Tahy család. (Tahvári és tarkői) «»

Teljes szövegű keresés

Régi nemes család, mely a XVI. század első felében történelmi szerepet vitt.
Család-törzsűl Tahy Jánost találjuk, ki Gorbolnokról is írta magát, és 1513-ban élt. Ennek három fia volt: II. János, I. Ferencz és I. István.
II. János auranai perjel volt. 1526-ban Jajczánál és Mohácsnál vitézkedett. 1527-től 1535-ig Szapolyay János király híve volt, * ekkor I. Ferdinandhoz vissza hajlott s nem sokára magtalanúl meghalt.
Istvánffy Hist. Libro XIII.
II. Ferencz jeles tulajdonai által magasra emelkedett. Már 1535-ben őt I. Ferdinand Pozsega vármegye főispánjává nevezte.* A hadi pályán 1544-ben tünt fel, és azután folyvást főleg sógora Zrínyi Miklós a szigethi hős társaságában harczolt.* 1554-ben fő lovász-mesterré neveztetett, I. Ferdinand királytól adományban Béla várát és egyebeket kapta. Stettenbergi báróvá neveztetett ki. 1560-ban kapta Lak várához tartozó Berény (Somogy megyei) pusztát és egyéb jószágokat.* Az 1559. ország gyűlés és törvénykezési ügyek elintézésére is egyik bíróúl nevezte. Meghalt 1573. aug. 4-én, eltemettetett Dubiczán. Nejétől Zrínyi Ilonától, Zr. Miklósnak a szigethi hősnek nővérétől kilencz gyermeke maradt. A leányok egyike Éva Erdődyné, a másik Margit Orsichné, a 3-dik Auerspergné, a 4-ik Jankovicsné volt. A fiúk következök: István, ki a törököt a Kulpánál verte meg, Mihály, János, Gábor és Boldizsár, ki 1581-ben a horvátországi báni tábla ülnöke volt. Azonban mind ezek fiágon maradék nélkül kihaltak. Szerencsésebb volt
Kaprinay Mss. B. XXVIII. p. 94. et 138.
Istvánffy Hist. 1688. kiad. 312. 330.
Liber regius folio 192.
I. István, ki Pozsega megyében Gradiskai és Dubiczai uradalmaira I. Ferdinand királytól uj adományt vitt. Neje volt Cserneki Dessewffy Dorottya, és tőle származik a mostanig élő összes Tahy nemzetség.
A családfa * következő:
Wagner Mss. tom. LXX. – Továbbá családi közlésből 1814. évben szerkesztett családfa, elején némi tévedésekkel. Lehoczky Stemmat. II. p. 384. Rajcsányi Collect. geneal. Mss. II. stb.
I. tábla.
János 1513.; II. János auranai perjel 1526. 35.; I. Ferencz főlovász mest. † 1573. (Zrinyi Ilona); I. István (Desewffy Dorottya); II. István †; Gábor †; III. János †; I. Mihály †; Boldizsár báni ülnök 1571.; Éva (Erdődy Péter bán); Margit (Orsich); N. (Auersperg); N. (Jankovics); III. István 1558. Tarkőt kapja. (Raszlaviczy Bora); I. György †; II. Mihály †; II. Ferencz 1590. (Szilvás-Ujfalussy Anna) Folyt. II. táblán.; IV. István 1596.; II. György (Dobay Erzse); I. Zsigmond †; IV. János; I. Kristóf 1665. (Nagymihályi Éva); VIII. István 1691. (Teőke Zsófia); Károly kath. 1714. 28. leleszi prépost kir. táb. üln.; Benedek 1708. Sáros v. szbiró (Komjáthy Erzse) †
«» VIII. István 1691. (Teőke Zsófia); János kath. lett.; András luth. maradt.; Pál (Mudrányi N.); Lőrincz katona †; Károly (Bukovich Mária); István Lamacson plébán. Pozsony v.; László; Imre; András †; Sándor.; István 1804. (Sárossy Jozéfa); Albert (Körtvélyessy N.); Ferdinand.; Gusztáv.; Károly †; Mihály †; Ferencz kir. táb. hívat † 1849. (Miskey Fáni); Imre.; Konstanczia †; Erzsi.; Kati (Bornemisza János); Flórián †; Gyula.; Elek.; Tini.; József (Szerdahelyi Klára); Alphaeus 1785. †; Antal kir. tan. kir. táb. ülnök † 1831. (Péchy Klára); Pál.; Boldizsár (Szinyey Ágnes); N. (Dessewffy Ignácz); N. (Jósa Károly); József sz. 1806.; Lajos.; Antal †; Vincze.; Ottilia.; Mária (Péchy László)
II. tábla.
II. Ferencz, ki az I. táblán. 1590. (Szilvás-Ujfalussy Anna); V. István (Mónay Zsófia); Borbála (Trocsányi Zsigm.); Klára (Fekete László); III. Ferencz (Recsky Kata) Folyt. III. táblán.; II. Gábor 1732. (Ráthy Magdolna); IV. Ferencz (Smitz Erzse); VI. István (Fehérváry Klára); V. János (Görgey Borbála); VII. István †; Éva (Kálnássy János); Anna (Tahy Zsigm.)
«» VI. István (Fehérváry Klára); II. Ádám (Jármy Erzse); József volt k. testőr †; I. Imre kir. táb. üln. † 1775. (Nedeczky Apollónia); István hadnagy Ung v. tbiró.; Károly elesett 1757. Prágánál.; János †; Gábor † ikrek; II. Antal kir. udvarnok (jesz. Jankovich Constanczia); Ignácz †; Ignácz K.-Várdán.; Károly Sáros v. alispán és követ 1821. †; II. Imre (Bornemisza Bora); Klára (Kállay Miklós); János Tolna v. tbiró (Kornis N.); IV. Antal †; József kir. kamar. báró lett † 1859. (b. Fischer N.) †; Károly Pest várm. aljegyző (1. Pethő Antonia 2. Baranyai Ilona); IV. Ádám (Salamon Etelka); Kata (Rollyné); Mária (Kővér Antal); Antal.; Lajos (gr. Wartensleben N.); Constanczia.; István.; József.
III. tábla.
III. Ferencz, ki a II. táblán. (recski Recsky Kata); V. Ferencz (Dessewffy Klára); I. Ádám (Bánó Bora); I. Zsigmond 1702.; VI. Ferencz (Szent-Iványi Mária); Mihály †; Anna (Fekete Ádám); Pál †; Pál alezredes †; László (Kálnásy Mária); Ferencz vadász ezr. kapit. 1810.; Sándor †; Mihály Sáros vm. fősz. biró.; Bora.; Julianna.; Menyhért Sáros v. aladószedő (Kálnássy Zsuzsi); Ottilia (Zombory Istv. özv.); Anna (Szeghy Fer.); Gusztáv 1848. bizt. (Vinkler N.); Alajos †; Friderika (Fekete István); István főszbiró Sáros vm.; Amália (Boronkay Ödön); Ferdinánd.; Kálmán.; János.; Jozéfa (Lehotay)
V. Ferencz (Dessewffy Klára); I. András (Draveczky Róza); Bora (Berzeviczy János); Erzse.; Zsuzsa.; I. Antal; II. Zsigmond (Tahy Anna); II. Ádám †; Sándor †; György Ung várm. szbiró 1750.; Klára.; Róza.; Tamás.; III. Antal.; Gáspár † 1842.; László Eperjes lak. volt kanczel. hívat.; Ferencz; Rudolf (Varga Bora); Emánuel szül. 1815. mart. 5. lak. Recsken. (Fejér Eszter 1846-tól); Lajos sz. 1817. Monostoron.; Jozéfa sz. 1812. (Vitalis Vendel); Amália (Földváry László) Etel; István; Anna; Andor.
I. Istvánnak, kitől a családfa máig terjed, nejétől Dessewffy Dorottyától két fia volt: I. György, ki magtalanúl halt meg, és III. István, ki anyja Dessewffy Dorottya után Sáros megyébe telepedett, és még mint árva 1558-ban részesűlt azon közös királyi adományban, mellyel I. Ferdinand király a Tarczayféle jószágokat u. m. Tarkő várát és tartozékait Dessewffy János kamarai elnöknek és Tahy III. István és I. György nagybátyjának adományozta. * Nejétől raszlaviczi Raszlaviczy Borbálától három fia maradt: II. Mihály, ki magnélkül halt meg, IV. István, ki 1594-ben Zrínyi György mellett hadakozott, * és II. Ferencz. E két utóbbi által két vonalra oszlott a család.
Wagner Diplomat. Sáros pag. 85–89.
Pethő Gergely M. krónika 136. lap.
IV. István vonalán (az 1. táblán) Kristófnak egyik fia a protest. vallásról a kath. hitre térvén, előbb pálos szerzetes, majd ettől feloldatva leleszi prépost, és kir. táblai ülnök volt 1712–1729-ben, és mint ilyen szerepelt. *
Szirmay C. Zemplin not. top. 319. Szirmay C. Ugocsa pag. 54.
Ugyan e vonalon VIII. Istvánnak Theőke Zsófiától származott János és András fiai közűl az előbbik a kath. vallásra tért, és így ága, mely Sáros és Pest megyében létez, máig az egyház híve. Pál fiától unokája V. Antal kir. tanácsos és kir. táblai ülnök és országbirói itélőmester volt 1820. körűl, mint jubilált kir. táblai ülnök halt meg Eperjesen 1831. jul. 7-én kora 75. évében. Fia Boldizsár után unokái, mint a táblán látható, élnek. A katholizált Jánosnak Károly fiától egyik unokája Ferencz a kir. táblánál hívataloskodott, meghalt Pesten 1849-ben. Nejétől Miskey Francziskától a táblán látható több gyermeke közűl élnek fiai: Gyula és Elek 1849-ben a m. honvéd seregben szolgáltak, utóbb mint besorozott cs. ezredbeliek. Leányai Erzsi, Kati Bornemisza János özvegye Kassán, és Krisztina.
Andrásnak, ki a protestans vallásban meg maradt, unokájától Istvántól, kinek neje Sárossy Jozéfa volt, gyermekei: Albert, Ferdinand és Gusztáv a táblán láthatók.
A másik vonalon, mely II. Ferencztől és ennek nejétől Szilvás-Ujfalussy Annától jő le, ennek két fia V. István (a II. táblán) és III. Ferencz (a III. táblán) által ismét két ágra szakadt a család.
V. István ágán említendő VI. Istvánnak fia I. Imre, előbb Egerben tanár, utóbb az eperjesi ker. táblánál, majd a kir. táblánál ülnök, Albert kir. helytartó meg hatalmazottja, meghalt 1775-ben. * Két fia maradt: Károly Sáros vármegye követe, és 1821-ben másod alispán volt, és magnélkül halt meg, és Imre.
Lehoczky Stemmat. II. 384.
I. Imrének egyik testvére Károly 1757-ben Prágánál esett el.
II. Ádámnak szolnoki Jármy Erzsébettől fia II. Antal kir. udvarnok volt. Ő szerzé ágának vissza a Tolna megyei paksi jószágot és Pestben Úri helységet. Ő szerzé Pesten a családi házat. Nejétől jeszeniczei és vadasi Jankovich Constancziától fiai 1. János Tolna megyében volt táblabiró. 2. Antal magnélkül elhalt. 3. József volt cs. kir. kamarás, és 1858-ban ausztriai báró lett. Házasságából gyermeke nem maradván, 1859-ben magnélkül elhalt. 4. Károly Pest megyében viselt hivatalt. Szintén két rendbeli házasságából gyermeke nem maradt. 5. Ádám, 1832-ben Tolna várm. alsz. birája, lak. Bölcskén; kinek gyermekeit a táblán láthatni.
III. Ferencz ágán ennek nejétől recski Recsky Katalintól két fia V. István és I. Ádám által két külön ág sarjadzott. Amannak ága, melyből Gáspárnak fiai Emánuel Recsken, és testvére Lajos Monostoron élnek, jobbára Heves megyében székelt, míg I. Ádám ága Sáros megyében telepedett, és ott lakozik jelenleg is. Ez utóbbi ágon VI. Ferencznek utódai közűl Mihály Sáros megye fő szolgabirája, Pál alezredes, Ferencz tiroli vadász ezredbeli kapitány volt. Menyhért, kinek számos gyermekeit a táblán láthatni, szintén Sáros megyénél viselt adószedői hivatalt.
Eddig a családfa, melyröl azonban több családtag hiányzik. Első ezek között azon Tahy István, ki 1505-ben Pilis vármegye követe volt a rákosi ország gyűlésen. * Ezt szintén e család tagjáúl kell tekintenünk, és tán ennek elődei vették a Pest megyében fekvő Tahi pusztától nevöket, mely a család hagyományos hite szerint az egykori régi Tahvár alapjáúl szolgált.
Kovachich M. H. Supplem. ad Vestigia Bom. II. 335. Jászay P. A Magyar nemzet napjai a Moh. vész után 157.
Tahy Bernát 1542-ben élt, midőn Majláth Istvánt török fogságába kisérte, honnan azonban ő megszabadult. *
Budai Fer. Polg. Lex. III. 370.
Tahy Györgynek neje volt Pamhakel Honorata. Ezen György tán a III. táblán álló I. Andrásnak fia volt.
Tahy Honorata Kovács Károlyné, és Tahy Klára Vizkelethy Ignáczné, szintén nem találhatók a családfán.
II. Antalnak (a II. táblán) leánya lehetett Tahy Anna, Tajnay János neje, ki meghalt 1825. sept. 29-én kora 23. évében. Eltemettetett Úriban.
A család czímere – mint fölebb az ábrán is látható, – a paizs kék udvarában arany koronán álló, egy fejü fekete sas, szétterjesztett szárnyakkal, kinyújtott jobb lábával pallóst, bal lábával királyi pálczát tartva.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages