A TECHNIKAI VEGYÉSZKÉPZÉS KEZDETE
A TECHNIKAI VEGYÉSZKÉPZÉS KEZDETE
Legnagyobb felsőoktatási intézményünk a Budapesti Műszaki Egyetem, a közelmúltban ünnepelte egyetemi rangra emelésének és a karok megalapításának 100. évfordulóját. A centenáriumi visszaemlékezések megállapítják, hogy az egyetem átszervezésének egyik legjelentősebb eseménye az volt, amikor az általános és technikai kémiát szétválasztották, és az újonnan létesült kémiai technológiára Eötvös József közoktatásügyi miniszter 1870. október 1-ével dr. Wartha Vincét professzorrá kinevezte. Ezzel a „vegyiparműtani” nevet viselő katedra felállításával kezdődik a műszaki vegytan önálló művelése és Wartha érdeme; hogy ez a kevéssé ismert diszciplína hazánkban rövid időn belül meghonosodik és Wartha, majd tanítványai munkásságával a magyar műszaki kémia kifejlődik.
A kémia oktatásának Magyarországon nagy hagyományai vannak. Ismeretes, hogy az első kémiai tanszéket az ország legrégibb technikai oktatási intézményében, a selmeci Bányászati Akadémián 1763-ban alapították. A laboratóriumi gyakorlatok bevezetéséről híressé vált intézetben tanítják azután hosszú időn át a kémiát és a vegyi nyersanyagokat. A nagyszombati egyetem orvosi karán is létesítenek 1769-ben kémiai és növénytani tanszéket, amely természetesen az orvosképzés céljait szolgálja. A Pestre költözött egyetemen azután a kémia tanszéket az orvoskarról áthelyezik a bölcsészkarra, és itt alakulnak a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben Than Károly és Lengyel Béla körül azok az iskolák, melyek főleg analitikai, kísérleti és elméleti kémiával foglalkoznak.
Ámde a technika és az iparok fejlődése, köztük a 19. század utolsó harmadában mindjobban kibontakozó vegyipar, oly intézményeket igényelt, ahol az új iparágak részére képeznek ki szakembereket, megismertetvén őket a korszerű technológiákkal. Hazánk – bár a feudalizmus béklyóitól terhelten – megindul a kapitalizálódás útján. Széchenyi és Kossuth követelésére, hosszas huzavona után 1846-ban megnyílik a József-ipartanoda, amely azonban nem az országgyűlés által igényelt „Mű-Egyetemi Intézet”, hanem csupán egy középfokú iskola.
Az intézet megalakulásáról, az első évtizedek mostoha viszonyairól a kortársak leírásaiból értesülhetünk, Wartha Vince is, akinek élete minden jelentős eseménye a műegyetemhez fűződik, sokat foglalkozik az iskola kialakulásával, történetével. Rektori beszédeiben visszatérő téma a mérnökképzés és a társadalom, a műegyetem és az ország ipara közötti összefüggések vizsgálata. Wartha a mérnökképzés hazai szükségességét Rákóczi György idejére vezeti vissza, 1646-ban ugyanis a tokajvidéki Tisza szabályozását külföldi mérnökökkel végeztették. A vízi és közlekedési utakhoz értő szakemberek hiánya eredményezte, hogy 1782-ben a budai egyetemen felállították a Geometricum Institutumot. Ennek a világviszonylatban elsőnek létrehozott mérnöki intézetnek alapítólevelét Wartha igen fontosnak tartja, ezért beszédeiben többször hivatkozik megállapításaira. Kiemeli például azt az intelmet, hogy a hallgatóságot „nem kell puhán nevelni, hanem ellenkezőleg, a mérnököknek fáradtságos munkájára inkább edzeni szükséges, amiért a gyakorlatban a műszereket, felszerelő tárgyakat a hallgatók maguk cipeljék”.
A 19. század első évtizedeiben Európában az iparhoz értő szakemberek képzésére mindenütt politechnikumokat, műszaki jellegű főiskolákat létesítettek. Magyarországon azonban Bécs elnyomó politikája érvényesül, és. ezért nem az ország érdekeinek megfelelő és Vállas Antal tanár javaslatában kidolgozott „Magyar Központi Műegyetem” kerül felállításra, hanem egy életképtelen, felemás iskola, melyet Wartha ironikusan így jellemez: „Ezen ipartanoda megalapításával azonban nem műszaki egyetemet létesítettek, hanem egy rendkívül összezsugorodott középiskola-félét, azon nevezetes cél kitűzésével, hogy a technikának, a mezőgazdaságnak és kereskedelemnek neveljen erőket. E célhoz azonban nem adtak semmiféle gyűjteményeket, sem eszközöket…
Az 1848-as polgári forradalom és nemzeti szabadságharc kitörése nagy lehetőséget ígér, jól megfigyelhető, mennyire felmelegszik hangja, mikor erről ír, és mennyi gyűlölettel emlékezik az „abszolút időszakról”, a reakció koráról: „1848. május havában az új intézet közel állott hozzá, hogy műegyetemmé átalakítva, áldásos működését a megfelelő eszközökkel folytathassa… Fájdalom, a szabadságharc közbejött mozgalmai ez üdvös szándékot meghiúsították, és az ipartanoda maradt, ami volt, egy vegetáló, életre nem képes intézmény. Következik a reakció ideje. Bécsben egy katonatiszt, Budán egy szerzetes igazgatója a műegyetemnek! Szomorú idők következtek a József ipartanodán is. A tanártestület egyik tagja vértanúságot szenved politikai meggyőződéséért.”
Az iskola tantárgyai között kezdettől fogva a kémia oktatása is szerepel „általános és műi vegytan” néven, a tanár az a dr. Nendtvich Károly Orvos, aki Bugát Pállal és Irinyi Jánossal egy magyar kémiai műnyelvet dolgozott ki. Nevezéktanában a hidrogén köneny, az oxigén éleny, a bróm büzeny stb. elnevezést kapta. Ezen az erőltetett műnyelven jelent meg az Életműtlen műipari vegytannak alapismeretei című könyve 1844ben, melynek nyelvtanilag is hibás kifejezései szerencsére nem kerültek közhasználatba.
A szerves és szervetlen vegyészetet, valamint a technikai kémiát a megfelelő gyakorlattal heti 5 órában tanították, és ez a vári politechnikum primitív viszonyai között mérhetetlenül kevés, különösképpen, ha az előadó tanár sem rendelkezik technológiai ismeretekkel. Mindezekhez járul az általános helyzet, a Bach-korszak, majd az abszolutizmus időszaka, érthető, hogy a stúdium alacsony színvonalon mozog, és alig fejlődik. Ezekről az évekről egyik visszaemlékezésében ezt írja Wartha: „Hogy minő állapotok uralkodtak 1850-től 1867-ig, azt mindannyian tudjuk. Ebből az időből nem idézek okmányokat, mert undorodom tőlük.”
Változást mind az ország, mind az intézet életében csak a kiegyezés évei hoznak, amikor Eötvös József másodszőr is a közoktatás élére kerül, és napirendre tűzi a Műegyetem fejlesztését. AZ újonnan szervezett tanszékek élére oly fiatal és kiváló szakembereket nevez ki, mint a Zürichben és Heidelbergben kiképzett Wartha. Az esemény horderejét a kortárs Ilosvay Lajos 1900-as évi rektori székfoglalójában találóan fejezi ki: „…addig, amíg Than Károly a tudományegyetemre, Wartha Vince a műegyetemre nem került, kémiai kérdések tudományos megoldásával – a szó igaz értelmében – nálunk nem is foglalkoztak.” Ez a kiragadott mondat jól érzékelteti Wartha Vince szerepét a magyar kémia fejlődésében, rávilágít tudománytörténeti jelentőségére.
Találmányai, sokrétű munkássága, polihisztori ténykedése mellett legfőbb érdeme, hogy a modern szemléletű kémia technológia tanítását és kutatását megszervezte és vegyészgenerációk nevelésével iskolát teremtett, amely Wartha nyomdokain haladva, alkotóan tovább fejlesztette a műszaki kémiát, ezt a nálunk eddig alig ismert tudományszakot.
