LESZNAI ANNA: FÉLEK TŐLÜK
Tőlük, kik értem búsak voltak
Mindnyájuktól, kik jönnek mennek
Kik meglöktek és felhorzsoltak.
– Most túl a hegyek izzó lánczán
Egész nap kéklő ködben alszom
Csak alkonyatkor gyúl ki arczom
Piros léptű sugarak tánczán.
Határtalan varázskertünknek
Dala neszfogó mesekőből
Szúró szitákkal fenyők szürik
A vágyat ki a levegőből.
Itt alszom, alszom – szempillámat
Koráll kelyhek sejtése járja –
Óriás muskátlifa lombja
Minden sóhajt elfojtva nyomva
Borul le az álomvilágra
A földből tömjén párák szállnak
Körülöttem vánkossá válnak –
Megingatnak és megtámasztnak –
És kinyujtanak csendre halva
A buja virágravatalra.
Ha én itt alszom ezer évet
És ha én sohsem vágyom vágyra
Úgy testem lassan szentté hervad,
És bemúlok a menyországba.
– De amig egész holt nem lettem
Félek tőlük, kiket szerettem.