VI.
VI.
Vaszerics Péter utána ment. Besuhant, mint valami zsivány és sietve bezárta maga után az ajtót. Valeszka elképedve, de megadással vihogott. A szeme gonosz volt és ragyogó. Vaszerics Péter habozás nélkül rohanta meg.
Néhány rikító levelezőlap esett le a falról s a szűk szoba szappanszagú levegőjében a lámpa halványpíros lángja mintegy megszilárdult.
Valeszka még az éjjel ezeket mondta Péternek:
– Nem tudom elhinni, hogy az öcsém vagy. Az apád bizonyára hazudott. Hazugság, vagy tévedés! – és boldogan nevetett.
Vaszerics Péter későn ébredt. Világos volt már. Zavart tekintettel nézett körül. Valeszka éppen egy csésze kávét helyezett vigyázva az ágy melletti székre.
Azután vizet öntött egy pohárba, ivott és szótlanul befeküdt a már hűlő vánkosok közé.
