PÁLYAFUTÁSA
PÁLYAFUTÁSA
1891. február 8-án született Budapesten, a Gellérthegy északi oldalán kanyargó Sánc utca egyik szegényes házában. A környék mint a romantikus Tabán élt a köztudatban, ahol vadszőlőlugasokkal övezett házikók között vezető macskaköves utcákra halk zeneszó szűrődik ki a hangulatos kiskocsmákból. Valójában a Tabán a múlt század kilencvenes éveiben korántsem volt ilyen idillikus. Vízvezeték és csatornázás nélküli, nedves falú házak, emésztőgödrökkel teli udvarok, rendezetlen, szűk sikátorok – ilyen volt a szegényes környezetben lakó kézművesek, kisiparosok negyede, ahol Varga József gyermekéveit töltötte. A küzdelmes ifjúkor élményei mélyen bevésődtek szívébe, formálták jellemszilárdságát.
A századforduló idején a millenniumot követő gazdasági romlással fokozódó drágaság jár, és a cipőgyárak konkurrenciája következtében az önálló kézművesek és kisiparosok helyzete rohamosan rosszabbodik, számuk egyre csökken. Míg Budapesten 1900-ban 4092 cipész és csizmadia dolgozott, 1910-ben már csak 2602, ezek is az apró javításokból, foltozásokból élnek. Az anyagi nehézségek közrejátszottak abban, hogy a cipész Varga két gyermeke közül csak az elemi iskolát kitűnően végző nagyobb fiát, Józsefet taníttatja tovább, a kisebbiket fodrásznak adja. Az apa józanságát dicséri az is, hogy fiát a technikai irányú, modern nyelveket tanító, gyakorlatias reáliskolába íratja, mely a fejlődő polgárság igényeit igyekezett kielégíteni, szemben az akkori úri Magyarország hivatali–értelmiségi pályára előkészítő, latin-görög műveltséget terjesztő gimnáziumával.
Az iskola a budai Várhegy dunai oldalán, 1855-ben, sárgavörös téglából neogót stílusban épített II. ker. Állami Főreáliskola (később Toldi Ferenc főreál, majd gimnázium), ahol a reáliákat és a természettudományokat országos hírű pedagógusok oktatták. Érthető, hogy Varga érdeklődése is ilyen irányban fejlődik, a kémiából Hankó Vilmostól, a természetrajzból Paszlavszky Józseftől végig jeles osztályzatot kapott. Magyartanárának, Jánosi Bélának buzdítására végzett önképzőköri tevékenysége kifejlesztette világos, szabatos stílusát, beszédmodorát, melynek igen nagy hasznát vette a későbbi műegyetemi tanár és magas közéleti tisztségeket betöltő férfiú. A középiskolai évek általában meghatározók az egyéniség kifejlődésében. Varga szerencséje, hogy az első indítást e kiváló tanártudósoktól – mindhárman a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai – nyerte, és képzését a Műegyetemen hasonló kitűnőségek folytatták.
Az 1908 júniusában érettségizett diákot ugyanis két hónap múlva a József Műegyetem vegyészmérnöki szakosztályában Ilosvay Lajos, Kürschák József, Schafarzik Ferenc és Schuller Alajos tanítják, majd a következő évben Wartha Vince, Szarvasy Imre és Sigmond Elek professzorok kezébe kerül. A követelmények magasak, a műegyetemi évek nehézségeit fokozza, hogy édesapja meghal, így családja eltartásában részt kellett vállalnia. Mégis szép eredménnyel zárta tanulmányait, és utolsó vizsgáján, a második szigorlaton (a harmadik szigorlatot később vezették be) a kémiai technológiából és szerves kémiából ötös, a készítmények gyártásából négyes érdemjeggyel honorálták tudását. 1912 júniusában megkapja vegyészmérnöki oklevelét, melyet a négy éve vele együtt kezdett 72 társának csupán a fele szerzett meg.
A szigorlathoz elektrokémiából készített dolgozatában (A methan bromozása csendes kisülésekkel) megnyilvánuló intuitív készség felkeltette Szarvasy Imre professzor figyelmét, s meghívta tanszékére a fiatal vegyészmérnököt. Varga 1913 januárjában mint ideiglenes tanársegéd megkezdte szolgálatát a Műegyetemen, amely némi megszakítástól eltekintve, közel 44 éven keresztül tartott. Jó gazdát kapott, professzora, Szarvasy akadémikus széles körű tudományos és társadalmi tevékenységet folytatott, és a gyakorlati élettel is szoros kapcsolatot tartott az erdélyi földgáz hasznosítása céljából végzett kísérleteivel. Kissármás környékén 1909-ben hatalmas mennyiségű földgáz tört elő, melyet csak 1911 tavaszán tudtak elzárni. Az állami kutatásokba bevonták Szarvasyt, aki az 1911/12. tanévben megbízást kapott földgáz felhasználásával kémiai készítmények előállítására.
A tanszéken Varga is részt vett a metán csendes elektromos kisülésekkel megvalósított brómozásának kifejlesztésében. Tapasztalatait a metán és bróm egymásra hatásának tanulmányozásánál hasznosította, s ennek alapján 1915-ben doktori disszertációt készített, melynek sikeres megvédése után, 1916-ban elnyerte a műszaki doktori címet. Köztudott, hogy a műegyetemi doktorátus jóval nagyobb követelményeket támasztott a tudományegyetemivel szemben, ezt a technikus doktorok aránylag kis száma is mutatta. 1901-től – amikor a Műegyetemet felruházták a műszaki doktoravatás jogával – 1916-ig mindössze 74 dr. techn. oklevelet adtak ki, Varga József volt a 75-ik.
Az első világháború a Műegyetem életét is megzavarta, bevonult a tanszék professzora és adjunktusa. Vargára nagyon sok feladat hárult, amit közmegelégedésre végzett, és ezért 1916 szeptemberében adjunktussá léptették elő. A kinevezéshez nagyban hozzájárultak sikeres metánbontási kísérletei. Azt a kitüntető feladatot kapta eredményei alapján, hogy a gázkitörés egyik színhelyén, az erdélyi Magyarsáros községben épített kisüzemi berendezésben realizálja tanszéken folytatott laboratóriumi kísérleteit. Varga 1917-ben itt bontotta el a földgázt hidrogénre, hamutól mentes koromra és az elektródgyártás nyersanyagául szolgáló szénre. A szépen induló kísérleteket az első világháborút lezáró békediktátumok következtében félbe kellett szakítani, mivel a román állam kezelésébe mentek át a Magyar Földgáz Rt. erdélyi üzemei.
A háború befejezése után Varga adjunktus ismét a Műegyetemen dolgozik, és mint a többi kézműves-, iparoscsaládból származó oktató, tudatosan a polgári demokratikus forradalom, majd a Tanácsköztársaság mellé áll, tevőleges részt vállal az új rend építésében. A műszaki értelmiség előtt kibontakozó perspektívák a tudományos tevékenységet fokozzák. Az 1919. évi magántanári folyamodók között ott találjuk Varga adjunktust. Az elektromos kisülések kémiai hatása című tárgykörből a Műegyetem Tanácsa Vargát egyhangúlag magántanárrá habilitálja.
A Tanácsköztársaság bukását követő ellenforradalmi kormányzat bosszúhadjáratot indít a forradalmakban tevőleges részt vett haladó személyek ellen. Köztük van Pfeifer Ignác professzor, aki Wartha utódaként 1912 óta vezette a kémiai technológia tanszéket. Pfeifert szabadságolják és a gyakorlatok vezetését és a diszciplína előadását az 1919/20-as tanévben összevont tanfolyamon Varga Józsefre és Plank Jenőre bízzák. 1921-ben megnősül és elveszi ifjúkori ideálját, Lollok Etelkát, akivel élete végéig harmonikus, boldog családi életet él; házasságukból 1925-ben Tibor nevű fiuk született. Közben államközi megállapodás lehetővé teszi, hogy Magyarsároson folytassák és befejezzék a megkezdett munkát. Ennek elvégzésére 1921–1922-ben Varga a VKM-től szabadságot kapott és erdélyi munkássága idején folytatták le itthon Pfeifer boszorkányperét. A haladó szellemű, kiváló professzort állásában meghagyják, de megrovásban részesítik a Tanácsköztársaságban vállalt tevékenysége miatt. Pfeifer azonban elkedvetlenedett az ellene folytatott hajsza során és nyugalomba vonult. A megüresedett kémiai technológiai tanszékre 1923. augusztus 3-án nyilvános rendes tanárrá a 32 éves Varga Józsefet nevezték ki.
Emberi tulajdonság, hogy az elődök az utódokról és fordítva, nem szívesen mondanak jót. Varga megcáfolta ezt az állítást; csak szépet és jót mondott Pfeiferről, akinek szerinte a kémiai technológia oktatás – többek között – a mérnöki-gazdasági szemlélet kidomborítását köszönheti. Kinevezésével kapcsolatban így nyilatkozott: „Tartozom kijelenteni, hogy személyileg semmiféle cselekedetemmel nem mozdítottam elő elődömnek ezt az elhatározását, hogy a Műegyetem katedráját elhagyja, és amikor a sors kiszámíthatatlan akaratából engem jelöltek ki arra, hogy utóda legyek, igyekeztem az ő szellemében működni és az ő nyomdokaiban haladni tovább… Előadásai ma is követett példaként lebegnek előttem, és igyekszem az ő szelleméhez hű maradni.” Pfeifer Ignác ny. műegyetemi tanárral, a Magyar Kémikusok Egyesülete ügyvezető elnökével baráti kapcsolatot tartott később is, és több alkalommal együttműködtek, pl. 1936-ban az energia világkonferencia magyar nemzeti bizottságában. A Tanácsköztársaság alatt kompromittált, nem „árja” származású, baloldali gondolkodású professzortársával kapcsolata az ellenforradalmi kurzusban politikai állásfoglalást is jelentett, mely bizonyára nem találkozott az uralkodó körök tetszésével.
Jellemző Varga szerénységére, hogy amikor a tanszék élére kerül, a Gellért téri kémiai épület I. emeletén elhelyezkedő reprezentatív, balkonos, panorámás professzori helyiség helyett a Budafoki útra néző, egyablakos kis szobában rendezkedett be, elődei nagyméretű helyiségét analitikai munkák céljára adta át. Az új tanszékvezetőre megfeszített munka várt, mivel előde az utolsó két évben szabadságon volt, így a gazdátlan intézet újjászervezése, az oktatás, majd a kutatói munka megindítása nem kis feladatot jelentett. Sikerült elérnie, hogy a kémiai technológia előadásokon és a laboratóriumi gyakorlatokon telt ház volt, és ezt az új professzor világos, szabatos előadásmódjának, egyenes, emberi magatartásának köszönhette.
Az egyetem vezetősége Varga sokoldalú tehetségét rövidesen felismerte, és a legkülönbözőbb feladatokkal (Országos Középítési Tanács, Országos Természettudományi Tanács, Országos Ösztöndíj Tanács, Országos Felsőoktatási Tanács tagja; a Kúria szabadalmi ülnöke; a Szabványügyi Intézet több szakbizottságának elnöke; a Magyar Ásványolajbizottság elnöke stb.) bízták meg. E tisztségek vállalásában nem a szereplési vágy vezette, sokkal inkább az, hogy a felkérőket nem akarta megbántani kérésük elutasításával. Hasonló jellemvonásai hozzájárultak ahhoz, hogy nem voltak ellenségei.
Már a katedrán töltött első éveiben felismerte, hogy a műegyetemi professzornak szaktudománya állásáról tájékoztatni kell a közvéleményt. Ezért 1925-től rendszeresen jelentek meg tudományos ismeretterjesztő publikációi a Természettudományi Közlöny, a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye, az Ásványolaj, Tüzeléstechnika, Technika, Vegyi Ipar stb. hasábjain. Széles körű publicisztikai tevékenysége a tudományos ismeretterjesztés szolgálatában annál tiszteletreméltóbb, mivel Varga ízig-vérig technológus, akinek nem kenyere az írás. Kezdettől fogva legfontosabbnak tartotta az ország nyersanyagkincseinek gazdaságos értékesítését. Először a hazai bauxitelőfordulások vizsgálatával foglalkozott az alumínium- és cementgyártás szempontjából, de már 1925-ben foglalkoztatta az a gondolat is, hogy a magyar barnaszenekből benzint állítson elő.
E kísérletekhez azonban a tárgyi feltételek a tanszéken hiányoztak. Nem volt megfelelő berendezés az ország egyetlen műegyetemén, és ennek oka az ellenforradalmi rendszer kultúrpolitikája, amely a vesztes háború után saját ideológiai támaszát szolgáló „szellemtudományokat” (teológia, jog, bölcsészet) istápolta, és elhanyagolta a műszaki és természettudományokat. A húszas évek közepén a gazdasági bajok és nehézségek mindamellett arra késztetik a kormányt, hogy tegyen valamit az alkalmazott tudományok fejlesztésére. Klebelsberg Kunó kultuszminiszter 1926 januárjában országos kongresszust rendezett, amelyen a természet-, orvos-, műszaki és mezőgazdasági tudományok helyzetét elemezve, javaslatok készültek a bajok orvoslására. Az egyes tudományok prominens képviselői beszámoltak a stagnálás okairól, közöttük Varga József A kémiai technológia múltja, jelene és jövő feladatai címmel tartott előadása mind tárgyával, mind tömör stílusával nagy sikert aratott. Logikus okfejtése azt eredményezi, hogy a kutatások finanszírozására létesített Országos Természettudományi Alapból a kémiai technológia tanszék nagyobb összeget kapott. Ebből Varga elsőként szerez be nagynyomású autoklávot, amelynek segítségével 1928-ban tatai eocén-barnaszénből folyékony halmazállapotú hidrogénezett terméket sikerült előállítania. A kísérletekről számos publikáció jelent meg a hazai és külföldi szakfolyóiratokban. Ezekből értesült a tudományos világ Varga József nagyjelentőségű felfedezéséről, miszerint a szén és széntermékek hidrogénezési folyamatainál a kén nem katalizátorméreg, hanem ellenkezőleg, a kén és vegyületei a hidrogénezési folyamatot nagymértékben elősegítik. A róla elnevezett „Varga-effektust” a német szabadalmi hivatal fémjelezte azzal, hogy az eljárást szabadalomképesnek ítélte.
Eredményes munkássága elismeréséül a Magyar Tudományos Akadémia 1932-ben levelező tagjának választotta. A felvételét ajánló Ilosvay Lajos, Rados Gusztáv, Szarvasy Imre és Zemplén Géza többek között így indokolták javaslatukat: „Varga József alkalmas katalizátorok és katalizátorkeverékek kiválasztása és a hidrogénezés legelőnyösebb feltételeinek kikutatása útján – fiatal kora dacára – szakmájának egyik legelső tekintélyévé fejlődött ki. Kutatásainak értékét növeli az a körülmény, hogy a gyakorlati irányú kérdéseknél is először a tudományos alapot kereste, és arra igyekezett kiépíteni a gyakorlati megoldást. Kutatásainak gyakorlati eredménye az lett, hogy a leghasznavehetetlenebb kátrányból is kifogástalan benzineket tud előállítani. Varga Józsefben Akadémiánk egy buzgó, életét a munkának szentelő tagot fog nyerni.”
Székfoglalóját 1933. február 13-án tartotta Szénolajok hidrogénezése nagy nyomáson címmel. Ebben a tatai szénből előállított „mű-nyersolaj” 180–350 °C között forró párlataival, továbbá más hazai nyersanyag benzinné alakításával kapcsolatos adatokat közölt.
Sikeres kísérletei a műbenzingyártás terén az ipari kormányzatot cselekvésre késztetik, és 1933-ban Péten Varga szabadalma alapján állami üzemet létesítettek a magyar barnaszenek lepárlási termékeiből műbenzin előállítására hidrogénezéssel. Az üzemet gondozó Magyar Hidrobenzin Rt. választmányának elnöki tisztével Vargát bízták meg, és az ő szellemi irányítása alatt működő üzem például 1937/38-ban 550 tonna műbenzint és 210 tonna dízelolajat állított elő. Az első magyar műbenzint gyártó kísérleti üzem 1940-ig működött, amikor is a hazai olajmezők feltárása szükségtelenné tette további munkáját.
A péti üzem időszakában alkalma nyílott arra, hogy tapasztalatairól nemzetközi fórumokon is beszámoljon. Így 1936-ban a Budapesten tartott CIPCC (Comité International Permanent du Carbon Carburant), majd a Washingtonban rendezett III. energia világkonferencián tartott előadásaiból értesültek a világ szakemberei a Magyarországon végzett szénbenzingyártásról. Mindamellett tudományos sikerei nem vonták el az oktatástól, amelyet mindig elsőrendű feladatának tekintett. Egy professzor megítélésénél elengedhetetlen a hallgatóságához való kapcsolata. Mint professzor és a vegyészmérnöki kar több ízben megválasztott dékánja, a fiatalság teljes bizalmát élvezte, az iránta megnyilvánuló szeretet abban is megmutatkozott, hogy a patinás MAFC 1936/37. tanévben tanárelnökévé választja, és Varga tisztségét 3 évig viseli. Csak akkor válik meg az egyesülettől, amikor magas közéleti méltóságban az ipar irányító posztjára került.
A marxista történetírás újabb kori kutatásai alapján a II. világháború sok kérdésében ma már tisztábban kezdünk látni. Tudjuk, hogy az antifasiszta hatalmak szövetségének létrejöttében és koalíciója idején bonyolult, ellentétes érdekek ütköztek és tették a helyzetet áttekinthetetlenné. Varga közéleti szereplése a legmagasabb gazdasági vezető helyeken történelmünk rendkívül nehéz időszakára esett. Amikor a kormányba belépett és miniszteri tisztséget vállalt, a hivatalos álláspont a háborútól való távolmaradást, a semlegességet hangsúlyozta, amelyhez az ország alapvető érdeke fűződött. A béke megőrzése, a háborúnak határainkon kívül tartása, itthon pedig a termelő munka fokozása a nép jólétének emelése céljából; olyan feladatoknak látszottak, melyeket Varga József vállalhatott, amikor a műegyetemi katedrát a miniszteri bársonyszékkel felcserélte.
Mindamellett nehezen szánta rá magát, kinevezése körülményei ezt mutatják. Éppen előadásra indult, amikor naphegyi (I. ker. Dezső u. 12/a.) házuk előtt gépkocsi állt meg. A kocsit Teleki Pál küldte, hogy vigye Vargát a miniszterelnökségre. Az előzményekhez tartozik, hogy amikor 1939 februárjában Teleki elvállalta a miniszter elnökséget, feloszlatta a parlamentet és új választásokat írt ki. A választásokon – miután a baloldali erőket és a liberális ellenzéket visszaszorították – a kormány egyetlen ellenfelének a nyilasok maradtak, akikkel szemben Teleki kormánypártja elhatárolta magát. Önálló magyar jobboldali mozgalom mellett törtek lándzsát, visszautasították a német és olasz fasizmus szolgai átvételét. E politikájához Telekinek becsületes, puritán és a magyarsághoz hű munkatársakra volt szüksége, így érthető, hogy választása volt tanártársára esett. Varga a megbízás ellen szabódott, azzal érvelt, hogy nem foglalkozik politikával, így nem ért a miniszterséghez. Teleki azonban ellentmondást kizáró határozottsággal rávette, hogy vállalja el a megbízást, mint államtitkárnak – úgymond – alkalma lesz begyakorolnia magát. Varga még kikötötte, hogy a katedrát mindenképpen megtartja, és csak amikor ezt Teleki megígérte, állott kötélnek. A tanszék fenntartása is bizonyítja, hogy miniszteri tisztét átmenetinek tartotta, minisztersége alatt legalább negyedévenként látogatta a tanszéket, meghallgatta helyettesét, s mindenről tájékozódott, ami a tanszéken történt.
1939 májusában az iparügyi minisztériumba államtitkárnak, majd június 26-án iparügyi miniszternek nevezik ki. Közben a választásokon több műegyetemi tanártársával mandátumot szerez, Szeged város országgyűlési képviselőjévé választja meg. Így kezdődött közéleti szereplése, először mint iparügyi miniszter, majd 1939 októberétől a kereskedelem- és közlekedésügyi tárca vezetésével is megbízott miniszterként vesz részt az ország gazdasági életének irányításában, 1943 márciusában történt lemondásáig.
Hazánk történetéből tudjuk, hogy előtte már jó néhány mérnök vezette e tárcákat. A század első évtizedében Hieronymi Károly, majd Kossuth Ferenc vezették az ipar- és közlekedés ügyét. A kereskedelmi miniszterek sorában műegyetemi tanár is akadt, Hermann Miksa személyében, aki gépészmérnök volt, az iparügyi miniszterek között is találunk gépészmérnököt. Varga az első vegyészmérnök, aki miniszteri posztra került. Programját így fogalmazta meg: „…nemegyszer mondtam, hogy nem politizálok. Mérnökember létemre csak mérnökpolitikát folytatok. A mérnökpolitikának pedig alfája és omegája a beruházás. Mentől több utat, vasutat, hidat, telefont, távíróhálózatot, postaházat, iparvállalatot építünk, annál könnyebben, előnyösebben és annál hamarabb változik meg az ország belpolitikai helyzete… Bizton hiszem, hogy a magyarságnak és a magyar nemzetnek legbiztosabb politikája az, ha keményen dolgozik.” Az ország gazdaságának erősítésével, a termelés fokozásával tehát az emberibb életet, a tömegek életszínvonalának emelését kívánta szolgálni.
A náci Németországról vallott felfogását nyíltan is hangoztatta, erről számos történet forgott közszájon. Vajta László akadémikus emlékezete szerint például 1940-ben a műegyetemi hallgatók egy csoportos találkozásán Varga elmondta, hogy a magyar kőolajipar benzint adott el Svédországnak. A Németországon áthaladó vagonokat azonban a németek lefoglalták, ami ellentétes mindenféle jogi helyzettel, különösen a sokat hangoztatott német–magyar barátsággal. Hasonló esetek ismertetésével nagyban elősegítette a hallgatók tisztánlátását. Szavai és tettei között nem volt ellentmondás, a kritikus pillanatokban meggyőződése szerint cselekedett, a következményekre való tekintet nélkül. Történelmi szereplését a minisztertanácsi jegyzőkönyvek és egyéb hiteles iratok dokumentálják. Kezdetben az ország nem hadviselő félként távol maradt a háborútól, és békésen közeledett szomszédaihoz. Jugoszláviával is szorosabbra kívánta fűzni kapcsolatait. A kiküldött magyar államférfiak között találjuk Varga minisztert is. Sikeres útjuk hozzájárult az 1940 decemberében kötött barátsági szerződéshez, melynek célja lett volna a német imperializmussal szemben Délkelet-Európa békéjét biztosítani.
Az események sajnos más irányt vettek. 1941 márciusában a németek megtámadták Jugoszláviát. Április 3-án Teleki öngyilkos lett, majd a kormányzó kiadta a hadparancsot: „Előre, az ezeréves déli határokra!” A németek még azt is kívánták, hogy két motorizált dandár a Dunán átkelve, törjön be Szerbiába. A minisztertanácson ellenvélemények hangzottak el; a belügyminiszter után Varga iparügyi miniszter is azzal érvelt, hogy a hadparancs csak az „ezeréves határok”-ról szól. Az akcióra nem is került sor. Két hónap múlva történelmünk tragikus napjai következtek. Június 22-én Hitler megtámadta Szovjetuniót, 4 nap múlva álcázott német repülőgépek Kassát bombázták. Az állítólagos szovjet repülőtámadás hírére 1941. június 26-án a rendkívüli minisztertanácson Bárdossy miniszterelnök azt javasolta, hogy a támadás következtében tekintsék magukat hadiállapotban levőnek a Szovjetunióval. Ez ellen Keresztes-Fischer belügyminiszter többször felszólalt, Bánffy Dániel földművelődésügyi és Varga József iparügyi miniszterek csatlakoztak a belügyminiszter álláspontjához, melyben ellenezték a Szovjetunió elleni hadiállapot kimondását.
Varga nemcsak külpolitikai téren, hanem a belpolitikában is lelkismerete szavára hallgatott. A kormányzóval is szembe került, amikor a Horthy-unoka, a csecsemő István „megkoronáztatásának” komolytalan tervét elítélte. Még azt a képtelenséget is kieszelték, hogy a gyermeket a két uralkodó vallás főpapja felváltva neveli. „Ezt az őrületet csupán Varga és Szinyei-Merse miniszterek ellenezték meg és vetették el” – jegyezte fel naplójába Serédi hercegprímás.
1943 januárjában Voronyezsnél a szovjet hadsereg a hiányos felszerelésű 2. magyar hadsereget szétverte. A vereség súlyát növelte a németek kíméletlensége, a magyaroktól a járműveket elszedték, a sebesülteket ledobálták a kocsikról és hasonló embertelenségeket követtek el. A fronton elszenvedett súlyos veszteség pótlására pedig a német hadvezetőség totális mozgósítást követelt, és az ország összes anyagi erőforrásának a háború szolgálatába állítását erőltette. Ilyen körülmények között Varga már lelkiismeretével összeegyeztethetetlennek tartotta posztját, és felmentését kérve, 1943 márciusában kilépett a kormányból. Távozását kétsoros hír közölte a hivatalos lapban, nem kísérték a szokásos köszönetek, kitüntetések. Pedig még 1940-ben titkos tanácsosi rangot kapott, 1942-ben Corvin-koszorúval tüntették ki és az ország közlekedési hálózata fejlesztéséért a Magyar Érdemrend nagykeresztjét kapta meg. Hazai kitüntetések mellett a szerb Szent Száva rend, az olasz Korona rend és a bolgár Érdemrend nagykeresztjét adományozták részére. Jellemző, hogy a németektől soha semmiféle elismerésben nem részesült, holott a hitleri diplomácia propaganda- és vesztegetési célokból ugyancsak elhalmozta kitüntetéseivel a csatlós kormányok tagjait.
A látható kitüntetéseknél jobban örült a bizalomnak, amikor 1942-ben Szeged díszpolgárává választották. A városi határozat rávilágít államférfiúi sikerei forrására, az indokolás szerint ugyanis a választás azért esett reá, mivel megismerték „bölcs nyugalmát, szilárd felelősségérzetét, lelkiismeretes gondosságát, tárgyilagos ítélőképességét és készségét, felkészült, biztos tudását, melegen érző emberi szívét”. Utolsó szereplése Sopronban 1943-ban szimbolikus jelentőségű. Az 1921. évi népszavazásra emlékeznek, amikor a város magyar maradt és nem Ausztriát választotta. Az ünnepi beszéd megtartása demonstrációval ért fel a germán áradat fenyegetésével szemben. Beszédében Varga Széchenyit idézi: „Mindenek előtt áll előttem: hűség a fajtámhoz!” A Habsburgokról megállapítja, hogy kisebbségi sorba akartak süllyeszteni bennünket, majd megsemmisíteni. A múltról szólt a jelennek, célozva arra a veszélyre, mely a fasiszta német birodalom győzelme esetén bekövetkezne hazánkban.
Lemondását követően ismét elfoglalja helyét a Műegyetem katedráján. Folytatta az oktatási és a kutatási munkát, melyhez felhasználta az iparhoz fűződő kapcsolatait. Szénnemesítési kísérleteit korábban a MÁK anyagilag támogatta, ennek révén az igazgatóság elnökének választották. A MÁK volt tisztviselői, így dr. Beke Béla c. egyet. tanár előtt örökre emlékezetesek maradnak szavai, melyeket 1943 júniusában, az államfő születésnapján rendezett gyűlésen mondott. Amikor felköszöntötte a kormányzót, bölcsességet kívánt neki, amire nagy szükség van, „mert háborúban vagyunk, háborúban, mely nem tudjuk, meddig fog tartani és hogyan fog végződni”.
Érthető, hogy Vargát a németbarát elemek megbízhatatlannak tartották. Hogy a megfigyelést kikerülje, leköltözött kenesei villájába, innen járt fel az előadások megtartására. 1944 nyarán a villát egy SS-tábornok foglalta el, Vargáék kénytelenek Budapestre visszajönni. SAS behívót küldenek részére, amit csak nagy nehezen tud felmentő határozattal elhárítani. Novemberben pedig arra utasítják, hogy jelentkezzék a Németországba való kitelepítésre. Varga professzor egy szál ruhában csak üggyel-bajjal tudott háza hátsó kijáratán át elmenekülni az elszállítására érkezett karszalagos nyilasok elől. Orvosbarátai segítségével a budai Siesta Szanatóriumban vészelte át Budapest ostromát, s itt érte a felszabadulás.
Házát a bombák tönkretették, átmenetileg a Műegyetem közelében kapott szállást. Lakásából mindössze egy szobabútor maradványait tudta összegyűjteni. Varga professzorban azonban volt elég erő az újrakezdéshez. Nem hagyta itt országunkat, pedig az egész világon ismert neve ezt könnyen lehetővé tette volna. Szeretett hazájában maradt, segített az újjáépítésben, és Széchenyi tanítását követve, tettekben mutatta meg hűségét a magyar nép iránt. A második világháború befejezését követő örömteli hangulatot nehéz időszak váltotta fel. Súlyos károk érték a Műegyetemet, a kémiai technológia tanszéken is tűz pusztított, mely a könyvtárat és irodai anyagot – köztük Varga professzor számos dokumentációját – megsemmisítette. A tanszék munkatársai professzorukkal az élen, a kéthónapos ostrom alatt legyengült szervezettel kezdtek a romeltakarításhoz és helyreállításhoz. E hősi korszak fáradságos munkájának eredményeképpen rövidesen megkezdődött az oktatás, melybe fontos újításként a laboratóriumi üzemi kísérleteket is bevezették, a gyáraktól kapott és az ott működő berendezések kisebbített másain.
1948-ban, szabadságharcunk centenáris évében, fontos események történnek a műszaki felsőoktatásban. Az átszervezett Budapesti Műszaki Egyetem keretében Veszprémben Nehézvegyipari Kart létesítettek, mely 1951-től Veszprémi Vegyipari Egyetem elnevezéssel önállóan működik. Polinszky Károly dékán felkérésére Varga professzor négy évtizedes oktató-kutatómunkában szerzett tudását Veszprémben is kamatoztatta. 1952-ben elvállalta az Ásványolaj- és Szénfeldolgozó Iparok Tanszékének vezetését, amivel nagyban megnövelte a fiatal műszaki egyetem tudományos rangját. A második katedra értékét növeli, hogy abban az időben került sor a Nagynyomású Kísérleti Intézet felállítására (1951), és ennek megszervezése sok munkát jelentett. Az intézet létrejöttét – az iparfejlesztés szükségessége mellett – Varga professzor szorgalmazásának köszönhette, aki a kőolajipar forradalmi átalakulásának jelentőségét kiváló érzékkel felismerte.
Az alapítást követő évben az abban az időben feltárt nagylengyeli kőolajmező hasznosítása volt a központi feladat. Ez a kőolaj erősen aszfaltos volt, amelynek motorhajtó anyaggá való hidrogénezéséhez 700 atmoszféra nyomás, költséges berendezés kellett. Varga a meglevő adottságokhoz keresett és talált megoldást, amikor megalkotta élete főművét, a középnyomás mellett alkalmazott hidrokrakk-eljárást. 1954-ben a Péti Nitrogénművek telepén levő volt „hidrobenzin” épületében már működött a napi 5–20 tonna kapacitású félüzem, ahol az első modern európai hidrokrakk-eljárást nagyüzemi kísérletre alkalmas mértékig sikerült kidolgozni. A „Varga-féle hidrokrakk”-eljárás ipari használhatóságát azután a fél- és nagyüzemi kísérletek teljes mértékben igazolták. Hazánk így megelőzött sok, a modern kőolaj-feldolgozásban élenjáró államot. Varga a nagynyomású eljárást „ólomlábon járó technológiának” nevezte, és helyette elegánsabb megoldást talált, a középnyomáson, mindössze 60–70 atmoszféra nyomáson keresztülvihető hidrokrakkolást, melynél félannyi hidrogénre volt szükség, mint a klasszikus hidrogénező eljáráshoz. Módszerével közel 70%-ra sikerült a motorhajtásra alkalmas anyagok mennyiségét fokozni.
E nagy jelentőségű kutatómunka elismeréséül, a szocialista építőmunkában a tudomány terén elért eredményeiért kétszer is kitüntették Kossuth-díjjal (1950, 1952). A Magyar Tudományos Akadémia a felszabadulás után az elsők között, 1946-ban választja meg rendes tagjának. Mint akadémikus, aktívan részt vesz az Akadémia munkájában. Az MTA Kémiai Osztályának Közleményei szerkesztő bizottságának tagjaként példát mutat a fiataloknak az Akadémia periodikáiban publikációival, továbbá a nagygyűléseken, osztályüléseken tartott előadásaival. Tapasztalatait, szaktudását a Kémiai Osztály vezetőségi tagjaként és mint az osztályon belül alakult Szervetlen Technológiai Főbizottság és Széntechnológiai Bizottság elnöke értékesítette.
Közéleti tisztségek viselésétől sem zárkózik el. A Magyar Kémikusok Egyesületének elnökségi és választmányi tagja és 1954-től haláláig tagja a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Hazafias Népfront Országos Elnökségének.
De nemcsak itthon, hanem külföldön, főleg a baráti államokban is tevékenykedik, segíti a kutatásokat. 1953-ban például Prágában mint a magyar kormánybizottság vezetője, a két ország hidrogénezési kutatásaira együttműködési szerződést kötött. Járt Lengyelországban és az NDK-ban, ahol a Német Tudományos Akadémia meghívására tartott előadásokat Berlinben, Böhlenben. Az NDK-val kötött közös megállapodás alapján a nagyüzemi kísérletekre a böhleni Otto Grotewohl Kombinátban került sor. Ezekre az 1956-os ellenforradalom miatt nem tudott kiutazni, s röviddel később meg is betegszik. Betegágyán tudja meg, hogy a böhleni nagyüzemi kísérletek teljes sikerrel jártak. Varga már a jövő terveit szövögeti, de néhány heti súlyos betegség után, 1956. december 28-án meghal. Búcsúztatásán a kormány, az Akadémia, az egyetemek és a társadalmi egyesületek képviselői a legnagyobb elismeréssel adóztak tudományos működésének és emberségének. A Magyar Kémikusok Egyesülete emlékülésén az újonnan alapított Wartha Vince Emlékérmet első ízben néhai Varga József professzornak adományozta. Az 1959-ben alakult Magyar–Német Varga Tanulmányi Társaság az eljárás megalkotójának tiszteletére mindmáig az ő nevét viseli. A Veszprémi Vegyipari Egyetemen 1962-ben felállított mellszobra idézi a hallgatóság emlékezetébe szeretett professzorát. A példát az alma mater is követte, és a Budapesti Műszaki Egyetem aulájában 1966-ban avatták fel bronz mellszobrát, a Műegyetem kiválóságainak szoborcsarnokában.
