Ady Endre: A végtelen szerelme
Faló csókjainkból egy falat,
Vágy, emlék, bánat, cél, okság,
Egy pillanatnyi jóllakottság.
Hős estén és hideg hajnalon.
Pállott harctér szegény testünk
S jaj, örömre hiába lestünk.
Két gyáva, koldus csókmivelők.
Mindegy, kik küldték, kik adták,
Nem ért a csókunk egy fabatkát.
Mint a hajrás, kis szerelmesek.
Tul vánkoson, leplen, igen
Sirva láttuk meg: ez se Minden.
Csókokban élő csóktalanok
A Végtelent hogy’ szeretjük:
Sirunk, csókolunk s ujra kezdjük.