PÓTLÉK-KÖTET

Teljes szövegű keresés

PÓTLÉK-KÖTET
PEST, 1868.
ELŐ- ÉS VÉG- SZÓ.
Nem csak több oldalról nyilvánúlt óhajtás, de saját véleményem is, amint azt még a tavaly (1867. juliusban) befejezett anya-munka XII. vagy is utolsó kötet Zárszavában érintettem, – ösztönzött arra, hogy még egy Pótlék-kötet megírására vállalkozzam. Kijelentettem az említett Zárszóban: mily roppant anyaghalmaz van e czélra összegyüjtve birtokomban, melynek kiadása a közel négy száz ívnyi anyamunkát is meghaladná terjedelemben, és melynél fogva kiadása irodalmi viszonyaink között alig is lenne eszközölhető. Kijelentettem egyszersmind, hogy legalább egy Pótlék-kötet kiadásának látom szükségét, mely az anya-munka felötlőbb hiányait pótolja, a kimaradt nevesebb családokat fölvegye, és a XII. kötet végén tett javitások közül is elmaradt igazításokat tartalmazza. Egy ily tervezetű kötet létesítésére a közönség figyelmét hívtam föl, azonban elégtelen eredménynyel. Végre is eddigi kiadó Ráth Mór hazafias ajánlata tette lehetővé, hogy e Pótlék-kötet világot lásson; az ő kezeiből veszi az irodalmi közönség Magyarország Családainak e legutolsó kötetét.
Ez lévén e kötet kiadásának története, az korlátolt terjedelménél fogva csak is a legfeltünőbb hézagok pótlására szorítkozhatik. Szerkesztésénél eleinte tágabban kiterjeszkedtem a pótlásokra, utóbb látva, hogy a szűk keretbe már a tervbe fölvett czikkek sem férhetnek mind, főképen csak a hiányzó családok igényerie voltam tekintettel. Sok helyütt most is csak az előbbinél jobb és bővebb adatokat, nem pedig egyszersmind teljesen kimerítőket lehetett közlenem; de igy is mindenesetre az anya-munka hiányait pótoltam. Több fő családunk ez úttal sem istápolt kiigazitandó adatokkal.
Midőn ezek szerint e Pótlékkötet befejezésével Családtörténeti munkámat irodalmilag végképen befejezettnek hiszem, a munka-olvasó és forgató közönségét ujolag a következőkre vagyok bátor kérni és figyelmeztetni:
Már e munka I. kötetének előszavában megírtam, hogy ily mű kimeríthetlen; ez okból teljes, tökéletes és hibátlan nem is lehet. Ezt nem csak egy ember, de többen egyesülve sem érhetnek utól soha. Mint mindég, – úgy e kötet szerkesztésénél is igyekeztem elfogulatlanúl és birálati hűséggel eljárni a közléseknél. Ezt figyelmeztetésűl birálóimnak.
Kérelmem pedig ez: az olvasó az egyes köteteknél kijelölt kiigazításokat, de legfőképen a XII. kötet végén a 490–507. lapokon közlött javitásokat példányában az illető lapon megjelölni (azokra reflectálni) sziveskedjék. Mivel pedig a VI. kötettől kezdve a betűrendből kimaradt családok a kötet végén is előfordúlnak, a családnév keresésre nézve mindég a tartalom-mutatót ajánlom.
Pesten december 1. 1867.
Nagy Iván.
 
 

 

Kaján család. Kajdacsy család. (Kajdacsi.) Kálnássy család. (Kálnási és gálszécsi.) Kálnoky család. Kapczy család. Kapy család. Károlyi család. (Szent-Imrei.) Kende család. (Kölcsei). Kenéz család. Kendi család. Keresztúry család. Kinísy család. Kiss család. (Nemes-Kéri.) Kis család. (Eleméri és ittebei) Kiss család. Kiss család. (Szepezdi.) Knédly család. Kochanovszky család. Kóczán család. Koczeth család Kolecsányi család. Kolosy család. (Cseleji.) Kornis család. (Göncz-ruszkai gróf.) Korponay család. (Komonkai.) Kosztka család, Kovách család. (Horti és rigyiczai.) Kubínyi család. Kunsch család. (Kesmárki.) Lány család. Laszkáry család. (Draskóczi.) Lehoczky család. Lo Presti család. (Fontana d'Angioli, báró.) Lövey család. (Lövei és L. petri.) Majláth család. (Székhelyi.) Majthényi család. (Kesselökeői.) Malobiczky család, (máskép Maloviczky.) Meszlényi család. (Meszlényi.) Mikó család. Miskolczy család. (Mező Telegdi.) Miskolczy család. (Pávai.) Miskolczy család. (Micskei.) Nadányi család. Nagy család (f. győri.) Nagy fejeő család. Nagy család. (Ürményi.) Noéh család. (Cháni.) Okolicsányi család. Orczy család. Osváth család. Osztrossith családhoz Péchy család. (Péch-Ujfalusi.) Petrovay család. (Dolhai és Petrovai.) Polgár család. Popovich család. Porubszky családok. Pösthényi család, vagy jobban Pesthyeny család. (Maramarosi.) Prandau család. (Vagy prandaui báró Hilleprand.) Pulszky család. (Lubóczi és cselfalvi.) Rókász család. Ruzinszky család. Sebastiani család. (Remetei.) Semsey család. (Semsei.) Sennyey család. (Kis-Zsennyei.) Sényi család. (Nagy-Unyomi.) Simonffy család. (Maros-Vásárhelyi.) Sitkey család. (Kis- és nagy-sitkei.) Skrabák család. Szabó család. (Battaszéki.) Szabó család. (Nemes-Tóthi.) Szerényi család. Szokolóczy család. Szögyény családhoz Thuróczy család. (Alsó-Köröskényi.) Varjú család. (Varjúfalvi.) Vécsey család. (Vécsei és hajnácskeői, gr. és báró.) Wlád család. (Zelistyei.) Zathureczky család. Zay család. (Csömöri, gróf.) Bajcsy családnál Gyulay család. 1. Rupp 2. Wodiáner 3. Emich 4. Szerb 5. Bérczy 6. Gans 7. Fischer 8. Biedermann 9. Reiter 10. Horváth 11. Özv. Goldberger Jegyzet a 14-ik laphoz.

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem