BRESZTOVSZKY ERNŐ: SÖRVÁROSI JEGYZETEK
BRESZTOVSZKY ERNŐ: SÖRVÁROSI JEGYZETEK
Szegény II. Lajost kár volt belefojtatni a stahrenbergi tóba. Az a zöld kereszt, amely a halála helyén úszik a vízen, minden bajor hurrápatrióta érző szívét facsarja már. A müncheni filiszter, aki annak idején annyira gyűlölte a pazarló, az építkező, a képet vásárló, zenekarra pénzt pocsékoló királyt, hűséges siratójává vedlett és falja a rémregényeket, amelyek haláláról szólnak, tagadják öngyilkossági szándékát, „hű népem, megyek hozzád!” – mondatják vele fuldoklása pillanatában. A bolond királyról utólag kiderül, hogy nem is volt nagyon bolond és hogy pazarlásában, fényűzésének esztelenségében volt valami – akár tudatosan, akár öntudatlanul – a ravasz kapitalista tőke-befektető érzékéből is.
A müncheni filiszter jövedelmének nagy hányada kerül ki az idegenek zsebéből. Ilyenkor, idegen-szezonban minden második házon ott van a fölírás: „Fremdenzimmmer” és minden kapun lóg egy-két cédula: „Möbl. Zimmer auch für Fremde”. A szálló tömve, a vendéglőkbe fektetett tőke ezalatt a másfél hónap alatt egy évre való profitot jövedelmez.
A csöndes müncheni esték helyett világvárosi lárma van az utcán éjfélig s a müncheni bennszülött fülére húzza a takaróját és örül még annak is, hogy fölveri az idegenek lármája, hiszen pénz áll a házhoz. Az idegen ilyenkor ura és parancsolója sörvárosnak: a francia olyan hangon raccsol, mintha Strassburgban lenne a revanche után, az angol olyan pökhendin gargarizál és sziszeg minden nyilvános helyen, mintha az egész városban csak pincér, portás és szállodai szolga lenne kívüle s a porosz vakmerő ízléstelenséggel hurcolja piszkos turista ruháját, csontos professzorok óriás szöges bergsteiger cipőkkel karcolják össze a kiállítás-termek parkettjét. És sörváros jámbor lakója alázatosan húzza be zsíros fejét a válla közé, tűri a pökhendiséget, a lármát, az ízléstelenséget, az idegenjárás minden átkát.
És áldja II. Lajos emlékét, aki segített ezt az aranyesőt szóró tatárjárást idezúdítani és kultúrközpontot akart csinálni a sötét sörök filiszter-honából.
*
Rovom az utcát, bámulom a kirakatot és nézem az árakat. Ami nálunk forint, itt egy márka. Húsz márkáért finom férfi-ruha. Egy márkáért a vendéglőben olyan menü, melyiket otthoni törzsasztalomnál 1-1.20 forinttal fizetnék. Az a müncheni sör, amiből nálunk 28 krajcárért iszunk egy korsót: 14 pfennig elegáns nagy Bierhalléban. A villamos-szakasz 5 pfennig. A hordár 30 pfennigért a pokolba is köteles pakkot cipelni s ha egy márkát adsz neki, muszka hercegnek néz.
És mégis sokba kerül itt lenni, mert nemcsak hordár van és Bierhalle, hanem műkereskedő és kiállítás is. Minden sarkon Bierhalle vagy Café Restaurant s vele szemben kiállítás. Itt lakásberendezésekből, ott festett szobákból, amott régi bajor porcelánokból van „Ständige Ausstellunkg”. Pinakothékák, galériák, vázagyűjtemény, nemzetközi képzőművészeti kiállítás, Wagner-festpielek, Reinhardték vendég előadásai, Reznicek kiállítás, múzeumok. Az ember azt hinné, hogy a müncheni sörből és kultúrából él.
Pedig a müncheni sörből és kultúra-kereskedelemből. Ez a sok kiállítás csak az idegennek való. A müncheni – nem igen él vele. Intelligens, művelt, világos fejű kultúremberből, – bajor országgyűlési képviselő – tudakozódtam egy múzeumról. Nem tudja, mi van benne. Fogalma sincs, hol van, „Igazi müncheni vagyok” – mentegetőzött mosolyogva.
A múzeumot, a kiállítást a müncheni csak rendezi. És pedig őrült szorgalommal rendezi. Külön kiállítás és külön látnivaló itt minden. „Eintritt frei”. Igen, frei–hetenként egy-két órán át. Máskor egy márkáért üdvözölheted a görög olvasókönyv fedeléről ismert Laokoon atyát és gyermekeit s ha fél márkát leadsz a katalógusért, egy sarokban föltalálhatod Ciceró mellszobrát: alászolgája, a 6.gimnázium óta nem volt szerencsém! A Szecesszió galériájába 50 pfennig a belépés de 2 márkába került, hogy azt a 90 képet megnéztem. A többi, az Eintritt und Garderobe frei-os helyekről sem szabadul ingyen a gyanútlan belépő.
S minthogy itt minden látványosság, minden Thor-t és Denkmahl-t felsorolnak a gondos Wegweiser-ek és Führer durch München-ek, már félve állok meg a Maximilián-szobor előtt is, hátha rossz időben jöttem és bevasalnak rajtam 20 pfennig gaderobe-pénzt az utca közepén?
A Bierhalle, ahova a müncheni jár: olcsó. De a sok Eintritt frei nagy pénzt emészt, mert ide müncheni nem teszi a lábát, ez csak kirakatnak kell. A müncheni kultúra idegen kultúra, kirakat-kultúra. Olyan, mint valami botanikus kert, a világ minden tájáról összeszedett palánták drága pénzen látható gyűjteménye. A kultúrkereskedő a Bierhalle ablakából nézi, hogyan özönlik az idegen az Ausstellungba s miként gyűlnek az „Eintritt frei” büszke felhívása alatt terpeszkedő pénztáros fiókjába a finom márkácskák.
*
Sörvárosnak elsősorban elfogyasztásra szánt söripara és elsősorban vásárló idegeneknek szánt kultúripara van. Mindkettő jól jövedelmez és úgy látszik, eleget jövedelmez ahhoz, hogy München minden egyéb iparágát gátolja a fejlődésében és az ipari centrumok tömegeket átható kultúráját antikváriusok üzleti mű-érzékével és mindent átható sörgőzzel pótolja. Ez a kultúrát kamatoztató papi város még mindig a Münchener Kindl-lel szimbolizálhatja a gondolkodását: a gyerek-Krisztus jobb kezében imakönyv, bal kezében söröskancsó. II. Lajos talán másképpen képzelte, talán egyet akart – az eredmény azonban ez lett: művészeti botanikus kert, részvénytársasági alapon, meg nem honosodott idegen palántákból, kauján a fölirat: „Eintritt frei”s a látogatók szolgáltatta évi jövedelemből akár mindennap sárga földig besörözhet az egész őrző személyzet és új vállalatokat alapíthatnak a részvényesek.
München, szeptember.
