Suky család. (F. és alsó Zsuki †)

Teljes szövegű keresés

Suky család. (F. és alsó Zsuki †)
Erdély legrégiebb törzsökös kihalt családainak egyike. Eredete az első foglalás korában vesz el. Nevét a Kolozs megyében fekvő Suk (mostani irásmóddal Zsuk) heylségről, mint legősiebb birtokáról vette. Teljes nemzedékrendét nem birva, a régebbi időkből csak a nevezetesebb tagokat emlithetjük meg. A XIV. században 1332. előtt éltek Albert és Demeter két fő ág törzsei.
1349-ben Domokos Kolozs megye szolgabirája volt. 1448-ban Miklós és István „comes” czimzettel éltek. *
Székely Sándor, Az Unitaria vallás tört. 172.
1437-ben a nevezett Albertnak ágából éltek Benedek, * ki az akkori pórlázadás lecsendesítésében vett részt, míg rokonai Mihály és Dávid a következő évben épen ezen zavargásokban részvétök miatt hűtlenségi bélyegen elmarasztaltattak. Ez időben szerepelt János is, ki 1437-ben a pórok lecsendesítésére egyik követűl küldetett, és ő ellene valamint érdektársai ellen is Gáthi András és vingárti Geréb András 1427-ben pert folytattak. *
Eder, Observationes in Felmerum. 73.
Fejér, Cod. dipl. tomo XI. 489–491.
Nevezett Mihálynak fia volt János, Dávidnak pedig István, ki magnélkül halt el.
Demeter ágából származott Simon, kinek fia volt János 1467. és 1474-ben, és tán Katalin 1474. körűl harinnai Farkas Miklósné.
1467-ben Erdély Mátyás király ellen fellázadt, a fő pártosok között voltak Suky Mihály és László is. Legyőzetvén a lázadás, mindkettő jószágvesztéssel, azon felűl Mihály életével lakolt. *
Teleki, Hunyadiak kora III. 536. és Székely Sánd. id. h.
Ez időben éltek még a Demeter ágából Miklós és ennek fia Péter.
1525. körűl találjuk Suky Jánost, kinek nejétől szász-fülpösi Bikli Margittól utódait mutatja e táblázat:
János (Bikli Margit); István; Kata (Sz. annai Lazár Ferencz); Anna.; Magdolna; Bora; Orsolya 1525. (Erdélyi Tamás)
1553-ban élt Suky Benedek, ki az időben Lepsény Anna nagyfalvi Bánffyné ellen perlekedett. *
Kemény, Notitia Capit. Albensis p. 230.
Az 1581–1599. évek közt Gáspár tanács úr volt. *
Engelnél Bojthi Gásp. 374.
Suky Benedek 1614-ben Bethlen Gábor udvarnoka, 1612-ben Tergovistiában, 1636-ban török követ. Birta Doboka vármegyében Meleg-Földvár nagy részét, hol alattvalói az unitária vallásról a reform. vallásra tértek, de a Suky család az unitária vallás híve maradt, és valamint ő, úgy utódai is 1651–1670-ig unitárius házi lelkészeket tartottak.
A XVI. század közepén élt Súky Ferencz, Torda és Kolozs megyének főbiztosa, kinek nejétől Bodoni Máriától ivadékát a család kihalásáig mutatja a következő * táblázat:
Mikola, Hist. geneal. Transylv. 54. Székely S. és Hodor Károly közlése.
Ferencz 1650. kolozsi főbiztos (Bodoni Mária); Mihály 1698. kir. hivatalos (Stenczel Anna); Krisztina 1684. (Vízaknai Nagy István); Mária † 1705. (Angyalosy Mihály); I. Pál 1696. kir. táblai üln. (Göcs Kata); István † 1748. előtt (Jármy Zsuzsa özv. 1763.); II. Pál Ferencz (Pekry Klára); László † 1730 kör.; Sára (1. Maurer Gábor 1709. 2. Daniel Fer.); Klára (P. Horváth Boldizs.); Judit (Szent-Iványi Zsigmond); Bora (Pataky Fer. 1763.); Zsuzsa (Szent-Iványi Zsigm. 1783. özv.); Mihály † 1751. után.; Krisztina † 1763. elött (b. Kemény Zsigmond); László (Gálfalvy Bora); János †; László 1791. kir. hivatalos † 1792. mart. 11. (nőtlen); Teréz † 1797. előtt.
A táblán álló Mihály kir. hivatalos volt, fiágon unokájában Mihályban 1751. után kihalt.
I. Pál 1696-ban kir. táblai ülnök, 1700–1702-ben Meleg-Földvárott nővérével Klárával együtt birtokos. Kis-unokája az utolsó László 1791-ben kir. hívatalos, meghalt mint nőtlen 1792. mart. 11-én kora 50. évében, eltemettetett a kolozsvári unitária egyház sirboltjában. Szerzeményeit az unitária községnek hagyá, és azokból újra építetett a kolozsvári anyaiskola is.
A mi a Suky család birtokait és ezek viszonyait illeti, ezekre nézve megemlíthetjük: hogy 1332-ben Albert és Demeter osztoztak meg Zsukon s a hozzá tartozó helységeket; a déli rész Demeternek, az északi Albertnak jutott.
1438-ban Suky Mihály és Dávid nótáztatván, ezeknek zsuki, szóváti, ujfalvi, kötelendi, magyar- és oláh- Sármási jelenleg (Nagy és Kis-Sármás) ombozi jószágaikat Albert király a Suky Albert ágából származott Benedek és Mihálynak, úgyszintén Demeternek ágából Jánosnak, a Simon fiának és Péternek, a Miklós fiának adományozta.
1467-ben Suky János a hűtlenségi bélyeggel jegyzett Mihálynak fia, az atyjától elkobzott f. zsuki, oláh-zsuki, kötelendi, szóváthi és szent-miklósi részjószágait Mátyás király kegyelméből visszakapta, 1474-ben pedig a magba szakadt Suky István javait is ő nyerte.
A múlt század végén a Suky örökösök pere az erdélyi királyi táblán tárgyaltatván és 1797. jun. 17. kelt itélettel eldöntvén, ezen per és ítélet valamint a Suky családról, ugy birtok viszonyairól is több adatot tartalmaz, melyek inkább e birtokok történetére tartoznak.
A Suky családnak tagja volt, de a táblázaton nem áll azon Katalin sem, ki 1610. körűl Pekry Mihály nejéűl iratik.
A család czímere Suky Pálnak 1686. évi ércz-csatján látható véset szerint a paizs udvarában futó farkas, mely szájában bárányt visz.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem