LENGYEL MENYHÉRT: AZ ÉDES TEHER

Teljes szövegű keresés

LENGYEL MENYHÉRT: AZ ÉDES TEHER
Egy nagyon változatos színházi szezon súlyos csömörével mentünk be a minap a Vígszínházba. Érdekes és utálatos lélekállapot ez, egyszerre, egy ponton megszakad az összeköttetés köztünk és a színjátszás között – észre se vesszük, mikor állott be, egy napról a másikra, ez a változás, mikor pattant el az a finom húr, amely úgy hozzákapcsolt bennünket a színpadi játékhoz, hogy bírtuk és tudtuk átengedni magunkat mindannak az alapjában véve naiv hatásnak, amit a színpad áraszt a nézőtérre. Ez egyszerre megszűnik, – ülünk a nézőtéren és többé nem fog rajtunk se színdarab, se játék s a darab ha még oly érdekes is – untat, lehetetlenség végig nézni, – a színészről, ha még olyan ravaszul próbál is elbújni az alakba, amelyet magára vett, egy leheletre lefoszlik minden, a civil embert látjuk benne, nem bírunk többet elhinni neki semmit. Beteltség, keserű csömör – egy-két jelenet után kedvetlenül és lesújtva távozunk, valami – szerencsére rövid időre – kiveszett az életünkből.
A Heltai Jenő nyári darabjánál azonban megint felfrissültünk, nevettünk. Nyári darab! – hirtelen egy egész csapat francia vígjátékot és bohózatot tudnánk felsorolni, amelyben sem ötletgazdagság, sem találó és helyénvaló dialóg, sem mulatságos alakok s helyzetek nincsenek oly nagy bőséggel, mint ebben a nyári darabban. És mégis azokra a francia darabokra a szezon közepén halálos komolysággal készül minden színház – eljutnak mindenüvé, aránytalanul nagy a forgalmi értékük. Azt hisszük, itt a hiba a magyar író felfogásában rejlik – ő maga sem veszi túl komolyan a dolgát, – elhatározza, hogy nyári darabot ír, munkáját, mulatságos és kedves ötleteit, gazdag leleményét, elmésségét így ajándékozza el, így bocsátja prédájául a nyárnak. Könnyelmű eljárás – rossz gazdálkodás. „Az édes teher” meséjéből és alakjaiból egy vagy két francia – megengedjük, kissé szigorúbb szerkesztéssel – olyan darabot ír, amelyet sietve, drága pénzen vált magához a kontinens minden erre való színháza, a magyar író az édes (?) terhet – a nyári darab írásának kötelezettségét – sietve rázta le magáról. A gazdag és kedves talentuma aranyát megcsengette, de nem váltotta be.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem