I.
I.
Az első szem, melynek meglátása erőteljesen lekötötte Tamás érdeklődését, egy ló öntudatlanul melancholikus tekintetű szeme volt. Agg, terheket cipelő volt a ló és bárgyú nyugodtsággal álldogált zsákhordó szekere előtt a Duna partján. Und Tamás, ki ekkor még túl fiatal volt s állandóan azt bömbölte a jó akaratú fülekbe: az élet szép, nézve a ló szemét, némileg megöregedett s éppenséggel engedni kezdett az élet szépségére vonatkozó nézetéből.
Különböző és jórészt közönséges etikájú gondolatok kavarogtak agyában, melyek szorosan okozati összefüggésben állottak az élettel, mint a terhek egyszerű elviselésével. Minthogy felette érzékeny reagáló tehetsége volt, elég sikeresen azonosította magát a lóval. Az együttérzésnek ez a megható példája meghatotta Tamást is és mivelhogy misztikus lélek volt, magát mint nyomorúságos élet nagy megértőjét szemlélte.
Később midőn Und Tamás hazament és az esetről amúgy fiatalosan elmélkedni kezdett, természetesen már lemosolyogta az ő állítólagos II. Buddhaságát, de minthogy excentrikus lélek vala, elhatározta, hogy szemeket fog gyűjteni.
Gyűjteményének első és mint ilyen értékes darabját a fent említett vizesen melancholikus lószem alkotta. Gyarapodott ezután sokszor rohamosan némileg perverzus gyűjteménye s Und Tamás féltő gonddal raktározta el őket agya különös formájú és jól kipárnázott rekeszeiben.
Szenvedélyéhez hűtlen csak két alkalommal lett. Az egyik esetben különleges illatú keleti és európai parfümöket hajszolt fantasztikus sensualis ingerekkel kapcsolatosan, másodízben pedig – szeszélyes ötletből – az emberi ostobaságokat akarta összegyűjteni. Minthogy azonban utólag belátta, hogy e téren szép és nagyméretű példányt nem találhat s csak megszokott esetek vannak, abbahagyta a dolgot.
