IFJÚSÁGA, PÁLYAKEZDÉSE
IFJÚSÁGA, PÁLYAKEZDÉSE
Ürményi József 1741. december 6-án született a Nyitra megyei Ürményi mezővárosban, elszegényedett, de közelebbi pátriájában közismert köznemesi családból. Apja: Ürményi István királyi tanácsos, anyja: Moszticzki Borbála. A szülői házat a hagyomány szerinti „ősi” származás patriarchális légköre jellemezte. „Anyja – írja Kazinczy – őseinek nevezheté leány-ágon a Rigómezei Hőst és annak koronát-viselt fiját.” (Ürményi József életrajza. Felső Magyarországi Minerva 1826.) Apja, „házának mohos régiségén kívül” – ugyancsak Kazinczy tudósítása szerint – azzal is dicsekedhetett, hogy származását 1278-ig tudta hitelesen visszavezetni: az oklevelek tanúsága szerint ekkor nevezte ki IV. László kalocsai érsekké a kunok letelepítése körül később érdemeket szerzett őst, ürményi Ilmur (más források szerint Ilméri) Jánost. A család mindenesetre csak a XVII. századtól kezdve használta az Ürményi nevet.
Ürményi József kora ifjúságától kezdve gondos, a család nagyra hivatottság tudatának megfelelő nevelésben részesült. A jezsuita gimnázium előtt valószínűleg az elemi iskolát is Nagyszombatban végezte. „Alsóbb Iskolájiban Tanítója s’ Nevelője Molnár János, később Szepesi Kanonok, vala, Nagyszombatban, a’ felsőbbekben Makó Pál és Reviczky. A’ Törvényeket Bécsben hallgatá Martini, Riegger, Bannizza, Schmid alatt, a’ Hazait az Egri Fogláriánumban. Eggy czélra valának intézve mindég szemei; de tudván, hogy a’ tudományok felbonthatatlan rokonságban állanak egymással és hogy hasznát annak is vehetjük, s’ ollykor igen nagyot, a’mi utunkon kívül látszék feküdni, mindent tanult, amire alkalma volt.” (Uo.) Ritka fogékonysággal párosult szorgalmával hamar kitűnik mindenütt, s ezt megjelenésének, egyéniségének megnyerő adottságaival még tovább fokozza. „Növése középben állott a’ hoszszúak és rövidek között; termete csontos és inas, de nem kövér; hajai ifjú esztendeiben szőkék, szemei elevenek; arcza igen szép, mind vonásokban, mind színekben; tartása szabad, módja nemes és komoly… szóllása folyó, keresett piperék nélkül, hangja kedves. Érzette nagyságát, de ezen érzése soha másoknak terhére nem vált… nagyok és kicsinyek köztt mindég azon-eggy” – így festi le testi megjelenését Kazinczy a nekrológban. Ami ifjúságának szellemi arculatát illeti, a még késő barokk szellemű hazai tanulmányok után a bécsi egyetemen „oltódik be” az új természetjoggal és a felvilágosult abszolutizmust megalapozó politikai tudományokkal. (A kétféle műveltség és szemlélet egysége később is jellemző lesz gondolkodására: alapvető élményként a természetjog és a felvilágosodás, de egyfajta barokkos retorikával színezetten.)
Korán állami szolgálatba áll, éles esze, ambíciója biztosítja gyors előmenetelét. 1766-ban királyi ügyész, 1769-ben már ítélőmester a Királyi Táblánál. 1773-ban udvari kamarai tanácsos, 1774-ben kancelláriai referens, a tanulmányi ügyek előadója. S ezzel kezdődik az a gyakorlati és elméleti tevékenység, mely a hazai közjog művelőinek, egyszersmind tudomány- és iskolaszervezőinek legnagyobbjai között biztosít helyet számára – a tudományos irodalomban szinte napjainkig tartó méltatlan mellőzése ellenére.
