A CENTRALISTA POLITIKUS
A CENTRALISTA POLITIKUS
A centralistákat voltaképpen egy kis munkaközösségnek tekinthetjük, amely a polgári átalakulás céljait, irányait tisztázta. E csoportosulás magvát az a baráti kör képezte, amelynek Eötvös, Szalay, Lukács és Trefort voltak tagjai, s ők általános műveltségük, képzettségük, valamint képességeik révén kiemelkedtek a reformpárti nemesség tagjai közül. Hangsúlyoznunk kell, hogy e baráti kör tagjai ekkor valamennyien 30 év alattiak – Trefort 1840-ben pl. csak 23 éves! –, így érthető, hogy gondolkodásukra olvasmányaik, külföldi tapasztalataik teljesen más hatást gyakoroltak, mint az idősebb generáció politikus-gondolkodó képviselőire. E kicsiny munkaközösségnek gazdasági szakembere, „közgazdásza” volt Trefort Ágoston.
1841 őszén, amikor megkezdődik a büntetőtörvénykönyv megalkotására alakult országgyűlési bizottság munkája, Eötvös révén – aki a bizottság tagja volt – Trefort is megismerkedik tevékenységükkel; a többi munkatárssal, így Deákkal, Klauzállal. Mivel Eötvösnek gazdag jogi könyvtára volt, így Trefort is sokat foglalkozik jogi kérdésekkel. 1842 februárjában Eötvös megkéri az idősebb Rosty lány kezét, ezáltal Trefortnak is bensőségesebb lesz kapcsolata a Rosty-házzal, ahol ezután gyakorta vendégeskedik.
Trefort első, nagyszabású tanulmányainak ismeretében azonnal felmerül a kérdés: milyen elméleti-gyakorlati képzettséggel, ismeretanyaggal rendelkezett szerzőjük ebben az időszakban? Megfigyelhető-e Trefort Ágoston elgondolósainak fejlődése, módosítja-e egyes kérdésekben álláspontját? Milyen mértékben hatnak rá olvasmányai; melyek azok a külföldi eszmék, amelyeket megismer, és milyen mértékben veszi át azokat? És sorolhatnánk mindazokat a kérdéseket, amelyek felmerülnek Trefort Ágoston reformkori fejlődésének vizsgálata közben. Mindezekre a válaszadás roppant bonyolult, mindenesetre tény az, hogy iskolai tanulmányai, a jogi egyetem elvégzése mellett folyékonyan beszél több nyelven; eredetiben olvassa a francia felvilágosodás, az utópista szocialisták műveit, az angol, francia és német közgazdászok, történészek alkotásait. Európai utazása szintén tágította látóhatárát. A fentiekben szó esett olvasmányairól, különös tekintettel a francia irodalomra és történettudományra, amelynek értékes alkotásait előszeretettel forgatta. A harmincas években Magyarországon ugyanis nagy érdeklődés nyilvánult meg a nyugati polgári forradalmak, főleg a nagy francia forradalomról írt művek iránt. „A francia nagy forradalom történetéből merítettük állami bölcsességünket”, emlékezik vissza ifjú éveire Perezel Mór; Trefort főleg Thiers és Mignet műveiből ismerte a forradalom történetét. Ezen műveknek megfelelően az Európaszerte elterjedt liberális gondolkodás következtében elfogadja a francia forradalom első szakaszának eszméit – úgy ahogyan azt Thiers és Mignet iskolája rajzolta –, de a legteljesebb mértékben elítéli a jakobinus diktatúrát. Mégis, mindezek ellenére kapcsolata a francia restauráció történetírásával – Guizot, Thiers, Thierry, Mignet stb. műveivel – feltétlenül pozitívan hatott Trefort világnézeti fejlődésére, hiszen ez a történetírói csoport képviselte először a politikai gondolkodás történetében következetesen az osztályharc gondolatát; e történetírók hatására ismerték fel a centralisták az osztályok és osztályharc jelentőségét a társadalmi mozgásfolyamatban. Guizot, Thiers, Thierry hatása inspirálhatta a centralistákat – s köztük Trefortot – az igazságszolgáltatás átalakítása szükségességének felismerésére, a centralizált állam, a parlamentarizmus, a felelős kormány, a képviseleti rendszer és a szabad sajtó gondolatára.
Tudjuk cikkei alapján, hogy ismerte Lerminier hegeliánus gondolkodó műveit s politikai ideálját; egy együttes liberális Európát, az egyenlő és egyenjogú népek szövetségét. Elképzelhető, hogy Lerminier vezéreszméje a népek együttműködéséről is befolyásolhatta a centralistákat a tekintetben, hogy Eötvösék mindenképpen meg akartak maradni az osztrák monarchia keretei között, s nem kívántak önálló nemzetállamot.
Trefortot felfogása az európai liberalizmus azon irányzatához csatolta, amely szerint minden embernek természetes joga van az életre, a szabadságra, a boldogságra, s mely a magántulajdon, a vállalkozás és az egyén szabadságát követelte. Hivatkozik az európai szabadelvűekre, „az angol whigek”re, s kimondja: „mi mások tapasztalatain okulni akarunk; mi nem akarjuk magunktól eltaszítani azt, amit az emberiség 50 év óta tett s gondolt”.
Olvasmányai, közgazdasági tájékozódása révén felismeri a polgári társadalom problémáit is. E tájékozódásban segítségére van a kortársi, már szocialista irányú, politikai-filozófiai-gazdasági irodalom. Eljut a kispolgári és a keresztény szocialisták eszméiig, megismerkedik a saint-simonista közgazdászokkal is. Természetesen arról szó sincs, hogy döntő hatást gyakoroltak volna rá a szocialista tanok, hanem arról van szó, hogy Trefort is – hasonlóan centralista társaihoz – nagy műveltségű, korának minden jelentős szellemi mozgalma iránt érdeklődő, ugyanakkor a dolgozó néptömegekkel együttérző politikus, akinek világnézetében alapvető gondolatként jelentkezett a történelmi evolúció gondolata.
De mindezen – a fentiekben ismertetett – hatások mellett, a legdöntőbbnek érezzük Trefortra nézve kapcsolatát a nagy műveltségű, nálánál idősebb centralistákhoz, elsősorban Eötvöshöz, Szalayhoz. Eötvös hatása döntőnek bizonyult; együttműködésük a harmincas évek végén, a sályi közös alkotó munkálatokkal kezdődött, s halálukig tartott. Hiszen köztudomású, hogy kezdeti baráti kapcsolatuk a későbbiekben rokoni kapcsolattá is válik – munkáikat, olvasmányaikat egymással mindig megbeszélték, együtt tervezgettek s gyakran együtt is dolgoztak. Trefortnak állandóan rendelkezésére áll barátja könyvtára, s e könyvek mellett a nála idősebb, elmélyültebb Eötvös József szellemi irányítása is. De nem hanyagolható el Szalay László szellemi hatása sem. R. Várkonyi Ágnes véleménye szerint valószínűleg Szalay hívja fel barátai figyelmét Guizot, Thiery munkásságára; olvasmányai, történelemszemlélete jelentős hatással volt Trefortra. Nyilván Szalay révén ismerkedik meg Eduard Gans, az európai jogtudomány hegeliánus vezéralakja műveivel, s így ismerhette meg a polgári tulajdonviszonyok egyik legfontosabb kérdését, az örökösödési jog fejlődését a hegeli történetfilozófiai elvek alapján.
Ugyanakkor azonban azt is világosan kell látnunk, hogy Trefort Ágoston nem volt olyan mély gondolkodó, mint társai. Kortársai szerint receptív természet, vagyis a tényeket, az olvasottakat gyorsan felfogja, azok ötleteket ébresztenek benne, s ő azok alapján következtetéseket von le, s elgondolásait gyorsan papírra is veti. Bizonyos fokig Pulszkyhoz hasonlítható; tevékeny, örökmozgó, a civilizáció vívmányai iránt fogékony – igazi polgári literátus alkat, optimista kedélyű –, aki azonban nem éri el a tudós Szalay vagy az író Eötvös színvonalát. Nézeteinek fejlődését tehát elsősorban barátai hatása, illetve a külföldi irodalom fokozatos megismerése határozta meg.
Trefort Ágoston első országgyűlési szereplésére a reformkor egyik legjelentősebb országgyűlésén, az 1843/44. évin került sor. Trefort Zólyom szabad királyi város követeként vett részt az országgyűlésen. A kereskedelmi ügyek tárgyalására kiküldött bizottság tagjává választották, s ő igyekezett is eredményesen közreműködni a hazai kereskedelem ügyének előmozdítását célzó tanácskozásokon. Tanulmányozza a kereskedelmi és hitelügyleteket, s közreműködik a törvényjavaslat kidolgozásában. Az országgyűlési követeket figyelő titkos referensek jelentéseiben néha találkozhatunk nevével; az országgyűlésen nevezetes szerepet betöltő Szalay László – aki maga is egy hasonló kisváros, Korompa követe – oldalán vesz részt különböző – a városok programjával foglalkozó – tanácskozásokon, magánbeszélgetéseken.
Visszaemlékezéseinek tanúsága szerint Trefort örömmel fogadja a Pesti Hírlap megindulását. Bár az újság irányvonaláról sokat vitatkoznak – Trefort és társai például az Ausztriához való viszonyukat alakító gazdasági felfogásuk tekintetében bizonyos fenntartásokkal élnek Kossuth Lajos elgondolásaival szemben –, mégis nagyon örül annak, hogy a reformok hívei sajtószervhez jutottak, s ezáltal a politikai élet kimozdulhatott a holtpontról. Hamarosan bekapcsolódik a Hírlap szerzői közé, több közgazdasági cikket publikál. Érdeklődésére a negyvenes években tehát elsősorban a közgazdasági témakör a jellemző; írásaiban az aktuális politikai kérdéseket elsősorban gazdasági vonatkozásban teszi vizsgálat tárgyává. Így foglalkozik a hitel- és bankkérdés, az ősiség, az örökösödési jog, az adó, iparosítás és vámkérdés problematikájával. A gazdasági kérdések felé fordulás és a társadalmi fejlődés anyagi oldalának közgazdasági vizsgálata nem elszigetelt jelenség a korabeli Magyarországon. A válságtünetek erősödése általában megmozgatja a reformkori politikusok-gondolkodók elméjét, s mivel Európa gazdasági fejlődése összehasonlítási lehetőségeket nyújt, ezért Trefort is, a már mások – így elsősorban Széchenyi – által felvetett új eszmékhez, gondolatokhoz, cikkekhez kapcsolódva, érthető, világos stílusban igyekszik kifejteni gazdasági vonatkozásában a centralista álláspontot. Természetesen szó sincsen arról, hogy az írásaiban kifejtettek csak az ő gondolatai lennének, hiszen – amint arra az előzőekben már utaltunk – Trefort elsősorban közvetítő funkciót töltött be a reformkorban, s az írásaiban szereplő elgondolások a korszak több politikus-gondolkodóját foglalkoztatták, s ha kevésbé világosan megfogalmazva, de széles rétegek tudatát is meghatározták. Tehát azt a körülményt, hogy a következőkben tulajdonképpen csak Trefort elgondolásai kerülnek bemutatásra, nem az indokolja, hogy szeretnénk Trefort Ágostont e korszakban valóságos helyzeténél súlyosabb, jelentősebb egyéniségnek feltüntetni, hanem pusztán az, hogy a treforti életút megrajzolása kívánja meg nézeteinek teljességre törekvő bemutatását, mégha ez helyenként – elsősorban terjedelmi korlátok következtében – a pályakép némi elszigeteltségére is vezethet.
A negyvenes évek első felében több írása foglalkozik hitel- és bankkérdésekkel. A magyar földbirtokosok eladósodásából kiindulva elemzi a hitel-problémát. A földbirtokos nem képes olcsó tőkékkel beruházásokat eszközölni, terményeiből sem tud elegendő haszonra szert tenni, mivel azt gyakran pénzszűke következtében „a legrosszabb időben becsén alul adja”. Ezért felveti a kérdést: milyen módon lehetne e helyzeten segíteni? A megoldást egyrészt abban látja, hogy azon földbirtokosok, kiknek birtoka „felette meg vagyon terhelve adósságokkal”, a radikális megoldást, jószágaik egy részének eladását válaszszák. A többiek esetében „a hitel azon forrás, amely bajaikat orvosolhatja” – állapítja meg, s hansgúlyozza, hogy a földbirtokosoknak olcsó, hosszú időre, kis részletekben törleszthető tőkére van szükségük. Az alacsony kamatokra felvett tőkékkel és célszerű beruházásokkal elképzelhetőnek tartja a földbirtokok jövedelmezőbbé tételét. Már e helyen nyomatékosan rá kell mutatnunk arra a körülményre, hogy Trefort javaslatainak az adott viszonyok között meglehetősen kevés realitásuk volt, s eredetiségük is meglehetősen vitatható, hiszen leginkább csak mások eszméire reflektálva fejti ki elgondolásait.
A bankkérdés is a földhitellel kapcsolatban jelentkezik, hiszen elsősorban a földbirtokosok hiteligényéről, a mezőgazdaság kapitalizálásáról van szó. Az 1830-as évek elejétől kezdve az országgyűlési tárgyalásokon kívül több földhitelintézeti és bankterv merül fel a korabeli gazdasági szakirodalomban, amelyek alkalmat szolgáltatnak Trefort Ágostonnak arra, hogy egyrészt tudományos érveivel szétzúzza a kellő megalapozottsággal nem rendelkező „banktervezők” elgondolásait, másrészt önálló értekezésében tegye vizsgálat tárgyává a bankkérdést. A Trefort elgondolása szerint létesítendő bank egyidejűleg támogatná mind a kereskedelmet, mind a földbirtokot. Komoly szerepet szán a külföldi tőkések pénzbefektetéseinek is. Természetesen az ősiség eltörlését a bankalapítás előfeltételeként említi meg. Értekezésében kimutatja, hogy a bank alapját csak arany és ezüst képezheti; rámutat a papírpénz bizonyos határon túl történő szaporításának veszélyeire, a pénz- és hitelforgalom sajátos törvényszerűségeire; végül a részvények és nemzeti kölcsön problematikáját fejtegeti, mint olyan tényezőket, amelyek a Magyarországon létesíthető Nemzeti Bank alapját képezhetnék. A hitel- és banktervek mégsem realizálódhatnak; a reformkorban nem jön létre földhitelintézet hazánkban. A feudális hiteljog korlátai miatt ugyanis a külföldi tőke ekkor még vonakodik közreműködni a magyar földhitelintézet létrehozásában.
Nem véletlen tehát, hogy a centralisták fellépnek a hűbéri jog maradványai ellen; kárhoztatják az ősiséget, nemcsak a józan nemzetgazdaság nevében, hanem a nemesség tulajdon érdekei miatt is. „Mi oly törvényes intézkedéseket követelünk, mik a jelenlegi birtokos sorsát jobbra fordíthatják; mi tehát az ősiség teljes megszüntetését kívánjuk…” – hangsúlyozza Trefort, majd másik cikkében így ír: „Hisszük azonban, hogy ésszerű kifejlődésünknek alig van hatalmasabb akadálya, mint az, ami ősiségnek neveztetik.”
Az ősiséggel összefüggésben vetik fel a centralisták az örökösödési jog reformjának kérdését, mivel nagyon is tisztában voltak az örökösödési jog politikai és társadalmi jelentőségével. Így nem véletlen, hogy Trefort az örökösödési jog reformját dolgozza ki. A polgárosodás megvalósulása érdekében meg akarja szüntetni a hitbizományokat és majorátusokat, mivel – mint írja – „a majorátusok legközelebbi következménye: a földbirtokos osztály túlnyomósága, s minden többi osztályok elnyomatása s nullitása”.
Reformkori irodalmunk fontos, gyakran tárgyalt kérdései közé tartozik az adózás, a közteherviselés problematikája. A centralisták álláspontját e kérdésben Trefort több cikkben is megfogalmazta. Véleménye szerint a közteherviselésen az értendő, hogy „mindenki, bár minek is született, s bár micsoda természetű birtoka legyen, minden a honban létező adóban birtokához aránylag részt vegyen”. Többször fejtegeti az adó- és a vámviszonyok összefüggését, kimutatván, hogy a vámvonal megszüntetésének egyik fő akadálya a nemesi birtok adómentessége. Ha szabad piacot akarunk terményeink részére – hangoztatja szabadkereskedelmi elveinek megfelelően –, úgy „a nemességnek le kell mondani az adómentességről”, amely megnehezíti az ipar, a kereskedelem emelkedését.
Igyekszik megnyugtatni a nemességet – amelynek érdekében kívánja a hitelintézetet is létesíteni –, hogy osztályuk „a képviseleti rendszer mellett sem fog az életből elenyészni, sőt hogy akkor is nagy befolyása leend, a politicai életre”. Álláspontja a nemességgel kapcsolatban azért sem meglepő, mivel cikkeiben határozottan elveti a polgári állam köztársasági formáját, és világosan az alkotmányos monarchia mellett tesz hitet. Egyetértve a többi centralistával, a polgári átalakulást, a tőkés Magyarország kifejlődését mindvégig a Habsburg-összmonarchia keretében képzeli el, amiben szerepet játszhatott a félelem is a cári hatalom terjeszkedésétől és a pánszlávizmustól. Ez, az Ausztriával kapcsolatos elgondolása, szintén szerepet fog játszani abban, hogy társaihoz hasonlóan ő is talaj nélkül marad 1848 őszén, s addigi felemás politikai koncepciójuk a kényszerű emigrálásba torkollik.
A centralisták elgondolása szerint az ipari fejlődés a leghatékonyabb eszköz a néptömegek anyagi és erkölcsi helyzetének megjavítására. Éppen ezért reformok segítségével igyekeznek a feudális maradványokat eltüntetni a tőkés, iparosult, polgári Magyarország fejlődésének útjából: a feudalizmus válságából kivezető utat az ipari fejlődés szabadságának biztosításában keresik. E nézetek nem jelentettek sajátlagosan centralista koncepciót, hanem találkoznak Kossuthék elgondolásával, az ő befolyásuk alatt álló iparpártoló szervezetek koncepcióival. Ha a kiindulási alap más is volt – s ez elsősorban a Kossuthék és a centralisták között társadalmi bázisukban fennálló különbségekkel magyarázható –, az ipari fejlődéssel kapcsolatos álláspontjuk a kossuthi koncepció támogatásáról tanúskodik. Trefort a gyáripart olyan tényezőnek tekinti, „amelyet korunk irányánál fogva egy európai nemzet sem nélkülözhet anélkül, hogy kifejlődéséről lemondjon – anélkül, hogy nemzeti létét s szabad institutiot ne veszélyeztesse”. A gyáripar fontosságát igazolja azzal is, hogy a belkereskedelem csak ott lehet élénk, ahol már megfelelő mértékben kialakult a gyáripar, mely egyúttal a tőkeképződésnek is további forrása. Érdekesen és meggyőzően fejtegeti az iparosodás és nemzeti függetlenség összefüggését: „az országok függetlensége, a nemzetiség sincs biztosítva, hol a gyáripar hiányzik, mert szegény nemzetek a politicai mérőserpenyőben igen könnyűknek találtatnak, s mert háború esetén időnkben az győz, ki financiális forrásokban gazdagabb – gyáripar nélküli ország pedig e tekintetben szegény”. Majd egy másik cikkében Anglia példájára hivatkozva fejti ki: „a mostani polgáriasodás természeténél fogva semmi nemzet nem víhatja ki magának tulajdon gyári erő birtoka nélkül azon független helyzetet, mellyben szellemi és anyagi érdekei más nemzet érdekeinek alá nem rendeltethetnek, s e nélkül nemzeti jólét, nemzeti becsület, szabadság, puszta szók, mellyek utáni törekvés gyermekes ábrándozásnál nem egyéb. Ennél fogva minden, pusztán földmívelő nemzetnek kőtelessége, gyári erőt idézni elő…” Ebből következik, hogy Magyarország jövőjét is csak akkor látja biztosítottnak, „ha gyári erőt bírand, mert csak akkor fognak pusztáink művelt földekké válni, csak akkor lesznek folyóink szabályozva, akkor bírandunk tökéletes közlekedési rendszert, akkor szünend meg a nép nomád élete, akkor lesznek tetemes tőkéink, melyek által tudományos s művészeti segélyeszközök megszerzésére képesekké válunk, akkor leend népművelési rendszerünk, erőteljes tiszteletreméltó középosztályunk, csak akkor nyerend az alkotmány szilárd alapot; szóval: a magyar nemzet csak akkor leend erős, gazdag, művelt és szabad”. Trefort Michel Chevalier saint-simonista közgazdász előadásait ismertetve, más – újabb – szempontok alapján is kifejti az iparosítás szükségességét. Cikkén végigvonul a népszerű, saint-simonista gondolat: „korunk feladata a néptömegek anyagi és erkölcsi helyzetének javítása, s erre leghathatósabb eszköz az ipar”.
A negyvenes évek elején bekövetkező gazdasági fellendülés még inkább felhívja a figyelmet a vámkérdésre. Trefort a Pesti Hírlap hasábjain fejti ki nézetét a vámviszonyokkal kapcsolatban, majd csatlakozik a védegyleti mozgalomhoz, bár annak nem feltétlenül híve. Elismeri a védegyleti mozgalom eredményeit, mert „látjuk az iparmozgalmakat, miket a Védegylet már eddig is előidézett”. De azt a hasznot, amit e mozgalommal elérni lehet, túl sokra nem becsüli: „mi a védegyletben egyszersmind a védvámrendszer melletti agitatiónak egy új stádiumát, s az eredménynek maximumát látjuk, mellyet ez úton elérni lehetett”. Éppen ebből kiindulva a centralisták inkább a magyar–osztrák vámszövetség eszméjét részesítik előnyben; a vámszövetséget persze csak abban az esetben tekintve hasznosnak, ha Ausztria hajlandó a magyar érdekekre tekintettel lenni.
Trefort 1841–1848 között keletkezett gazdasági írásait vizsgálva megállapíthatjuk tehát, hogy azokat a magyarországi feudalizmus válságának, a polgári átalakulás szükségességének tudata hatja át; szerzőjük arra törekszik, hogy ezt a tényt a nagyközönség is megértse, tudomásul vegye. Olyan kivezető utat keres a válságból, amely elkerül minden megrázkódtatást, s ugyanakkor minden érdeket is kielégít; megteremti a dolgozó osztályok jólétét, de az elkerülhetetlen változások se a nemesség mellőzésével, megkerülésével következzenek be. Anglia és Franciaország példájára gyakran hivatkozik, s ezekkel igazolja, hogy a feudalizmust felváltó új társadalmi rendszer milyen eredményekre képes. Megítélése szerint a magyarországi feudalizmus jelenlegi válságos helyzetében csak a polgári fejlődéssel számoló politika tud eredményt elérni.
Trefort a közgazdasági témakör mellett több irodalmi vagy történeti vonatkozású cikket is publikál a Pesti Hírlapban. Érdeklődése a történelem iránt még a harmincas évek végére vezethető vissza, s bár a centralisták közötti „munkamegosztás” következtében ő a csoport „közgazdásza”, mégis a negyvenes években kedves történeti könyveiről is gyakran közöl ismertetéseket. Így ismerteti Macaulay esszéit, Schlosser XVIII. század történetét, Louis Blanc Tíz év történetét és Thiers nagy művét a Konzulatus és Császárság történetéről.
Cikkei alapján megállapíthatjuk, hogy könnyű stílusa, gyors munkássága tevékeny és élénk hírlapíróvá avatták. A közvélemény – jogosan – nem tartja őt oly mély gondolkodónak, szaktudósnak, mint társait – Eötvöst vagy Szalayt –, de széles látókörével, olvasottságával, rögtönzött, de mégis találó ítéleteivel, elismerést vív ki magának. Világosan, szabatosan és ugyanakkor választékosan fejezi ki magát. Fejtegetései rövidek, tartalmasak, sohasem esik a hosszadalmas, unalmas megmagyarázás hibájába. Cikkei „élők”, s a közönség érdeklődéssel olvassa írásait. Gyakran polemizál a konzervatív beállítottságú Budapesti Híradó szerzőivel, s főleg Dessewffy Emillel, de mindig higgadtan, sohasem a szenvedély hangján. Állításainak bizonyítása céljából gyakran idézi külföldi szerzők műveit, s ez annál könnyebb számára, mivel állandóan figyelemmel kíséri, s hamarosan ismerteti a nemzetközi közgazdasági irodalom új termékeit. Tehát általánosságban leszögezhetjük Trefort cikkeivel kapcsolatban, hogy közvetítői működése azért is igen értékes, mivel ő a legújabb gazdasági-bölcseleti eredményeket közvetlenül a francia és angol tudósok, gondolkodók műveiből ismeri meg. Trefort ugyanis azon kevés reformkori publicistánk közé tartozik, akik az angol és francia szernők műveit eredetiben tanulmányozzák; szellemi látóhatára így a fejlettebb társadalmi valóság ismeretében meghaladja reformkori értelmiségünkét, amely inkább csak a német irodalom ismeretére támaszkodik.
*
Közismert tény a szakirodalomban, hogy a centralisták törekvései nem találnak kellő megértésre a reformkori közvélemény körében, s emiatt Eötvösék visszahúzódnak, egy ideig nem publikálnak a Hírlapban. Ebben a helyzetben Trefort a magánéletben, az utazásban keres vigasztalást. Ekkor már Eötvösék nem laknak Trefortnál, de ő gyakran találkozik a fiatalabb Rosty lánnyal. 1845 júliusában Bécsben megtekinti az iparkiállítást, majd Csáky grófnővel Olaszországba utazik, s csak ősszel érkeznek vissza. Elhatározza, hogy megírja az angol forradalom történetét, s ekkor megkezdi az anyag feldolgozását. A következő évben újabb útja során Olaszországgal, Görögországgal és Törökországgal ismerkedik meg. Visszaérkezése után megkéri a fiatalabb Rosty lány kezét. Az esküvőt 1847. március 14-én tartják; nászútjukról május közepén érkeznek vissza, s a Krisztinavárosba, a Schreiber-féle házba költöznek, sógorukhoz, Eötvös Józsefhez. Házassága első évében továbbra is dolgozik az angol forradalom történetéről készülő könyvén. Az év végén gyász és öröm egymást váltja: november 4-én meghal apósa, Rosty Albert; december 29-én megszületik első gyermeke, Ágnes.
Már 1846-ban elsimulnak az ellenzék és a centralisták közötti ellentétek; a februári ellenzéki értekezlet úgy határoz, hogy Eötvösék feladva vármegye ellenes elveiket, az ellenzéki program szellemében újból publikálhatnak. De nevükkel, cikkeikkel ezután lényegesen ritkábban találkozhatunk a Hírlapban. Trefort is csak elvétve publikál, de az 1847. évi országgyűlés megnyitásának közelsége mégis arra készteti, hogy hosszabb cikksorozatban foglalja össze nézeteit, elgondolásait a soron következő teendők tisztázásával, rangsorolásával kapcsolatban. Megítélése szerint a legdöntőbb kérdések, melyeknek megoldására az országgyűlésnek feltétlenül törekednie kell: az adó, örökváltság, ősiség és a városok ügye.
Az adóról szólva, a nemesség „botrányos adómentességének” megszüntetését, valamint olyan pénzügyi rendszer bevezetését szorgalmazza, amelyet az jellemezne, hogy egyrészt „az eddigi államkiadások mindenki hozzájárultával fedeztessenek”, másrészt olyan új tételekről gondoskodna, amelyeket eddig „korlátoltság, könnyelműség s lelkiismeretlenség” háttérbe szorított. Nyomatékosan a nemesség figyelmébe ajánlja az adókérdés eldöntését, arra hivatkozva, hogy az idő esetleg nem lesz ilyen kedvező, míg ha ezt most s önként valósítaná meg a nemesség, úgy az még nagylelkűségnek is látszana.
A nemességhez fordulva hangsúlyozza az ősiség megszüntetésének fontosságát. Hiszen ez szükséges ahhoz – fejtegeti Trefort –, „hogy a birtok bizonytalansága megszűnjék, hogy jószágaitok értéke növekedjék, hogy adósságaitokat fizethessétek”. A városok ügyével foglalkozva szükségesnek tartja azt, hogy a városi követ a város összes lakosainak képviselője legyen. A városok problémájának nagy fontosságot tulajdonít, mivel véleménye szerint az alsó tábla a városi szavazatok nélkül nem tudja keresztülvinni sem az adót, sem az állami örökváltságot, sem pedig az ősiség megszüntetését.
Az adókérdés után legsürgősebben megoldandó feladatként jelöli meg az örökváltság problémáját. Abból indul ki fejtegetései során, hogy az ország helyzete nem maradhat változatlan: „a nép meg fogja kapni jogait, puszta téreink virágzó szántóföldekké lesznek, s utak és csatornák metszendik által az alföldi rónát”. A centralisták képzeletében a jövendő Magyarország mint művelt, „magyar s alkotmányos ország” jelenik meg, s ennek érdekében hangsúlyozzák: „ha ezt akarjuk, nem szabad késnünk a magyar nemzetiség szilárdításával s az alkotmányos garantiák fölállításával”. Tehát a „politikai institutiók” megadása által kívánják egyszerre megoldani a társadalmi és nemzetiségi problémákat, s e keretben mint a „leghatályosabb eszköz” szerepel az örökváltság, az úrbéri viszonyok megszüntetése.
*
1848 márciusát visszás érzésekkel fogadja: egyrészt „ezek a demonstrációk nem feleltek meg ízlésemnek” – írja visszaemlékezésében –, másrészt örül annak, hogy a reformkérdések egy csapásra megoldódnak. Az első felelős minisztérium megalakulása után Klauzál maga mellé veszi, s a földművelés, ipar- és kereskedelmi minisztériumban államtitkár lesz. Klauzál elfoglaltsága következtében a minisztérium adminisztrációs ügyeivel Trefort foglalkozik. Visszaemlékezései szerint reggeltől estig kell ekkor dolgoznia. A 48-as országgyűlés összehívásakor először szülőföldjén, Homonnán lép fel képviselőjelöltként, de – Csáky grófnő támogatása ellenére, aki a választókat saját fogatán hozatja Homonnára – sikertelenül. Ezután a főváros terézvárosi kerületében sikerül megválasztatnia magát, s így mégis bejut a parlamentbe. Ebben az időszakban már tud azonban Szalay családjának külföldre készüléséről, sőt Szalay kérésére ő segít az előkészületekben. A horvátok előrenyomulása, a forradalmi helyzet kialakulása egyre jobban aggasztja, és így Eötvös családjával Trefort Bécsbe küldi a maga feleségét és gyermekét is. A forradalmi helyzetben nem találja helyét: kétségek között hányódik; hol harcolni akar Jellasich ellen, hol állásáról kíván lemondani. Elhatározza, hogy hivatalt nem vállal többé, még kevésbé képvilelőséget. Úgy gondolja, ha az országban még egyszer visszaáll a nyugalom, akkor leghelyesebb valahol vidéken letelepedni – az Eötvös házaspárral együtt – és nyugodtan élni. De a Trefort által remélt nyugalom helyett a forradalmi események most már gyorsan peregnek. Szeptember 28-án a nép végrehajtja Lambergen ítéletét – s ez Eötvösre megrázó hatással van, azonnal utazni akar Pestről. Trefort még maradna, az éjszakát a Svábhegyen tölti Eötvösnél. 29-én Trefort Pázmándyval és Nyáry Pállal találkozik, ekkor megtudja, hogy Batthyány Bécsbe utazott. Úgy gondolja, hogy ezzel megszűnt az országban a „törvényes rend”. Azonnal kocsiba száll, lakásában pénzt és téli ruhát vesz magához, Eötvösért megy, s este „nehéz szívvel” elhagyják Pestet. Hamarosan Bécsbe érnek, ahonnan október 6-án este az újabb forradalom kitörése után továbbutaznak Münchenbe.
Megvizsgáltuk a fentiekben Trefort Ágoston reformkori cikkeit és tanulmányait, amelyek – a centralisták más írásaival egyetemben – a reformkor politikai publicisztikájában a magyar progresszió java értékei közé tartoznak. Trefort világosan és határozottan képviselte a centralista álláspontot a polgári átalakulás döntő kérdéseiben. Ezek a részben vitázó jellegű cikkek azonban tulajdonképpen nem képeznek önálló, határozott eszmerendszert; írásai többnyire az alkalmi polémia szintjén maradnak. Ő nem volt oly mély gondolkodó, mint centralista társai, inkább a haladottabb, külföldön jelentkező kortársi gondolatok hazai közvetítőjeként játszott fontos szerepet. De a nyugati haladó eszméknek a reformkor pezsgő közéletébe való eljuttatása, azoknak a hazai valósághoz való asszimilálása Trefort pályafutásának értékelése szempontjából mindenképpen jelentős. Cikkei tükrözik – a centralista csoport többi tagjához hasonló – nézeteinek fejlődését, változását; írásainak elemzése alapján világos, hogy a polgári átalakulás döntő kérdéseiben helyes álláspontot képviselt, bár közjogi vonatkozásban ő is a Habsburg-monarchia keretei között képzelte el az ország polgári átalakulását. A Lambergen végrehajtott népítélet után emigrált, csatlakozott a külföldön tartózkodó Szalayhoz. E cselekedete – Eötvöséhez hasonlóan – az előzőkben kifejtett álláspontjából, a középúton haladás politikájának csődjéből következett. A reakcióhoz ő sem csatlakozott, de a forradalom további követése szintén lehetetlennek tűnt számára.
