SCHULEK ELEMÉR ÉLETÚTJA
SCHULEK ELEMÉR ÉLETÚTJA
A magyar tudományos életben a Schulek név nem ismeretlen. A török háborúk idején a Szepességbe települt alföldi családból származott dr. Schulek Vilmos, a szemészet múlt századi neves professzora. Testvére Schulek Frigyes építészmérnök professzor, hazánk több értékes műemléke, így a budavári „Mátyás-templom” restaurálásának és a Halászbástyának megtervezője. Fia Schulek János, szintén építészmérnök, egyetemi tanár, a visegrádi Mátyás király palota romjainak megtalálója, első feltárója volt.
Dr. Schulek Elemér gyógyszerész, egyetemi tanár, az analitikai kémia tudományának hazai művelői közül, minden bizonnyal évszázadunk második harmadának kiemelkedő egyénisége volt. Élete munkásságának mindkét helyén alapító munkát végzett, és maradandót alkotott. Első megbízatása az 1926-ban létesített Országos Közegészségügyi Intézetben (OKI) a Kémiai Osztály megszervezése és vezetése volt. Életrevaló ötleteivel és megvalósítható elképzeléseivel lett a hatósági gyógyszerellenőrzés megteremtője. A gyári gyógyszerkészítmények előzetes laboratóriumi ellenőrző vizsgálatokhoz kötött törzskönyvezési rendszerének kimunkálásával pedig számos fejlettebb és gazdagabb európai országot előzött meg. Új gyógyszeranalitikai eljárásai az ország határain túl is elismerést váltottak ki.
A hatósági gyógyszerellenőrzés mintegy két évtizedes irányítása után, a Pázmány Péter Tudományegyetem Tanácsa a Szervetlen és Analitikai Kémiai Intézet megüresedett professzori állására hívta meg. Húsz éven át, haláláig vezette az intézetet. Előadásain és a laboratóriumi gyakorlatokon a gyógyszerész, a vegyész, a tanárjelölt, valamint a biológus és geológus hallgatóság generációi sajátították el az analitikai kémia, valamint a szervetlen kémia és a gyógyszervizsgálat ismereteit. Munkatársaival az analitikai kémiának akkoriban művelt legtöbb ágában elismert kutatási eredményeket ért el, és maradandó értékű analitikai iskolát teremtett.
Kevéssel a halála előtt írt önéletrajzi visszatekintése életének eseményeire, nemcsak adatok felsorolását, de kővétendő példát is jelent az utókornak.
Schulek Elemér Késmárkon született 1893. szeptember 3-án. Édesapja, Schulek Béla gyógyszerész, a család megélhetése miatt ezután Kunszentmiklóson vállalta egy reáljogú gyógyszertár kezelését. Többszöri sikertelen folyamodás után az akkori Trencsén megyében, Poroszka községben kapott patikajogot. Gyermekkora így eléggé mozgalmas volt. A Kunszentmiklóson elkezdett elemi iskola negyedik, egyben utolsó osztályát már Poroszkán fejezte be. Ezután a közeli Trencsénben, a piaristák gimnáziumába íratták be, noha a család ősi evangélikus család volt. Az egyházi iskolákban ez nem volt ritkaság, és a diákoknál sohasem okozott feszültséget. Kiváló tanuló volt, nemcsak tehetsége, hanem szorgalma, helyesebben szüntelen tanulni vágyása miatt. Akkori szokás szerint a tanulás mellett tanított is, instruktora lehetett gyengébb tanulótársainak.
A kémia iránti érdeklődése korán jelentkezett. Az instruktorságért kapott pénzen főleg kémiai szakkönyveket, majd laboratóriumi eszközöket, vegyszereket vásárolt. Saját elbeszélése szerint, a nyári szünetekben nagyobb diák korában, a gyógyszertári munkában már segítenie kellett. A gyógyszertári környezetben tapasztaltak egész életére maradandó ismereteket nyújtottak. Édesapja lelkiismeretes nevelésének, kísérletezéseiben irányítójának köszönhette a gyakorlati gyógyszerészet alapos ismeretét. Bátyja, Schulek Béla is a gyógyszerészi pályát választotta, akárcsak ő, sőt öccse Lajos is. Öccse gimnáziumi tanulmányainak felügyelete miatt a gimnázium utolsó osztályát már Késmárkon volt kénytelen járni, mivel a rokonságnál elhelyezésük egyszerűbbé vált. A híres evangélikus gimnáziumban érettségizett kitüntetéssel. Ennek az iskolának is a tanárairól és igazgatójáról, – aki a szerves kémia későbbi neves professzorának, dr. Bruckner Győzőnek az édesapja volt – mindig elismeréssel beszélt.
A gyógyszerészi pályát édesapja tanácsára választotta, bár tanárai a kémiatanári szakot ajánlották, mégpedig németországi egyetemen. Az akkori gyógyszerészképzés szerinti kötelező kétéves gyakornoki időt Poroszkán kezdte el. A második évet már Pozsonyban töltötte, mivel édesapja ott vásárolt nem éppen előnyös feltételekkel egy kis gyógyszertárat az eladott poroszkai helyett. A gyakornokság ideje alatt is állandóan tanult. A kémia alapjainak alapos elsajátítása mellett matematikával foglalkozott. Saját elbeszélése szerint, az érettségi után – mivel érezte, hogy a középiskolában tanultakat felejteni kezdi – még három alkalommal ismételte át a teljes érettségi anyagot. Azután rádöbbent, hogy a felejtés is szükséges az ismeretek gyarapításához.
A kétévi gyakornokságot lezáró gyógyszerészgyakornoki vizsgán, melyen néhányad magával a Gyógyszerészegyesület által szervezett, de nem kötelező felkészítő tanfolyam nélkül vett részt, a legkiválóbban szerepelt. A szigorú, de a studens diákok iránt lelkesedő Winkler professzornak a figyelmét ekkor hívta fel magára. Mindig büszkén emlegette a százkoronás arany jutalmat, melyet legkiválóbb vizsgázóként kapott. Ez a találkozása Winkler professzorral egyszersmind egész jövőjét eldöntötte.
Az egyetem első évét 1913 őszén kezdte el nagy lelkesedéssel. Az évet lezáró első szigorlatán mindhárom tárgyból jelesen vizsgázott. Sikeres tanulmányai azonban máris megszakadtak; 1914 nyarán kitört a háború. Augusztus végén már be is kellett vonulnia az úgynevezett közös hadsereg 71. gyalogezredéhez Trencsénbe. (Az 1895 előtt születetteket a német vezényleti nyelvű „közös” hadsereghez hívták be.) Gyógyszerészhallgató lévén, az alapkiképzés után a pozsonyi 19. sz. helyőrségi kórház „Sanitätsabteilung”-fával 1915 februárjában már harctéri szolgálatra vezényelték. Felettesei valószínűleg felfigyelhettek rá, mert a háború vége felé már a „K. u. k. Grosses Mobiles Feldlaboratorium No 14.” kémiai osztályának vezetésével bízták meg. Főleg ivóvíz-, anyagcsere- és toxikológiai vizsgálatokat végeztek. Szabad idejét még katonaként is tanulással töltötte. Amikor alakulata a galíciai Lvovban (akkori német neve Lemberg) állomásozott, módot talált, hogy az ottani egyetemre beiratkozva, szabad idejében Tolloczki és Opolski professzoroknál szervetlen, illetőleg szerves kémiával foglalkozzék.
Tanulmányai folytatásához csak 1918 januárjában kapott hosszabb szabadságot, majd újabb szabadságolás révén, a nyári pótszemesztert követően, 1918 augusztusában kitűnő eredménnyel abszolválta záró szigorlatait. Gyógyszerészi diplomáját 1918. szeptember l-jén állították ki. Ezután rögtön újra Lembergbe kellett mennie, ahonnan már csak a hadsereg felbomlása után került haza Pozsonyba.
A meglehetősen zűrzavaros politikai viszonyok úgy látszik nem befolyásolták célkitűzéseit. Tovább akart tanulni. Először a Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Szakára kérte felvételét, de ott mindent elölről kellett volna kezdenie. Ekkor a Tudományegyetemen doktorandusznak jelentkezett, de Winkler tanársegédje helyhiányra hivatkozva elutasította, ugyanígy járt Bugarszky professzor intézetében is. Buchböck professzor már felvette disszertánsnak, amikor azonban Winkler professzor erről értesült, azonnal helyet biztosított: „Kegyed számára nálam mindig van hely!” Ezzel kezdődött el tudományos pályája. Összesen mintegy hét évet töltött Winkler intézetében, később gyakornokként, majd tanársegédként.
Disszertációs munkájával sikeresen haladt, mert 1920. november 20-án már „summa cum laude” fokozattal gyógyszerészdoktorrá avatták. Az intézetben eltöltött évek, különösen pedig a Winkler professzorral együtt folytatott kísérletezések, a kémiáról folytatott beszélgetések egész életére kihatással voltak. Ekkor ismerkedett meg a hallgatók gyakorlati oktatásával. A „Winkler-laboratórium”-ba nehéz volt a hallgatóknak bejutni. Csak 14 munkahely volt, így csak a legkiválóbbakat vették föl. A gyakorlatok, amelyeknek vezetője lett, egész napon át tartottak, négy féléven át. Kvalitatív és kvantitatív analízissel, sőt preparatív kémiával is foglalkoztak.
Az analitikai kémiai kutatásba Winkler akkori kedvenc gravimetriás és halogénanalitikai, vízvizsgálati témáin keresztül kapcsolódott be. Később, fiatal asszisztens korában már saját ötleteivel is kezdett foglalkozni, amit Winkler is támogatott.
Az első világháború utáni nagyon súlyos gazdasági viszonyok miatt jövőjét illetően nem nagy lehetőségeknek nézett elébe, de nem vesztette kedvét. Minden idejét kísérletezéssel és tanulással töltötte, és már önálló saját közleményei is jelentek meg. Kezdeti publikációs sikereinek és tehetségének híre hamarosan túljutott az intézet falain, mert 1925. elején a létesítendő Országos Közegészségügyi Intézetnek már előre kinevezett igazgatója, dr. Johan Béla, a leendő intézet kémiai osztályának vezetésére tett ajánlatot. Ezt professzorával egyetértésben el is fogadta. Winkler szinte jóslatnak számító szavakkal adta beleegyezését: „Hát jó, menjen el! Kegyed úgyis vissza fog jönni az egyetemre!”
Johan Béla koncepciózus egyéniségére is jellemző, hogy a nagyon is komoly feladatra kiszemelt fiatal, tehetséges szakembernek is még hazai és külföldi tapasztalatokat kellett gyűjtenie. Először belföldi ösztöndíjasként a budapesti kémiai ellenérző intézeteket tanulmányozta. Egy év elteltével már a Rockefeller alapítvány ösztöndíjasaként az európai országok és az Amerikai Egyesült Államok ellenőrző laboratóriumaiban az ivóvízellátás, az élelmiszer- és a gyógyszerellenőrzés, valamint a szennyvíztelepek működését kellett tanulmányoznia. Első állomásként 1926 januárjában érkezett New-York-ba, majd Washingtonba, ahol a State Hygienic Institute-ban Clark professzornál, majd a Bureau of Chemistry Drug and Food Controllaboratory-ban dolgozott. Tanulmányútja Baltimore-ban, Philadelphiában, Indianapolisban, majd Chicagóban folytatódott. Utóbbi városban először a Bureau of Chemistry Branch Laboratory-ban. majd az American Medical Association gyógyszerellenőrző laboratóriumában dolgozott. Rövid időt töltött Detroitban. Közben lehetősége nyílott a nagy gyógyszergyárak belső ellenőrzését tanulmányozni. Buffalot útba ejtve érkezett vissza New York-ba, ahol utoljára a vámlaboratórium gyógyszer és élelmiszer laboratóriumában, főként az élelmiszerfestékek analitikájával foglalkozott. Hazaérkezve, 1926. augusztustól rövid ideig már a leendő kémiai laboratórium berendezésével, felszerelésével volt elfoglalva. Ugyanez év őszén úgynevezett utazó ösztöndíjjal Bernben Tschirch professzor, majd Zürichben Eder professzor intézetében vett részt a morfin analitikájának kutatásában. Közben Svájc gyógyszerellátásának ellenőrzésével is megismerkedett. A következő év elején Berlinben Thoms professzornál a sztrofantusz glükozidák vizsgálatával foglalkozott. Ezután Hollandiában Leiden, Amszterdam, Utrecht és Hága városokban, majd Londonban tanulmányozott feladatához kijelölt témákat. E tanulmányút utolsó állomása Párizs volt. Ebben az időben kötött házasságot (1927. július). Felesége, Bernát Ilona kémia szakos tanár volt, de középiskolai tanári működését házasságkötésük után hamarosan abbahagyta. Két gyermekük született, Elemér és Nóra, mindketten az orvosi pályát választották. A kémia iránti érdeklődés azonban nem szakadt meg a családban. Leányának idősebbik fia vegyészmérnök lett, aki családi nevéhez a Schulek nevet is fölvette.
Az OKI Kémiai Osztályán 1927 júniusában kezdődött el a munka. Schulek Elemér neve itthoni tudományos sikerei mellett külföldön is hamarosan ismertté vált. Magántanári habilitációja (1932) után, még 1936-ban a bázeli egyetemtől ajánlatot kapott a gyógyszerészi kémia megürült egyetemi tanári állásának megpályázására. Néhány évvel később meghívást kapott az isztambuli egyetemre. A kolozsvári egyetem ujjászervezésekor 1941-ben szintén professzori állást ajánlottak fel. Egyiket sem fogadta el. Még a második világháború kitörése előtt 1937-ben újabb Rockefeller ösztöndíjjal Olaszország, Svájc, Németország és Hollandia nagy gyógyszervegyészeti gyárait látogatta meg.
Az Országos Közegészségügyi Intézet Kémiai Osztályának vezetésével eltöltött közel két évtizedes munkássága mind az osztály, mind saját kutatása tekintetében igen termékeny korszakot jelentett. A feladat nem volt könnyű, mert teljesen újat kellett alkotnia. Mindenekelőtt a gyári gyógyszerkészítmények ellenőrizési rendszerét kellett kialakítania. A gyógyszerek alapos és rendszeres vizsgálata nélkül ezt el sem tudta képzelni. A meglehetősen változatos és bonyolult analitikai feladatokhoz azonban akkoriban használható eljárások az irodalomban alig voltak találhatók. A feladat nehézségeitől azonban nem riadt vissza, sőt számára éppen az új analitikai módszerek kikísérletezése, ellenőrzési elvek kialakítása jelentette a vonzóan érdekeset. Ennek az időszaknak a tudományos eredményei jól bizonyítják kiváló képességeit. A Magyar Tudományos Akadémia már 1941-ben levelező tagjai közé választotta, és 1945-ben már rendes tag lett.
Az egyébként súlyos háborús gondokkal, belpolitikai zűrzavarokkal terhes 1944-es év Schulek Elemér életében döntő változást hozott. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem*[* Az egyetem neve 1950-től: Eötvös Loránd Tudományegyetem]
Tanácsa a néhány évvel azelőtt létesített Szervetlen és Analitikai Kémiai Intézet igazgató professzorának hívta meg, mivel az intézet első professzora, a fiatal és szintén tehetséges Szebellédy László gyorsan kifejlődött súlyos betegségben elhunyt. A megtisztelő ajánlatot hivatali feletteseinek pártoló egyetértése mellett el is fogadta. Ezt nyugodt lélekkel tehette, mivel munkatársa dr. Vastagh Gábor személyében jól képzett és lelkiismeretes utódra hagyhatta a megkezdett munka folytatását.
Amikor közel két évtized után a hazai hatósági gyógyszerellenőrzés irányítását a Tudományegyetem meghívására a katedrával cserélte fel (1944), tökéletesen működő, nagyszerűen felszerelt intézetet, érett gondolkodású, önállóan alkotó, kiváló munkatársakat hagyott el. Helyettük Budapest ostromában megrongálódott, a háborús gazdálkodás miatt már a tanszék felállításakor (1939) is szinte fel sem szerelt, és már akkor szűknek bizonyult intézetet vett át, néhány egészen fiatal és kezdő asszisztenssel. Húsz év múlva pedig, amikor a hirtelen halál elszólította, a korszakra erősen ráülő nehézségek ellenére is, korszerű felszerelésű, területében legalább háromszorosára növelt egyetemi intézetet hagyott utódaira. Diplomás munkatársai között akkor már éppúgy voltak tapasztalt, kiforrott kutatók és egyben jó előadó oktatók, mint tehetséges, igyekvő kezdők, akik később is csak elismerést hoztak nevelésére.
Az egyetemi tanszéken is a laboratóriumi kísérletes munka eredményei jelentették szinte kizárólag az értéket szemében. Mindenekelőtt saját magától, de munkatársaitól is megkövetelte a pontos és különlegesen tiszta munkát. A laboratóriumokban akkor is tisztaságnak kellett lennie, amikor a leglázasabb kísérletezés folyt. A hallgatók pontos és tiszta munkára való nevelését, a gyakorlatok szakszerű vezetését rendszeresen ellenőrizte. A laboráns személyzetnek a gyakorlatok közben is tisztaságot kellett tartani, de ugyanerre kellett a hallgatókat is nevelni. Kínosan ügyelt a laboratóriumok tiszta levegőjére. Ezért szüntelenül korszerűsíttette az intézetet, hogy az egészséges és tiszta munka feltételei biztosítottak legyenek. Jellemző, hogy mikor a polarográfia miatt szükségessé vált nagytisztaságú higanyt desztillációval rendszeresen újratisztították, külön helyiséget és különleges vegyifülkét készíttetett. Nem is volt soha senkinek sem higanymérgezése. Szinte nem volt nála laboratórium vegyifülke nélkül.
A rábízott intézetnek mindkét munkahelyén lelkiismeretes és gondos gazdája volt. Felszerelését még saját holmijánál is jobban őrizte. Jellemző, hogy a nemesfém (platina, arany, ezüst) eszközök évenkénti kötelező leltári ellenőrzésekor maga is jelen volt. A nehezen beszerezhető nagytisztaságú vegyszerekből, az ellátási nehézségek idején csak esetenkénti engedélyével lehetett használni. Ha néha kiugró vegyszer- vagy eszközfogyasztást tapasztalt, szigorúan utánanézett. Az intézet minden vagyonát pontosan ismerte s számontartotta. Valamenynyi helyiségét rendszeresen ellenőrizte. Fölösleges dolgokat nem engedett beszerezni, de a használhatatlanná váltakon kíméletlenül túladott.
Az intézetvezetés időigényes terhei mellett heti kilenc óra kötelező előadást tartott, három tantárgyból: Általános és szervetlen kémia, Kvantitatív kémiai analízis; valamint Gyógyszeranalízis. Ezekből csak egészsége meggyengülésekor adott át fokozatosan munkatársainak. A néhányszóz hallgató vizsgáztatását is csak fokozatosan engedte át. Előadásait kutatási, kísérleti élményeivel tarkította. Nagy fontosságot tulajdonított a demonstrációs kísérleteknek, az anyagok bemutatásának. Erre a célra a szervetlen vegyületekből gyűjteményt készíttetett a hallgatóság számára.
Mindezek után joggal kérdezhetné bárki, mikor volt ideje a kutatásra, ami nála főleg kísérletes munkát jelentett. Napjait reggeltől estig, étkezés nélkül az intézetben töltötte. Orvosi kényszernek engedve, csak idősebb korában járt haza délben, amikor már csak fél napokat töltött a tanszéken.
A kémiai folyamatok és a kísérletezés jelentette számára az éltető közeget, ahol jól érezte magát. Pontosan és nagyon szépen tudott dolgozni. Mindent, ami a laboratóriumhoz kötődött élvezettel csinált, még az edények mosogatását is. „Az analitikus maga mosogat!” – szokta mondani. Ha egy ötlete támadt, először kísérletezett, s csak azután nézte az irodalmat. Nem kedvetlenítette el, ha elképzelését korábban mások már megvalósították. Jelszava volt „si duo faciunt idem, non est idem” (ha ketten teszik ugyanazt, az nem ugyanaz). Munkája során még az irodalomból jól ismert eljárásokat is kísérletes ellenőrzés alá vette, s azokon többnyire hasznosan változtatott. Gyakran hangoztatta a kísérletes munka közben szerzett élményszerű tapasztalatok fontosságát. Az ismeretek szüntelen gyarapítása, önmagunk állandó továbbképzése meghatározó elve volt, ami részben egészségesen kíváncsi természetéből is adódott. Életrajzából is kiérződik, hogy szorgalma mellett inkább az ismeretek állandó gyűjtése jellemezte, ami élete végéig megmaradt. Jellemző, hogy idős korában megtanult autót vezetni, bár vezetni tulajdonképpen nem akart, mert jogosítványa ellenére már nem érezte magát erre teljesen alkalmasnak. Egyszerűen csak az autóvezetés ismeretére vágyott. Amikor pedig már a nyugdíjbavonulás gondolata foglalkoztatta, lelkesen mesélte, milyen hasznos időtöltést talált magának. Nem kémiával akart foglalkozni, mert nála a kémia a laboratóriumi kísérletekhez kötődött. A XVI. századi magyar történelembe akart alaposabban betekinteni. Néhány jé könyvet is beszerzett, de olvasásukra már nem került sor. Sohasem ment nyugdíjba.
Analitikai-kémiai tankönyvének kéziratát szerzőtársával még a halála (1964. október 14.) előtti nap délutánján befejezte. Emiatt nem ment el a Természettudományi Kar tervezett új elhelyezésével foglalkozó tanácskozásra, pedig szerette volna megélni legalább a végleges elképzelés kialakulását. Ezek azonban sokáig várattak, sőt részben ma is váratnak magukra.
Schulek professzort szokás a klasszikus kémiai analitika utolsó hazai nagy művelőjeként emlegetni, de ez a megállapítás nem kevés magyarázatra szorul. Mindenekelőtt nem hagyható figyelmen kívül, hogy a fizikai-kémiai analitikai módszerek – köznapi nevükön műszeres analitikai eljárások – nélkülözhetetlen eszköze a műszer, és a műszertechnika, úgyszólván csak idősödő korában érte el azt a színvonalat s megbízhatóságot, amely a szigorú pontosságot megkövetelő igényének megfelelt, főleg pedig az analitika napi gyakorlatában használatukat lehetővé tette. Hogy szemléletét nem a műszerektől való viszolygás vezérelte, mi sem bizonyítja jobban, hogy még az OKI Kémiai Osztályának vezetése idején vizsgálatokat kezdett az akkoriban megjelent, és már változtatható hullámhosszú fénnyel működő rács-spektrofotométerrel. Az akkor elterjedt fotocellás és színszűrős, ún. fényelektromos koloriméterek nem feleltek meg igényeinek. Még a sokáig népszerű, s voltaképpen sok jó megoldást hozó Pulfrich-rendszerű fotométerrel kidolgozott eljárásaiban is inkább a mérés részleteinek igen gondos kimunkálására törekedett, semmint a mindenáron való alkalmazására. Ez a szemlélet volt jellemző egész munkásságára. Mindig a megoldandó feladatokhoz kereste a helyes módszert, és sohasem erőszakolt mondvacsinált feladatokat egy adott metodikához.
Már egyetemi tanár volt, amikor a műszertechnika az analitikai igényeinek is megfelelt, és műszerek beszerzésére is lehetőség nyílt. Minden tekintélyét latba vetve, céltudatosan kiválasztott munkatársak segítségével teremtette meg az intézetben az emissziós színképelemzés, majd az abszorpciós spektrofotometria, a lángfotometria, az atomabszorpciós spektrometria, az elektroanalitika, különösen a voltammetria kutatóhelyeit. A radiokémiai vizsgálatokhoz viszonylag korán izotóplaboratóriumot létesíttetett. A ma olyan jelentős kromatográfiás módszerek közül a gázkromatográfia már élete utolsó éveiben jelent meg, de ez elég volt ahhoz, hogy műveléséhez a feltételeket megteremtse. Azt talán hangoztatni sem kell, hogy az analitikai kémiának az á intézetvezetése alatt kibontakozott újabb irányai az oktatásban is helyet kaptak.
A minden új iránt egészséges kíváncsisággal, de ugyanakkor kritikus fenntartással fogékony tudós professzor alapgondolkodását természetesen a kémiai szemlélet irányította. De ugyanilyen erős kémiai szemléletet sajátítottak el munkatársai is, akik közül pedig többen a műszeres analitikai kémia hazai egyetemi képzésében és kutatásában is úttörő munkát végeztek. Ez a klasszikusnak nevezett, de valójában csak egyszerűen helyes kémiai gondolkodás ma sem nélkülözhető, mert e nélkül már az analitikai előkészítő műveletek során is súlyos hibákat lehet elkövetni.
Schulek professzornak érdekes jellemvonása volt közlékenysége. „Kérem én egy fecsegő ember vagyok.” – mondogatta, talán kissé túlozva. Tény, hogy ötleteit, kutatásai közben szerzett tapasztalatait, sohasem titkolta munkatársai előtt, de a szakmabeliek előtt még kevésbé. Így védekezett a legbiztosabban ötleteinek esetleges plagizálása ellen. Közlékenysége magánéletére is kiterjedt, amit nyugodtan tehetett, mert nem volt mit rejtegetnie.
Akik ismerték, jól emlékezhetnek jellegzetes, fürge mozgású, zömök termetére, mindenre figyelő élénk tekintetére. Kissé lobbanékony ember volt, amit maga sem tagadott, viszont ha hirtelen felindultságában esetleg megbántott valakit, haladéktalanul bocsánatot kért, akár diplomás munkatársa, akár laboránsa volt az illető. Ember és ember között csak belső értékük alapján tett különbséget. Ugyanígy nem ismert különbséget a munka rendűségében sem. „Csak kétféle munka van, jól végzett vagy rosszul végzett!”- szokta hangoztatni. Munkatársai érdekeiért mindig kiállt, akár szakmaiak, akár magánéletükből fakadók voltak. Pedig azokban az időkben az ilyesmi többnyire nem volt számára minden veszély nélkül. Az ő professzori éveit sem kímélték meg az egyetemi oktatásnak szinte legapróbb részleteit is központilag irányítani akaró oktatáspolitikának állandóan hullámzó elképzelései. Tudásával, józan szemléletével és hihetetlen munkabírásával, azonban még a legnehezebb időkben is meg tudta őrizni tekintélyét. Pedig még a javarészt maga választotta munkatársait sem volt könynyű megvédenie, megtartania az időnkénti intrikák ellen. Egészsége sem a gyermekkora óta megszokott szüntelen munkálkodásban, hanem az állandó önfegyelmezésben, gyakori jogos bosszankodásban őrlődött fel.
Az oktatás és a kutatás munkaigényes gondjai mellett a tudományos közéletben is szerepet vállalt, szigorúan szakmai keretek között. A Magyar Tudományos Akadémia III. (természettudományi) osztályának, majd az átszervezés után a VII., a Kémiai Osztálynak hosszabb időn át volt elnöke. Egyidejűleg a Szervetlen és Analititai Kémiai, valamint a kezdeményezésére létesített Gyógyszerészi Bizottságnak is elnöke volt. Ezek a tisztségek is igen komoly szakmai irányító munkát jelentettek számára. Akarata ellenére lett az akkoriban elrendelt új tudományos minősítési rendszerben a Tudományos Minősítő Bizottság első elnöke. E minőségében, ha nem is valamennyi, de nem csekély méltánytalan elbánást tudott megakadályozni.
Még a hatósági gyógyszerellenőrzést irányító korszakában lett tagja az Országos Közegészségügyi Tanácsnak, majd professzorként elnöke lett az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz tartozó Gyógyszerészi és Gyógyszerkönyvi Bizottságnak.
Professzori évei alatt a Magyar Gyógyszerkönyvnek két új kiadása, az V. és a VI. készült el. Mindkettő Szerkesztőbizottságának főszerkesztő elnöke, alkotó irányítója volt, de a VI. kiadás befejezését már nem élhette meg. (E kiemelkedő munkásságáról még részletesen szólunk.)
Szakmai érdeklődése miatt már az érettségi után (1911) tagja lett a Magyar Természettudományi Társulat Kémiai Szakosztályának, és az egyesület feloszlatásáig aktív résztvevője volt. Elnöki tisztséget töltött be a Magyar Kémikusok Egyesülete Analitikai Szakosztályában. A feloszlatás miatt csak rövid ideig volt elnöke a Gyógyszerésztudományi Társaságnak, valamint főszerkesztője a Gyógyszerésztudományi Társaság Értesítője c. folyóiratnak. Később az Acta Pharmaceutica Hungarica címen újraindított szaklapnak élete végéig volt főszerkesztője.
Az Acta Chimica Hungarica és a Kémiai Tudományok Osztályának Közleményei akadémiai folyóiratok szerkesztőbizottságának is tagja volt. Külföldi szaklapok, így a Microchimica Acta, az Acta Pharmaceutica Internationalis és a Talanta is szerkesztőbizottsági tagjai közé választotta. A Lengyel Kémikusok Egyesülete 1962-ben tiszteletbeli tagsággal tüntette ki.
A kiváló tudós munkásságának elismerését fejezte ki a Kossuth-díj ezüst(1949) és aranyfokozatának (1951) odaítélése, valamint a Magyar Népköztársaság Érdemrend IV. fokozata (1950), és a Munkaérdemrend aranyfokozata (1954). A gyógyszerészek szakcsoportja 1947ben Kabay-emlékéremmel hálálta meg a szakma érdekében kifejtett addigi munkásságát.
A különböző nemzetközi szakmai kongresszusokra a háború és az azt követő évek nehézségei miatt még az elismert tudósaink is csak ritkábban jutottak el. Schulek professzor félévszázados szakmai élete folyamán összesen talán húsz alkalommal járt külföldön, főleg a FIP és a IUPAC kongresszusain (Stockholm, Brüsszel, Koppenhága, Zürich, Pisa, Lisszabon, München) és más szakmai rendezvényeken (Bécs, Graz, Birmingham, Lipcse, Moravská-Ostravá, Varsó, Besztercebánya, Pozsony). Ezeken legtöbbször előadásokkal is szerepelt.
Amikor már lehetőség nyílt, munkatársai számára is szívesen eljárt egy-egy külföldi kongresszuson való részvétel vagy ösztöndíj érdekében. Tapasztalataikat mindig érdeklődéssel kísérte.
Professzori éveiről nem lenne teljes a kép a hallgatósághoz fűződő kapcsolatának felidézése nélkül. A hallgatóságot kifejezetten szerette. „Az én kedves gyógyszerész- és vegyészhallgatóim” gyakran elhangzó megszólítása nem érzelem nélküli frázis volt. Teljesen tudatában volt annak, hogy minden tanévkezdéskor a jövő magyar értelmiség egy új korosztályát bízták rá. A tanárszakon hallgatók alapos kiképzésének különös jelentőséget tulajdonított, mivel a szakmai utánpótlást ők fogják az egyetemre küldeni. Az egy időben hangzatos „tudósképzés” kifejezésen csak bosszankodott. „Jó néptanítókat kell képezni, mert egy tehetségtelen tanszékvezető miatt legfeljebb egy szűk tudományterület fog elmaradni, de egy gyenge falusi tanító mellett generációk fognak elbutulni.”
AZ ismeretek elsajátítását szigorúan megkövetelte. Mégis gyakran könyörült meg gyengébb hallgatókon. Sohasem vizsgáztatott négyszemközt, a gyakorlatvezetőknek mindig jelen kellett lenniük. A gyakorlati vizsgákon a kvalitatív vizsgálat eredményeit személyesen hallgatta meg, és beszélte meg a jelöltekkel a munka további folytatását Az évközi gyakorlatokat gyakran látogatta, és feleltetett is. A gyakorlati munka osztályzási elveit munkatársaival együtt alakította ki, akik ebben is lelkes és kezdeményező társai voltak. A gyakorlatvezetők viszont csak javaslatot tehettek az osztályzatokra, a végső döntést magának tartotta fenn. AZ évközi szóbeli feleltetéseket elengedhetetlennek tartotta. Mivel az elégtelen gyakorlati jegy a félév megismétlését, és emiatt a tanév elvesztését jelentette, ilyen szigorú döntést csak a legvégsőbb esetben hozott. A gyakorlatokon csak olyan feladatokat engedélyezett, melyek helyes munkával sikeresen végezhetők el. EZ a szemlélete a tanszemélyzetébe is beleoltódott. Nemegyszer előfordult, hogy egy-egy technikai probléma miatt, annak megoldásával az egész intézetet foglalkoztatta.
A hallgatók szociális gondjait is figyelemmel kísérte, és ahol csak tudott, segítségükre sietett. A szegényebb sorsú, de becsületesen dolgozó hallgatók laboratóriumi kártérítéseit nagyvonalúan elengedte. A hallgatóival, de a munkatársaival szemben is, mint szigorú, de jószándékú atya viselkedett, aki ha kellett, szidni, ha kellett dicsérni is tudott.
