A TANÁR
A TANÁR
Amikor akár Rodiczky Jenőt magát, akár munkáit, tetteit vagy alkotásait külön-külön vizsgáljuk, elég élesre állítódva formálódik meg előttünk a tudós, a költő, az újságíró, a szakíró, az agrártörténész stb. képe. Ha azonban ezeket a képeket egymásra vetítve együttesen nézegetjük, a régiek helyén egy új alak tűnik elő: a tanár.
Akárhogyan forgatjuk is, minden jel arra mutat, hogy mindenekelőtt azért lett tudós, hogy a tudását gyarapítsa és ismereteit átadhassa, hogy taníthasson. Mint újságíró is elsősorban a tanítás az ismeretterjesztés érdekében buzgólkodott. Mint szakíró, azért öntötte korának leghaladottabb ismereteit könyveibe, hogy ezeket tankönyvül használják. Mint agrártörténész, azért tárta föl olyan nagy odaadással a múlt alakulását, hogy tanulságos példákat adva ezzel is taníthasson. Ahogyan a szivárvány színei: a vörös, a sárga, a zöld, a kék, a lila együttesen fehér színt adnak, úgy adják Rodiczky esetében a költő, az újságíró, a tudós, a szakíró és az agrártörténész közösen: a tanárt.
Rodiczky – mint minden igazi tudós – tanár is volt. Tanár volt már csak az alkatánál, az ambíciójánál, a törekvéseinél, a hivatásánál és a foglalkozásánál fogva is.
Hiába volt jól fizetett gazdatiszti állása és hiába indult legszebb reményekkel irodalmi karrierje, hiába kecsegtette szép jövővel újságírói pályája, már akkor a „debreczeni orsz. gazdászati és erdészeti fensőbb tanintézetnél kihirdetett” földműves iskolai „tanítói állomására” pályázott (1867). Pályázati kérvényében előadta, hogy „Tökéletesen bírván anya nyelvét képesítve érzi magát magyar nyelveni oktatás és előadásra. Beszéli ezen felül a német, francia, szerb és román nyelveket… Legjobb sikerrel végezte… a pesti al- és felreál tanodát… Mint a budai k. József műegyetem tanulója kitűnő sikerrel hallgatta… a gazdászati erdészeti előadásokat, nemkülönben kitűnően végezte… a gazdasági segédtudományokat, qualitatív és quantitatív elemző vegytant… A gyakorlati gazdászat terén nagyobb gazdaságokban mint írnok, ellenőr és ispán sikerrel működött és öt évi pályafutás után jelenleg is egy nagyobb birtok kezelője. Alkalma nyílt gazdasági gyakorlatában hazánk nevezetesb uradalmait megtekintve azokat tanulmány tárgyává tenni.”
Hiába mondott csődöt ez az igyekezete, hiába utasították vissza a pályázatát, Rodiczky hamarosan újra a tanári hivatás felé fordult és alig két év múlva már a magyaróvári „m. kir. gazdasági felsőbb tanintézetben” tanít. Amikor rendes tanári kinevezéséért folyamodik (1872), kérését így támogatta: „…rendes szaktárgyaim magyar előadása mellett – kötelezettség nélkül – német előadásra s az átmenet könnyítésére több tantárgynak ideiglenes előadására is vállalkoztam… az eddigi néptanítói oktatásban is részt vevén, az utóbbiban az oktatás tetemes része vállaira nehezedett… fölemlíteni bátorkodom az itteni mintaméhes alapítása és díjnélküli kezelését, a mesterséges haltenyésztésnek kísérletképpeni életbeléptetését, a könyvtár rendezését s jegyzékének összeállítását, a gépkísérleti állomás közleményinek magyar ismertetését…” stb.
Rodiczky kiváló pedagógiai képességei széles körű tudása, nagy szorgalma és „ragyogó” előadói készsége révén a tanári pályán gyorsan haladt előre. Hivatalba lépésének 40 esztendős jubileuma alkalmából a Köztelek című lap így jellemezte őt: „Mint tanár Rodiczky a legkiválóbbak egyike volt. Előadásának pompás humorával a legszárazabb tárgyba is életet öntött és előadásai mindvégig mély nyomokat szántottak tanítványai lelkében.” (1909: 2035).
Időközben a magyaróvári tanintézetből gazdasági akadémia lett (1847) és így Rodiczky később főiskolai szinten, mint a nemzetgazdaságtan és a növénytermesztéstan tanára adott elő.
A kereken egy évtizedes magyaróvári tanárkodás után érdemeire való tekintettel, de főleg a „pusztulásfélben levő” gazdasági tanintézet „föltámasztása” érdekében Kassára helyezték át igazgatónak (1883).
Rodiczky Kassán óriási lelkesedéssel, páratlan eréllyel, nagy szigorúsággal és önfeláldozó példamutatással, de nem utolsósorban talpraesett ötleteivel előbb alapos rendet teremtett, * majd kitűnő szervezőkészségével és vezetésre való rátermettségével a kezére bízott tanintézetet hamarosan fölvirágoztatta. Minderről Kovács Béla az Országos Magyar Gazdasági Egyesület Évkönyve számára készült „megemlékezésében” ezeket írta: „Kassára kerülve, mindenekelőtt jeles tanerőket igyekezett az intézetnek szerezni. Majd a hallgatók értelmi színvonalának emelése céljából kieszközölte a rendkívüli hallgatók intézményének eltörlését. Nagy érdeme az intézeti internátus létesítése, melylyel az intézetet a szegényebb sorsú hallgatók részére is megközelíthetővé tette. Jelentékeny lendületet adott az intézetnek a mintaszerűen berendezett szeszgyár felállításával is. De egyetlen olyan momentum sem kerüli ki Rodiczky gondoskodását, amellyel az intézet fejlődését előmozdíthatja. Bérföldeket szerez a Felvidék állattenyésztésének fellendítése érdekében, új alapokra fekteti a gazdaság szarvasmarha-, sertés- és juhtenyésztését, amerikai szőlőtelepet létesít és szorgalmazza az intézettel kapcsolatos vegykísérleti és vetőmagvizsgálló állomás felállítását. Kassán érvényesültek teljes mértékben az ő kiváló tanári qualitásai…”
„Igazgatónak neveztetvén ki, vaskezű, s tekintélyt tartó adminisztrátornak bizonyult” (Köztelek, 1909: 2035).
A kassai gazdasági tanintézet negyedszázados fönnállásakor a „Gazdasági Lapok” Rodiczkyról szólva azt írta, hogy: „Az ő nevéhez fűződik az intézet hírneve, dicsősége; amíg azelőtt nem egyszer a feloszlás és az elhalás szélén járt a kassai tanintézet: addig az ő igazgatósága alatt egyszerre megváltoztak a viszonyok s pezsgő élet költözött az intézetbe…”
Rodiczky tehát a tanári munkája révén főleg kassai eredményeivel és sikereivel lett „befutott” ember. Itteni működésére figyeltek föl az illetékesek és végeredményében ennek köszönhette, hogy elnyerte a Földművelésügyi Minisztérium egyik vezető állását.
Gerlóczy Géza – egykori tanítványa, majd későbbi tanártársa – Rodiczky 40 éves írói jubileuma alkalmával tartott (1902) ünnepi beszédében – főleg kassai időszakára célozva – azt mondotta, hogy „Rodiczky úgy is mint tanár, úgy is mint igazgató, az ifjúság nevelésében a jövő kor képét tartván szem előtt, nemcsak arra törekedett, hogy a gondjaira bízott hallgatóság megnyerje a kellő szakképzettséget, hanem arra is, hogy távoltartsa azt a külvilág burjánaitól, őket önálló egyénné fejlessze, olyanná, aki tud a komoly munka alapján hírnév után törekedni, tud nemesen büszkévé lenni:”
Meg kell azonban azt is mondani, hogy Kassán „sokan szidták szegény Rodiczkyt szigorúsága miatt, zsarnoknak tartották . . , ki volt téve … a bírálatnak és az irigységből fakadt gúnyolódásnak. Milyen szenzációja volt a városnak, mikor … cs. és kir. asztalnok lett. A polgármestertől a suszterinasig mind csak erről beszéltek” – írta segédtanár korában Páter Béla (1860–1938), a későbbi hírneves botanikus, a magyarországi gyógynövénykutatás megteremtője (Köztelek 1915: 850).
Rodiczky egész egyéniségét a didaktika jellemezte. Beszélgető, diskuráló természet volt, aki nemcsak a katedrán, nemcsak a tanteremben igyekezett tanítani, hanem a folyosókon, az íróasztalnál, a laboratóriumokban, sőt még kint a mezőn, az istállókban, esetleg a fehér asztalnál, a sétatéren és a szalonokban is, szóval mindenütt és mindenhol, ahol erre alkalom adódott.
Találóan állapította meg a nekrológja, hogy „tanár volt ő a szó teljes értelmében”.
