Babarczy calád, (Báró).

Teljes szövegű keresés

Babarczy calád, (Báró).
Nevét a Baranya megyében fekvő Babarcz helységtől veheté, azonban a családot Csongrád megyében látjuk föltünni. Imre e század elején Csongrád megye első alispánja volt (1810–15.). A család név mégis leginkább Antal által hatott ki. Ez Budán született 1813. febr. 12-kén. Szintén Csongrád megyénél kezdé hivatalos pályáját mint jegyző 1832-ben; azután szolgabiró lőn. 1840-ben a helytartó tanácshoz titoknokká, később tanácsossá neveztetett. Az utolsó (1847-ki) pozsonyi országgyülésre Csongrád m. követévé választatott. A conservativ udvari- és aristocrata-párt egyik eszesebb vezértagja lévén, neve nagyon ismeretes lőn. A forradalommal nem tartva, 1849. elején Pest megye és jászsági cs. kir. biztosként működött. Azután élelmezési főpolgári biztosságot viselt. Érdemeiért szent István rendjét kapta, azután pedig e rend szabályaihoz képest birodalmi báróságra emeltetett 1855-ben*. Ugyan ez év vége óta a soproni urbéri főtörvényszék elnöke. Testvére Imre katona volt jelenleg nyugalmazott alezredes, kire a bárói rang szinte kiterjesztetett.
Pesti Napló 1855. dec. 11-ki szám.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem