III. TANITÓ VERS
III.
TANITÓ VERS
TANITÓ VERS
Afrika lankáin nagy, lándzsás pásztorok űzik a délszaki vadkant.
Félig meztelenűl, dús bokrok közt, nagy léptekkel sisakos nép járja’ hegyoldalt.
S gyors agarakkal, rút, agyaras szörnyet szép, izmos, barna fiúk sora űzi
Ősi bozótokon át, hol a zord harctól menekűl riadozva a kis vad.
Ámde a mély szakadékba a szörny behúzódik, s eb ha feléje közelg,
Tajtékozva fehér, szeles állatokat felhány a magas levegőbe.
(Messzi ha nézed, olyan, mint északi tájak népe, ki könnyü lapáttal
Hányja magasra a völgyi havat hóboglyák hűs tetejébe.)
Ámde a pásztornép ezalatt a fehér, órjás, patakágyi kövek közt futva közelg már
S csak néhány fura görbeletű, terebélyes fát kikerűlnie kell még
S egyszerre dobni a dárdát s úgy, hogy a szörny nyaka-húsán rengve megálljon…
Mint mikor északi szél barlangjaiból tör elő, úgy támad a sebzett szörnyeteg-állat.
(Ötméter nagy s dupla patás. Füle szőrös, Vén foga kettős görbületű; szeme szennyes.)
S két, szép, barna legényt szörnyen sebesít, de a harmadik ugrik
Elhajlik s célozva egyengeti súlyát…
Döf s a dárda repűl és vad, sunyi kan-szemiben rendűlve megáll az…
Elbámúlva mereng még pillanatig sandán a vadállat (s áll a szemében a dárda)
S hirtelenűl suta mód eldől s szeme vérzik…
Nézd, sisakos, karcsú alakok kuporodnak a hűvös éjben a tűzhöz…
(Délszaki fák sora jó sátor: s koszorúzza a dombot s kék, mely csillagos égbolt…)
S messzi a dombról látni tüzet, hol dús lakomán datolyás kosarakkal
Sok szép, barna legény gyülekez, ki a földbe leszúrja a dárdát
S míg lepihen nagy, éji vad-állatok árnyai settenkedve lopóznak a tűzhöz.
Félig meztelenűl, dús bokrok közt, nagy léptekkel sisakos nép járja’ hegyoldalt.
S gyors agarakkal, rút, agyaras szörnyet szép, izmos, barna fiúk sora űzi
Ősi bozótokon át, hol a zord harctól menekűl riadozva a kis vad.
Ámde a mély szakadékba a szörny behúzódik, s eb ha feléje közelg,
Tajtékozva fehér, szeles állatokat felhány a magas levegőbe.
(Messzi ha nézed, olyan, mint északi tájak népe, ki könnyü lapáttal
Hányja magasra a völgyi havat hóboglyák hűs tetejébe.)
Ámde a pásztornép ezalatt a fehér, órjás, patakágyi kövek közt futva közelg már
S csak néhány fura görbeletű, terebélyes fát kikerűlnie kell még
S egyszerre dobni a dárdát s úgy, hogy a szörny nyaka-húsán rengve megálljon…
Mint mikor északi szél barlangjaiból tör elő, úgy támad a sebzett szörnyeteg-állat.
(Ötméter nagy s dupla patás. Füle szőrös, Vén foga kettős görbületű; szeme szennyes.)
S két, szép, barna legényt szörnyen sebesít, de a harmadik ugrik
Elhajlik s célozva egyengeti súlyát…
Döf s a dárda repűl és vad, sunyi kan-szemiben rendűlve megáll az…
Elbámúlva mereng még pillanatig sandán a vadállat (s áll a szemében a dárda)
S hirtelenűl suta mód eldől s szeme vérzik…
Nézd, sisakos, karcsú alakok kuporodnak a hűvös éjben a tűzhöz…
(Délszaki fák sora jó sátor: s koszorúzza a dombot s kék, mely csillagos égbolt…)
S messzi a dombról látni tüzet, hol dús lakomán datolyás kosarakkal
Sok szép, barna legény gyülekez, ki a földbe leszúrja a dárdát
S míg lepihen nagy, éji vad-állatok árnyai settenkedve lopóznak a tűzhöz.
