KEMÉNY SIMON: KÉT ÓRÁRA AZ ELSŐ HÁZTÓL
A leégett, kiszáradt tarlón;
Finom haját a szél cibálja.
És szivtelen közönnyel gyarlón
A piszkos égbolt néz le rája.
De már havát, hamvát veszejti
S keblén a bimbók feketélnek.
A holt arc a napot megejti
S a lila szemben él a lélek.
Ráhág csizmával az enyészet;
De a körmök üdék s ragyognak.
– Illattalan,már rég letépett –
A jobb kezében hervadozgat.
A holtat ma meg nem találják;
Két óra út az első házig.
– A felhők az estét beszállják –
A holt nő az éjjel megázik.