OKTATÁSI MÓDJA
OKTATÁSI MÓDJA
Bevezetőnkben utaltunk arra, hogy Szabó József félévszázadot meghaladó, alkotásokkal teli működése az oktatást is szolgáló összefüggő egység. Oktatási szándéka, célja, módja minden munkájában megmutatkozik. Tanári működéséről álljanak itt kiváló életrajzírójának, Koch Antalnak tömör sorai, aki mint egykori tanítványa, tanársegéde, munkatársa, a legilletékesebb, tárgyilagos véleményt adta róla. Oktató tanári „minőségében is a kötelességérzet és a pontosság mintaképe volt. Előadásaiban komoly és rendkívül nyugodt volt, nem bőbeszédű, mert a tárgy lényegét lehetőleg röviden, de igen rendszeresen, világosan és szabatosan tudta kifejteni és a tárgyakon egyidejűleg demonstrálni”. Ezt emeltük ki az előbbiekben ismeretterjesztői működésében is, ami lényegében szintén oktatási tevékenység. Előadói készségéről Arany János is dicsérőleg nyilatkozott.16
Figyelemre méltók még az egyetemi hallgatók tanulására, a tanárképzésre, továbbképzésre és tudományos kutatók nevelésére vonatkozó egyetemi dékáni (1867–68), rektori (1888–89) beszédei. Ezekben egyetemi szinten talán először foglalkozott külföldi tapasztalatainak fölhasználásával, korszerű didaktikai és pedagógiai kérdésekkel. Az egyetemi idő című beszédében jóindulatú tanácsokkal inti, figyelmezteti és buzdítja az egyetemre került ifjúságot, különösen a vidékről jötteket az egyetemi élet viszonyaira, szabadságuk okos és hasznos fölhasználására, idejüknek a szakmán kívüli sokirányú tanulásra és a művelődésre fordítására, a maguk jövő hivatása és a haza javára. Az időbeosztás jelentőségét és hasznosságát a tanulás, sőt tanítás érdekében említi. Természettudományos szemléletének filozófiai magaslatát jeleztük a földtan tágabb körű meghatározásában, a földfejlődési tényezők működésében.
Jelentősek rektori beszédei. Székfoglalójában hangsúlyozta az oktató tanár tudományos irodalmi működésének erkölcsi kötelezettségét, a tanítás és tudományművelés nélkülözhetetlen összetartozását. Ebben ugyan példamutatóan elöl járt, de kötelező előírásos rendszerré csak mai reális egyetemi reformunkban vált. Mozgalmak világszerte az egyetemi rendszer ügyében című beszéde Koch Antal szerint „a legmagasabb tanulmányok egyike, melyek egyetemi oktatásunk ügyében irattak”.5 Említi a tanárképzés intézményes fejlesztésének szükségességét, külön tudományos kutató intézetek létesítését, a tudományok fejlődésével lépést tartó állandó, rendszeres és folyamatos továbbképzést egyetemünkön, különös tekintettel a természettudományok műszaki tagozataira, s az iparfejlesztés gazdasági kívánalmaira. Ezek a tudományelvi elméleti és gyakorlati elgondolások később Eötvös Loránd akadémiai elnöki, miniszteri és rektori működése idején valósulnak meg.
Említhetjük itt nagyszámú külföldi utazásait, amelyek nagyrészt saját költségén, csekély állami vagy akadémiai hozzájárulással, a gyűjtés, az ásvány-földtani jelentős nagy gyűjtemények (Bécs,, Párizs, London) és országterületek megismerése, kritikai tanulmányozása, a cserekapcsolatok létesítése céljából történtek. Így hozta létre európai hírű nagy egyetemi ásvány-földtani gyűjteményét és oktató intézetét, amely élete végéig a magyar földtan elsőrangú tudományos központja volt. Ennek jogos tudatában maga ismertette A budapesti ásványtani intézet százados története és jelen állapota című értékes kortörténeti tanulmányában a létesítés körülményeit. Sokat foglalkozott a bécsi természettudományi múzeum ásvány-földtani osztályának gazdag magyarországi ásvány-kőzetanyagával; jegyzeteiben sok kritikai megjegyzés van azok téves megjelöléséről, meghatározásairól, rendszerezéséről és állapotáról. Nemes-opáljaikról megjegyzi, hogy nálunk szebbek vannak a múzeumban. Oktató tanácsaival és Magyarország trachit-féléinek csereküldeményeivel sok külföldi barátot és elismerést szerzett Párizsban, Londonban és a nemzetközi földtani kongresszusokon. A Geológia tankönyvében ismertetett tüskésbőrűekkel (Strongylocentrotus lividus) megfúrt bretagne-i gránittömböt őrzünk, tudománytörténeti és geobiológiai ritkaságként, Daubrée, a párizsi Jardin des Plantes első ásványföldtani professzora, 1882. évi baráti küldeményéből. Gyakori bécsi működési kapcsolatával magyarázható az az ismeretlen tudománytörténeti adat, hogy Kittl, E. 1880-ban a Polytechnikum assistense, Hochstetter bécsi professzor ajánló levelével személyesen, majd levélben, részletes életrajzi adatok alapján, budapesti doktorálása ügyében kért értesítést.*
Kittl. E. (1854–1913), később a bécsi Természettudományi Múzeum földtan-őslénytani osztályának tagja, majd igazgatója, a bécsi birodalmi földtani intézet levelező tagja, a bécsi egyetem őslénytani tanszékének előadója, az alpi triász Marmolata-faunájának jeles monografusa volt. Lóczy L. meghívására a bakonyi triász csigáival, kagylóival, hydrozoáival, szivacsféléivel is foglalkozott a Balaton-monográfia sorozatában.
A magyar nyelvű vizsga szükségessége miatt azonban ez a doktorálás elmaradt.
