HIROSIMA TRAGÉDIÁJA

Teljes szövegű keresés

HIROSIMA TRAGÉDIÁJA
1942. június 18-án az amerikai hadsereg vette át az atomenergia-program irányítását, ekkor kapta az a „Manhattan Program” fedőnevet. Parancsnoka a tábornokká előléptetett Lesley Groves lett, aki mérnöki vezetőképességét korábban a Pentagon (az amerikai hadügyminisztérium) építésének irányításával bizonyította. A chicagói atomreaktor sikere után közvetlen feladat lett atombomba gyártása.
Az egyik lehetőség az volt, hogy a hasadóképes könnyű 235U izotópot, amely természetes uránban mindöszsze 0,7%-ban van jelen, elkülönítsék a túlnyomórészt kitevő, valamivel nehezebb neutronfaló 238U izotóptól. Ez műszakilag azért rendkívül nehéz feladat, mert a két urán-izotóp kémiailag teljesen egyformán viselkedik. Erre több fizikai módszert próbáltak ki. Az (eredetileg Szilárd által kitalált és szabadalmaztatott) ciklotront megépítő és ezért kapott Nobel-díjával híressé lett Lawrence a két izotóp mágneses térben történő eltérülésének különbözőségét akarta kihasználni (kalutron, Kaliforniában), de ez nem bizonyult elég hatékonynak. Végezetül az Angliában (többek közt Kürti Miklós közreműködésével) kidolgozott diffúziós szeparálást valósították meg Oak Ridge-ben. (Lyukacsos rétegen a könnyebb izotóp gyorsabban diffundál át, mint a nehezebb.) De a 235U atombombához szükséges 90%-nál nagyobb dúsítását a háború alatt csupán néhány kilogramm mennyiségben tudták megvalósítani, ami mindössze egy bombára volt elegendő. (1945-ben ezt a bombát dobták le Hirosimára.)
A másik ígéretesebb lehetőség az volt, hogy a reaktorban a 238U izotóp neutront fog be, 239U izotóp keletkezik, ami radioaktív bomlással átalakul egy transzurán elemmé, neptúniummá, az pedig önként továbbalakul egy másik transzurán elemmé, plutóniummá. (A Naprendszerben is az Uránusz után következik a Neptun, majd Plútó bolygó.) Louis Turner hívta föl a figyelmet arra, hogy a plutónium a 235U-nál is jobb hasadóanyag. Plutónium-gyártás céljára 1943-ban Wigner Jenő tervei szerint az Egyesült Államok északnyugati szögletében, Hanfordban nagyteljesítményű vízhűtésű reaktorokat építettek, amelyek 1944-ben kezdtek működni. Az exponált uránrudakban keletkezett plutóniumot már kémiailag el lehetett különíteni. A folyamatos plutónium-szállítás 1945-ben indult meg. (1945-ben plutónium-bombát dobtak Nagaszakira.)
Oak Ridge-ben készült 235U, Hanfordban készült plutónium, de ezekből hogy lehet atombombát szerkeszteni? Groves tábornok egy született amerikai fizikust szemelt ki ennek a feladatnak a megoldására: Robert Oppenheimert. (Oppenheimer korábban nem tudott az atomreaktor-programról, a chicagói reaktor indításánál sem volt jelen.) Oppenheimer a szupertitkos atombomba-építő laboratórium színhelyéül az amerikai Vadnyugat egy mindentől távoli, de romantikus fekvésű helyét ajánlotta, Los Alamost, ahova ő nyaranta gyakran kirándult. Los Alamosban az atombomba megépítésére irányuló munka 1943 januárjában indult meg. A magyarok közül csak Teller Ede dolgozott itt, őt ekkor már a hidrogénbomba lehetősége izgatta. Átmeneti matematikai tanácsadóként Neumann János is járt Los Alamosban. (Wigner Jenő közben Oak Ridge-ben reaktorfejlesztésen dolgozott.) Szilárd Leó sohasem kapott engedélyt Los Alamos meglátogatására, mert Groves tábornok megbízhatatlannak tekintette: – Kevés ellenség okozott nekünk annyi gondot, mint Szilárd. – Hivatalosan javasolta „Mr. Szilárdnak, mint ellenséges állam polgárának a háború tartamára vonatkozó internálását a háborús erőfeszítések érdekében” (1942). Alvin Weinberg így írta le Szilárd életmódját: – Szilárd egy tudományos bögöly volt. Ez az amerikai kifejezés olyan emberre, aki körbejár és mindenütt galibát okoz. – Mindez természetesen nem illett be Groves tábornok rendszerébe, ahol a fegyelem, titoktartás, megfigyelés, hírszerzés élvezett prioritást. Egy FBI titkosügynök így panaszkodott: – A megfigyelt személy viselkedése kiszámíthatatlan. Ha például egy helyiségből több kijárat van, akkor előfordult, hogy a megfigyelt személy a legelőnytelenebb kijáratot használta, ezért minden kimenetet biztosítani kell, hogy ne veszítsük szem elől [fakszimile].
A háború alatt az Egyesült Államok az ellenkező oldalon állt, mint Magyarország, de ez nem tartotta vissza az amerikai titkosszolgálatot attól, hogy Horthy Miklós rendőrségénél érdeklődjön Szilárd Leó magyarországi politikai múltja iránt. Ő valóban gyanúsan viselkedett, mint azt a Szilárdot folyamatosan figyelő titkosrendőr például 1943. június 21-én jelentette: – „A megfigyelt személyt és Wignert láttam lépcsőn lejönni a második emeletről, átsétálni a Waldman Park Hotel előcsarnokán, ezután a megfigyelt személy és Wigner kiment a szállodából, egy teniszpálya szélén leültek egy padra, levették zakójukat, felgyűrték ingük ujját és egy érthetetlen nyelven kezdtek beszélni.” – S. V. Constant vezérőrnagy már 1940-ben jelentette: – „Enrico Fermi kétségkívül fasiszta. Szilárd Leó zsidó származású menekült Magyarországról. Feltaláló és nagyon németbarát, mert többször kijelentette: azt hiszi, Németország fogja megnyerni a háborút. Ezt a személyt titkos munkára nem ajánljuk.”
A legenda szerint egy korai szupertitkos megbeszélésen történt, hogy Groves tábornok rövid időre a mellékhelyiségbe ment. Ekkor Szilárd Leó az ottmaradt tudósokhoz fordult:
– Talán egyszerűbb, ha most magyarul folytatjuk a tárgyalást.
Az atomenergia felszabadításán, a Metallurgiai Laboratóriumban és a Manhattan Programban főként Európából Hitler elöl (az antiszemitizmus és a holocaust elöl) emigrált fizikusok dolgoztak, mint Hans Bethe, Niels Bohr, Enrico Fermi, Neumann János, James Franck, Szilárd Leó, Teller Ede, Viktor Weisskopf, Wigner Jenő. Ők tudták, hogy a maghasadást Berlinben fedezték föl, ismerték a német fizika magas színvonalát, és attól tartottak, hogy a náci hadsereg megelőzi Amerikát az atombomba birtoklásában. Mint a Béke-Nobel-díjas, Los Alamosban dolgozott lengyel-angol fizikus, Joseph Rotblat mondotta: – Azért dolgoztunk az atombombán, hogy azt ne használják! – A fizikai Nobel-díjas Gábor Dénes, aki maga is Magyarországról, majd Németországból emigrált Angliába, később ezt írta (1964):
– A háború alatt nagy fizikusok, akik elsőrangú fontosságúnak tekintették, hogy megakadályozzák Németországot a háború megnyerésében, tehetségüket és munkájukat Amerikának adták és kifejlesztették az atombombát. Ezenközben a nagy német fizikusok önkéntesen visszavonták tehetségüket és támogatásukat a német atombomba-programtól.
Az angol titkosszolgálat 1943-ban értesült, hogy a németek föladták az atombomba-programot. Ezt az információt azonban nem juttatták el Chicagóba és Los Alamosba a fizikusokhoz.
A német hadsereg 1945 májusában kapitulált, Hitler öngyilkos lett. A náci fenyegetés elmúlt, mielőtt az atombombákhoz szükséges mennyiségű tiszta 235U izotóp vagy plutónium összegyűlt volna. Az atombomba kipróbálását a Los Alamoshoz közeli Alamogordo sivatagban tervezték, azt az amerikai hadvezetés Japán ellen készült bevetni. Mint Oppenheimer tanúsította: – Hihetetlen nyomás nehezedett ránk, hogy a kísérleti robbantást elvégezzük, mielőtt a győztes hatalmak vezetői Potsdamban találkoznak. Nem hiszem, hogy a német fegyverletétel előtt bármikor is olyan intenzíven dolgoztunk volna, mint utána. – Hiszen az amerikaiak Japánt tekintették ősellenségnek: – Emlékezz Pearl Harborra! – A plutóniumbomba kísérleti robbantása Alamogordóban 1945. július 16-án sikerült.
Szilárd Leó a német vereség közeledtét látva már 1945 tavaszán, jóval a fegyverletétel előtt gondolkozni kezdett: – Mi értelme van a bombafejlesztés folytatásának, és hogyan alkalmaznák az atombombát, ha az Japán legyőzése előtt elkészülne? – Első memorandumát az atombomba bevezetésének szükségtelenné válásáról Einstein ajánló soraival már 1945 márciusában postázta Roosevelt elnöknek. A beadvány egyik változatát Compton, a Metallurgiai Laboratórium vezetője is elolvasta és 1945. április 12-én ezt mondta: – Remélem, ezt elküldi Roosevelt elnöknek, hogy ő is elolvassa. – De Roosevelt meghalt. Truman lett az új elnök, aki csak ezután értesült az atombomba-programról. A fizikusok megnyugtatására Compton igazgató úr egy bizottságot hozott létre a Németországból emigrált Nobel-díjas James Franck vezetésével annak megvizsgálására, hogy kell-e katonailag használni az atombombát. A Franck-jelentés – amelynek szövegét Szilárd befolyásolta – 1945. június 11-én készült el és azt ajánlotta, hogy ne vessék be az atombombát Japán ellen, hanem mutassák be annak hatását a japán vezérkar előtt azzal a figyelmeztetéssel, hogy ha Japán nem szünteti meg a háborúskodást, akkor bevetik ellene a bombát. A memorandumot James Franck, D. J. Hughes, J. I. Nickson, E. Rabinowitch, G. E. Seaborg, J. C. Stern és Szilárd Leó írták alá. A Jelentést Compton hivatalosan elküldte Washingtonba, ott azonban a katonai vezetőség visszatartotta, így az sohasem került Truman elnök kezébe. Ezzel szemben négy másik fizikusból létrehoztak egy szűk körű tanácsadó bizottságot (magyar természetesen nem volt köztük), amelyben – a többiek vonakodása ellenére – Oppenheimer keresztülvitte az atombomba figyelmeztetés nélküli bevetésének ajánlását.
Látva a hivatalos út hatástalanságát, Szilárd személyesen ment Washingtonba, hogy Truman elnökkel találkozzon, ámde sikertelenül. Ezután maga fogalmazott egy Memorandumot és ezt atomfizikusok közt körözte aláírásra (többek között Wigner Jenő is aláírta):
– Tudományos fölfedezések, amelyekről az amerikai népnek nincs tudomása, befolyásolhatják e nemzet jövőjét. Mi, aláíró fizikusok az atomenergia területén dolgoztunk. Eddig attól féltünk, hogy az Egyesült Államokat atombomba-támadás érheti, és azt gondoltuk, hogy ennek megelőzésére egyetlen lehetőség, hogy a támadót visszarettenti a nukleáris ellencsapástól való félelem. Mára Németország legyőzése elhárította ezt a fenyegetést. Úgy érezzük, hangoztatnunk kell, hogy nincs jogunk Japán ellen atomtámadást intézni, legalábbis addig nem, amíg részletesen nyilvánosságra nem hozzuk, milyen feltételeket rónánk ki Japánra, ha letenné a fegyvert. Atombombát sohasem szabad bevetni, mielőtt alaposan megfontolnák ennek erkölcsi felelősségét. Annak a nemzetnek, amely precedenst teremt azzal, hogy pusztításra alkalmazza a természet ezen most felszabadított erőit, viselnie kell a felelősséget, amiért egy elképzelhetetlen mértékű pusztítás előtt megnyitotta az ajtót. Ha megengedjük, hogy a háború után olyan helyzet alakuljon ki, amiben a versengő hatalmak ezen romboló eszközök ellenőrizetlen birtokosaivá válnak, akkor az Egyesült Államok és más nemzetek városait váratlan megsemmisülés folyamatos veszélye fogja fenyegetni. Ennek megakadályozása az Egyesült Államok szent kötelessége, hiszen ennek a nemzetnek adatott vezető szerep az atomenergia felszabadításában. Az ebből fakadó anyagi erőtöbblet az Egyesült Államokra az önkorlátozás kötelességét rója ki. Ha mi ezt a kötelezettséget megsértenénk, erkölcsi helyzetünk nemcsak a világ szemében rendülne meg, hanem saját szemünkben is. Sokkal nehezebbé tenné, hogy a pusztítás kiszabadított erőit újra kontroll alá vonjuk.
Ezt a szolgálati úton továbbított Memorandumot Groves tábornok július 25. és augusztus 1. között visszatartotta. Ekkor pedig Truman elnök már a győztesek Potsdami Konferenciáján tárgyalt, miután kiadta volt a parancsot az atombomba Japán ellen történő bevetésére. Szilárd az utolsó pillanatig nem adta föl: elhatározta, hogy nyilvánosságra hozza Memorandumát. Erre azt James S. Murray ezredes, a Manhattan Program biztonsági tisztje titkosította és fölhívta Szilárd figyelmét arra, hogy ilyen szöveg terjesztése a hadiüzemi fölöttesek véleménye szerint alkalmazási szerződésébe ütközhet. A beszélgetést lehallgató titkosügynök följegyzése szerint Szilárd így válaszolt Murray kapitánynak: – Ez lehetséges. Megtenne nekem egy szívességet? Megmondaná nekik, hogy menjenek a pokolba?
Az atombomba élesben történő bevetése ellen folytatott tiltakozásai Szilárd Leót regények hősévé avatta. Így például a Nobel-díjas Pearl S. Buck Hajnali parancs (Command in the Morning) című regényében (1959, John Day Company, New York) Szigny nevű tudós szervez tiltakozást az atomtámadás ellen, „hiszen Japán már térdre kényszerült”. Ugyancsak Szilárd a központi pozitív hős Peter Wyden „Egy nappal Hirosima előtt” (Day One) című kötetében (1984, Simon and Schuster, New York) és az abból készült filmben.
A japán császár megbízottat küldött Moszkvába, hogy az oroszokon keresztül kipuhatolja egy fegyverletétel lehetőségét. De az oroszok is részt kívántak Japán legyőzéséből, így ez a kezdeményezés elakadt. Igaz, az amerikai flotta lehallgatta és megfejtette az ezzel kapcsolatos titkos japán rádióüzeneteket, de erről sem értesítették Truman elnököt.
1945. augusztus 6-án 235U töltésű uránbomba robbant Hirosima belvárosa fölött. 1945. augusztus 9-én plutóniumbomba robbant Nagaszaki belvárosa fölött. 1945. augusztus 15-én a japán császár rádióbeszédben jelentette be Japán feltétel nélküli fegyverletételét. Teller Ede mondta erről már idézett budapesti előadásában:
– Azt hiszem, hogy nem volt szükséges Hirosimára ledobni a bombát. Abban pedig biztos vagyok, hogy nem volt szükség a nagaszaki bomba ledobására. Ahogy múltak az évek, az emberek félni kezdtek. Hiszen Hirosima után emberek milliárdjai álltak értetlenül az előtt, hogy mi történt. Kis félelemből egyre nagyobb félelem támadt: az emberek félni kezdtek az atomtól és sugárzástól. Pedig Roosevelt elnök már a világgazdasági válság idején megmondta: „Semmitől sem kell félnünk, csak a félelemtől.”
Szilárd Leó augusztus 6-án ezt írta kedvesének, Trudi Weissnek:
– Az atombomba bevetése Japán ellen a történelem legnagyobb baklövése a következő évtized gyakorlati politikája szempontjából és ugyanakkor erkölcsi megítélésünk szempontjából is. – Az atomtámadás után Dwight Eisenhower tábornok, a Szövetséges Erők főparancsnoka (később amerikai elnök, az Atom a Békéért díj kezdeményezője) elmondta:
Az atombomba ledobását azért elleneztem, mert Japán már le volt verve, az atombomba bevetése nem volt indokolt. Az Egyesült Államok elkerülhette volna az emberek tömegpusztító fegyver alkalmazása ellen táplált ellenszenvét, mert erre nem volt szükség amerikai életek megmentése érdekében.
Az atombomba bevetésére Truman elnöknek volt szüksége, hogy javítsa tárgyalási pozícióját Sztálinnal szemben. Az atombomba tehát nem a 2. világháborút fejezte be, hanem Hirosimával egy hidegháború kezdődött el. Az amerikai hegemónia nem tartott sokáig. 1946. december 25-én Obnyinszkban működni kezdett az első szovjet atomreaktor. 1949. augusztus 28-án kipróbálták az első szovjet atombombát. Megindult a Szilárd által előre látott nukleáris fegyverkezési verseny. A Chicagói Egyetemen 1946. július 16-án tartott nyilvános előadását Szilárd e szavakkal zárta:
– Egyik kémiai elemnek másikká történő mesterséges átalakítása az alkimisták beteljesületlen álma maradt. Maria Curie nem csinálta a rádiumot, csak kémiailag elkülönítette azt. Így Isten maradt a legelső és egyedül sikeres alkimista. De most az uránt átalakították plutóniummá, és a plutónium első alkalmazása egy bomba volt, ami lerombolt egy várost. A plutónium következő alkalmazása hasonló lehet. Az első sikeres alkimista kétségkívül Isten volt, de néha elgondolkozom, hogy nem az Ördög maga volt-e a második sikeres alkimista.
A háború után sorozatban érkeztek a kitüntetések a Manhattan Program munkatársaihoz is, de Szilárd Leó kitüntetésre történt fölterjesztését Groves tábornok megvétózta. 1946-ban Szilárdot elbocsátották a Metallurgiai Laboratóriumból.
*
Szilárd Leót már a háború alatt az érdekelte, mi lesz a háború után. Ő nem az atombombán. hanem az atomreaktoron dolgozott. Már az Uránium Bizottság 1940. április 27-i ülésén ajánlotta, hogy a megépítendő atomreaktorokat hajók hajtására használják. Tőle származik a tenyésztőreaktor (breeder) elnevezés is. Ez olyan atomreaktor, amelyben a ritka 235U izotóp hasadása neutronokat termel; ezen neutronok egy részét befogja a reaktorban túlsúlyban lévő 238U az így keletkezett instabil 239U atommag spontán átalakulása 239Pu izotópot termel, ami kiváló hasadóanyag és maga is hozzájárulhat a reaktor energiatermeléséhez.
Manapság még divatosabb gondolat, hogy a reaktort az uránnál sokkal nagyobb koncentrációban található tóriummal veszik körül. A 232Th izotóp neutront befogva olyan instabil 233Th magot képez, ami spontán 233U izotóppá alakul, ez szintén kiváló (energiatermelésre hasznosítható) anyag.
A hirosimai bomba után egy hónappal Szilárd Leó magyarok társaságában volt New Yorkban Polányi Laura lakásán. Erre a költő Faludi György (maga is Szilárd rokona) így emlékezett vissza:
– Leót valamennyien az év hősének tekintettük, akinek a kezdeményezése megrövidítette a háborút. Ő azonban másról beszélt. Azt mondta, hogy az atomenergia jövője nem a politikusok, hanem a tudósok ügye. Ők rajta lesznek, hogy azt ne használják hadicélokra, hanem arra, hogy energiával lássák el a világot. E ponton nem tűrt ellentmondást. A jövőről ragyogó képet festett: atomnapokat állítanak majd fel Kanadában, Grönlandon, Szibériában, és ott majd pálmafák nőnek, búza és banán terem. Egyedül Jászi Oszkár mert vitába szállni vele: Grönland elolvadt jegétől annyira megdagadna a tenger, hogy elöntené New Yorkot, Velencét, Rio de Janeirót. Szilárd nem válaszolt. Késő éjszaka gondolatokba merülve oszoltunk szét.
Amikor a hidegháború feszült pillanatai már-már nukleáris konfliktussal fenyegettek. Szilárd személyesen közvetített Kennedy elnök és Hruscsov első titkár között. A Washington–Moszkva forródrót Szilárd Leó személyes javaslatára és közvetítésével jött létre. John F. Kennedy elnök 1960. május 27-én levélben köszönte meg Szilárdnak „azt a nagy felelősségtudatot és képzelőerőt, amit a béke biztosítása érdekében tanúsított”. – N. Sz. Hruscsov 1960. augusztus 30-án ezt írta Szilárdnak:
„Kedves Szilárd professzor úr! Megkaptam levelét és azt nagy érdeklődéssel olvastam. Méltányolom Önnek az Egyesült Államok és a Szovjetunió között a kölcsönös megértés és kapcsolat megjavítása érdekében kifejtett nemes erőfeszítéseit. Minél gyakrabban és minél szélesebb körben találkoznak egymással különböző országok tudományának, kultúrájának, közvéleményének képviselői, hogy megbeszéljék a nemzetközi problémákat és kifejezzék aggodalmukat a békét fenyegető tendenciákkal kapcsolatban, véleményem szerint annál nagyobb a remény, hogy siker fogja koronázni a teljes és egyetemes leszerelésért, a háborúnak az emberek életéből való kiküszöböléséért, a békés együttélésért folytatott harcot. Sikert kívánok Önnek fontos kezdeményezései véghezviteléhez.
Tisztelettel Nyikita Hruscsov.”

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages