1.
1.
Éjfél. Első szám: nyitány. Kényszeredetten, majdnem rosszindulattal vágódnak össze és cibálják egymást az erőszakkal össze párosított futamok. A nagydob tetején rikácsoló cintányér és a lehangolt zongora kopogó pengése szertemorzsolják az enyhébb indulatú vonós és fúvós hangszerek harmóniáit. Gyorsan és iparszerűen sodródik le a durva kezekkel induló ütemekre formált zeneszám, a nagy villamos gömbök kigyúlnak, ezüst szegélyű hosszú olajzöld frakk búvik ki a vörös kárpit szélén és az emelvény fölé tűzött I. helyén kivirul a II.
Rövid szünet. Berregés. A cintányérok összecsapnak és a hangszerek tusakodnak, perlekednek egymással. A túlságosan hangos nagybőgő jóvoltából leszűrt, színevesztett „nemzetközi” táncmelódia sarjad ki a kellemetlen csörömpölésből, a kárpit félrehúzódik és kacsázó lépésekkel sovány, hidegarcú lány botlott végi a deszkán. Üveggyöngyökkel kicifrázott rövid szoknyáját hátralendíti, jobbra balra hajlik, ügyetlen mozdulatokkal váltogatja lábait. Újonc; meg kell elégedni a pincérek tapsával, a terem túlsó felén ácsorgó cigányok kacsingatásával. Állhatatos mosolygását nem veszik tudomásul a korán érkező vendégek. Unalmasnak és fölöslegesnek tartják.
