ÉLETE
ÉLETE
Rónay Jácint – eredeti családi nevén Leitzinger – 1814. május 13-án született Székesfehérvárott. Apja jómódú szíjgyártó mester volt. Alsóbb iskoláit szülővárosában végezte, majd 15 éves korában katonaiskolába iratkozott, de csak egy évet töltött ott, mert az egyébként is gyenge alkatú fiú – anyja kívánságára – 1830-ban a bencés rendbe kérte felvételét.
A rend szokásainak megfelelően az esztergomi gimnáziumba került, ahol – egyéb irányú tanulmányai mellett – megismerkedett a rend szokásaival, törvényeivel, illetve szabályaival (reguláival) és történetével. A jogok és kötelességek alaposabb ismerete után kellett újra nyilatkoznia felvételi szándékáról.
Az 1831-es kolerajárvány miatt Esztergomban korábban fejeződött be az oktatás, és Rónayt már októberben felvették a rendbe.
Tekintettel arra, hogy a rend tanító rend is volt, tagjainak nemcsak a teológiai, hanem a bölcseleti tanfolyamot is el kellett végezniök. A bölcseleti tanfolyamot Győrött végezte jó eredménnyel, a tanári vizsgákra Bakonybélben készült fel, s 1835-ben megszerezte a tanári oklevelet. Még ugyan abban az évben Pannonhalmán megkezdte négyéves teológiai tanulmányait, 1839-ben áldozópappá szentelték.
1840 elején nevezték ki a győri Lyceumba a bölcsészet tanárának. A bölcseleti doktorátushoz szükséges vizsgákat 1842–43-ban tette le.
1848-ig tanári működése mellett lélektani munkákat ad ki, ilyen tárgyú cikkeket jelentet meg. – Kitérőktől mentes tudományos pálya van kialakulóban.
Politikai magatartása lojális, de jó kapcsolatokat tart fenn a győri liberálisokkal is. A forradalmi eseményekből tevékenyen kivette részét.
1848–49-ben különféle tisztségeket és megbízatásokat vállalt, s ezért a szabadságharc leverése után bujdosni kényszerült, majd 1850-ben hosszú és viszontagságos út után Angliába emigrált, ahol publicisztikai, nevelői és tudományos munkát végzett. 1866-ban – engedéllyel – hazatért.
Rövid politikai pályafutása után Rudolf trónörökös, majd hosszabb időn keresztül Mária Valéria főhercegnő nevelője volt.
Ez gyors előmenetelt hozott számára az egyházi pályán is. Előbb pozsonyi prépost, majd szkodári címzetes püspök, s ezzel együtt a felsőház tagja lett.
Életének utolsó éveit emlékiratainak rendezésével, tudományos előadások tartásával töltötte.
1889. április 17-én bekövetkezett halála gazdag és ellentmondásos pályát zárt le.
