Hedry család.

Teljes szövegű keresés

Hedry család.
Sáros vármegye egyik legrégibb családa, mely – mint e munka folytában már érintve volt, – az Aba nemből vette származását a gágyi Báthory, Bertóthy, Frichi, Sirokay stb. családdal együtt, melyekből jelenleg csak Hedry és Bertóthy család él még.
A család törzse az 1330-ban Szaláncz várát birt II. Péternek fia III. Péter volt, ki osztálykor Hedrychfalvat (Hedri helységet) kapván, ettől nyeré sarjadéka a Hedry nevezetet.
A törzs III. Péter atyja II. Péter, – mint szintén a Frichi családnál már emlitők – csere-úton szerzé Hedri helységet. *
Wagner Diplomat C. Sáros. pag. 331.
III. Péternek fia volt Gergely, ki Barius és Frichi István hűtlenségi bélyegen 1403-ban Zsigmond királytól Sárosy Kelemennel együtt Frich helységre kir. adományt nyert. *
Wagner Diplomat C. Sáros. pag. 352.
A család leszármazási táblázatát nem nyerhetvén meg, csak néhány tagját emlithetjük fel e családnak, melyből többen Sáros vármegyénél hivatalt viseltek.
Hedry Péter 1838–1846-ban alszolgabiró.
Hedry Ernő 1838-ban alszolgabiró, 1846-ban pedig már az első alispáni székben ül.
Apaffy I. Mihály korában Erdélyben is szerepelt egy Hedry, névszerint Benedek, ki 1670-ben nevezett erdélyi fejedelemtől a bécsi udvarhoz járt követségben, az összeesküvés gyanujában állott magyar urak ügyében.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages