Fizikai kémia
Fizikai kémia
A múlt század 60-as éveiben a fizikai kémia még gyermekcipőben járt. Mikor Wartha beiratkozott a Zürichi Technikai Főiskolába, vagyis 1862 őszén, W. Ostwald, a fizikai kémia első rendszeres művelője Nyugat-Európában, mindössze 9 éves volt, s maga a fogalom is – amely Lomonoszovtól Származik – csak az ötvenes években kezdett testet ölteni; de Wartha egyetemi tanulmányai idején tudatosan, mégpedig úgy, ahogy azt Lomonoszov meghatározta, mint a fizika tételeinek és kísérleteinek alkalmazása a kémiai műveletek megvilágítására, még ismeretlen volt. Pedig Wartha professzorai közt Heidelbergben olyan nagy szellemek,. mint Bunsen és Kirchoff, a színképelemzés, vagyis a fizikai kémia egyik leghatékonyabb eszközének fölfedezői szerepeltek.
Mégis, Wartha első tudományos munkája, A melegség (vagyis, mint ma írnánk, a hő) összefüggése a vegyrokonsággal, amely kéziratban már a heidelbergi évek előtt megjelent Zürichben az ottani magyar hallgatók Zürich évkönyvének első kötetében, tehát 1864-ben, termokémiai, vagyis fizikai kémiai tanulmány volt. Látni fogjuk, hogy Wartha érzékenysége a fizikai módszerek iránt általában hozzátartozott sokoldalúságához. Így érthető, hogy mintegy 30 fizikokémiai publikációja jelent meg.
Második fizikokémiai munkája a szilárd szénkénegről szól, amelyet 1870-ben publikált a B. d. ch. G.-barí, s azután, 1871-ben, a T. K.-ben, s a harmadik, az égésről, ugyanott jelent meg röviddel az előbbi után. Másik fizikokémiai, de tulajdonképpen inkább művelettani munkája a célszerű gázfejlesztő készülékekről 1872-ben, a B. d. ch. G.-ban jelent meg. A következő évben Subic értekezését elemzi a gázok fajhőjéről, majd 1874-ben egy tanulmányt publikál az állandó jellegű normállángok előállításáról a B. d. ch. G.-ban és utána a Z: a. Ch.-ben. 1875-ben Bunsen jégkaloriméteréről számol be a B. d. ch. G.-ban, valamint 1876-ban ugyanerről a J. F:, Ch.ben. A svájci V: N: G. Z-ben a levegő alacsony és magas nyomásónak befolyását az égésre elemzi, s ezt a tanulmányt a Természettudományi Közlönyben és még két más német folyóiratban (P. p. J. és J. p. Ch.) is hozza ugyancsak 1876-ban. Magyarul is mégegyszer megjelenik a tanulmány, még ebben az évben, a M. L-ban.
Kiemelkedő jelentőségű munkái 1877-ben a Schuller Alajossal, a Műegyetem fizikatanárával végtett kalorimetrikus tanulmányok. Az első cikk erről az A. Ph. Ch.ben, a második a B. d. ch. G.-ban, a harmadik az MTA természet tudományi kiadványaiban jelent meg. Ugyanebben az évben leközli ezt a munkát a M. L.-ban is: Az érzékeny láng előállításáról is újra ír ebben az évben, de megjelenik egy műszertani tanulmánya is a fizikai kémia egyik legrégibb eszközéről, a termométerről, amelyet hegyi kristályból állított elő.
A következő évben (1878-ban) Wartha visszatér a nyomás és az égés lefolyásának összefüggésére (J: F. Ch., 1876.). Majd meglepetésszerűen egy elektrokémiai munkát publikál a fémes szelén vezetőképességéről, s annak molekulaméreteiről a T. K.-ben. 1881-ben a Z. a. Ch.-ben az alkoholgőz és levegőkeverékek gyulladási hőmérsékletéről számol be, s 1883-ban a színkülönbség és a hőmérséklet összefüggéséről ír a T. K.-ben. A következő évben még egy elektrokémiai munkája jelenik meg a koksz vezetőképességéről ugyanott.
Aztán majdnem 10 év múlik el, mielőtt egy fizikokémiai tanulmánya kerülne a nyilvánosság elé 1893-ban, ugyancsak a T. K.-ben, a megfagyott oltott mészről. További 7 év után a szesz denaturálásakor megfigyelt térfogatváltozások érdeklik (uo. 1900-ban), majd a következő évben a fajsúlytabellák normális hőmérsékletéről értekezik (uo. 1901-ben), megint egy év múlva a puskaporégés nyomás- és kőparamétereivel (uo. 1902), valamint a tágulás okozta lehűléssel (uo.) foglalkozik, 1903-ban egy. magától értetődőnek látszó. cikke jelenik meg ugyanott a száraz homok súlyának változatlanságáról zárt térben, s végül utolsó; ugyancsak eleminek tetsző fizikokémiai munkája még ebben az évben a jég sózásáról.
