VII. István ágazata.

Teljes szövegű keresés

VII. István ágazata.
VII. Istvánnak, ez ág fejének neve 1644. jön először elé. Nőtlen volt még ekkor, de özvegy anyjának nem igen engedelmes fia, a miért ez 1644. junius 21-én panaszt tesz ellene a megyei közgyülésen, kérvén az ország ártikulusai szerint megbüntetését, e mellett kijelentvén, hogy házánál szenvedni tovább nem fogja. Ismeretlen nejétől két fiát hagyott maga után: X. Györgyöt és VII. Zsigmondot. 1677-ben már nincsen életben. – Zsigmond* maradék nélkül halt el.
Zsigmond 1694-ben kün volt Tökölynél és ez utóbbinak naplója szerint 1694. jul. 16-án P. Zsigmond neje ellen törvényes vizsgálat tartatván, eklezsia követésre ítéltetett, s inhonesta personának bélyegeztetett. – N. I.
X. György részt vesz azon szerződés kötésében, melynek erejénél fogva nagy bátyjai s nagy nénjei a VII. György által Nyári Istvánnak zálogba adott jószágokat visszaválthatni Bátori Zsófia özvegy fejedelemnének cédálják 16 ezer forintban, 1677-ben – felesége Sztojka Druziána volt, kitől két gyermeket nemzett: VI. Imrét és XII. Györgyöt.
Györgyről egy 1780. tett protestationalis szerént csak annyi tudható, hogy fia VII. Imre, unokája VII. János volt. E János protestál t. i. Rátonyi Erzsébet és Heléna ellen, hogy azok az ősök Pogány István által zálogba tett karácsonfalusi s más javakat a királyi fiscusnak örökösen eladták. E VII. János ugy látszik magban szakadt, mert utódairól semmi emlékezet nincs.
VI. Imre lakását Máramarosból Ungmegyébe tette át. 1732. 1748-beli iratok szerint ott lakik. Az utóbbi évben az Ung megyei rendek előtt vall magának ügyvédet. Neje egy jegyzet szerint Varga családbeli volt, de keresztnevét nem találtam följegyezve. Két fia maradt: V. Ádám és VII. Imre, s egy leánya Éva.
Ezek közül Imre visszajött lakni Máramarosba. 1750. már itt lakik. Főjegyzője volt a megyének. Meghalt 1775-ben, özvegyen hagyván nejét Pogány Krisztinát, ki VI. Pogány Jánosnak Darvai Ágnestől született leánya vala. Három fia és három leánya maradt: VIII. János, II. Dénes, Bénjámin; Rákhel, Dobsa Istvánné Tisza-Keresztúrban, ki 1834. mint 71 éves agg halt el; Ágnes Rátonyi István őrnagy hitvese; Julia ki kisded korában, és Lidia, ki hajadonon halt meg 1820 után; örököseiül az Ágnes maradékait hagyván, ezenkivül bő részt juttatván javaiból egyházaknak, szegény-ápoló intézeteknek, iskoláknak, ezek közt a szigeti ref. főtanodának is. Lakott Szatmáron.
A fiak mind magnélkül multak ki: Bénjámin 1819-ben, Dénes mint 80 évű agg Urmezőn; János Fancsikán Ugocsa megyében. Ez utóbbi nevezetes alispánja volt Ugocsa megyének 18 éven keresztül, mely pályán szerzett érdemei királyi tanácsosi ranggal jutalmaztattak meg Ferencz király által (1827.)
V. Ádám Hevesmegyében lakott. Két fia maradt: VI. Ádám és XIII. István. Ez utóbbi 1796. halt meg, mint az egri káptalan ügyvéde. Vagy ő, vagy apja volt, a ki a kath. vallásra átlépett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem