Batthyány család. (Németujvári gróf és herczeg, – és geresgáli nemes).

Teljes szövegű keresés

Batthyány család. (Németujvári gróf és herczeg, – és geresgáli nemes).
A németujvári gróf Batthyány nemzetségnek eredetét és rövid történetét előadtam az I. kötet 236. és következő lapjain, és pedig – mint közönségesen írják, – az Őrs nemből származott Rénoldtól (1160.) kezdve. Minthogy azonban a közlött családfák ujabb nemzedékei néhol hézagosak voltak, és minthogy ott a nemesi (most Nyitra megyében battyáni és geresgáli néven virágzó) ág is hiányzott, ezek pótlásáúl egy teljesebb nemzékrend közöltetik.
Előttem van a gróf Batthyány családnak Tárnok Alajos * által 1854-ben kinyomatott nemzékrendi táblázata, mely Őrs vezértől (972. év) kezdve hozza le a családot, és az általam közlött Renoldig még öt nemzedéket mutat fel. Miután ez Rénoldtól kezdve az általam közlöttel teljesen egyezik, elégnek tartom a család nemzékrendet ujolag csak 1400. körűl élt I. György mestertől (ki a 238. lapon áll) és ki 1398-ban Battyán helységet kapván, első vette föl a Batthyány nevezetet, közleni, kitoldva hiányait, a mint következik:
Synopsis genealogica Principum et Comitum de Batthyány e speciali et humillima devotione erga Excelsam Familiam dedicavit Aloysius Tárnok JJ. CC. Zichy bonorum Director. Canisae die 10. May 1854. Typis J. Markbreiter M. Canisae 1854.
I. tábla.
I. György mr. kapja Battyánt 1398. (neje Kata); I. László de Battyán; Margit (Alapy András); 1-től Benedek 1460. kincstartó, budai várnagy 1506–1514.; István 1460.; János; Miklós.; Lénárd. †; Zsófia (Gyulay János.); Justina (Chaulovich Pál.); Albert 1432. de Battyán (Pogány Klára); János.; I. András (zákányi Zerdahelyi Verona); Anna.; Gáspár.; I. Boldizsár † 1520. nagyságos; Menyhért.; Krisztina.; Ilona.; II. Péter kitől a nemes ág; Folyt. VIII. tábl.; I. Ferencz főpohárnok Bán. Németujvárt szerzi 1525. † 1566. (Svetkovich Kata) †; II. Boldizsár főkomornok nagyságos (Erhardi Kata); I. Kristóf főpoh. † 1570. (1. Kanisay Magd. 2. Kanisay Orsolya 3. Svetkovics Erzse); II. Gáspár. †; III. Boldizsár főasztaln. † 1588. (Zrínyi Dora); I. Ferencz főlovászmester † 1650. (Poppel Lobkovicz Éva); Kata (Széchy Tamás.); Dora.; Magda (Csáky László.); I. Ádám gróf lett (gr. Formentini Aurora) Folytatása a köv. lapon.; Bora (gr. Forgách Zsigmond.); Erzse (gr. Erdődy György.); György; Perpetua. (Dersffy Miklós.); Bertalan.; Ágnes (Both Ferencz.);
I. ádám, ki az előbbi lapon. gróf lett (gr. Formentini Aurora); Eleonora (gr. Eszterházy László).; II. Kristóf főpohárnok † 1685. (Palocsay Mária); Gr. Julia Anna apácza.; Bora (Széchy Péter.); I. Pál † 1674. (gr. Illésházy Kata); Folytatása a III. táblán.; IV. Boldizsár † 1700.; II. Ádám sz. 1662. † 1703. (gr. Strattman Eleonora) Folytatása a II. táblán.;
II. tábla.
a hercegi vonal II. Ádám, ki az I. táblán. sz. 1662. † 1703. Bán, országbiró (gr. Strattman Eleonora); József †; Lajos sz. 1696. † 1765. Strattman örök. nádor stb. (gr. Kinsky Teréz); Károly sz. 1698. † 1772. tábornagy, bán stb. herczeg 1764. (1. gr. Waldstein Bora 2. gr. Strattman Franciska 3. gr. Batthyány Antonia); 1-től Eugen † 1742.; 2-tól Vilmos. †; Teréz sz. 1718. † 1722.; Antonia sz. 1720. (1. gr. Erdődy Miklós, 2. hg. Batthyány Károly.); Anna sz. 1721. † 1727.; III. Ádám sz. 1722. † 1787. herczeg, táborn. főispán (gr. Illésházy Teréz); II. Lajos sz. 1753. † 1806. cs. k. kam. (gr. Pergen Erzse); József † 1762.; Antónia sz. 1762.; Fülöp sz. 1781. cs. k. v. b. t. tan. stb. herczeg.; Iván sz. 1784. † 1865. cs. k. kam. (1. gr. Eszterházy Mária † 1830. 2. gr. Batthyány Aglája); 1-től Erzse sz. 1820. csillag ker. pal. hölgy (gr. Draskovich Károly.); Leopoldina sz. 1824. (gr. Erdődy Sándor); Juliánna sz. 1827. (gr. Montenuovo Albert Vilib.); József sz. 1827. † 1799. cardinál eszterg. érsek.; Tivadar sz. 1729. † 1811. cs. k. v. b. t. tan. (gr. Eszterházy Eleonora); Fülöp sz. 1731. † 1795. (báró Perényi Bora); M. Eleonora sz. 1760. (gr. Althan Ferencz.); Antal József sz. 1762. † 1828. cs. k. kam. (gr. Roggendorf. Czeczil); I. Gusztáv sz. 1803. † 1840. (b. Ahrendfeld Vilma); Ödön sz. 18–.; Gusztáv sz. 18–.; Filippin sz. 1805. (gr. Pergen Antal); Eleonóra (Luterath József.); Kázmér sz. 1807. † 1854. magyar minist. (gr. Keglevich Auguszta) †;
III. tábla.
Grófi vonal. I. Pál, † 1674. ki az I. táblán. (gr. Illésházy Kata); Ferencz főpohárnok † 1717. (1. gr. Eszterházy Róza, 2. Czehentner Erzse); Róza (gr. Burgh Olivér.) Julia (gr. Piosasque Lajos.); Teréz (gr. Széchenyi Zsigmond.); Anna (b. Weisz Péter.) József. †; Zsigmond belső titk. tan. főasztaln. † 1728. (gr. Gallenberg Izabella); II. Pál győri nagy prépost és apát †; III. Ádám sz. 1697. † 1782. alkanczellár főtárnokmest. (gr. Eszterházy Anna); Aurora.; Regina.; II. Zsigmond sz. 1698. † 1768. cs. k. tan. (gr. Lengheim M. Róza.); Folyt. IV. tábl.; Julianna (gróf Balassa Pál.); I. Imre sz. 1701. † 1774. septemvir főasztalnok (gr. Saurau Anna.) Folyt. V. táblán.; Éleskői ág.; Szidónia (gr. Illésházy János.); Ferencz sz. 1737. † 1821. Sárosi főispán v. b. t. tan. (b. Stillfried Ágata.) János sz. 1747. † 1831. Torontáli főisp. (gr. Herberstein M. Antónia); Károly † 1814.; Juliánna (gr. Berényi Miklós); Regina (gróf Aspremont Góbert.); Antónia (gr. Zichy Károly.); Jozéfa (gr. Eszterházy Ferencz.); Janka (gr. Eszterházy Lajos.);
IV. tábla.
II. Zsigmond, ki a III. táblán sz. 1698. † 1768. (gr. Lengheim M. Róza); Miksa † 1804. szerzé Ikervárt (Flaesser Magda); Ferencz. † 1803.; József Sándor † 1812. (Skerlecz Bora); Lajos sz. 1806. † 1849. magy. mnist. elnök (gr. Zichy Antónia); Amália (1. gr. Jenison Walworth 2. gr. Westerhold Károly.); Amália; Ilona. (gr. Keglevich Béla.); Elemér.; Károly. †; Fülöp † 1795. (1. Katzianer Anna, 2. Stubenberg Teréz); 1-től József Emanuel cs. k. kam. † 1851. (b. Ottenfels Anna); Adél sz. 1801. (gr. Barbo Otto.); Ferencz sz. 1804. (1. Eisenbach Mária 2. gr. Batthyány Karolina); András † 1841.; Ludovica (b. Gudenus Antal.); 2-tól Kristóf sz. 1792. (b. Gleispach Fanni); Károly sz. 1817. (gr. Erdődy Henrika.); László hadn. † 1851. ifjan.; Ágnes † 1853. (gr. Batthyány Zsigmond.);
V. tábla.
I. Imre, ki a III. táblán. sz. 1701 † 1774. septemvir (gr. Saurau Anna); József sz. 1738. † 1806. főasztaln. Nógrádi főispán (gróf Illésházy Fanny); József sz. 1770. † 1851. cs. k. kam. (1. gr. Lázár Anna † 1831. 2. Tarnóczy Antonia); József-György sz. 1836.;Vincze sz. 1772. † 1827. Honti főispán (Rudnyák Jozéfa); Miklós sz. 1774. † 1842. (gr. Széchenyi Fanny.) †; Julianna sz. 1780. (Szwetich Jakab.) Fanny (Festetich Ignácz.); Szerafin (gróf Andrássy Károly.); Teréz (báró Kemény József.); Aglája sz. 1805. csil. ker. hölgy (gr. Batthyány Iván.); Áurora sz. 1808. (hg. Thurn Taxis Fridrik.) Isaura sz. 1809.; Athenaeis sz. 1811.; Irene sz. 1812. (gróf Schönborn Kelemen.); Artúr sz. 1814. v. alezr. (hzg. Apraxin Julia); Hermina sz. 1815. sz. ker. h. (báró Stillfried Fülöp.); Ilona sz. 1850.; Kata sz. 1852.; Artúr sz. 1854.; Georgina sz. 1855.; Ignácz erdélyi püspök sz. 1741. † 1798.; Antal † 1813. (b. Matjhényi Janka); Ernő sz. 1795. † 1814. (Tarnóczy Antónia); Kornél 1815.; II. Imre sz. 1748. † 1819. kapit. (gr. Haller Anna); Folytat. VI. táblán.; Alajos sz. 1743. † 1816. (gr. Szapáry Teréz); Kajetán sz. 1761. † 1817. cs. k. k. (gr. Sigray Antonia cs. ker. h.; Mária (gr. Pejachevic Vincze.); János sz. 1769. † 1826. (b. Gemmingen Anna); Folytat. VII. tábl.; Izabella (gróf Niczky György.); M. Anna sz. 1781. (b. Jöchlinger Fridrik.); Alojzia (Jankovich Antalné.); Karolina cs. k. hadn. (Lónyay József.);
VI. tábla.
II. Imre sz. 1748 † 1819. (gr. Haller Anna); Izabella (gr. Forgách Alajos.); III. Imre sz. 1781. főlov. mest. (gr. Majláth Erzse); Mária (gr. Cziráky Antal.); Anna (gr. Bolza József.); István cs. k. kam. (gr. Bolza Antónia.); Teréz sz. 1790. (b. Orczy Lőrincz.); Juliánna (Eötvös Józsefné.) Béla sz. 1838.; Mária sz. 1814. (báró Dumont Alfons.); Amália sz. 1818. (Almásy Pál.); Emma Róza sz. 1820. (Andreoly Ferencz lovag.); István sz. 1812. (gróf Mittrowszky Mária.); László sz. 1815. (gróf Festetich Celesta); Gabriella (Inkey József.); Antonia sz. 1827. (Inkey Zsigm.); Géjza sz. 1838.; Fánny sz. 1839.; László sz. 1840.; Czelaszta sz. 1841.;
VII. tábla.
János sz. 1769. † 1826. (b. Gemmingen Anna); Mária sz. 1797. (gr. Wallis Mihály.); Károly sz. 1798. † 1852. (1. gr. Nádasdy Ernestina 2. gr. Nádasdy Karolina); Guido (Fiáth Bora); Juliánna.; Sarolta (b. Gemmingen Adolf); Ilona (b. Puteani Károly.); Zsigmond (gr. Erdődy Gobertina); István sz. 1854.; 2-tól Karolina.; Fanny.; Zsigmond sz. 1810. (gr. Batthyány Ágnes);Vilma † 1847.; Kálmán sz. 1838.; Béla sz. 1840. (Tarnóczy Etelka.); Lujza sz. 1843.; Iván sz. 1850.;
VIII. tábla.
II. Péter, ki az I. táblán.; Benedek 1505. (Kasztellán Margit); Mihály 1562. (Lengyeltóti Kata); I. István 1562.; II. Farkas (ladoni Csömötei Kata özv. 1615.); György 1562.; II. János † (Kerekes Orsik.); III. Farkas 1629. előtt.; I. Ferencz (lindvai (Bánffy Kata); György. †; Gáspár (Lancsák Judit, utóbb Kőszeghy Györgyné.); György; Benedek 1650. (Bagody Éva utóbb Fodróczy Péterné); II. Ferencz † 1718. Nyitrába költözött Pereszlénybe 1694. (Nagyfalusy Dora utóbb Matkovics Ferenczné); osztoznak 1723. mart. 20-án. Jula Almásy Ferencz.; Antal † (Borovszky Franciska); A. Mária (Haluss József.); Róza (Piringer Gáspár).; Franczka (Ordódy György.); III. Ferencz (Ordódy Erzse); Folyt. a köv. lapon.; Orsolya (Zobotin János.); Dora (mankóbükki Horváth Ferencz.); Kristóf (Egerallyi Orsik); János. †; Kata (Rumy György.);
III. Ferencz ki az előbbi lapon. (Ordódy Erzse); III. István † (Névedy Julia); Anna (ifj. Ujfalussy József.); Erzse (Ujfalussy József id.); Julia (Bartakovics József.); János sz. 1740. † 1813. Nyitra v. tisztviselő (1. Ambró Anna, 2. Balogh Franciska); 1-től Kata (Rudnay Györgyné.); Anna (Rudnay János.); 1-től József sz. 1780. † 1829. Nyitva v. tisztv. (Bartakovich Erzse) Lajos. †; Alajos. †; IV. István †; Julia (Borcsiczky János.); Ferdinánd sz. 1810. Nyitra v. alisp. köv. (Bartakovich Ája); Apollónia (Molnár Zsigmond özv.); Mária.; Anna.; Nepomuka.; Amália (Huszár Imre.); Mária (Bartakovics Ferencz.); Teréz (Sóoky Ignácz.); Ágnes.;
Eddig a családfa. A nemzetség történetére nem lehet ismétlőleg kiterjeszkednünk. Csak megjegyezzük, hogy a család némely tagjánál, különösen Benedek nevűeknél tudtunkra nincs tisztában az irodalom. Egyik Benedektől – mint itt a VIII. tábla mutatja – a nemesi ág származik, de valószinű előttem, hogy nem e Benedek fiai voltak I. Orbán és Farkas, kikről az I. kötet 240. lapján emlékeztem.
A grófi ágon II. Ferencz nem halt meg 1625-ben, mint az I. köt. 241. lapján áll, hanem Tárnok Alajos genealogiája szerint 1650-ben, és így ő volt az, ki 1628. febr. 21-én Prágában kelt kir. diplomában *, mint aranysarkantyús vitéz, és néhai gróf Zrínyi György fiainak * gyámja II. Ferdinánd király az ország bárói közé emeltetett. Ugyan csak ő lett gróffá is egy adat szerint 1630-ban *.
Mely eredeti bárósági oklevél most a nemesi ág egyik jeles tagjánál Nyitra megyei v. alispán és követ Batthyány Ferdinánd úrnál őriztetik.
Mert Zrínyi Györgynek nővére Zrínyi Dorottya, Batthyány Boldizsárné, édes anyja volt Batthyány Ferencznek és így közel rokonai a Zrínyi György fiúk.
Lehoczky, Stemm. II. 167. hol 1628. év áll, grófsági évűl pedig1630. v. ö. Spec. pag. 43.
A nemesi ág II. Pétertől ered, mint már Lehoczky szerint a 238–241. lapon is érintetett, azonban itt családi közlés szerint leszármazását a VIII. táblán hitelesebb kimutatás tünteti föl.
A nemesi ág megkülönböztető előneve a „Geresgáli“, mely hajdan a grófi ág őseivel közös volt. Az egész ágazat a XVII. század végeig a Dunántúl élt, csak a mondott század végén Benedeknek fia (a nemesi ágon szintén II.) Ferencz költözött Pereszlénybe Nyitra megyébe, hol a család több tagja megyei tisztséget viselt, és máig virágzik, beházasodva, sógorosodva azon megye legnevesebb birtokos családaival. Most élő tagjai közül megemlítendő Józsefnek fia Ferdinánd (szül. 1810.). Nyitra megyének 1832-ben al-, 1840-ben főjegyzője, 1843/4-ben országgyülési követe, 1861-ben alispánja, a megyének egyik kitünő, átalánosan tisztelt tehetsége. Gyermekei a táblán láthatók.
A család ősi nemesi czímere a szikla alatt szájában kardot tartó oroszlán, és fiait tápláló pellikán, ezt viseli a nemesi ág is. A bárósági 1628-dik évi diploma adta hozzá a paizs fölötti koronából kiemelkedő sárkányt, mely kettős arany keresztet tart, mely czímert itt a metszvény is ábrázol.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem