LESZNAI ANNA: SZERELMES AJÁNDÉK
LESZNAI ANNA: SZERELMES AJÁNDÉK
Milyen a lépcső? Ó foka rokkant,
Záporos nyáron, tükrödző fagyban
Megcsúszott rajta gyermeki lábad.
Nehezen nyilik nyikorgó ajtó
Mogorván szidtak mikor kisiklott
Nyirkos kilincse kicsiny kezedből.
Meztelen fényű a magos ablak.
Sötét tapéta, széles virágú,
Kuszik a falra – idegen ábrás –
A melytől régen gyermeki fejjel
Szorongva féltél – nézni se merted.
Lesütött szemmel etted az ételt
Nagy ezüst villa tompa fogával
Titkon lyuggatva abroszod szélét.
– Senki se nézett senki se szóllott
Anyai feddő szapora szóval
Mikor feledted elbúsúlt szájjal
Kikanalazni a teli tányért.
Szigorú atyád rettegve hallod
Szavad nem érti, s nevető kedved
Megtöri komoly kemény beszéddel.
Az öreg inast szólitja fennen
Mikor az ki s be hordja a tálat.
– Gömbölyű fejed búsan lehajtod
Eltelve némult csonka örömmel
– Éjjel is féltél a hideg ágyban,
Recsegő zsalú szűk repedésén
Lested az első nyugtató napfényt
„Jaj! talán egyszer Isten haragszik
S nem enged többé világos reggelt.”
…. – Ezalatt lombos lesznai kertben
Vigan topogott döczögő léptem.
Útamon böven húllott a morzsa,
Puha kalácscsal kövér marokban,
Széles mosolylyal a kerek arczon
Figyeltem számos tarka madárnak
Víg lakomáját.
– Teli merítem két tenyerem ma
Elmúlt örömök tiszta vizével.
Kezemet feléd osztozva nyujtom.
Tenéked ugysem adhatok én mást –
Másé a testünk – s a lelkünk holnap
Ki tudja merre űzi az élet.
– Azt adom néked a mi a legjobb
Mit te nem kaptál útravalóúl
Keserves útra – gyermeki kedvem!
Záporos nyáron, tükrödző fagyban
Megcsúszott rajta gyermeki lábad.
Nehezen nyilik nyikorgó ajtó
Mogorván szidtak mikor kisiklott
Nyirkos kilincse kicsiny kezedből.
Meztelen fényű a magos ablak.
Sötét tapéta, széles virágú,
Kuszik a falra – idegen ábrás –
A melytől régen gyermeki fejjel
Szorongva féltél – nézni se merted.
Lesütött szemmel etted az ételt
Nagy ezüst villa tompa fogával
Titkon lyuggatva abroszod szélét.
– Senki se nézett senki se szóllott
Anyai feddő szapora szóval
Mikor feledted elbúsúlt szájjal
Kikanalazni a teli tányért.
Szigorú atyád rettegve hallod
Szavad nem érti, s nevető kedved
Megtöri komoly kemény beszéddel.
Az öreg inast szólitja fennen
Mikor az ki s be hordja a tálat.
– Gömbölyű fejed búsan lehajtod
Eltelve némult csonka örömmel
– Éjjel is féltél a hideg ágyban,
Recsegő zsalú szűk repedésén
Lested az első nyugtató napfényt
„Jaj! talán egyszer Isten haragszik
S nem enged többé világos reggelt.”
…. – Ezalatt lombos lesznai kertben
Vigan topogott döczögő léptem.
Útamon böven húllott a morzsa,
Puha kalácscsal kövér marokban,
Széles mosolylyal a kerek arczon
Figyeltem számos tarka madárnak
Víg lakomáját.
– Teli merítem két tenyerem ma
Elmúlt örömök tiszta vizével.
Kezemet feléd osztozva nyujtom.
Tenéked ugysem adhatok én mást –
Másé a testünk – s a lelkünk holnap
Ki tudja merre űzi az élet.
– Azt adom néked a mi a legjobb
Mit te nem kaptál útravalóúl
Keserves útra – gyermeki kedvem!
