TUDOMÁNYOS ÉS POLITIKAI MŰKÖDÉSE
TUDOMÁNYOS ÉS POLITIKAI MŰKÖDÉSE
Rónay nem maradt sokáig Pannonhalmán, barátai Pestre hívták. Itt kapta a hírt br. Eötvös Józseftől, hogy „a M. T. Akadémia, f. é. (1867) január 30-án tartott nagygyűlésén Főtisztelendő Urat először a philosophiai osztályba rendes tagjává, azután az Igazgató Tanács-csal vegyes ülésén jegyzőjévé választotta; s a megerősítés legfelsőbb helyről mindkét választásra már megérkezett”. A január 30-i nagygyűlés jegyzőkönyvének tanúsága szerint rendes taggá választása nem ment könnyen. Az Akadémia alapszabályai szerint csak a halál által megüresedett helyekre – és osztályokba – lehetett felvenni új tagokat. A jelölés időpontjában 4 üreshelyre 5 jelölt volt, köztük Rónay, akit a filozófiai osztály rendes tagjai közé kívánt felvenni, holott üresedés nem volt. Végül Csengery és Toldy javaslatára abban állapodtak meg, hogy a filozófiai osztályban legközelebb megüresedő helyet a matematikai osztály kapja meg, amely ekkor nem tölthette be helyét. A választás eredménye így a következő volt: Rónayra 27, ellene 10 szavazat esett. A jegyzőválasztáson olyan rendes tagokat előzött meg, mint Greguss Ágost, Gyulai Pál, Hunfalvy János és Szabó József.
Részt vett a különböző tudományos szervezetek munkájában, a Magyar Történelmi Társulatnak pedig alapítója lett.
A Magyar orvosok és természetvizsgálók 1867, augusztus 12-én Rimaszombaton tartott közgyűlésén értekezést olvasott fel a kenti barlangról, a cseppkövek keletkezéséről.
Októberben megtartotta székfoglaló előadását az Akadémián Az ősember haladása címmel. Értekezésében feltűnő, hogy bár a tudományos eredmények precíz ismertetését adja, tartózkodik a világnézeti következtetések levonásától. Figyelemre méltó újdonság viszont korábbi munkáihoz képest, hogy a paleoantropológiát az összehasonlító néprajztudomány eredményeire is kívánja alapozni. Helyesen mutat rá, hogy a még kőkorszaki szinten élő afrikai és ausztráliai népek életének tanulmányozása feleletet adhat az ősember életének még tisztázatlan kérdéseire.
Tudományos munkássága elismeréseként, 1870-ben megválasztották az Akadémia II. osztálya titkárának.
Mint a II. osztály titkára részt vett a Kazinczy-alapítvány felülvizsgálatára alakított akadémiai bizottság ülésein, s ő vezette a jegyzőkönyvet, s ugyancsak e minőségben vett részt a Széchenyi-szobor felállítására alakított bizottságban. Naplójában nem szívesen emlékszik vissza e tevékenységeire, mert az alapítvány felülvizsgálatánál kiderült, hogy nagy hanyagsággal kezelték azt, és visszaéléseket is feltártak.
A második bizottság üléseiről gúnyosan jegyzi meg, hogy Ürményi József több ízben azt kifogásolta, hogy a szobor nem hasonlít Széchenyire, valamint azt, hogy soha nem tartotta Széchenyi a jobb kezét a kard markolatán.
1871. május 20-án tartotta utolsó jelentősebb értekezését az Akadémián A szerves élet haladása és a fajok kihalása címmel. Ebben ismertette a legújabb geológiai és biológiai kutatási eredményeket, ugyanakkor – tudományos és világnézeti vonatkozásban egyaránt – jelentős visszalépést figyelhetünk meg korábbi munkáihoz viszonyítva. Az élet elterjedését egy központból vezette le, ami lényegében a teremtési aktus elfogadását jelentette. A konklúzió ezt még jobban alátámasztja, ugyanis kijelenti, hogy a földi élet minden időben „ugyanazon rendszer nyomán haladott, hogy a szerves élet összhangzó egészet képez, mely a valószínűtől a valóságig, s innét a megfoghatatlanságig szövődik”.
Bár az udvar a hazatérő emigránsokkal megígértette, hogy nem foglalkoznak politikával, de ezt nem vonatkoztatta a kiegyezés támogatására, sőt azt messzemenően méltányolta. 1867 elején régi barátja, Kálóczy Lajos felkereste, s azzal a javaslattal állt elő, hogy tekintettel a közelgő kiegyezésre, reménye van a magyar királyi alapítványi javak igazgatói állásának elnyerésére, lemond képviselőségéről, s helyére Rónayt javasolja.
Rónay választási programjában síkra szállt Deák és a kiegyezés mellett. Hangsúlyozta: „…pártolni fogom a képviseleti rendszer alapján a megyék, a városok és községek szabad és korszerű szervezését; az igazságszolgáltatás elkülönözését a közigazgatástól; a béke-bírák felállítását … Pártolni fogom a nevelési rendszer átalakítását, hogy a kor igényeinek, a magyar nép és törvényeink szellemének megfeleljen…” E program alapján 1867. március 17-én választották meg Győr megye péri kerületében országgyűlési képviselőnek, s június 6-án mint képviselő, ő is hódolatát fejezte ki a koronázási szertartásra érkező király előtt.
1869-ben ugyanebben a kerületben újraválasztották. Választási felhívásában hivatkozott arra, hogy itthon és külföldön egyaránt az a törekvése volt: „…hogy a magyar hazában, mint önálló nemzet éljünk! E szent czélnak alárendeltem mindent, mert az elveszett jogokat vissza lehet küzdeni, de az elhalt nemzet élet mindenkorra sírba száll! … e czélt a kiegyezéssel… leginkább biztosítva láttam.”
Az országgyűlésben 1870 májusától tagja a Tanügyi bizottságnak, de nemcsak tanügyi kérdések érdekelték, amit bizonyít ez év július 5-i hozzászólása „A törvényhatóságok rendezéséről” c. törvényjavaslathoz. E hozzászólás külön érdekessége, hogy egyrészt bírálja a megyék kiváltságait, de – feltételekkel – támogatja is a megyék autonómiáját. A parlamentarizmus megszilárdításával együtt jár – fejtegette beszédében –, hogy „a megyének, a törvényhatóságnak nem lehet más célja, mint hogy a közműveltségnek és haladásnak, mint Angliában van, főtényezője legyen. Ez célja a törvényhatóságoknak, de korántsem az, hogy kiváltságos politikai hatóságok legyenek … a mely arányban fognak törvényhatóságaink valódi közigazgatósági hatóságokká fejlődni, oly arányban fog és kell csökkenni a kormány béavatkozásának”.
Világosan látta a kiegyezés után rendkívül gyors dzsentrisedési folyamat káros következményeit is. Naplójában megdöbbenéssel ír a köznemesség hanyatlásáról, arról, hogy nem akarnak elhelyezkedni: „…az ipar és a kereskedelem munkaterén, hanem a hivatal úri körében … És a hivatal-had megdöbbentőleg népesedik, felemészti az adó nevezetes részét, . . , s az úgynevezett urak nagy többsége még is nyomorog … oly hivatalsereggel indítottuk meg a kormány ezer ágú gépezetét, melyet a takarékosság és munka-haladás egyiránt kárhoztat…”
Társadalmi pályafutásának újabb állomása volt 1871-ben a vallás- és közoktatásügyi minisztérium osztálytanácsosi állására történt kinevezése, de állását még el sem foglalta, amikor Andrássy Gyula közöl te vele, hogy Deák javaslatára, őt ajánlotta a trónörökös nevelőjének. Ezután sorra le kellett mondania hivatalairól, hogy októberben elfoglalhassa nevelő állását Rudolf trónörökös mellett. 1871–72-ben oktatta a trónörököst magyar történelemre, hetenként három alkalommal egy-egy órát foglalkoztak a magyar történelmi eseményekkel. Előadásainak anyagát jórészt Horváth Mihály A magyarok története c. munkája alapján állította össze. Főleg eseménytörténetet adott, oly módon, hogy egy-egy király uralkodásának politikai és hadi eseményeit foglalta össze. Önálló jegyzeteket is készített, amelyben egy-egy periódus értékelését foglalta össze, természetesen lojális beállítottságban. Ez utóbbira két példa: az 1848. júliusi országgyűlés eseményei közül Széchenyi beszédét emelte ki, melyben hitet tett arról, hogy „nemzetünk feladata: hogy az alkotmányos kifejlésnek bázisa, a dynastiának támasza legyen”. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc okául a „körülmények ellenállhatatlan hatalmát” és a „trónt körül vevő tanácsosok félelmét és ellenszenvét” jelölte meg.
Saját kora feladatának azt tartotta, hogy „ .. merüljön feledésbe a múlt, szilárduljon a trón és nemzet közt a bizalom, viruljon fel az alkotmány áldásai közt a nemzet jóléte és haladása; s a magyar nép, mely oly nagyszerű áldozatkészséggel védte életét, legbiztosabb, legerősebb támasza leend a koronának”.
Még a tanítási év befejezése előtt tudatta Andrássy Rónayval, hogy kijelölték Mária Valéria főhercegnő nevelőjének, ami szükségessé tette egyházi méltósággal való felruházását. A király javaslatára a hercegprímás 1872. július 7-én kinevezte pozsonyi prépostnak, s ugyanez év novemberében megkapta a szkodári címzetes püspöki rangot, ezzel együtt a felsőházi tagságot is.
Újabb nevelői állásának elfoglalása után találgatások jelentek meg arra vonatkozóan, hogy tényleges megyés-püspökké nevezik ki, ha visszavonja természettudományos dolgozataiban kinyilvánított elveit. Erről közelebbit nem tudunk. Rónay naplójában azt írja, hogy amikor Trefort Bécsben a pápai nunciusnak felvetette ezt a kérdést, az legfőbb akadálynak a 17 évi távollétet hozta fel.
Megítélésünk szerint Rónayt nemcsak tudományos elvei miatt nem kedvelték Rómában, hanem a londoni olasz emigrációval fenntartott kapcsolatai miatt sem. Az olasz emigráció vezető személyiségével, Mazzinivel is jó kapcsolatai voltak. Eljárt az olaszok „meeting”-jeire, azokról tudósításokat is küldött a Pesti Naplóba. 1851. február 21-i keltezésű levelében pl. arról írt, hogy az olaszok 19 nagy meetinget tartottak a pápa világi uralma ellen, s azokon leginkább kitűntek Agostini, Gallenga, Lozotti és Páter Gavazzi szónoklatai, melyekben történeti adatokkal bizonyították a pápa világi uralmának káros következményeit az olasz nemzetre, s a felszólalásokat „mennydörgő helyeslés” fogadta.
Rónay az udvari szolgálattól 1883 márciusában vált meg. Sok elismerésben részesült, kitüntetéseket kapott, kinevezték valóságos belső titkos tanácsossá. Visszavonulása után sokat utazott, részt vett emlékünnepségeken, s éveken keresztül foglalkozott naplójának kinyomatásával. A napló utolsó kötetét a német császárság politikai térhódításáról írva, ezzel a baljóslatú próféciával zárta: „Azt tudjuk, hol kezdődik a német birodalom; de ki merné meghatározni, hol fog végződni?”
Néhány héttel élte túl volt tanítványát, Rudolf trónörököst, 1889. április 17-én halt meg.
