BALÁZS BÉLA: AZ ASSZONY ÉS A KERT
A fák mezitlen, néma foglyok állnak.
Elébeszórván kincseit a nyárnak
Most itéletre várnak. Vár a kert.
Lélegzetfojtva hallgat lennt a kert
S ime a nyárnak futó csapata
Véres zászlót az alkonyégre vert.
Dacosan mint egy elárult vezér
Nézi a pirt a barna hegy fölött.
Remeg a kert körötte s egy levél
Félve, puhán könnyes szemére hull.