Gerliczy család. (Báró).
Egyike a legrégiebb magyar családoknak; bölcsője Krassó vármegye. Neve hajdan Gerlistei, Gerlicze, Gerliczy, sőt Horvátországba átszármazva, Gerlichich alakban is iratott. Törzse Tuarko * II. István király alatt (1114–1131.) élt, s róla egy ideig a család Tuarko-nak is neveztetett.
Különböző személy azon Tvartkó-tól, ki 1104–1109-ig Bosznia bánja volt.
Tuarkónak egyik ivadéka Gerlicze Jakab idősb Jakab-nak fia IV. Béla király alatt a lodomeriai herczeg elleni harczban, Yrjzlow vára ostromában, hol hősi elszánással hágva meg a falakat, a zászlót a vár tornyára tüzé, és végre 1241-ben egyike volt azoknak, kik a sajói ütközetben mindenütt a király kiséretében harczoltak, és annak a tengermellék felé menekülésére éltök veszélyeztetésével és vérök ontásával útat nyitottak, s biztosságáról, élelméről gondoskodtak, mint ezt ezen érdemeiért IV. Béla királynak Wrych földéről, és Zwplych földjén három ülésről (cum tribus mansionibus in terra Zwplych) 1256-ban kelt adománylevele * előadja.
Lásd gr. Kemény Józsefnek az Árpádia történeti zsebkönyv első évi foly. 156–185. lapján a „Gerliczyek nemágazati értekezését“, hol ezen s a többi oklevelek is közöltetnek, s melyek után közöltetik itt a Gerliczy család ismertetése.
Emlitett ifjabb Jakabnak kis unokája volt Gerlicze László, kinek elsőszülöttje Gerlicze Jakab Boszniában verbosi főkormányzó, második fia Gerlicze Peregrin pedig 1387–1437-ben püspök * volt. E két testvérrel egy időben élt vér-atyafiok Gerliczei Sebestyénnek (vagy mint irva van: Sebastiani de Gerlista = Gerlistye) fia István, ki 1410-ben Pipó temesi bántól ősi birtoka Gerlistye helységre uj adománylevelet nyer. Ezen Istvánnak egyenes vonalon utódai Gerlistyei Péter és György 1575-ben éltek, kikről alább lesz szó.
Különböző személy azon „Frater Peregrinus de Saxonia“ nevü 1349–1355. bosnyák püspöktől, ki Praynál (Hierarchia II. 430.) előfordul.
Ez időben a Gerliczei vagy Gerlistyei családnak egyik ága már Erdélyben is birtokos volt, és ott Hunyad megyei Arany nevü helységről aranyi előnévvel élt, igy aranyi Gerlistyei Miklós gyerő-monostori Kabos Mihálylyal 1431-ben Báthori István erdélyi vajda iktató parancsa folytán iktattatnak be Szegh Demeter Hunyad megyei, és Fustyán Péter minden erdélyi birtokaiba Zeyk András ellentmondása mellett.
I. Ulászló korában Gerlistyei Lászlót és Jánost találjuk, kik érdemeikért a Mehadikai családdal együtt Mehadika, Csebnyak, Parho stb helységről királyi adományt nyertek. Nem sokkal ezután ismét Gerlistyei Jakab tünik fel, kit I. Mátyás király arra érdemesittetett, hogy egész Gerlista vagy Ruderia, és Prilipecz falukról uj királyi adomány-levéllel megajándékoztassék. Kelt ez uj adomány Budán 1484. sz. Máté apostol ünnepén.
Most emlitett Jakab és testvére István 1486-ban Mátyás királytól ismét más adománylevelet nyertek, mely szerint a király, neje Beatrixxal egyetértve, a Bolsavicza folyó mellett lévő Rappolt, Plessiva egész falvakban, és Valisora részjószágban lévő minden királyi jogokat nekiek engedi. A következő 1487-ki év szintén uj kiváltságokban részesité Gerlistyei Jakabot, ki már akkor Tayeray második bán (vice banus) volt, és azt nyeré, hogy Karánsebesen szerzett háza minden adótól és városi szolgálattól fölmentetett, ő pedig és maradékai minden itélő hatalom alól kivétettek, ugy hogy csak a szörényi (zewrinai) bán és másod bán elé volt idézhető. Ezeken fölül 1488-ban Gerlista vagy Rudera, Prilipecz és Valisora helységbeni minden királyi jogokra is adományt nyert. Jakab 1498–1502-ben már az ország bárói sorában mint szörényi bán fordul elő, és részt vett ez időben Jajcza vára ostromában is *. 1502-ben Zvornik várát vette be. 1504-ben még élt, a következő 1505-ben már nem leljük az élők sorában. Fiairól alább.
Istvánffy: Libro IV. p. 31. tesz róla emlitést e szavakkal: „praesidiis etiam, quae ducibus Petro Tarnoco et Jacobo Gerlistano severini excubabant, in auxi ium evocatis“ etc.
Jakabnak és Istvánnak volt még egy testvérök Gerlistyey György, ki 1490–92-ben csanádi püspök volt *.
Gr. Kemény József szerint sem Batthyány Ignácz, sem Pray (Hierarchia) nem emliti a csanádi püspökök névsorában, hanem előfordul Bonfininél (Dec. IV. lib. VIII.) Csanádi püspökül követeli hiteles irók nyomán – ugymond – a Gerliczyek bárói diplomája 1777-ben, ezen szavakkal: „quin et fratrem ejus Georgium nominatum inter Praesules Chanadienses numerari. – Batthyány Ignácz (Series Episcoporum Chanadiensium, pag. 110.) a római szék jegyzőkönyvéből vett adat szerint 1493-ra Lukácsot tesz csanádi püspöknek; és György-ről Bonfin után tesz emlitést egy jegyzetben, de a névsorból mégis kihagyta; de ő ez oklevelet még – ugymond Kemény – nem ismerte.
Fölebb emlitett Gerlistyei Jakab szörényi bánnak fiai maradtak: 1. Gerlistyei Imre severinai, orsovai, pethi és mihaldi végvárak várnagya; 2. Gerlistyei N. orodi nagy-prépost; 3. G. Jakab, ki 1526-ban Mohácsnál esett el; 4. Miklós; 5. Dorottya karánsebesi Fiáthné; és 6. Katalin Marsinayné. Hogy az alább mondandókat világosabban érthessük, jónak látom itt ezeknek leány-ági leszármazási táblázatát közleni:
Gerlistyei Jakab szörényi bán. † 1504.; Imre 1532.; N. orodi prépost 1532.; Jakab elesett 1526.; Miklós 1532–1536. (Tharnok Fruzsina); Dora (Fiáthné); Kata (Marsinayné); Fiáth Ferencz; Marsinay Ferencz; Sára (Szováti Ombozi Miklós) 1541–1559.; Anna (Dyenesi Lászlóné) 1541–1551.; Boldizsár; György; Anna 1566–69. felperes.; Ferencz 1566–69. felperes.; Ombozi György 1566-69. alperes
Ugy látszik, hogy e táblázat törzsének Jakabnak testvére, vagy vele két atyafi-testvér volt Gerlistyei Gábor, ki 1528-ban élt, és ily családfát alkotott:
Gerlistyei Gábor 1528.; György 1568. perbe avatkozó. 1575. alperes.; Péter 1568. avatkozó. 1575. alperes.; Erzsébet (Vajda Bonavent.) alperes 1575.; Miklós 1581.; János 1602.; István 1581–1602.
1528-ban a törökök Boszniával együtt a magyarországi temesi bánságot is elfoglalván, a Gerliczyek (vagy Gerlestyeiek) is kiszorultak ez utóbbiból, és a többi családokkal együtt Erdélybe vonultak, hol Gerlistyei Gábor (ki az utóbbi táblázaton áll) érdemeket szerezvén, 1528-ban Szapolyay János királytól Mehadika, Ujredek, Porho, Pelethin és Morzik helységekről, melyeket ősei is már háboritlanúl birtak, Váradon 1528-ban (2-da die Epiphaniarum) uj adománylevelet nyert utódaira nézve.
A másik ág (a szörényi bán Jakab ága) is szintén birtokos volt Erdélyben, és beházasodásuk is nagy részint oda történt. Jakabnak fia Miklós már 1532-ben Hunyad megye egyik helységéről aranyi előnévvel élt, és igy fordul elő egy beiktatásnál mint királyi ember (homo regius). Neje Thárnok Fruzsina szintén Erdélyből való volt, leánya lévén rápolti Thárnok Péternek. Ugyanezen Gerlistyei Miklós bakaji Macskási Gáspár fiainak Jánosnak és Györgynek magvaszakadtával, neje után jogot nyert a Macskási család birtokaira, ugymint egész Rápolt, Tóthfalu és Bulbuk egész faluk és Bakaj részjószágra (Hunyad vármegyében), továbbá szarakszói részjószágra (Fejér vármegyében), mint ezek Mayláth István erdélyi vajda iktató parancsából kitünnek. Gerlistyei Miklós 1536-ban meghalálozván, özvegye Thárnok Fruzsina gyermekei számára örökös egyezés mellett rápolti Thárnok Jánostól, a rápolti és oláh-rápolti (Hunyad megyében) részjószágát megvásárolta, és ebbe 1536-ban a fejérvári káptalan által beiktattatott.
1553-ban élt másik (a fölebb emlitettől különböző) Gerlistyei Jakab szörényi bánnak a budai káptalan előtt (feria 2-da proxima ante festum Cathedrae B. Petri Apostoli 1553.) Orsolya, Kolonicsi Horváth Miklós királyi főlovászmesternek özvegye átengedé egész Kopácsy, Zlathna és Valisora részjószágot, melyeket csere által Marga Györgytől szerzett vala. Ez adat azt látszik mutatni, hogy a Gerlistyei család egészen át nem szakadt Erdélybe, hanem némelyek megmaradtak még a bánságban, és ott való javaikat még birták. De az
1566-ban és 1569-ben a fiu és leány között támadt per méltán gyanittatja, hogy az akkori egész leány-ág Erdélybe átházasodott, valamint azt is mutatja, hogy akkor már a Gerlistyei (vagy Gerliczey) családból fi-ágon csak Gábornak (az utóbbi táblázaton látható) György és Péter nevü fiai éltek, mert ha többen éltek volna, azok is a perbe beavatkoztak volna. E per tárgyát és folyamatát a következőkben vázolhatjuk, világosabb felfogás végett tekinthetvén a fölebbi két táblázatra.
„A Gerlistyei leány-ág maradékai – irja gr. Kemény János – u. m. karánsebesi Fiáth Anna és Marsinay Ferencz mint felperesek, Ombozi György mint alperes ellen 1566-ban a karánsebesi itélő al-szék előtt pert inditván a Gerlistyei családi jószágok, u. m. Mehadika, Thuregova, Csebniák, Porhó (a Miháldi kerületben) Prilipecz, Gerlistye vagy máskép Ruderia (Halmási kerületben) birtokok felosztása iránt, és a per ez al-székről II. János (vál.) király táblájához menvén fel, parancs adatott Orbai Miklós sebesi bánnak, hogy a kért osztályt Karánsebes várnagyai és szolgabirái által véghez vitesse. Ennek folytán Vajda Bonaventura karánsebesi várnagy, és Brethován Márton szolgabiró, kimenvén az osztályra, Ombozi György alperes osztály alá bocsátá ugyan a Kopácsi, Valisora és Zlathna részjószágot, de Mehadika és többi fent emlitett jószágok osztályára nézve kivont karddal ellent állott. – E miatt a per ujra a királyi itélő táblára kerülvén, sok vitatás után az határoztatott, hogy peres felek bizonyitó okmányaikat átvizsgálás végett Berendi György karánsebesi bánnak, és táblabiráinak mutassák be. De Ombozi György ezt is hátráltatta, mert a pernek más fordulatot adván, a felpereseket uj ügy-vitatások meghallgatására törvény elé idéztette, és nemsokára ezután (1568-ban) a Gerlistyei fiu-ág, u. m. György és Péter (Gábornak fiai) is a perbe avatkoztak (ingeráltak). 1569-ben az okmányok bemutatása megtörtént, melyeknek átvizsgálása után 1569-ben (Dat. Albae Juliae feria 2-da prox. post Dnicam Exaudi) törvényesen határoztatott: először hogy Mehadika, Csebnyák, Porho, Kopácsi és Thuregova egész faluk, és Valisora részjószág a Gerlistyeiek vételi szerzeményeik; – Gerlistye és Prilipecz falvak pedig – mivel Gerlistyei György és Péter ezen jószágokról szóló eredeti adomány-leveleiket elő nem mutatták – a Gerlistyeiek által csak ujitó adomány mellett, – Valisora pedig I. Mátyás király adományánál fogva biratik. Másodszor: Gerlistyei György és Péter, nemesrendü ötvened magukkal a sebesi bán és karánsebesi várnagyok és szolgabirák előtt Marga nevü faluban hitet tegyenek arról, hogy el nem titkoltak oly okleveleket, melyekből a fent előszámlált jószágok leány-ágat illetése kiderülne. Ezután a per tovább folytattatván, miután Valisora iránt hosszas vitatások történtek volna, végre ugyancsak 1569-ben (Dat. Albac Juliae, Sabbatho prox. post festum Concept. B. M. V.) törvényesen itéltetett, hogy Gerlistyei György és Péter a leány-ágnak, u. m. Fiáth Annának, Marsinai Ferencznek és Ombozi Györgynek Prilipecz és Gerlistye egész falvakból, és Valisora részjószágból a leányi negyedet (quartalitiumot) készpénzzel, Thuregova részjószágból pedig a leányi negyedet csak Fiáth Annának és Marsinay Ferencznek hasonlólag készpénzzel fizessék ki oly móddal, hogy a Prilipeczi, Gerlistyei és Valisorai negyednek és többi három részeiknek örökös birtoka Gerlistyei György és Péter, – a Thuregovai leányi negyednek birtoka pedig Ombozi Györgynek és maradékainak tulajdonok legyen.
Ezután nemsokára Báthori István lengyel király és erdélyi vajda alatt ismét hasonló per támadt a Gerlistyei két ág között, mert 1575. év felé Gerlistyei Erzsébet karánsebesi Vajda Bonaventurának (a ki azelőtt karánsebesi várnagy vala) felesége, fentebb emlitett Gerlistyei Györgyöt és Pétert előbb a karánsebesi várnagy és szolgabirák, azután pedig Tompa István karánsebesi bán és táblabirái itélőszéke elé idézte Thuregova, Bokosnyicza, Pleswa, Kis-Miháld másképen Mehadika, Perhova, Csebnyák, Prilipecz, Ruderia, vagy Gerlistye falukból részt kivánván; – ezen per Báthori István itélőszékeig jutván, itt itéltetett, hogy mivel II. János vál. királynak 1569. évbeli itélete szerint a Gerlistyei leányoknak a leány-negyed már kiszolgáltatott, ennélfogva e jószágok osztály alá nem jöhetnek többé. A per a fejedelmi tábláról Báthori István tulajdon személye elé följebbeztetett, azonban B. István épen akkor a lengyel királyságot átvévén, 1575-ki jan. 27-én a medgyesi országgyülésre került, hol a fejedelmi tábla itélete helyben hagyatott. A peres felek az itéletlevelet (sententionales) ekkor ki nem vévén, a kérésökre 1578-ban Báthori Kristóf fejedelem pecséte, és Wesselény Miklós itélőmester aláirása alatt adatott ki *.
Ez is közölve id. helyen egészen VII.
Emlitett Gerlistyei Györgynek (mint a fölebbi második tábla mutatja) fiai voltak: Miklós és János.
Gerlistyei Péternek pedig fia volt István, kik B. Zsigmond korában éltek 1581–1602-ki időközben.
Nevezett István a fejérvári káptalan előtt meginteti szováthi Ombozi Miklóst, hogy Thuregova, Prilipecz, Ruderia, Csebnyák, Krusenecz, Bolovasnicza, Mehadika és Porho részjószágait az ő kirekesztésével Gerlistyei Györgynek ne adja el.
A XVII. század elején a Gerliczey fiu-ág ismét kiszorult Erdélyből, javait elzálogositván Ombozi Miklósnak, kinek leánya Ombozi Zsuzsa alsó-szováthi Bádoki Tamásné ugyanezen jószágokat Nádudvari Istvánnénak, és Nádudvari Erzsének Kapitán Boldizsárnénak örökösen bevallotta. Ezek szerint a Gerlistyeiek Erdély odahagyásával ismét a Bánságban Karánsebesen vonták meg magokat, és már nem annyira Erdélyhez, mint I. Rudolfhoz szitottak, igy történt hogy midőn 1603-ban Székely Mózses Karánsebest ostromoltatná, és a város feladásról gondolkoznék, a fent emlitett Gerlistyei Miklós ezt ellenzette *.
Wolph. Bethlen Hist. V. p. 208. hol Gelesti-nek iratik.
1604-ben pedig Gerlistyei István ugyancsak Karánsebesen, – midőn azt a ráczok pusztiták, – feleségével együtt meggyilkoltatott *.
Wolph. Bethlen Hist. VI. p. 60. hol „Gerlestei Steph.“ áll.
Igy letünvén a család Erdélyben és a Bánságban is, csak I. Leopold király alatt látunk ismét Gerlicze vagy Gerliczei Jakabot, ki a törökök elleni háborúkban szolgálta királyát. Ennek fia János-Márk az akkori zürzavaros időkben elhagyván Magyarországot, Horvátország tengermelléki részeibe vonult, és ott megtelepedvén, Gerlicze neve horvát mód szerint Gerlichich-re változott, ennek fia György-Antal 1708. táján az olasz háború alkalmával saját költségén épitett hajókon átszállitván a császári sereget Olaszországba, érdemet szerze. Ennek fia
Gerlichich János-Felix ifjuságától kezdve szolgálatra adván magát, az 1736-ban kezdődött török háború alkalmával Erdélybe küldetett mint királyi biztos az Erdélyben és Bánságban táborozó császári hadak élelmezésére. Ezután buccari főkapitánynyá, és a fiumei, buccarii és tersakti törvényszék elnökévé neveztetett, és végre – miután már előbb az ausztriai többi tartományokra nézve a báróságot megnyerte, – 1777-ki május 27-én Mária Terézia király-asszony által magyarországi báróságra emeltetett. Gyermeke három maradt: 1. Mária-Jozefa, 2. Antal a bánsági határőri ezred ezredese, és 3. Ferencz az erdélyi bányászatok zalathnai főmestere, utóbb a selmeczi kamara fő-grófja, 1807-től cs. kir. kamarás, 1808-tól cs. kir. valós. belső titkos tanácsos. Általa a Gerliczy család nemcsak Magyarországon és a Bánságban, de Erdélyben is ujra birtokosodni kezdett. Neje báró Zweckau Antonia, ennek mostoha testvére báró Diettrich Ferencz volt, ki az általa a kamarától beiratképen (inscriptionaliter) birt Válkai részjószágot Erdélyben mostoha nővérének báró Zweckau Antoniának b. Gerliczy Ferencz hitvesének 1777-ki junius 13-án eladta. Ez eladást Mária Terézia királyi jóváhagyással (concensu regio) megerősitette, és b. Gerliczy János-Felix és fia Ferencz érdemeik tekintetéből a királyi váltásdijt (summa inscriptionalis) 15,300 forintra tette, a visszaváltási időt pedig 1780-tól fogva még 50 évvel szaporitá, és eképen e birtokokba b. Gerliczy Ferencz és neje b. Zweckau Antonia 1780-ban be is iktattattak. Gyermekeik következők:
1. Mihály m. kir. helytartói tanácsos, 1810-től cs. kir. aranykulcsos, 1829-től Temes megye főispáni helyettese volt.
2. Fülöp erdélyi kir. kincstári tanácsos, 1808-tól cs. k. aranykulcsos, 1831-ben nőül vette gróf Kún Zsuzsannát, kitől 1832-ben fia született.
3. József cs. kir. ezredes, cs. kir. aranykulcsos, és a parmai sz. György rendnek vitéze.
4. Ferencz 1818-ben cs. kir. aranykulcsos, b. Stipsics huszárezredben kapitány, 1831-ben őrnagyi ranggal nyugalomba ment.
5. Vincze.
A XVII. század végétől kezdve a család leszármazását mutatja a következő családfa:
Gerliczei Jakab 1650.; Gerlichich János Márk 1680.; György-Antal 1708.; János-Felix báró 1777.; Mária-Jozefa; Antal ezredes.; Ferencz selmeczi kam. gróf. (b. Zweckau Antonia); Mihály 1829. Temes várm. főisp. helyettes.; Fülöp erdélyi kincst. tan. (gr. Kún Zsuzsa 1831.); József ezredes 1835.; Ferencz cs. kir. nyug. őrnagy 1835.; Vincze
A báró Gerliczyek czimere, melyet 1777-ben János-Felix a magyar bárósággal nyert, rézsútosan (indecussim) négyfelé osztott vért, melynek felső része rézsútosan kék és zöld szinüre van különböztetve, a felsőbb kék mezőben ezüst keresztecske, az alsóbb zöld mezőben pedig Magyarország czimere látszik. A vért oldalos vagyis második és harmadik mezeiben fél fekete sas kiterjesztett szárnyakkal mintegy az oldalakból kinőlni látszik; végre az alsó égszin mezőben arany horgony van. E vért közepét a kisebb ugynevezett sziv-vért foglalja el, melynek vörös mezejében a család nevére czélzólag hármas zöld dombon gerlicze galamb áll, csőrében gyürűt tartva, mint a diploma állitja, a család ősi czimere. A vért fejének kék mezejében három arany csillag ragyog. A vért fölött bárói korona nyugszik, s azon három koronás sisak áll; ezek közül a középsőn az arany horgony áll két elefántorrmány között, melyek ezüst-vörös és arany-kék szinüek; – a jobboldalin keresztbe helyezett kard és pallos között a paizsbeli keresztecske ragyog; – a baloldali sisak koronáján hármas dombon két bányászkalapács között a gerlicze galamb áll csőrében gyürűvel. Foszladék jobbról arany-fekete, balról ezüst-vörös, és telamonok gyanánt a vértet jobbról oroszlán, balról tigris veszi körül.
E czimertől az alakok elhelyezésére nézve különbözik azon – metszvényben itt is látható – előbbi családi czimer, melyet Gerliczy Antal (Mária) 1774-ben nyert. Ez a vért aljáról emelkedő gúla alakú osztálylyal együtt öt udvarra oszlik. Az első és negyedik osztály arany mezejében egyfejü fekete sas kiterjesztett szárnyakkal látható. A második és harmadik udvar vörös mezejében zöld halmon fehér galamb áll, csőrében gyürűt tartva; e két udvar fejében zöld mezőben három arany csillag ragyog. A vért fölött két sisak van, a jobboldalinak koronáján egyfejü fekete sas áll; a baloldalin pedig két elefánt-orrmány között, – melyek közül a jobboldali arany-vörös, a baloldali vörös-arany szinü, – a gyürűt tartó gerle áll. Foszladék jobbról arany-fekete, balról ezüst-vörös *
Adami Scuta gentil. tom. III.
