A kölcsönló
A kölcsönló
A legnagyobb dologidőben lesántul az István lova. Sebaj, gondolja, majd kölcsönkéri a szomszéd faluban lakó komájának, Jánosnak az egyik lovát. El is indul gyalog, lelkesen. Az első kilométer után így morfondírozik:
- Még szerencse, ha van az embernek egy ilyen jó komája, akiben bízhat, hogy kimenti a bajbul. Együtt katonáskodtunk, én is segítettem, ő is fog biztosan...
Újabb kilométer után így tűnődik:
- Persze, dologidőben neki is szüksége lehet a lóra. De hát azért komám, hogy segítsen!
Megteszi a harmadik kilométert is.
- Akár komám, akár nem, az biztos, hogy nem fogja egykönnyen ideadni. Pedig én is hányszor adtam neki ezt-azt.
Megy tovább.
- Lám, a múltkor is behívott a kocsmába egy pájinkára, és aztán csak a sajátját fizette ki.
Az ötödik kilométer után megáll.
- A legjobb lenne visszafordulni, hisz úgyis hiába megyek! Nem adja az ide a lovát egy percre sem... De már az út nagy részét megtettem, hát meg kell próbálni...
Megy, beér a faluba, s meglátja Jánost a portája előtt.
Megáll előtte, s rárivall:
- Tudja, mit? Tartsa csak meg magának azt a göthös lovat!
