A HANDHUCH

Teljes szövegű keresés

A HANDHUCH
Toldy talán legjelentősebb vállalkozása a Handbuch der ungrischen Poesie című kétkötetes antológiája. Fontossága elsősorban nem szorosabb szakmai érdemeiben jelölhető meg, hiszen a pályakezdő tudós ekkor nincs birtokában azoknak az ismereteknek, melyek egy irodalomtörténeti koncepciót megalapozhatnának. Még csak nem is az antológia propagandisztikus küldetésére gondolunk, hiszen ez – bármennyire is indokolt és időszerű a magyar irodalom esetleges külföldi megismertetése – abban a formában, ahogy a Handbuch napvilágot látott (a különböző darabok vegyes, német, illetve magyar nyelvű közlése) már eleve egy sajátságos közönséghez szól, tehát azoknak, akik már valamelyest járatosak a magyarban „Für Jene sowohl die bereits einige Fortschritte in dieser Sprache gemacht” – ez pedig aligha jellemző akár a német nyelvű országokra is. Ami a kiadvány igazi hasznát illeti, amely Fenyéry Gyula (Zádor, illetve Stettner György akkoriban használt álneve) közreműködésével készült (in Verbindung mit Julius Fenyéry), az elsőrenden a válogatás tényében mutatkozik meg. Az antológia áttekintése után nyugodt lélekkel megállapítható, hogy csekély kivétellel (pl. Szász József e második kötetben) olyan költők szerepelnek a válogatásban, akiket modern szempontból összeállított antológiák is vállalhatnának.
Tovább menve: a kiszemelt költemények is jó ízléssel vannak eltalálva, ami annál is inkább figyelemre méltó, mert a század húszas éveinek második felében még korántsem nyilvánvaló, hogy az irodalomtörténet távlatában a kor élő irodalmából mi fog maradandónak bizonyulni. Aránytalanságok természetesen előfordulnak, de ezek oka meglehetősen kézenfekvő. Nyilvánvaló például, hogy a Kazinczy-versek magas oldalszáma az irodalmi vezér tekintélyének, s annak a hangsúlyozott vonzalomnak köszönhető; melyet Toldy Kazinczy iránt érzett. A mai olvasó talán csodálkozik, hogy Kölcsey költeményei között a Himnusz nem szerepel, aminek bizonyára szemléleti okai vannak – annál sikerültebbnek találhatja a Berzsenyi-válogatást. A régebbi irodalomból közzétett versek, illetőleg szemelvények is kiállnák az idő próbáját, elegendő ebben a vonatkozásban egy listára szorítkozni: Amadé, Balassi, Beniczky, Csák Demeter, Faludi, Koháry, Liszti, Rimay, Erdősi (Sylvester), Gyöngyösi, Tinódi, Zrínyi. Érthető a latinul verselő Janus Pannonius kihagyása; a nemzeti nyelv alapszempont Toldy irodalomkoncepciójában. Ha mindenkor hozzávesszük, hogy a korai, nem szépirodalom-centrikus összefoglalásokat figyelmen kívül hagyva, pusztán elszórt utalásokra hagyatkozhatott, s Pápay Sámuel munkája volt a legújabb, melynek anyagára támaszkodhatott: Toldy (és részben Fenyéry) teljesítményének értéke még inkább kiemelődik.
Ami a Függelékben (Anhang) közzétett német fordításokat illeti, ezek jórészt esetlegesek. A fordítások nagyobbik része Majláth Jánosnak köszönhető; az ő némiképp finomkodó stilizáló hajlama egyhangúvá teszi a német szövegeket. Rajta kívül találhatunk átültetéseket Trettertől Paziaziig, Ludwig Petztől, s még néhány alkalmi fordítótól. A fordítások művészi értékéről időszerűtlen lenne ma már elmélkedni. Elegendő egyetlen példa, egy közismert költemény (Berzsenyi: Osztályrészem) fordításának Majláth gróftól származó első strófáját idézni:
Ich steh’ am Ufer, ziehe ein die Segel,
Habe der Winde Stürme kühn bestanden,
Wirbel, Gefahren, viele Tausend Haben
Hart mich bedränget.
A Handbuch hasznosságát bizonyára növelik a különböző életrajzi összefoglalások, rövid portrék. Ezeknek ebben a korban forrásértékük is volt. A megfelelő életrajzi adatok összegyűjtése, a megjelent művek felsorolása korántsem tartozott az egyszerűen elvégezhető feladatok közé, nem is szólva egy bizonyos értékelő igényről, melyet Toldy érvényesíteni szükségesnek tartott. Még Kazinczy esetében sem, akinek pályájáról egyébként olyan összefoglalást adott, melynek lényeges megállapításai ma is szerepelhetnének bármely irodalomtörténeti kézikönyvben. Igaz, hogy a portré megírásakor már támaszkodhatott a Pályám emlékezetének a Tudományos Gyűjteményben megjelent részeire, s Kazinczyt egyébként is sokan ismerték, s munkáját számon tartották. Az antológia kiadóira, elsősorban Toldyra jellemző, hogy a második kötet végén Nachträge und Berichtigungen jelzéssel kiegészítések találhatók, itt még a bibliográfiai utalásokat is kiegészíti a nyomtatás közben megjelent, illetve tudomására jutott adatok, kiadások közlésével. Így például a Ráday Pálról szóló ismertetést Kazinczy időközben napvilágot látott történelmi tárgyú dolgozatával egészíti ki (Minerva, 1827). Filológiai vizsgálódást is kellett végezni, bizonyság erre Tinódi Zsigmond király és császárnak chronikája és lölt dolgai című munkája, amelyről azt olvashatjuk: a nyomtatás és a kiadás helyének megjelölése nélkül jelent meg; 1552-ben keletkezett, ahogy ez a táróversszakból kiviláglik; nem szerepel írásainak gyűjteményében, eddig még senki sem hivatkozott rá, megtalálható a pesti Nemzeti Múzeum könyvtárában.
A második, az újabb irodalommal foglalkozó részben kortársi értesülésekre is hivatkozik. E körből is hadd említsünk egy példát. Helmeczy Mihályról szólva megemlíti, hogy a tízes évek végén nagy külföldi utazásra készült, ez alkalomból több európai nyelv megtanulására szánta el magát, fordított olaszból, franciából, angolból, spanyolból. Abban már szinte némi malíciát érzünk, miszerint e nagy készület egyetlen eredménye „nur die Episode von Sophronia und Olind aus Tasso”, amely az Auróra 1822-es évfolyamában jelent meg.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages