ELŐHANG

Teljes szövegű keresés

ELŐHANG
Róheim Géza felfedezése és elismerése – valahányszor ez bekövetkezett életében és halála után – mind külföldön, mind hazájában soha nem volt maradéktalanul teljes. Gondolkodása voltaképpen kicsit mindig „időszerűtlen” volt a szónak abban az értelmében, amennyiben az életmű és a befogadás korszakainak belső szellemi konkordanciájára gondolunk. Ugyanakkor folyamatosan „időszerű” is a gazdag és sokoldalú oeuvre, amelyben mindig található figyelemre méltó ötlet, továbbgondolásra érdemes javaslat. A művek sokfélesége és egyszersmind intellektuális kohéziója eredményezte azt, hogy sokféle tudományág felől közelítve sem lehet Róheim kutatásait kikerülni, bár természetesen a tudományos irányzatok és divatok mást és mást tartanak azokból fontosnak.
A magyar néprajztudomány voltaképpen indulásától kezdve, azaz a századelő tízes éveitől ismerte és számon tartotta Róheim munkáit. Törekvéseit nem mindig értette és még kevésbé támogatta a maga idején. Az utóbbi évtizedekben a századforduló és a XX. század első évtizedei szellemi áramlatainak feltárása révén közelebb kerültünk ahhoz, hogy Róheimet ne tartsuk immár se tudománytörténeti csodabogárnak, se a prüdéria sárkányát leterítő hősnek. Magyarul régen megjelentetett tanulmányaiból elsősorban a folkloristát ismerhettük. A magyar néphit és népszokások klasszikus szerzőjeként tartottuk számon mindenekelőtt. A bűvös tükör címen a Magvető Kiadó Magyar Hírmondó sorozatában 1984-ben közzétett válogatás Róheim ma már nehezen hozzáférhető, de a szakkörökben ismert magyar tárgyú folklorisztikai tanulmányai mellett, fordításban közöl néhány olyan írást is, amelyek a szerző késői alkotói korszakában születtek és nemigen voltak olvasottak Magyarországon. Ezekben a tanulmányokban a folklorista mellett a pszichoanalitikus és kultúrantropológus szólal meg. A pályaív áttekintését az etnográfus és a pszichoanalitikus fongantatású kultúraelméletet kidolgozó Róheim műveinek – Primitív kultúrák pszichoanalitikus vizsgálata – – publikálásával egészítette ki 1985-ben a Gondolat Kiadó Társadalomtudományi Könyvtára.
Külföldön inkább a pszichoanalitikus antropológia megteremtőjeként ismerik, és etnográfiai munkásságát is ebből a szempontból minősítik. Mind itthon, mind külföldön az életművéről alkotott összegzések éppen ezért még ma sem teljesek.
Azon a hiányosságon, hogy a magyar néprajztudomány folyamatos fejlődéséből a történelmi hányattatások miatt Róheim Géza tevékenysége kiiktatódott, visszamenőleg már nem lehet segíteni. Zajos, ám megkésett felfedezés méltatlan lenne az eredményeiben és tévedéseiben is nagy formátumú életműhöz, amelynek maradandóságát az idő immár igazolta. Ahhoz azonban soha sincs késő, hogy áttekintsük a tudományoknak azokat a tájait, amelyek felé Róheim Géza írásai is egyengették az utakat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem