtudomány és a filológia történetét tekintette át az Egyetemen.)
Közben azonban más dolgok is történtek, s ezek Thewrewkre nézve korántsem voltak kedvező kimenetelűek. Az egyetemi ifjúságnak egyetlen hivatalosan elismert szervezete volt, az 1872-ben alapított Egyetemi Kör. A baloldali, polgári radikális vagy szociáldemokrata beállítottságú diákok ettől távol tartották magukat, s külön csoportosulást alkottak, mely jogilag nem volt ugyan elismert szervezet, de amelyet közönségesen mégis „radikális pártnak” neveztek. Thewrewk mint rektor a „radikális párt” vezetőivel is tartotta a kapcsolatot, s e kapcsolatnak a tüntetések leszerelésében vette is bizonyos hasznát, de mindig hangsúlyozta, hogy csak az Egyetemi Kört ismerheti el az ifjúság törvényes egyesületének.
1900 tavaszán azután a radikálisok felkérték virágvasárnapi jótékony célú matinéjuk fővédnökének. Tették pedig ezt olyan hízelgő formában, hogy Thewrewk, akitől a hiúság sosem volt idegen, s az ifjúság körében való népszerűséget különösen élvezte, nem tudott ellenállni, s feladva addigi szigorú jogi álláspontját, elfogadta a felkérést. A radikálisok hamarosan át is adták a forma szerinti meghívót. Ekkor azonban olyan fordulat történt, amilyenre Thewrewk nem számított. Fröhlich Izidor bölcsészkari és Timon Ákos jogi kari dékán, valamint Ajtay Kovács Sándor orvoskari prodékán a matiné miatt rendkívüli tanácsülést kért. Thewrewköt ez „roppant kellemetlen helyzetbe” hozta, s kivált kínos volt, hogy a tanács egyhangú határozattal nem engedélyezte a matinét. Thewrewk úgy érezte, hogy „ezt nem a törvénytelenség megakasztásának, hanem antisemitismusnak fogják bélyegezni”. A későbbi események ezt a helyzetmegítélést igazolták. Ez azonban egyúttal azt is mutatja, hogy Thewrewk talán nemcsak hiúságból engedett a felkérésnek, hanem mert érezte a növekvő feszültséget, s a régi szabadelvűség szellemében igyekezett azt csökkenteni, ha eljárása jogi szempontból vitatható volt is.
Szorult helyzetében Thewrewknek még egy mentőötlete támadt: azt ajánlotta az elkeseredett radikális ifjaknak, hogy mint magánemberek rendezzék meg a matinét. A fiatalok ezt örömmel fogadták, Fröhlich is egyetértett vele, Timon azonban tanácsi határozatot tartott szükségesnek. A tanácsülésen (április 6.) Ajtay éles támadást intézett Thewrewk ellen: „Úgy látszik, a rektor összejátszik a radikálisokkal. Voltaképp a rektor ellen kellene fegyelmi vizsgálatot indítani… Vagy a rektor leköszön, vagy a tanács leköszön…” A tanács ezek után elvetette Thewrewk közvetítő javaslatát, és kötelezte a rektort, hogy közölje a radikálisokkal: csak más szervezet (pl. az Egyetemi Kör) égisze alatt rendezhetik meg a matinét. A matiné végül mégis megvolt, de a viszony az egyetemi tanács és a radikálisok között annyira elmérgesedett, hogy a tanács a radikálisok három vezetőjét egy évre eltiltotta az egyetemtől. Thewrewk nem helyeselte az ítéletet, de mint rektor kénytelen volt végrehajtani, s a baloldali vagy ellenzéki lapok – nem is mindig pontosan számolva be a tényekről – mindenért őt tették felelőssé. Ebben az összefüggésben szemlélve a lelépő rektor búcsúbeszédének azon szakaszában, ahol a radikális ifjakhoz való viszonyáról szól, nemcsak egy „rúgást” lehet látni a radikálisokba (amint a Borsszem Jankó látta), hanem Thewrewk két malomkő közt való őrlődésének burkolt érzékeltetését is, hiszen a tanácstól nyíltan nem határolhatta el magát.
Az egész ügy azonban nemcsak azért érdemel említést, mert Thewrewk rektorsága idején történt, hanem mert jelzi a válságot: a rektor a régi eszmények szellemében akart eljárni, de ez nem volt egészen jogszerű, a tanács eljárása jogi szempontból nem volt kifogásolható, viszont hűtlen volt a régi eszményekhez.
Csak röviden említem a másik, Thewrewk számára személyes szempontból még sokkal keservesebb ügyet, amikor a tanáccsal szembekerült. Megint arról volt szó, hogy emberségesen és célszerűen igyekezett eljárni, de nem jogszerűen. Sajnos az ügy nem minden részletében egészen világos, mert Thewrewknek éppen a legdöntőbb pontokon nehezére esett erről írni. „Nem írom le. Elég az, ami a jegyzőkönyvbe megy” – írja naplójában a döntő tanácsülésről (1900. július 2.). A jegyzőkönyv azonban megsemmisült. Így csak Thewrewk naplója és néhány, nem tudni mennyire megbízható újságközlemény minden forrásunk.
Az egyetemeknek volt egy közös betegsegélyző szervezetük, az 1891-ben alapított Egyetemek Kórház Egylete. Ennek volt ugyan egy vezetősége, melyben más egyetemek képviselői is jelen voltak, de a pénzek kezelésére a tudományegyetem tanácsa felügyelt, s azt a rektori hivatal végezte. Az Egylet vezetősége 1900 februárjában elhatározta, hogy telket vesz és kórházat épít. Thewrewk, részint mert az Egylet egy nagy összegű adományt kapott erre a célra, melyet záros határidőn belül fel kellett használni, részint azonban ma már kideríthetetlen okból, talán mert az építkezés elkezdéséhez sürgősen pénz kellett – noha tudta, hogy ily nagy összeg kiutalásához a minisztérium engedélye is szükséges –, 24 000 koronát saját hatáskörében kiutalt. A július 2-i tanácsülésben megint Ajtay Kovács vezette a támadást, mégpedig kíméletlenül: „Megvan-e az a pénz? Nincs. A senatus utalványozta-e ki? Nem. Tehát elsikkadt…” Ajtay bűnvádi keresetet akart indíttatni a rektor ellen, de legalábbis fegyelmi vizsgálatot. Fröhlich azt javasolta, hogy azonnal mondjon le. Timon Ákosnak csak nagy nehezen sikerült ezeket a javaslatokat elhárítania. A tanács azonban, mely, úgy látszik, nemcsak a pénzkiutalás módját helytelenítette, hanem a kórházépítés gondolatával sem értett egyet, kötelezte Thewrewköt a kiutalt összeg megtérítésére. Több mint egy évig tartott, míg Thewrewk erkölcsileg teljesen tisztázódott (hogy ez megtörtént, abban része volt Korányi Frigyesnek is, aki a kórház építését feltétlenül szükségesnek mondta) és a pénzt is visszakapta.
Ezzel a fájdalmas üggyel búcsúzott a tanévtől. A nyárutó a radikálisok feletti ítélet újratárgyalását és helybenhagyását hozta, s annak nyomán a támadások egész sorát a rektor ellen a Budapesti Naplóban éppúgy, mint a Der ungarische Israelit-ben, a Borsszem Jankóban csakúgy, mint a Magyar Esti Lapban. Gondolható, mit jelentett ez annak az embernek, akinek az ünneplés és a népszerűség olyan fontos volt.
A következő tanévben, mint említettem, prorektorként néhány hónapig (1900. november–1901. február) megint az egyetem élén állt, s az ekkor folyó keresztügyben nem kis szerepe volt. Mivel ugyanis a karok véleménye megoszlott, kettő a kereszt kitétele mellett, kettő ellene foglalt állást, sok múlott a rektori feladatokat ellátó prorektoron. Thewrewk ekkor, mivel maga mögött érezte két kar támogatását meg a miniszterét, Wlassics Gyuláét is, bátrabban mert eljárni, és érvényesítette a szabadelvűség álláspontját. Az előterjesztés előkészítését Bókay Árpádra, az orvoskar dékánjára bízta, de a végső megfogalmazást és indoklást gondos munkával maga készítette el, s így az 1900. december 13-i tanácsülés a keresztkitétel ellen döntött. Az ügynek nagyobb volt a jelentősége, mint ma talán hinnők: nemcsak Wlassics, hanem a miniszterelnök, Széll Kálmán is figyelte, mi lesz a dolog vége, sikerül-e még a szabadelvűséget az azzal ellentétes erőkkel szemben diadalra juttatni, s Thewrewk sikere kormánykörökben nagy megkönnyebbülést váltott ki. (Most viszont az Alkotmány vezércikke támadta.) A néppárti fiatalok márciusi ellenakciója idején már hivatalban volt a Rapaics helyébe megválasztott rektor, Kisfaludy Á. Béla, a dogmatika tanára, s így az ügyben már neki kellett eljárnia.
Az ellentétek kiéleződtek, az erők sokasodtak. Az egyetem vezetése, ha nem is ellentmondások nélkül és küzdelmek árán, még érvényesíteni tudta a régi elveket, Thewrewk mint rektorként eljáró prorektor még megtette, hogy a radikálisok vezetőit is dorgálásban részesítette, s ugyanakkor az Egyetemi Kör azon vezetőivel szemben is fellépett, „akik vallási villongásokat szítottak” (az egyikről nyíltan meg is mondja, hogy antiszemita volt), – amiért most a Pesti Napló támadásait kellett elviselnie. Az egyre élesebbé váló ellentétek között mégis a régi szabadelvűség mindkét fél számára egyre kevésbé volt elfogadható. Szomorú ezt leírni, de így van: ez az elv időszerűtlenné vált, s vele együtt váltak politikailag időszerűtlenné képviselői is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages