Tolvay család.

Teljes szövegű keresés

Tolvay család.
Erdélyi nemes család, melyből Tolvay István és Balás 1615-ben Bethlen Gábortól kaptak czímeres nemes levelet, mely szerint czímerök a vért kék udvarában zöld téren a jobb oldalon vörös ruhás fedetlen fejű magyar ember, előtte egy fehér bölény (v. bika) áll, mely neki rohan, azonban két kezével annak szarvait megrohanva tartja. A vért fölötti koronátlan sisak foszladéka jobbról aranykék, balról ezüstvörös.
Kik az utódai? – nem ismerjük. Erdélyben találunk Szilágyi előnevü Tolvay családot, melyből Imre gyógyszerész Kolosvárt 1858-ban halt meg. *
Ugyancsak Erdélyben Sándorházi Tolvay Márton 1497–99-ben gyulafejérvári főesperes volt.
Küküllő megyében birtokosnak iratik Tolvay Sámuel M.-Csergeden és Mikefalván.
Tolvay István 1730. körűl hires ötvös mester volt Kolosvárott.
Tán szintén a Tolvay családokhoz sorozandó az is, mely magát Tolvaly-nak írja, s melyből Zsigmond s többen élnek.
Zemplin megyében szintén a nemesség sorában találjuk a Tolvay családot és e század elején Agárd helységben birtokosnak iratott *
Szirmay C. Zemplin not. top. 118. és 333.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem