Emlékezetes nevet vivott ki egyik elődük Dobozy Mihály 1526-ban a mohácsi vész után septemberben, mint ritka feláldozásu házaspár. Ujabbkori egyik jeles történetirónk igy adja elő az eseményt:
„A rendkivüli veszély idején – mely a vértes hegy tövében Marót helység mellett öldöklő török csapatok kegyetlenségében állt, – egy rendkivüli jellemü házaspárt mutat fel a magyar történeti évlap: Dobozy Mihályt, Fejér vármegye egyházas-tabajdi egy telkes nemesét , és nejét, a Külső-Szolnok vármegyebeli farnosi birtokos Ilonát . A maróti táborban voltak ők mind a ketten, s midőn látta a néki búsult férj, hogy emberi kar többé nem képes visszatartani az erőtvett ellenséget, utolsó eszközhöz, a szaladáshoz nyult. Háta mögé, lovára kapta szép Ilonáját, erősen átkaroltatta magát és vágtatott mig s merre lehetett. Azonban a kettős teher alatt megfáradt ló lankadni kezdett, a rivalgó török csoport mind közelebb nyomult. A halált, vagy mi egy hű nőnek sokkal borzasztóbb volt, az ellenség gyalázatos rabsziját elkerülni lehetetlen lőn. A kétségbeesés pillanatában könyörögve kérte férjét a lelkes nő: ölje meg őt, nehogy török kézre jusson. Elhangzott a férj komoly keble előtt a borzasztó könyörgés. „Ne félj – monda – Istenben bizzál, megszabadulunk.“ De a török már-már sarkukban volt. Az asszony, hogy férje legalább magát megmenthesse, a lóról hirtelen leugrott, még egyszer könyörgött; Dobozy a kérelmet többé meg nem tagadhatta, s kardcsapása alatt a szeretett asszony halva rogyott le. És a már mindent elvesztett férj tovább szabadulásról nem gondolkozott; elbúsultan rohant a sűrü ellenség közé, s vitézül áldozta fel a honért saját életét .“
Dobozy nevü család jelenleg Bihar, Borsod, Fejér, Szabolcs és Torna vármegyében él.
Bihar megyében egyik ágazatnak néhány izén a családfa igy alakult:
Dobozy; Teréz (Mihályi Sándor fő-ügyvéd); Krisztina (Fráter István); Mihály Bihar várm. szolga- és t.-biró. (Kereki Csanádi Teréz) Vajdán 1808.; Lajos al-ezredes. (Rhédey Polexina); Lajos 1808.; József 1808.; István 1808.; Mihály 1808.; Teréz 1808.; Róza 1808.
Lajos előbb huszár-kapitány, több háborúban vett részt, később a Bihar vármegyei felkelő seregnél őrnagy, utóbb al-ezredes lőn. Nejétől Rhédey Polexinatól a halál által megfosztatván, többé nem nősült, s gyermektelenül halt el. Testvére Mihály, ki előbb Bihar vármegye szolgabirája, később táblabirája volt, nemzé a táblázaton láthatókat. Mind a két testvér Vajdán lakott.
Jelenleg Dobozy Lajos birtokos Bojton.