A MEGYEI POLITIKA KERETEIBEN
A MEGYEI POLITIKA KERETEIBEN
1848. október 6-án este Eötvös és Trefort családjaikkal együtt Bécsből továbbutaznak, s végül Eötvös nővérénél, Münchenben találnak menedéket. Áprilisban Salzburgba költöznek, s itt értesül pesti lakásának, értékes könyvtárának Pest bombázásakor bekövetkezett elpusztulásáról. Emigrációjukból csak 1850 őszén térnek haza. Mivel a harmadik Rosty lány is férjhez ment, így a vagyont az örökösök 1851 tavaszán szétosztják. Rosty Ilona – Trefort felesége – megkapja a Békés megyei, adóssággal megterhelt csabacsűdi birtokot, amely a Bach-korszak éveiben a Trefort család otthona lesz. Az ötvenes éveket Trefort Csabacsűdön tölti, a közügyektől teljesen visszavonulva. Minden idejét családjának, gazdasága vezetésének szenteli. Csak az évtized végén kapcsolódik be a megyei életbe, s megszervezi a Békés megyei gazdasági egyesületet. E sikeres akciója megalapozza tekintélyét, s így nem véletlen, hogy 1860 végén a megye első alispánjává választják.
Az országgyűlés összehívása előtt, a képviselőválasztások időszakában Trefort több cikkben, beszédben és levélben fejti ki a liberalizmus eszmerendszeréből következő álláspontját az ország jövőjével kapcsolatos politikai kérdésekben. Így az egyik ilyen jellegű levelében többek között az alábbiakat hangsúlyozza: „A 19. század uralkodó eszméi: a szabadság, az egyenlőség, a nemzetiség – ezen eszmék politikám vezéreszméi, s teljes meggyőződésem, hogy a törvényhozás csak ezen eszmék fonalán működhetik sikerrel. Én tehát –- valamint mostanáig, úgy a jövőben is – pártolandom a vallás-, oktatás- és sajtószabadságot, a nemzetiségek szabad fejlődését, az anyagi téren pedig az iparszabadságot. Mivel ezen ügyeket csak az 1848-diki alapokon lehet czélszerűen formulázni, én tehát a 48-iki törvényekhez szigorúan ragaszkodom – nemcsak, mert törvények, hanem mert bölcs törvények; különösen pedig mindent elkövetek a magyar korona országainak összetartására, mert ez összetartásban fekszik Magyarország és a magyar birodalom jövője. Nem fogok soha semmit engedni a magyar felelős minisztérium (Trefort aláhúzása) institutiójából, nemcsak mert azok egyike vagyok, kik Magyarországban a felelős minisztérium eszméjét először terjeszték, hanem mert felelős minisztérium nélkül az alkotmány csak ámítás…”
Trefort az 1861. évi országgyűlésen a gyomai kerület képviselőjeként vesz részt, s hamarosan a többi volt centralistával együtt a Deák Ferenc mögött felsorakozó, feliratot indítványozók táborábán – Eötvös, Gorove, Szalay, Klauzál, Lónyay, Andrássy, Csengery – társaságában találkozhatunk nevével. Országgyűlési szereplése csúcspontjának május 22-én tartott beszédét tekinthetjük, amelyben több fontos, aktuális kérdést érintve a felirati politika mellett tesz hitet. Magyarország integritásáról szólva hangsúlyozza, hogy az „a dynastiára nézve életkérdés – mert bármi sors érje a birodalmat –, a dynastiának Magyarországon még mindig igen tekintélyes birodalma lehet…” Ezzel összefüggésben szól a nemzetiségekről: „Horvátország irányában az 1848-ki törvényekhez ragaszkodni kell… Mi a többi Magyarország területén élő népfajokat illeti – én azok fejlődését nemzetiségi irányban nem akarom akadályoztatni, mert a nemzetiségek elnyomatása, valamint a szabadsággal össze nem fér úgy, rossz és czélttévesztő politika. Szerbek, oláhok, németek, szlávok s ruthének – vigyék saját municipális ügyeiket saját nyelvükön, használják az iskolákban azon nyelveket, amely nekik tetszik.” Beszédében újból hitet tesz a parlamentarizmus, a felelős minisztérium mellett. Mint mondja: „nem fogunk sikerrel működhetni, míg magyar felelős minisztériumunk nem lesz, mert rendes parlamenti eljárás, parlamenti kormány nélkül lehetetlen. A felelős minisztérium az alkotmányosság első föltétele, anélkül az alkotmány holt betű, anélkül bennünket mindig Bécsből, idegen befolyások alatt fognak kormányozni.” Hasonlóan az országgyűlés összehívása előtti cikkeiben kifejtett nézetéhez, e beszédében is fejtegeti a Magyarországot az örökös tartományokhoz fűző perszonális unió problematikáját, hangsúlyozva, hogy az örökös tartományok alkotmányos kormányzásának is előfeltétele Magyarország történeti alkotmányának elismerése. Majd részletesen foglalkozva a vámüggyel, kiemeli, hogy a közjogi problémák megoldása után kívánatos lenne, „vámszövetség” kötése az örökös tartományokkal, olyan tarifarendszer felállításával, „mely nemcsak az egyik, hanem mind a két félnek kedvező lenne”. Tehát Trefort – hasonlóan a felirati tábor több politikusához – a dualizmus alapgondolatának megfelelően vámszövetséget kíván az örökös tartományokkal, természetesen célszerű védvámok alapján közösen megállapítandó vámtarifa mellett.
Az ötvenes évek csabacsűdi magányát gyermekei születése, a boldog családi élet, a földbirtokosi élet örömei tették Trefort számára feledhetetlenné. De hamarosan következnek a gondokkal, betegséggel, gyásszal teli esztendők. 1861-ben öccse, István öngyilkossága, feleségének egy évtizeden át húzódó halálos betegsége, hat gyermekének nevelése, majd a száraz, ínséges esztendők a család fenntartójára olyan terheket rónak, hogy kénytelen birtoka egy részét eladni, kölcsönöket felvenni, s végül olyan anyagi zavarba sodródik, amelyből élete végéig képtelen szabadulni.
Helyzete fogékonnyá teszi általánosabb gazdasági megoldások keresésére. „Csak exportunk legyen – írja egyik levelében –, mert szűkös viszonyainkban a termés még nem segít rajtunk.” Az alföldi vasút létesítésének tervezésére a rossz termést követő évek vezetik, midőn a hiányos közlekedési eszközök és kiviteli nehézségek miatt a gabonaárak igen leszállottak. Megítélése szerint a magyar alföld gazdasági viszonyainak – s saját gazdasági helyzetének is – javítására a legcélszerűbb eszköz: összeköttetésbe kerülni a legrövidebb úton a tengerrel. Egyre többet foglalkozik tehát az alföldi vasút létesítésének tervével; saját nyomasztó anyagi gondjainak megoldását is a vasút megvalósításáról remélve.
1862-ben javaslatára megalakul az alföldi vasút bizottmánya, amelynek elnöke gróf Károlyi György, az Alföld egyik legnagyobb birtokosa, s tagjai az alföldi nagybirtokosság tipikus képviselői. A nagybirtokosok között mint szervező, irányító, terveket kimunkáló, a sajtó számára dolgozó, tevékeny ügyintéző kap szerepet Trefort Ágoston, aki egyúttal kihasználva az alkalmat, megfelelő tisztségeket, összeköttetéseket biztosít saját maga számára, s ugyanakkor beilleszkedik a később a kiegyezést végrehajtó magyar nagybirtokos, tőkés körök társaságába, gondolatvilágába.
A társaság 1862. évi megalakulása után 1863-ban megkezdődnek az építési munkálatok. Trefort ezután szinte állandóan e terve keresztülvitelében fáradozik. Megkezdi az előmunkálatok kivitelezéséhez szükséges pénzösszegek összegyűjtését; szorgalmazza a földmunkák megindítását. Tárgyal az érdekelt községek, városok elöljáróival, az udvari kancellária vezetőivel; igyekszik meggyőzni az illetékeseket arról, hogy a Magyarországon uralkodó ínségen csak nagyobb vállalkozásokkal – pl. vasútépítés – lehet segíteni. Agitációjával szeretné megmozdítani, felrázni az érdekelteket, s bár erőfeszítése sok kiadással, fáradozással jár, mégis erőlteti a vasútépítés ügyét, mert – mint írja – „erkölcsileg és anyagilag pusztulni látom az országot s undorodom azon nyomorúságos és kisszerű viszonyoktól, melyekben élünk”.
Trefort erőfeszítései bizonyos eredménnyel járnak, hiszen sikerül a tekintélyes alföldi birtokosokat maga mellé állítania. A kiváló szervezőkészséggel rendelkező Trefort állandóan utazik, bejárja a vasút tervezett vonalát, meggyőzi az érdekelteket, népgyűlést szervez, feliratokat ösztönöz. Mivel a propaganda legkitűnőbb eszköze a sajtó, ezért Trefort barátai segítségével igyekszik minél több cikket megjelentetni az alföldi vasút érdekében. S tényleg, e cikkek megtalálhatók a Pester Lloyd, a Pesti Napló, a Hon, a Szegedi Híradó hasábjain, sőt még a bécsi újságokban is. Ő maga is több cikket publikál az alföldi vasút érdekében.
A munka azonban csak igen lassan halad előre. 1864-ben elkészültek a vasút előmunkálatai, de a gazdasági és politikai helyzet igen sok nehézséget okozott. Trefort hiába küzdött; a földmunkák elkészültével, midőn a rendelkezésére álló összeg elfogyott, az építkezés holtpontra jut. Bár Trefortnak sikerül 1864 őszén angol tőkéseket is megnyernie a vasút támogatására, sőt összeköttetésbe lép a Rotschild-házzal, mégis 1865–66-ban az egész Európára kiterjedő hitelválság következtében a külföldi tőkékre nem lehetett komolyan számítani, s így a kiegyezésig az alföldi vasút ügye háttérbe szorul.
