GYÖRGY MÁTYÁS: A FEKETE KEDVES
Kinek keblébe’ megfagyott a földi indulat,
Te vagy, akit sirattam, te vagy, akit kutattam
S kiért hiába martam szívemet
a nagy kereszt alatt.
Nagy, kéjes, barbár diadalmi ünnepet ülök.
Szívjon csókod magába, hideg gyönyör tanyája
És mindenekkel én, miért e sár-
tekén megbékülök.
Midőn a léha, cifra nők között kerestelek.
Hiú, kegyetlen semmi… Csak gyorsan mind feledni…
Elömlő, büszke tagjaidba’ míg
majd mindent meglelek.
A földi jók bosszúja engem csaknem összetört,
Oh mennyire sebeztek, hogy fájt mikor szerettek.
Beléd merülve elhagyom te szép
halott a szürke kört.
– Nirvana vagy, a semmi vagy, te vagy a végtelen –
Lelked csodás zengését, a csend zenés lengését,
A hallgató zenét csak nékem add
az éjsötét teren.
Titán kezekkel rajzolt, lendülő, borús vonás,
A mit hiába mérni, csakis szívvel felérni…
Fagyaszd meg izzó testem semmivé
te éjszemü, csodás!