Karinthy Frigyes: Radó Aladár: „Falu végén kurta kocsma”
Karinthy Frigyes: Radó Aladár: „Falu végén kurta kocsma”
Igen, már előttem a kép… Szurkos, nehézszagú sötétségben lent a partok között halkan ömlik tova a Szamos. Fájdalmas és békéltető csobbanását egyhangú zúgás kíséri végtelenül: a tücskök cirpelnek, a drága, bölcs, békés, nyugalmas tücskök. Messziről ide pislog a falu görbe szemeivel – odalent a parton nedvesen simul a gyomos rög, néha szotyogva süpped alább. Valaki közeledik lent az ösvényen: lágy füveken nem hallja a saját lépéseit és szemei kápráznak a süket sötétségtől. Ünnepélyes, elszoruló szívvel hallgatja a csöndet.
Egy fordulónál piciny, sárga, négyszögletes folt verődik a szemébe. Egyszerre otthonos, meleg érzések áradnak: messziről, nagyon messziről valami furcsa és szinte komikus, de végtelenül barátságos hangulatába: – először egészen halk, aztán mindig vakmerőbb brummogás: valaki, nagyon messze, a bőgő legvastagabb, legmélyebb, legborízűbb húrját piszkálja makacsul, változat nélkül, furcsa egyhangúsággal – és egyebet még nem tudunk. Hanem most már diadalmaskodni kezd a brummogás: – a cirpelést és csobogást nem hallani többé. Egyszerre, újabb fordulónál, egészen közelről, óriásivá növekedve kap bele szemünkbe a kivilágított ablak: – valaki kirántja az ajtót – és a zsíros fénypászmával együtt harsogó, hahotázó, szemtelen és szilaj muzsika-lárma bukik ki a nyugodalmas éjszakába. Odabent mulatnak, nehéz, zsíros csizmával verik a puha padlót, tele torokkal kurjongatnak, fenekednek, muzsikálnak: – odabent nincs éjszaka és szomorúság. Nyers, zökögős, ingerlő hangzavar dagad kifelé ajtón, ablakon, minden hasadékon, – aztán egyszerre zavart csönd. Az uraság szolgájának motívuma. Utána meglepett mormogás. Majd szilajon, mértéktelenül harsog fel a dac: – „Ördög bujjék az uradba!” – és az előbbi népdal-motívum áttörve minden gátat, vakon és dühös jókedvvel úrrá lesz a helyzeten és most már nem enged a magáéból: – gyermekes nyakassággal kitartja a szuszt, növekszik, árad, kavarogva magába gomolyit mindent és duhajul, diadalmasan viszi előre a magyar muzsika fanyar, duzzadó ütemeit.
Akik a filharmonikusok koncertjén végighallgatták Radó Aladár szimfóniáját, ennél a pontnál meglepetéssel és jóleső izgalommal kellett megérezzék, hogy szuggesztív erejű művész nyúlt beléjük, akivel szemben kicsinyes mellékkérdéssé válik a zenei tudás, vagy ismeret, a mesterségbeli rész értékelése, – mert közvetlenül és természetes erővel tud éreztetni és érzékeltetni. Arról van szó, s az a fontos itt, hogy valaki meleg szívvel és erős indulattal megérezte a „Falu végén” hangulatának belső lényegét és varázsát: a magyar lélek ritmusát – és kongeniális kifejezést talált rá lelkében, a hangszereken keresztül. Csodálatosan és szinte boszorkányos egyszerűséggel magyar ez a kompozíció, ellenőrizhetetlen és zenei terminológiával meg nem határozható eszközökkel: intuícióval faragott, önálló alkotás. A falut érezzük. Primitív, boldog érzéseket, vidám, boldog melódiában. Udvarokat, mezőt, hegyeket – nagy, csillagos, tücskös jóérzést, szurkos sötétségben áradozó csöndes vizeket, kitáguló légóceánt és távoli tüzek hunyorgását… Talán a vonat visz, dübörögve… El tudtuk felejteni? Petőfi! Mily nagy, mily igaz és mély volt mégis! Az ő tiszta, boldog lelkében muzsikált ez a melódia. Ó, a falu!…
Radó Aladár és minden, amit eddig hallottunk tőle élő bizonysága és igazolása annak, hogy a magyar muzsika jövője a becsületes és igaz, győzelmes melódia jegyében születik. Párizs, a hóbortos és felületes, de sohasem nagyképűsködő, meleg Párizs volt és lesz a mi rokonunk, minden koron – és Párizsból meleg, szívből fakadó, erős és igaz melódiákat hoz most felénk a víg, hajnali szél. Ez a zene ifjú romanticizmusa, visszatérés a természethez, a dalhoz, mely túlzengi a német bérceket, – a dalhoz és ütemhez, melynek első formája és megnyilatkozása a szívdobogás.
Radó Aladár ma huszonöt éves. Suite-jével és Petőfi-Quartettjével keltett eddig szokatlan feltűnést és érdeklődést. Az idén megnyerte a főváros zenedíját és most valószínűleg Párizsba megy. Nagy dogokat várunk tőle.
