Babits Mihály: Az örök folyosó
egyhangu oldalívei
rejtett forrásu fényben usznak.
A síma égnek semmi ránca
s szemed a földet nem leli.
a végtelenbe fűzve nyúl:
holt oszlopoknak méla tánca
légtengelyén az üres ürnek,
s a külső sötétig vonúl,
Mindegy! ásít az út elém!
Ó boldogok, kik nyugton ülnek,
kire nincs szem, mely visszanézzen,
s előre, bármi les felém,
habár előre jól tudom,
nem érhetem végét egészen
s e súlyos álmok összezuznak
s maradok majd a féluton,
egyhangu oldalívei
rejtett forrásu fényben usznak.