A NEOTEKTONIZIMUS ÉS AKTUALIZMUS ALAPVETÉSE

Teljes szövegű keresés

A NEOTEKTONIZIMUS ÉS AKTUALIZMUS ALAPVETÉSE
Szabó József működésének bevezető vázlatos értékelésekor említettük, hogy ennek a kezdettől-kiteljesedésig folyamatos, összefüggő, egységes, sokoldalú, a természettudományok összességét jelentő tevékenységnek szakaszokra, illetve szakmákra bontása, akaratlanul is, ismétlésekre vezet. A tudás, megismerés, megismertetés hivatása, az oktatás-ismeretterjesztés adottsága, megvalósítása végtelen folyamatkért, elsősorban hazai célzattal, többnyire külföldre kiható megelőzéssel nyilvánul meg működésében; az ásványtan-kőzettan-talajtan központi témakörhöz csatlakozóan s abból kiágazódva visszatérő általános földtani, földfejlődéstani tárgykörök új vagy módosított oknyomozó elemző módszereivel. Ezek közül az eddigiek során említettük az ásvány-kőzet-talajtani öszszefüggésben a lyellizmus elvét, és az azóta nagyra nőtt újszerkezet-ismeret, neotektonizmus tudományágát. A kettőt, szoros kapcsolatukban röviden, korszerűen Kriván Pál méltatta,6 a Magyar Tudományos Akadémia 1860 októberi Ünnepi Közgyűlésén bemutatott Egy continentális emelkedés- és süllyedésről Európa délkeleti részén c. visszhangtalanul maradt, sőt egyik kortársa részéről értetlenül ócsárolt 64 oldalas, nagy alakú monográfiájában. Ez kivonatosan angolul Londonban is megjelent. „Szabó József is tisztában volt közzétett felismeréseinek jelentőségével és eredetiségével; a Duna teraszainak segítségével, a tengerpartoktól távol is adódott lehetőség az időszakos szekuláris mozgások felismerésére és rögzítésére.” Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy Szabó József volt az első, aki a belsőkontinentális emelkedés és süllyedés tényét megfigyelések alapján rögzítette. Utaltunk már arra, hogy az alapos területi megfigyelések szükségessége Szabó József munkájában nélkülözhetetlen. „Tömör munkájának megállapításai pontos és széprajzú szelvényekre támaszkodnak. Külön ki kell emelnünk, hogy a dunai teraszok négy szeri megismétlődését ismerte fel a Vaskaputól Turnu Severinig. Az azóta eltelt évszázad a teraszvizsgálatokban, az éghajlati tényező szerepének felismerésén kívül, lényegileg alapvető újdonságot nem hozott. Csak a részletezések és megismerések mennyisége tekintetében jutottunk előbbre:”6 – írja Kriván. Hozzátehetjük, hogy ennek, az annak idején tisztán elméleti jelentőségű alapvető munkának, már a régebbi Vaskapu-Duna szabályozási munkálatok kivitelében is nagy gyakorlati haszna volt; a jelenleg folyamatban levő nagyszabású Dunaerőmű természetátalakítási műveleteiben pedig történelmi értékűvé növekedett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem