GELLÉRT OSZKÁR: THEA
GELLÉRT OSZKÁR: THEA
Vettem a kalapom. Szabad?
A rendes puha délutáni csók.
S már az ajtóban álltam, hogy visszakért szavad.
S a fejed félretolva s a fiacskánkra nézve,
Egyenest neki szólva,
Ki még aludna rendes kis délutáni álmát,
Kérded: „S ha neki… testvérkéje lesz?”
Egy mozdulat, szégyenlős, gyors, szeles.
S vártad, hogy most mi gyön.
A rendes puha délutáni csók.
S már az ajtóban álltam, hogy visszakért szavad.
S a fejed félretolva s a fiacskánkra nézve,
Egyenest neki szólva,
Ki még aludna rendes kis délutáni álmát,
Kérded: „S ha neki… testvérkéje lesz?”
Egy mozdulat, szégyenlős, gyors, szeles.
S vártad, hogy most mi gyön.
S én álltam.
S rohantam egymásután át
Képzeletben sok semmi-ügyön.
Most hahotáz az egyik, másik pityereg,
S én mit csináljak köztük, nagy gyerek?
Most pipihúst, tejecskét kínáló kezem
Eltolja ez; ételben, italban ő mást kíván,
S ó hol van, ó hova lesz az én sok gőgös elvem –
Erélytelenség: ó az én hibám, az én hibám.
Most dúdolom a csicsíjját, a rendes délutánit,
S nem alszik el mint bátyja szokott,
Neki móka, mese, mi kell.
Két zord parancsolóm velem ugyan elbánik.
S gyűlnek, gyűlnek egymásra aprócska, pehely okok,
Hogy agyonnyomjon a Végeredmény:
Mi lesz belőlem kettejük kénye-kedvén!
S rohantam egymásután át
Képzeletben sok semmi-ügyön.
Most hahotáz az egyik, másik pityereg,
S én mit csináljak köztük, nagy gyerek?
Most pipihúst, tejecskét kínáló kezem
Eltolja ez; ételben, italban ő mást kíván,
S ó hol van, ó hova lesz az én sok gőgös elvem –
Erélytelenség: ó az én hibám, az én hibám.
Most dúdolom a csicsíjját, a rendes délutánit,
S nem alszik el mint bátyja szokott,
Neki móka, mese, mi kell.
Két zord parancsolóm velem ugyan elbánik.
S gyűlnek, gyűlnek egymásra aprócska, pehely okok,
Hogy agyonnyomjon a Végeredmény:
Mi lesz belőlem kettejük kénye-kedvén!
Egy… ez az egy még más volt, ugye asszony.
Én nem tudom: örülök vagy haragszom.
Mi kár, hogy szemben nem látom a tükörbül,
Szám mosolygósra, pityergősre görbül?
Egy: ezt az egyet nem is érezők tán,
Mint ahogy nem érezzük egészséges szívünk
Csak épp… nem tudnánk élni nélküle.
S most: érzed-e már, mennyire apa lettem?
Most egy új idegen emberke szityeredik közibünk.
Most ketten lesznek, ketten, ketten!
Én nem tudom: örülök vagy haragszom.
Mi kár, hogy szemben nem látom a tükörbül,
Szám mosolygósra, pityergősre görbül?
Egy: ezt az egyet nem is érezők tán,
Mint ahogy nem érezzük egészséges szívünk
Csak épp… nem tudnánk élni nélküle.
S most: érzed-e már, mennyire apa lettem?
Most egy új idegen emberke szityeredik közibünk.
Most ketten lesznek, ketten, ketten!
S a kalapom, ó igen, a kalapom még kezembe volt.
S jó, hogy a kis fiúnk álmából ébredezett.
S jó, hogy te a számra tetted a kezed.
S jó, hogy az arcodra egy csitító mosoly szökött.
S jó, hogy éppen egy karosszék állt a hátam mögött.
Mert így egyszerre, könnyen,
Beleültem, beleestem, belesüppedtem az életbe –
És nem is ütöttem meg magamat.
Ülj hozzám ide hát
Az ölembe kicsim, de vigyázva.
ma a rendes délutáni teaházba
Alig megyek el már. Csak várjanak.
Beszélgessünk hát hű, szorgalmas madaram.
Igen-igen, hisz tudom, hogy a te teád,
Ó a te teád
Mennyivel jobb. Mily zamatos. Mily tiszta. Arany!
S jó, hogy a kis fiúnk álmából ébredezett.
S jó, hogy te a számra tetted a kezed.
S jó, hogy az arcodra egy csitító mosoly szökött.
S jó, hogy éppen egy karosszék állt a hátam mögött.
Mert így egyszerre, könnyen,
Beleültem, beleestem, belesüppedtem az életbe –
És nem is ütöttem meg magamat.
Ülj hozzám ide hát
Az ölembe kicsim, de vigyázva.
ma a rendes délutáni teaházba
Alig megyek el már. Csak várjanak.
Beszélgessünk hát hű, szorgalmas madaram.
Igen-igen, hisz tudom, hogy a te teád,
Ó a te teád
Mennyivel jobb. Mily zamatos. Mily tiszta. Arany!
